Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-10 / 45. szám
HARMINCKETTEDIK évfolyam 45. szám 1937 november 10 VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Igazságot, megértést! Nem akkora eredmény, hogy meg kellene Örülni a boldogságtól és mégis nagyon nagy dolog, hogy a kormány rászánta mag'át az első lépésre a tisztviselői fizetések dolgában. Tudtuk, ennek el keil következnie. Csak be kellett a megoldásnak »érnie«. Természetes folyamat indult el ezzel a lépéssel, az a processzus, amelyet már régen vártunk. Most végre megjött, mert itt volt a legfőbb ideje, tovább már nem várathatott magára. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter bejelentése a költségvetési vita során igaz meg-elégedést váltott ki nemcsak az érdekelt tisztviselők közt, hanem a társadalom minden rétegében is. Mert nem közhely, hogy a tisztviselői fizetés csak másodsorban tisztviselői kérdés, legelsősorban azonban általános gazdasági probléma, amely az egész vonalon érezteti hatását. Ha a köztisztviselők jövedelmét csökkentik, megérzi azt az iparos, a kereskedő, az orvos, meg a színház is: ugyanez áll azonban fordított viszonylatban is. Most elérkeztünk odá. hogy megkezdődött a felfelé irányuló áramlat. Egyelőre azonban még csak nagyon szerény keretek közt állítják helyre a lecsökken tett jövedelmeket. De épúgy, amiként bizonyossággal tudni lehetett annakidején, hogy az első ;redukciót követi majd a második, meg a harmadik, épolyan bizonyossággal számíthatunk arra is, hogy ez ötszázalékos emelést követi majd) a többi. Nem kell ehhez prófétánál: lenni. Vannak törvények a gazdasági éleiben, amelyek örökérvényűek és megdönt he tétlenek- Az idők, a világgazdasági helyzet parancsolta annakidején a sorozatos csökkentéseket és a megváltozott gazdasági helyzet diktálja ezúttal az ellenkezőjét. Most öt százalék, holnap megint öt, aztán tiz és így tovább. És — ezt is meg merjük jósolni — a dolog nem is áll majd meg a régi, eredeti fizetéseknél, túl fogja szárnyalni azokat; a világgazdaság képe azt mutatja, hogy az árak emelkedése nem áll majd meg a régi színvonalnál. A fővárosnak azonban, akármily örömmel teljesíti is az idők parancsát, nem könnyű a helyzete, amikor erről a kérdésről van szó. A költségvetési hiány— minél tovább tart a vita )— annál nagyobb lesz. Napról napra növekszik. A tisztviselői fizetések emelése pedig még nincs is belekalkulálva a mostani előirányzatba; a sok-sok milliós hiányhoz még hozzá kell számítani az emeléssel járó újabb milliókat. Ha nagy gondokat okozott már eddig is a pénzügyi helyzet, a gond bizonyára nem lesz kisebb, ha majd minden vonalon emelkednek a személyi k:adások, — úgy az adminisztrációnál, mint az üzemeknél — amelyek, természetesen, ezen a címen kénytű* lenek lesznek a községi háztartáshoz való hozzájárni lási alapjukat csökkenteni. Ritka egyetértéssel támogatja a törvényhatósági bizottság a polgármestert abban a harcban, amellyel vissza akarja szerezni a főváros elveszett jövedelmeit az államtól. Az állami bevételek állandó emelkedése ma már lehetővé teszi ugyan, hogy a pénzügyi kormányzat lemondjon azokról a jövedelmekről. amelyeket kényszerhelyzetében vett el a fővárostól; a fővárosnak mégis minden energiáját össze kell majd szednie, ha azokat vissza akarja kapni. Nem volt még olyan pénzügyminiszter a világon, aki könnyen lemondana egy biztos és kényelmeő jövedelemről, milliókról, amelyek befolynak az államkasszába, anélkül, hogy új terheket kellene a polgárság vállára rakni. A fővárost pedig1 a kormányok sohasem sajnálták, ellenkezőleg, mindig bizonyos- fokú irígykediéissel szemlélték a főváros hitelképességét, gazdasági megalapozottságát. A főváros gazdag, a fővárosnak korlátlan a hitele, »nem kell a szívnek megszakadni« — különösen pedig a pénzügyminiszteri szívnek — ha a fővárosról van szó. A főváros nem is kér támogatást vagy segítséget. Csak igazságot, megértést. Igazságos és megértő akar lenni azokhoz, akik egész életüket a polgárságért áldozzák fel, hűséges tisztviselőihez és alkalmazottaihoz: joga van megértést, igazságot kérni, amikor a saját életéről, nyugalmáról, anyagi tisztességéről van szó. És minthogy Darányi Kálmán a miniszterelnök, Széli József a belügyminiszter és Fa- Irinyi Tihamér a pénzügyminiszter, nem kétséges, hogy ez a méltányosság és igazságosztás nem fog a főváros hátrányával végződni. SZENDY KÁROLY polgármester a főváros legégetőbb kérdéseiről nyilatkozik a Független Budapest-nek „M főváros költségvet isi vitája alkalmat ad Budapest minden polgárának arra, hogy meglássa és megtudja, hogy a főváros lakossága érdekében hány és milyen kérdéssel kell a törvényhatóság tagjainak foglalkozatok** A költségvetési vita utolsó napjai megélénkítik a közgyűlés tanácskozó termét s a napirenden lévő vita-anyagon kívül azok a súlyos és életbe vágóan fontos kérdések telítik meg a levegőt, melyekben az egész tárgyalás valójában elindult s amelyek jegyében a közgyűlési esték lezajlottak. Ma három kérdés joylalkoztacja főleg a törvényhatóság pártjait Ez ä három kérdés: Szeinly Karoiy 1. A deficit eltüntetése a költségvetésben. 2. A tisztviselői illetmények rendelése. 3. Budapest téli ellátása és felkészülődése a Szent Év előrelátható szokatlanul nagy forgalmára. Mindegyik kérdés sokkal nehezebb és fontosabb, semhogy napirendre lehetne térni felettük, amit eléggé bizonyít, hogy minden párt a maga programjának vallja ezeket, érezve, hogy ezek megoldása nagyban hozzájárulna Budapest életének a megjavításához, míg a Szent Évvel s az Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos feladatok sikeres megoldása nemcsak Budapestnek, de magának az egész országnak a tekintélyét és hírnevét növelné meg előnyösen és csak az idegenforgalomnak adna soha nem remélt lehetőséget. Hogy a Független Budapest olvasóit megfelelően tájékoztathassuk-e nagyjelentőségű kérdésekben, magához Szendy Károly polgármesterhez fordultunk, aki a következő nagyjelentőségű nyilatkozattal világított rá a szóbanforgó kérdésekre, elmondván annyit, amennyit a jelen pillanatban azokról, a nagy nyilvánosság számára elmondhat: — Aminthogy a törvényhozói tevékenység is — hangzik Szendy polgármester válasza — mindig a költségvetés tárgyalásában éri el tetőfokát, úgy van ez kicsiben a községek életében is. Magának Budapestnek, a székesfővárosnak a törvényhatóság-a — vagy — amint mondani szokták: a főváros parlamentjének a tevékenysége is a költségvetési vitában szokott kibontakozni a maga egész erejében, egész szín- pompájában, hogy a vitán keresztül lássa még a községi politikában kevésbé járatos emberis, hogy milyen színes szövésű és sok rétegű a mai élet s egy törvényhatósági bizottsági tagnak mennyi kérdéssel kell foglalkoznia, hogy pártját s ezen keresztül Budapest társadalmát és magát a fővárost, a municipiális politikát eredményesen szolgálhassa. — Milyen érzéssel vesz részt méltóságos uram a tanácskozásokban? A közönség nem is tudja, hogy mennyi értekezletet kell »végigülnie« polgármesterének, míg a közgyűlési tárgyalásra eljut a sor. Hiszen minden párt értekezletein is részt vesz polgármester úr s így nem volna csoda, ha a végére érve, a fizikai erő felmondaná d szolgálatot. „Tudni akarom, mit akar a közgyűlés** — Hogy azokon a pártértekezleteken részt veszek, melyek a költségvetést tárgyalják: annak egyetlen célja: hogy .tisztán lássam, vili akarnak az egyes pártok? Mi az óhajuk Budapest életének különböző kérdéseiben, az ellátásban, a piacok kérdésében, a közlekedésben éppen úgy, mint az iskolák, kultrírintézmé- nyek, rítrendezések stb. kérdésében. Én ilyenkor egy kérdést szoktam intézni az összes bizottsági tagokhoz, nevezetesen, hogy mindig mérlegeljék a lehetőségeket, melyek megszabják számomra és az ügyosztályok számára, hogy mi a megoldható és mi az, ami nem valósít haitó meg, legalább is a mai körülmények között. Mert ka a reális élet lehetőségei között maradunk, akkor sorjára eleget is tudunk tenni a kérelmeknek és kívánság oknak, aminek összesítéseképpen jelentkezni fog az az igazi Budapest, ami a mi lelkűnkben él, s aminónek mi szeretnők látni s amit minél gyorsabban meg is szeretnénk valósítani, ha... (Itt meg;áll egy lélegzetvételnyire, hogy sóhajtásba fúljon el a hangja.) Ha nem kellene ma is a deficit rémével küzdenünk, amikor minden fillért kétszeres gonddal kell megvizsgálnunk, hogy vájjon ki kell-e adnunk, vagy meg lehetne-e takarítanunk? „Bízom a kedvező megoldásban** — A deficitJ Ma valóban ez a legnagyobb gond. És polgármester úr hisz-e egy kedvező megoldás lehetőségében? — Bízom. — Vám ennek a bizakodásnak már valami tárgyi alapja is, vagy egyelőre még csak szubjektív érzések Asupán? — Korai nyilatkozatok itt csak árthatnának s fölösleges vitákra adhatnának alkalmat. S ez nem lehet cél. Hogy mire építem bizakodásomat? Megmondom. Nem lehet reménytelen oti> a helyzet, ahol mind a két fél különösen akarja a méltányosságot az egymás javát és boldogulását. — S\ ha kérdeznem szabad, vájjon méltóságos uram bizakodásában bele van-e számítva, hogy, Zsitvay Tibor egész pártja nevében jelentette ki, hogy történelmi hivatásának érzi, hogy ebben a küzdelemben az önkormányzat és az állam között a közvetítő1 szerepét vállalja és betöltse? — Kétségtelenül. Ez a kijelentés s hozzá Harrer Ferenc, a párt alelnökinek a beszéde az általános vitában, az a nagy szaktudással és nagy tárgyilagossággal felépített beszéd, olyan erőt és segítséget jelentenek a mi küzdelmünkben, ami nemcsak engem, de az önkor-
