Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1882-10-21 / 42. szám

és írja meg nekem őszintén, hogy üti kép áll (igyem? még pedig kérem minél előbb, ba lehet postafordul tával, türelmetlen vagyok. — Bizalmas kérésem mellett kiváló tisztelettel vagyok Hántán, 1879. julius lwén, Kolbenhayer Albert sk.* — Kisbéren postára adatott a bélyegjegy szerint az év és hó 3-ik napján. — Il-ik pedig imigy'szól: „Pápán, 1879. aug.

13-án. K. jző ur! Ide érve ma reggel értesültem hogy épen csak pénteken érkezett meg esperes úrhoz a superintendens ur leirata, melylyel a jul. 20-án történt választást megerősíti, helyben hagyja, érvé' nyesnek és esperes”urA eljárását teljesen correctnek nyilvánítja, s utasítja esperes urat, hogy menjen e- Csernyére és ahol a fonál megszakadt, ott folytassa. Vegyen tőlem nyilatkozatot, melyben nyilvánítom, hogy én nem egyezkedtem, nem ígértem absolute semmit, azután felolvastatik ama 9 ember bizonyítványa — eskü nem lesz szükséges — (Nem is esküdhettünk volna fel, mert tisztességes ember tart a börtöntől) azután folytattatik a hivány felolvasása, a stola tételek megmagyarázására szolgáló egyház m. határozatot előkeresi és elviszi; azután aláiratik a hivány és általa nekem elküldetik. Esperes ur szükségesnek tartja az esperességi felügyelőt, tek. Purgly Sándor kőkuti nagybirtokost is oda hivni, aki valószínűleg szintén el fog menni. Ezen cselek- vénynek — a választás befejezésének napjául esperes ur august. 24-ét tűzte ki, s erről a gyülekezetét még innét Pápáról fogja értesíteni, hogy a tanító ur ezt most vasárnap kihirdethesse. — Superintendens urnái csakugyan ott volt hétfőn 4 ember kiknek ő (a püspök) megmondta, hogy a választást megerősítette s hogy engem ismer megválasztott lelkésznek. Minden rendben van, de ha újabban gyanú lesz arra, hogy én (Bodajkon) újra egyezkedtem, ha ezt valaki állítani elismeri és nyilatkoztatni fogja, akkor Isten áldja meg a csernyei gyülekezetei, akkor végkép vissza fogok és vissza kell lépnem. Elsőt és főfeltétel tehát, hogy az a négy ember egy- hangot se szóljon arról, hogy ón Bodajkon értekeztem velük, amit külömben nem is állíthatnak, mert ellenkezésbe jönnek önmagukkal. Kérem tessék őket elhivatni és lelkűkre kötni a hallgatást és óvatosságot, meg azt, hogy a hiványt készséggel aláírják és ne vonakodjanak. Az ellenpártiak pedig tudják, hogy mi együtt Bodaikon voltunk, mert azt emlegették is, mikor esperes urnái voltak, de azt nem mondták, hogy ott mit végeztünk, nem is szabad nekik azt tudni. Isten áldja meg, vagyok ősz. hive Kolbenhayer Albert s. k.“ Postára adatott Pápán, 1879. aug. 13-án.

Hazugságát azzal tetézte, hogy ón biztatgattam a híveket alkudozásra. Az gaz hazugság, mert leve leiből világosan kitűnik, hogy ez az ellenpárt agyá ban szülemlett meg, ezzel akarván akkor elérni azt a czélt mit most elfog érni...

Mi az elválasztatásamról elmondottakat illeti ez sem felel meg a valóságnak, azért állítását valódi értékére le kell szállítanom.

A Cs.-i jegyzőség megürültekor én és egy ba rátom, R. . . . p.—i jegyző szinte feljöttünk egyet széjjel nézni. Már ekkor többen megfordultak itt, de jelölt nem volt. Minket látva a nép, észrevettük, hogy némi sympathiában részesülünk. De derék gyerekek is voltunk még akkor. Barátom az ő atléta termetével s igazi magyaros arczával úgy nézett ki, mint egy Kinizsi, mi természetesebb aztán minthogy barátom a menyecskéknek, én meg férfiaknak tetszettem meg. (Az igazság érdekében megjegyzem, hogy barátom csak szószolomnak jött.) Mintha csak ma történt volna, úgy emlékszem reá, valami negyed magunkkal az akkor még életben volt boldog emlékű Sztanó Ede t. urat mentünk meglátogatni,midőn a kisbiró futva kiabál utánunk, hogy: „Panye nótárius nach docs kaju,“ mi mindnyájan nótáriusok lévén, megálltunk mind s a kisbiró előmbe állván, tudatta, hogy a közönség beszélni óhajt velem. Követtük mindnyájan a tanácsterembe, itt felszólittatám, hogy akarok-e jegyzőjük lenni, minthogy én nem pályáztam, előmbe adták a fizetés kimutatást, állitván, hogy ez a valódi, mert a pályázati hirdetménybeli összeg csak Jeskénak lett megadva, idővel (Ha K. A.-t pappá nem teszem) remélhetvén, hogy nekem is megfogják e javítást adni. Vérzős kebellel gondoltam rátóti jó embereimre, kiket egytől egyig oly nagyon szerettem, s kik nem csalódom, tán engem is viszont szerettek. De a remény az anyagi jólétre s különösen az egészséges lakás, mit ott nélkülözni kellett, és sok bajnak okozója lett — kisértetbe hozott, és én a felhivást elfogadtam. Hogy én magam tettem volna az ajánlatot a fizetés leszállításra nézve, ez nem igaz. Ezt Csernyének minden lakosa be fogja bizonyítani. Valamint hazugság az is, hogy két nap és két éjjel itattam, erre atyámfia! nem volt nekem szükségem. A választás után igaz adtam áldomást, s meg is fizettem az árát, nem úgy, mint az egyszeri pap.

Az itatás felesleges voltát igazolja az, hogy midőn sokáig habozva nem foglaltam el állásomat, Gr. ur, ki az akkori hangulatot legközvetlenebbül ismerte, azt irta és tanácsolta (a levelet elő tudom mutatni), hogy a régi fizetést is megadják, ha e miatt nem jövök csak jöjjek. S csak becsületességemről tesz bizonyságot eine adott válaszom, melyben tudatom, hogy mint becsületes ember szavamnak ura fogok lenni, megtartom stb.

Az is igaz, hogy a toronyra ígértem valamit adni, de az egész fizetésből, pedig abba akkor a postamesterséget is beleértettük. így azonban nem

lett ebből semmi. A mit ígértem,, mint becsületes, ember meg is tartottam, — de ezután nem fogom megtartani, mindaddig, mig,ön is meg nem tartja a „papi- becsületszavára tett fogadást. — Mert tudja meg az én általain mindeddig megtartott szerződés engem még annyira sem kötelezhet, mint az öné önt mert a Curiának egy a múlt években a Szapári kőszénybánya ügyében hozott döntvénye szerint is, az ily módon kötött szerződés a polgári törvények értelmében egyik félre sem kötelező.

A választásoknál való kortes fogásokat ón is elitelem, különösen szégyen ez egy papi emberre, kivált, ha „papi becsület szavát1“ hozzá még is szegi, mert hisz, ők egész más törvény alatt állanak, e tekintetben. Mi uáluuk jegyzőknél azonban köny- nyebben megbocsájható, mert ha a szolgabirónak sógora, vagy más rokona van vagy édes atyám fia olyik járásban bizon koplalhatsz holtod napjáig, de a „zirczi szt.-háromságra* mondom előbbre még se jutsz, sőt jól vigyázz, hogy ha esetleg kézen van egy atyafo ennek helyet csinálandó, ki ne cseppenj, ha mindjárt Columbus Kristóf sem tudna rád hibát találni; lesz akkor. De hisz — a példa tanít.

Engem ez a körülmény és más nagyjainknak példái kimentenek. Hiszen mit tesznek képviselőnk. Egy a múlt választásnál egész a — netovábbig ment. Csakhogy rosszul combinált. Azt ígérte a Ny.. izraelita hitközség fejének, ki már jó koros ember, hogy vesz nekik, ha rászavaznak egy igen szép ha lottas-kocsit. Az öreg aztán, gondolván, ez ki akar bennünket hordatni, oda hol többé nem szavazhatunk, bizonyosan Istóczysta. — Nem mertek reá szavazni.

Amit itt el választatásomra nézve elmondtam, szószerint igaz, ezt ellenségeimnek (Pedig elénekelhetem szent Dáviddal: Jaj be sokan vágynak, akik háborgatnak ... stb) is el kell ismerniük. Ebből tehát láthatja ön, hogy nem épen rútul foglaltam el állásomat, s — „erős hazám nekem az Isten“ ő benne és saját becsületestégemben vetett hitem bizton remélni engedi, hogy ha elfogom akarni hagyni is becsülettel fogom ezt tehetni. Mert népem, kit önök különféle aljas rágalmakkal, p. o. hogy az adó sokaságának s elviselhetetlen voltának én vagyok az oka, egyszer észre tér s ha megtudja, hogy önök saját nemtelen, önző czéljaik elérése végett azokat vették védelmök alá, kik a község több ezereket tevő vagyonát elfecsérelték, akkor jaj lesz nektek Anti-Krisztusok! Pedig az idő már nem messze van, mert ép most is arról teszek bizonyságot, hogy „a hazug-embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.“

Ezek után pedig én jobban elmondhatom, hogy ugyancsak tornyosodnak a felhők csöpög is egész a szakadásig a „betü-eső,“ jól vigyázzon, hogy a benne levő villám agyon ne üsse. (Ha ez elől, gondolkozása után ítélve, szökni fog, ami önnek a pakolui valókat tekintve is igen könnyű lesz, majd adok egy „pak- sust,“ nehogy még utóbb vissza schubolják.) Mert előbb-utóbb beteljesedik: „ki másnak vermet ás, maga esik bele.“

Felfüggesztetésem alkalmából rosszakaróim any- nyi sok mindenféle aljas rágalmakat terjesztettek el annak okául, hogy erről is szükséges egyetmást elmondani :

Ennek látszólagos oka ez:

A t. m. árvaszék hagyatéki leltáraknak önhibámon kívül elkésve lett beadása miatt fegyelmi vizsgálatot rendeltetett el szbirámmal, ez e végből megidézett, de én — nem jelentem meg. Kijött aztán, s mint makacs elmaradott, állásomtól felfüggesztett.

Én ez ellen természetesen felfolyamodtam, indokolom kimaradásomat feleségem halálos betegségével és két kisdedemnek ugyanakkor történt elhalálozásával (az egyik a másik elhalálozása okozta fájdalom következtében halva született: (s egyszersmind commentárul beterjesztettem a következő kérvényt:

Tekintetes megyei Aispán Ur! Mélyentisztelt Uram!

Naponként mind jobban tapasztalom, miszerint nilönféle körökben kezd felőlem elterjedni és megerősödni is azon hit, hogy nincs e t. Ymegyének, mióta szerencsétlen csernyei jegyzővé lettem, nácimnál butább, hanyagabb, megbízhatatlanabb és tudja ég mi minden rósz tulajdonokkal nem (biró jegyzője, — anélkül, hogy valakinek eddigelé eszébe jutott volna e fölött kétkedni s általán hirhedt gyors roszra változásom oka iránt gondolkozni.

Magam nem akartam az „okra“ rámutatni, mert tudom, legtöbb esetben beteljesedik: „Szólj igazat, — betörik a fejed.“

Most sem tenném ezt; de miután tudomásomra jutott, hogy tekintetességed is a lehető legrosszab véleménynyel van felőlem, — elhatároztam tovább nem hallgatni s tekintetességed — megyénk főtisztviselője előtt leplezetlenül rá mutatni az „ok“-ra, s iá mindjárt nemcsak be, — hanem össze is törik miatta fejem, ügyemet, szükség esetén a sajtóban is szellőztetni és párhuzamot vonni köztem az ártatlanul oosszuból üldözött s egy némely bűnökkel terhelt, de azért büntetlenül gravitálók között!!!...

Esedezem tehát kegyes meghallgattatásért! 1877-ik évben lettem csernyei jegyzővé- vá- asztva. A jelöltek között volt a tek. szbiró urnák két sógora is, mindkettő mesterségere nézve „pintérlegény, de azért „kitűnő“ —jegyző. Mire a választás elérkezett, az egyik a másik javára visszalépett, biztosítani akarván annak győzelmét, mi valószínűnek

látszott. De „ember tervez, isten végez“: én a választásra szinte felmentem, nem szólva megboldogult tek. alispán uron kívül semmiről senkinek egy szót sem, — s egyhangúlag megválasztattam. — A tek. szbiró ur mindent elkövetett megálasztatásom meg semmisitére iránt, de még is én lettem a csernyei jegyző.

Mindőn állásom elfoglalása után Zirczen a járási főtisztviselő elöljáróimnál tisztelegtem volt, ezek egyike, egy igen derék úri ember, ezzel fogadott:

— Igen örvendek — úgy mond — hogy megbuktatta a „Szőnyegi-André“ családot, kik már úgyis majdnem az egész járást uralják. Azonban jól vi- gyázzou, n^rt ezt önnek a „Család- sohsem fogja megbocséjtani s elfog mindent követni, hogy meg- boszulhassa magát.

Én ezt a jóakaratu figyelmeztetést akkor csupa ijesztésnek vettem, s pedig — im betüszerint beteljesedett.

Elődöm Ferkó Gusztáv több mint 3 éven át betegeskedvén, hagyott rám külbelül 3 évi restantiát, ezek között a gyámi és bírói számadásos ügyeket s az adómunkálatokat.

Sohsem feledhetem el, midőn 1877. évi junius hóban állásomat elfoglaltam, egy adó-nem, ha jól emlékezem az általános jövödelmi pótadó kivetés nem volt meg, pedig egy kiküldött is dolgozott rajta, — s én lettem 10 vagy 12 írtra bírságolva.

Ettől fogva az a figyelnieztés „mementó“-ként mindig fülemben csengett; rézsem álltam; népem mellettem állt, nem történhetett semmise.

Történt azonban, hogy lelkészünk, ki a világ nyelve szerint pánsláv hírben állt, meghalt. Minden oldalról biztattak, kövessek el mident, hogy magyar lelkészünk legyen. En, — mint becsületes hazafi azt tartván, mikép „mindenek előtt a haza, népem ellen síkra szállva, azok, majdnem tettlegességig ment fenyegetődzését figyelmen kívül hagyva, másod magammal csakugyan kieszközöltem, miszerint lett magyar — azaz: csak magyarul beszélős papunk. •— Népem, ki a tanítónk öcsét, az ősküi lelkész ur testvérét akrta minden áron oda vinni, ettől fogva ellenem fordult.

Ez év őszén egy adóvégrejtó — Szendi Antal

— küldedtt ki adóexequálásra, s mint állitá, ellenem vizsgálódni is. Én meghajoltam előtte, rendelkezésére boesájtottam mindent, ez átkutatott mindent, de természesen hasztalan, „szénám jó rendben volt.“ A végrehajtó azonbn bár nem tett semmit, állandósítva lett (?) megházasodott, elvette a tanító leányá.

— Ekkor aztán megkezdődött ellenem a hajsza. — Népem azt ígérte neki: „ha eugem elcsapnak, ő lesz a jegyző. A tisztelt végrehajtó aztán, tudva, hogy nincs kitől s mitől tartani — a tek. kir. adó- felügyelő ur persze erről nem tudott semmit, jegyzői irodát nyitott, dolgozott pénzért, csalt, lopott, okmányt himitott, — de nem tarthatott mitől sem, mert én ellenem megizgatott.

Minthogy pedig ezen érdemes végrehajtó vizsgálódása tiszta kezüségemet igazlta, más módot nem találtak támadásra, mint rám fogták — végrejtó volt a vádló s tanú egyszemélyben, — hogy egy nőn, a végrehajtó koma asszonyán, kiről pedig pub- licis dolog, mikép feltéve, de meg nem engedve, ha a szándék . . . meglett volna nálam, ezt tenni felesleges volna, — erőszakot akartam elkövetni . . .

A tekint, szbiró ur e tárgyban kinn is volt vizsgálaton, de oly vádra, melynél fogva állásomtól elmozdítható lettem volna, nem talált.

Ez ujabbi eset — külösen pedig látva azt, hogy az izgatás, csalás, zugirászat, okmány hamisítás és két havi előleg 160 frt el nem számolásával vádolt végrehajtó büntetlenül marad, — érzelmeimet vissza folytva, megkettőztetett erővel ösztönzött mindenemet rendben tartani, hogy a nyílt üldöztetések, bo- szunak ellent állhassak.

Eltekintve attól, hogy panaszaim, mik pedid mindig alaposak voltak, érdekelték a közügyeket, vagy az én személyemet, a tek. szbirő urnái mindig süket fülekre találtak, — nem történt ellenem egész

Sejtettem: be fog felettem borulni az ég, — de tiszta s nyugodt lévén lelkiismereteai, reméltem, hogy az egemet sötétitni kezdés felleg csak por felhős, melyet a boszu kavart fel, ennek pedig nincs menyköve, mely engem, büntelen embert agyon üthessen.

De nem hiába mondják, hogy korunk a csodák kora, mert ilyen forma történt.

A tek. szbiró ur, Szapáron conferentiát tartván s ítéletemet szépen megfogalmazván, miután birám, ki az összejövetel czélja felől értesítve lett, elleneimet egytől egyik szépen összeszedte — azok előtt kenetteljes hangon kihirdette: hogy felfüggesztett állásomtól, mert a fent említett két határidőben előtte meg nem jelentem. Midőn pedig kijelentettem, hogy én ezen ítéletet, mert a képzelhető legnagyobb igazságtalanságot és lelketlenséget foglalja magában, törvényellenesnek tartom s mint ilyen ellen felfolyamodást jelentek be, — azt következő záradékkal látta el:

„Ezen határozat nyomban kihirdettetvén, abba Csemye és S z a p á r községek képviselői belenyugodtak; ellenben Kálmán István közjegyő fellebbezést jelentett be.“

Ezt azután elől én, — utánnam pedig Csernye község elöljárói és képviselői írták alá, s csak amikor már mind ez megtörtént, akkor ért oda S z a p á r község bírája harmad magával, kik ab-in- nissi, a nélkül, hogy tudták volna mi van benne, szinte aláírták. Ezek egyike, mikor az irodát elhagyta volt, tudta csak meg a valót s nem a legékesebb szavakkal jelentette ki, mikép, ha tudta volna miért hívták, el nem jött volna.

És csak is már mikor mind ez igy megtörtént, hallgatott ki szolgabirám: hogy hát voltaképen miért is nem jelentem meg ??!!...

En ezóta sokfelé mordultam; megbeszéltem ez ügyet több jogásszal és ujság-iróval, de nem akadt senki, ki elhitte volna, hogy ez a 19. század végén Magyarországon egy család-apának megtörténhetett anélkül, hogy az ne csalt, vagy lopott volna, mert hisz’ ez még — a számtalan példa szerint — az ily bűnben levőkkel sem szokott történni...

Végre pedig ezek után utasította t. szbirám a közgyűlést, hogy most már elérkezett tettre az idő, tehát csak szedjenek ellenem össze mindent s mielőbb adják be.

Másnap megérkezvén a helyettes jegyző, a Biró házánál különös irodát nyitott, a biró pedig az elöljárókkal együtt járta a falut házról-házra, hogy im „Itt az idő, most vagy soha!“ ha igaz, ha nem, adjanak be ellenem minden vádat.

Egy becsületes magyar kálvinista asszony azt a hirt hozta hozzám, mikép őt arra akarták mindenféle ígéretekkel rávenni: vallaná, hogy én erőszakot akartam rajta elkövetni. Egy ember pedig, ki okmányt hamisított s arra vétkes uton-módon a község pecsétjét is rá ütötte, a biró s ennek elöljáró társai által arra kéretett: vallaná, hogy. ezen hamisítást én követtem el, stb. stb.

Mindezen csak nagygyából tesztelettel előterjesztettekből tehát tekintés alispán ur méltóztatik átlátni, miszerint mind az, mi ellenem állittatik, csak ál-„ok“, a valódi „ok“, a nem legnemesebb boszu, mely miután mindeddig vissza helyezve nem lettem, bár e részben tek. alispár ur, magán tudomásom szerint rég intézkedett, a közügy legnagyobb hátrányára folytattatik.

Ennélfogva a közügy érdekében egyrészről magam rehabitálhatása végett, másrészről

tekintve, hogy kötelességemet sem meg nem szegtem, szitettem, sem hanyagul nem teljesítettem, sem annak teljesítésére képtelen nem vagyok;

tekintve,^ hogy semmiféle rendeletet vagy határozatot felsőbbi jóváhagyás nélkül végre nem hajtottam ; és

tekintve, hogy nyilvános botrányt okozó erkölcstelen életet nem élek, ily nemű kihágást soha el nem követtem, sem nekem, sem semminemű ivadékomnak sok „angyali bőrbe bujtatott“, a világ be- csülésit vondikáló, kicsapni való gaz bestiák példája szerint, magunktól lelketlenül eltaszitott Kálm-An- dorfi, s tudja ég mi más tanúsított — név alatti törvénytelen gyermekünk nincsen:

folyó évi junius hó 12-ig nyílt támadás, de csak is azért nem, mert a múlt év őszén kijelentettem, hogy községi elöljáróimnak irányombani magaviseletét nem tűrhetvén, elfogok Csernyéről menni. — A jelölt s ennek részére a nép már meg volt, de én — nem mentem, mert reményemben csalódtam. Ok is csalódtak, de miután a felszólításnak, hogy menjek, nem engedelmeskedtem, kezükben lévén a hatalom, elhatároztatott, miszerint menesztetni fogok.

Én asonban rézsen álltam, nem tudtak támadni.

De két hagyatéki leltár beterjesztésével — saját hibámon kívül — megkértem, s a t. m. árvaszék fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellenem. A tek. szbiró ur ennek foganatosítására két különböző határidőt ki is tűzött. Fájdalom! azonban én azokon meg nem jelenhettem, mert az első határidőben feleségem élethalál közt betegen, két kis gyermekem pedig halva a ravatalon feküdt, a másik esetben pedig, mert beteg voltam, de mindkét esetben jelentést tettem, igaz, csak magán utón.

Ekkor azonban már el volt határozva: hogy hely kell, menesztelni fogsz; s egy napon — folyó évi junius hó 12-én déli 12 órakor egy Szapáron kelt, magán pecséttel lezárt levelet kaptam, melyben tek. szbirám ennyit irt: „Ma délután 3 órakor honn tartózkodjék,“ — természetesen az okról, hogy miért egy szót sem szólván, nehogy pártomat össze szólíthassam.

Én tehát szépen vártam a történendőket. —

Tiszta s nyugodt lelkiismerettel esedezem tek. alispár ur kegyessége előtt, miszerint az ellenem tek. szbirám izgatása folytán emelt vádak megvizsgálására, az én költségemre egy érdektelen kiküldöttet — tek. szbirám közbenjöttének kizárásával — kirendelni s engem a vizgálat határidejéről véd- és vádbizonyitékaim beszerezhetése czéljából idejekorán értesittetni kegyessen méltóztatnék.

Most egyelőre csak ennyit vád jutott eszembe.

Addig is, mig a többit összegyüjthetem, ezek alapján esedezem, miszerint ezen vádakat illetőleg, tek. Szőnyegi Alajos zirczi jár. szbiró ur és Csernye község összes elöljárósága ellen a fegyelmi vizsgálatot elrendelni és foganatosítani kegyesen méltóztatni.

Mely ebbeli legalázatosabb esedezésem után mély tisztelettel maradtam

Csernyén, 1882. aug.!j24.

A tek. m. Alispán Urnák

legkisebb szolgája:

Kálmán István, körjegyző.

A vádakat kihagytam, ezekre vonatkozólag csak annyit jegyzek meg, hogy ha én ellenem azok leg- gyengébbike is bebizonyítható volna, ezóta már nem csak a zirczi szolgabiró ur, hanem a pesti — hóhér is rég felfüggesztett volna.