Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-10 / 6. szám
Budapest, 1987 február 10. Független Budapest 5 NEP-HIREK Zsitvay Tibor pártelnök influenzában megbetegedett és néhány napon át kénytelen volt az ágyat őrizni. A pártelnök már a teljes javulás útján van. A Kertész Elemér kérelmére saját ügyének kivizsgálására kiküldött pártbizottság február 6-án, szombaton d. u. 6 órakor tartotta ülését Bessenyey Zénó elnökletével. A bizottság tagjai közül Gaár Vilmos és Deményi Aladár jelentek meg, akik elkészítették jelentésüket, melyet a legközelebbi párt- ' értekezlet elé terjesztenek. A Nemzetközi Franharcos Szövetség berlini kongresszusára iitazik De Sgardelli Cézár, VII. kerületi pártelnök is, mint gr. Takách-Tolvay József kísérője. Csütörtökön este a Lipótvárosi Polgári Kaszinó helyiségeiben az V. kerületi női csoport rendezésében dr. Varya Ferenc, a Külkereskedelmi Hivatal vezetője, vetítettképes előadást tartott »Barangolás Budapesttől a Fekete és a Földközi tengeri vizekig« címmel. A nagyszámú közönség kitüntető érdeklődéssel hallgatta a színes előadást. Panasznap. A XI. kerület a 13. körzete számára e hó 12-én dr. Vályi Lajos és Szántay István bizottsági tagok, a Kolling-féle vendéglőben panasznapot tartanak. NEP-NAPTÁR A kerületek heti programmja 1937 február 7—15-ig. II. kerület. Fogadónapok: Felmiá/r 7-én d. e. 10—liláiig Terbócz Imre orszgy. képv. Febru/ír lő én este 7—S-ig'iHarrer Feiieinc. Február 10-én este 7—S-ig Kivert Dezső ügyvez. a.l- etoök fogadnak. Február 15-én este fél 7 órakor Greayó Ber- talan, Iparos Kör ügyv. ein. elöiadása »Buda építkezési kér- deisei es kispolgárok elhelyeaéise« címein. kerület: Február 9-én d. u. 6—7-iig Andréka Károly tógád. Február 9-én d. u. 7—8-ig dr. Or óva Zsigimiond fogaid!. V. kerület. Fogadónap ok: Február 9-é.n d. u. 6 óraikor dr. Bessenyey Zénó orszgy. képv. Február 10-én d. u. 6—7-ig Kromipa'zlky Miksa k-cr. elnök. Fébruár 12-én d. u. 6 7-i°dir. Fábián László kér. alelnök. Febnáui* 8-án é® 15-iéini d u 6—7-ig dr. Varannai István kér. alelnök. Február 8-án és io-en d. u. 6—8 között dr. Déisr Géza biz. tag az irodájában (V., Báthory u. 5.) fogad. VII. kerület. Fogiadónapok: Február 11-én d. e. 10—ll-ig v. Pesthy-Müllelr József Leó biz. tag Kádár u. 4. sz. alatt. Februálr 11-én este 7—8-ig dr. Demémy Aladár biz. tag Miniden n«ip_ d e. ill—1-ig és d. u. 6—8-ig dr. SgardeJM Caesar kér. elnök. Február 8-ám és 15-én d. u. 6—8-ig dr. Bernáitlh István tanügyi csop. elnöke fogad. VIII. kerület. Február 10-én 4—0-ig dr. Altorjay András adóügyi tanácsadó órája. Február 8-án este 5^8 órakor Fü- redy Lajos ipartest, föltitkár előadása »A kormiány munkája és a gazda-sági helyzet a -számok tükrében« elmen. Február lő-én %8 órakor dr. Dávid Antall) egyet. m. tanár 'előadása »A magyarság kérdése új .megvilágításban« címen. Február 10- én 7—8-ig dr. Usettiy Béla orszgy. képv. fogad. Febráíur 12-én 7 órától Gazdy Jenő törv. hat. biz. tag fogad. Február 11- én Katona Jiámois biz. tag* fogad (7 órától). Február 8-án és 15-én 7 órától v. dr. Hajnóczy Béla biz. tag népjóléti, nép- gondozási és szociális ügyekben fogad. Február 10-én 7—8 óráig Füredy Lajos Iparos, OTI, MAßI Blokk. ügyekben Gymnase et église romáin© catholique fogad. IX. kerület. Fogadónapok: Február 8-ám 7—8-ig Szentesi József biz. tag. Február 8-án 8—9-iig Wellisch Andor biz. tag. Február 10-én d. u. Ül—3-ig dr. Usetty Béla orszgy. képv. Február ll-én 8—9-ig dr. Usetty Béla. Február 12-én d. u. 1—2-ig dr. Usetty Béla. 15-én eiste 7—8-ig Szentesi József biz. 'tag. Február 15-én este 8—9-ig Wellisch Andor biz. tag fogad. X. kerület. Február 12-éin este fél 7 órakor v. dr. Tólth András orszgy. képv. fogad. Február ll-én este fél 7 órától Dongó Orbán kér. elnök fogad. Minden nap d. e. 11—1 ódáig Halter Károly m. kir. kormányfőtan. az irodájában (X., Füzér u. 13.) fogad. Február 1)1-én Sziebert Imre m. kir. kormánytanácsos, ein. tag a kér. központban előadást tart a szentgotthárdi és a most megnyílt svábhegyi iskolas'zanató- riumró'l. vetített képiekkel. XIII. kerület. Fogadónapok: Február 9-én dr. Bessenyey Zénó. FebTwá'r 9-én dr. Hegedűs Bertalan biz. tag. Február 10-én Fülöp Endre kér. elnök. Február ll-én Babiez Gyula törv. hat. biz. póttag fogadnak. ■rísuholt autó modern ebédlő eladói esetleg pestkörnyéki házra elcserélem — különhözetet r á f i z e t e m. Értesítést: Vili., Baross u. 112. I. 2. LATICEL MATRAC légáteresztő nem melegszik hygiénikus GYÁRTJA A MAGYAR RUGGYANTAÁRUGYÁR Megépül az angyalföldi csatornaszivattyútelep A belügyminiszter jóváhagyta a polgármester döntését — A főváros nagyobb drágulással számit a kövezési és aszfaltjavitási pályázatoknál Az angyalföldi csatornaszivattyútelep kálváriája talán még-is elérkezett a'z utolsó stációhoz. Kétéves halogatás után e héten megérkezett a városházára a belügyminiszter döntése, melyben közli, hogy az alépítményi munkák váillalatbaadása ellen benyújtott fellebbezéseket visszautasította és jóváhagyta a polgármester határozatát, mely szerint e munkálatokat szabadkézből a Fittel és ' Brausewetter és a Zsigmondi Béla cégek kapták I 739.000 pengő vállalati összegért. VégrevalahJára tehát | megindullia t ez az esztendők óta esedékes közmunka | és remélhetőleg tovább már semmi sem fogja aka- i dályozni az 5.5 millió pengős befektetéssel létesülő angyalföldi csatornaszivattyútelep megvalósulását. Mindenesetre ez a kétéves bonyodalom majdnem ennyi idővel eltolta az eredeti építési program kivitelezését, noha a főváros vezetősége azon igyekszik, hogy a munkálatok menetének gyorsításával az idő- veszteséget minél kevesebbre szorítsa. Nagy érdeke fűződik az egész városrésznek a közmű mielőbbi megépítéséhez, mert az új csatornaszivattyútelep indítja majd el Angyalföld csatornázását és ennek nyomán kerül majd sor e visszamaradt városrész lendületes fejlődésére, rendezésére. Az út- és csatornaépítési ügyosztály tevékenysége ! nagy arányokban fog a közeljövőben megindulni. E rendkívüli munkák megindításán kívül a szokásos programba vett útépítések, karbantartások is hamarosan megkezdődnek, miután a program teljesen készen van. A jövő héten járnak le a kövezési, aszfaltja- vítási és kőanyagszállítási pályázatok, melyek iránt idén szokatlan érdeklődéssel tekintenek városházi körökben. Érdekelt részről előkészítették a közvéleményt arra, hogy munkabér és anyagdrágulás címén magasabb árajánlatok fognak szerepelni e versenytárgyalásokon, mint legutóbb. A főváros is számított bizonyos áremelkedésre és már az irányegységárak megállapításánál kalkulált bizonyos drágulással. Egyes irányárakat ilyen alapon mintegy 5 százalékkal önszántából felemelt a főváros, úgylátszik azonban, a vállalkozók ezen túlmenő áremelésre készülnek. Legalább is erre lehet következtetni az előzetes beharangozásokból. A főváros műszaki vezetősége kellő figyelemmel kíséri az áralakulásokat és most is ügyelni fog arra, hogy semmiféle címen ne történhessék indokolatlan drágítás a közmunkáknál. Ha a küszöbön álló versenytárgyalások ennek ellenkezőjét mutatnák, úgy nem marad más hátra, mint a pályázatok megsemmisítése, amire a múltban hasonló okokból nem egyszer került sor. "eönu,l,a Nemzeti Kaszinó új vezetési nyilvános étterme A Kereskedelmi és iparkamara állást foglal minden ipari numerus clausus ellen A polgármester magáévá teszi a Kamara szakvéleményét Még a múlt év őszén átirattal fordult a polgár- mester több ipartestület vezetőségéhez, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara elnökségéhez. Az új ipartörvény ugyanis lehetővé teszi egyes iparágakban a zárt létszám bevezetését. Néhány iparban ez a korlátozás máris érvényben van és a rossz gazdasági viszonyok melett több oldalról hangzik el az óhaj, hogy a numerus clausust az ipar szélesebb rétegeire is ki kell terjeszteni, mert csak így biztosítható a már létező iparosság megélhetése. A polgármester azonban nem kívánt élni a törvényes felhatalmazással az ipari zárt létszám kiterjesztését illetően, mielőtt az érdekelt iparágak erre vonatkozó nézeteit hivatalosan nem ismeri. Épp ezért kérte említett átiratában a polgármester az érdekelt ipartesületeket és magát az iparkamarát, nyilatkozzanak: szükségesnek tartják-e a zárt létszám továbbfejlesztését újabb iparágakban. A tervezett intézkedések a szállodás-, vendéglős-, kávéházi, fogtechnikus-, robbanószerkészítő- és kereskedői foglalkozás, közvetítési, állati hullák feldolgozásával foglalkozó, lőfegyverekkel és lőszerekkel való kereskedési, ószeres, hordár, zsibárus, temetkezési, pénzkölcsönközvetítő, társaskocsi-iparokát, továbbá a menetjegyirodákat, utazási és fürdőirodákat érintenék. Az ipartestületek már beterjesztették válaszaikat és azokból az derül ki, hogy maguk az ipar- testületek sem lelkesednek a numerus claususért és valamennyien a szabad iparűzés elvi álláspontján állanak. Mindazonáltal kívánatosnak tartják, hogy a hatóság a jövőben az új iparengedélyek kiadásánál az érdekelt ipartestület véleményét is hallgassa meg arra vonatkozólag: időszerű és szükséges-e újabb engedélyek kiadása a szakmában. Voltaképpen tehát ez is a numerus clausus egy enyhébb fajtája azzal a különbséggel, hogy a kiadható engedélyek száma még sincs korláthoz kötve, hanem a mindenkori viszonyoknak megfelelően szabályozható. Most kapta meg a polgármester a Kereskedelmi és Iparkamara átiratát is ez ügyben. Ez az állás- foglalás bizonnyal döntő kihatással lesz az egész kérdés sorsára. A kamara ugyanis előrebocsátja, hogy a kérdéssel szemben nem lehet más álláspontja, mint amit az iparűzés kérdésében évtizedek hosszú sora óta mindig elfoglalt és melyet ma is változatlanul vall. A kamara a kereskedelmi és ipari szabadság alapján áll és azt tartja, hogy a gazdasági szabadságnak olyan megszorításai, mint aminők a numerus clausus, a közérdeket nem szolgálják. — A verseny magábanvóve nem egészségtelen és közgazdasági szempontból nem káros, — mondja a kamara — hanem ellenkezőleg: teljességgel nélkülözhetetlen eleme életképes közgazdaságnak. A zárt létszám, ükkor, ha viszonylag alacsonyan állapíttatni meg, az egészséges versenyt zárja ki, a köz- gazdasági erők természetes játékára hónítólag* hat és mesterséges akadályokat vet a gazdasági téren boldogulásukat kereső exisztenciák és a felnövekvő ifjúság elé. Ebből kifolyóan magasabb nemzetgazdasági és társadalompolitikai szempontból egyaránt minden néven nevezendő zárt létszám ellen állást kell foglalni. Ami pedig a szükségesség vizsgálatát illeti, az tulajdonképpen szintén létszámkorlátozás, csak más formában és hasonló hátrányos tulajdonságokkal bír, melyekhez járul még az igazságos keresztülvitelnek lehetetlensége. A szükségletvizsgálat intézményesítése esetén előrelátható volna, hogy a befolyás és az összeköttetés hiányában szűkölködő folyamodók elutasításban részesülnének és azok, akik kérelmük mellett kellő befolyást tudnak érvényesíteni, megkapnák a kért ipar jogosítványokat. A továbbiak folyamán a kamarai szakvélemény újabb érvek felsorolásával mutat rá arra, miért nem javasolja egyes iparágakban az iparengedélyek számának szabályrendeleti megállapítását, vagy pedig olyan szabályrendeleti intézkedés megalkotását, mely az úgynevezett szükségletvizsgálatot írná elő. Legfeljebb a szállodás-, vendéglős- és kávésiparban lehetne életbeléptetni a szükségszerűség megállapítását, de azt is csak ideiglenes jelleggel, legfeljebb háromévi időtartamra szóló hatállyal. Mint értesülünk, a polgármester magáévá teszi a Kereskedelmi és Iparkamara állásfoglalását és csak a vendéglátó iparokban fogja előzetes vizsgálathoz kötni az új iparengedélyek kiadáséit, míg a többi iparágakban az engedélyek kiállítása terén nem tervez megszorításokat. Betoncső ZI legolcsóbban —— Strausz Antal építési anyag telepe cementáru és mozaiklap gyártása XI., Fehérvári út 15 — 17 Telefon : 2-690-56 0VEGBETON födémet, falat járhatóan, tűzbiztosán készít LEHOTZKY JÓZSEF Budapest, XL, Horthy Miklós út *301. Telefon 2-683-00 Wl HART FERENC építész — építőmester XIV., COLUMBUS UCCA 33 Telefon : 2-969—08 /■ L I festékgyár és ásványörlőinű' UI U 06I JdllOS vek, építést anyagok és ve BaiBaBBB^HHIHaai^HHIBIHI gyészeti termékek raktára Központi iroda: Budapest, V., Kálmán ucca 22. sz. Telefon: 1-230-33 Alapíttatott: 1842