Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-10 / 45. szám
2 Független Budapest Budapest, 1937 november 10. mányzat minden hívét igaz örömmel^ és biza- lommal töltenek el a kedvező jövő iiánt. H tisztviselők fizetésrendezése _ Ezek a ma kérdései. Engedje meg, méltósúgo s uram, hogy most már egy kissé a jovore ^s gondoljunk s felvessük a kérdést: Mi lesz a tisztviselői fizetésekkel1 Lesz-e rendezés? Milyen egyáltalán a téli lehetőség? S mi lesz tavasszal, mikor már az eucharisztkus kongresszus vendegeit kell fogadnia a vendéglátó házi gazdának: Budapestnek. Vájjon remélhetjük-e, hogy akkorára megoldódnak azok a közlekedési bajok, melyektől ma olyan hangos egész Budapest s vájjon a Beszkárt képes lesz-e a közönség megelégedésére rendet és nyugalmat teremteni az aluljárók, a hurokvágányok és az átszállók kérdésébe'.n? — A tisztviselői fizetések kérdésében álláspontomat már ismertettem. S ahogy a költség- vetési vitában elhangzott beszédek tanúsítják, a törvényhatóság minden pártja a rendezés mellett foglalt állást. De ezt a kérdést nem lehet elválasztani az állami tisztviselők fizetés-kérdésétől, mivel a kettő kapcsolatban van egymással. Hiszen a fizetés-csökkentés is eejy időben történt mind a két vonalon. Megítélésem szerint a pénzügy- miniszter kijelentése reményt nyújt a kérdés bizonyos mértékű rendezésére. Ami pedig a telet illeti, azt hiszem, a tűzifa kérdése lesz a legnehezebb, de itt is igyekszünk a nehézségeket úgy áthidalni, hogy a spekuláció ne tudja azt a helyzetet a maga előnyére kamatoztatni, hogy kevesebb a készlet, mint máskor hasonló évszakban. De gondosságunk kiterjed a. szociális élet minden ága felé. így például, hogy a munkásság jogos munkabéreit a vállalkozók ne tudják csökkenteni s azt tényleg meg is kapják, azt szigorúan ellenőriztetjük. Ahol visszaéléssel találkozunk, ott nem is késik a megtorlás. Legalább nyolc vállalkozót zártunk ki a közmunkákból hasonló visszaélések miatt. Szociális kötelességünknek érezzük, hogy a munkást védelemben részesítsük s megvédjíik minden önző kihasználási szándékkal szemben. Mivel a munka év munkaalkalom és foglalkoztatás szempontjából elég jó volt, s a kereseti lehetőség is emelkedett, nem hiszem, hogy a tél nagyobb nehézségeket okozna s olyan feladatok elé állítaná szociálpolitikai ügyosztályunkat, melyeknek az ne tudna megfelelni. Előkészületek & Szemí Évi*e — És az előkészületek az eucharisztikus kongresszusra? S a közlekedés kérdései és zavarai? — Az eucharisztikus kongresszus kérdése, sorsa és sikere mindnyájunk szívügye és Istennek hála, nemcsak katolikus kérdés immár, de valóságos nemzeti ügy, magyar ügy, amelynek sikerei minden magyar ember kívánja vallásra való tekintet nélkül. Persze, a főváros is minden áldozatot meg hoz a siker biztosítására. De ezt csak úgy tudjuk elérni, ha maga a társadalom is részt vesz benne s mindenki meg- teszi azt, ami erejétől telik. Ami most már a közlekedés kérdését illeti: legyünk tisztában egy kérdéssel. Minden változás, legyen az kisebb, vagy nagyobb, bizonyos zúgolódást, elégedetlenséget vált ki. A szokástól való eltérés mindig nyugtalanító) a közönségre: De ez lassúké?1 lecsillapul és elmúlik, 'főként, ha látja a közönség, hogy panaszait meghallgatják és lehetőleg orvosolni igyekeznek. Es a Beszkárt vezetőségéről még a legmakacsabb követelőzés sem állíthatja, _ hogy ne igyekeznék azonnal közbe lépni, a .jogos kívánságoknak helyt adni és a bajokat orvosolni, ha lehet. Egyet ázonban ne feledjünk, a nagy közönség mindig a pillanatnyi benyomásuk alatt szűri le véleményiH és nem veszi, mint ahogy nem is veheti figyelembe azokat a messzebb fekvő indítékokat, melyek egyes változások és reformok szükség szerinti indokai és magyarázatai. Ezeket mindig meg is hozza.az idő, csak egy kevés türelem kell bevárásukra. Hogy ez jelenben is így lesz, abban nem kételkedem. Zsirkay János. Varga Testvérek lemezárugyár Budapest, VI., Röppentyű ucca 61. Telefon: 2-9U-26 A haűlrohhant-flgn a közgyűlésen Sárkány .Ferenc A- székesfőváros költség'vetési vitájának első fejezeténél nagyszabású beszédben vázolta Sárkány Ferenc székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag a fővárosi hadirokkant ak és árvák helyzetét és érdekükben több indítványt terjesztett elő, melyeket alább ismertetünk. Megkérdeztük Sárkány Ferenc bizottsági tagot, milyen hathatós ^ segítséget vár ez ügyben a főváros »ésizéről?- A költségvetési vitát használtam fel arra, hegy a székesfővárosi hadigondozottak ügyével érdemlegesem foglalkozzam é® a székesfőváros parlamentjén keresztül hívjam fel a közfigyelmet azokra a mostoha állapotokra, melyeken feltétlenül a. legsürgősebben segíteni kell. — A ihadirolákantak és hadiözvegyek ma már általánosságban 50—60 évesek. A ihadirokkont törvény vonatkozó paragrafusainak végrehajtása és a megértő magyar nemzeti társadalom jóindulatú támogatása most már nem késhetik sokáig-, mert ,a sebektől, vagy betegségektől meggyötört test, vagy leromlott szervezet ‘ellenállóképessége napról napra csökken. Nem elsőbbségi jogot és nem is kiváltságos elbánást kér a hadigondozott társadalom, hanem egyenlő elbánást azokkal, akik testben, szervezetben épek és egészségesek és munkájukkal biztosíthatják úgy a maguk, mint családjuk, számára a mindennapi élet kenyerét. — Adva vannak a lehetőségek, hogy a hadirokkant muinlkakészsége és munkaképessége felhasznál- tassék, csak a háborús áldozatok megbecsülésére és a törvény biztosította jogok tiszt eletben tartás ára van szükség. — Akár az államról, akár a főváros közigazgatásáról, a székesfővárosi közüzemekről, avagy a magánvállalkozásról van szó, egyformán kell, hogy érvényesüljenek mindazon kedvezményekre és elhelyezésekre vonatkozó paragrafusok, melyekkel a hadirokkant törvény rendelkezik. — A székesfővárosi hadigondozott társadalom helyzetének rendezése és megkönnyítése céljából öt indítványt terjesztettem elő, amelyek azt célozzák: — I. Fussanak a fővárost érdeklő hadigondozott problémák összes szállal egy kéizbe és ezért javasoltam, hogy a polgármester lír a hadigondozási ügyek centralisztikus vezetésével egy főtisztviselöt bízzon meg. — II. Az önálló egzisztenciát biztosító házfelügyelői és segédházfelügyelői állásokat hadigondozottaknak kívánom juttatni. — III. Az 50%-os és magasabb járadékosztályú ■ hadirokkantak részére, akik havi 80 pengőnél több jövedelemmel nem rendelkeznek, bocsásotnn a polgármester úr kenyérkeresetük biztosítása céljából félárú villamos bérletjegyet. — IV. Mindazon hadirokkantaik, vagy hadiözvegyek részére, akik tisztiorvosi vélemény alapjául fürdőkezelésre szorulnak, adjon a főváros egyik meghatározott gyógyfürdőjében, ingyenes fürdőt, —• V. Kötelezze a székesfőváros a közszállításait végző munkaadóikat a munkavállalási szerződésben, hogy a hadirokkant törvény alkalmaztatási rendelkezéseit a legpontoshaban tartsák be. — Indítványaim sorsa mtir el is dőlt és örömömre szolgál, hogy a polgármester úr bajtársi megértése alapján a közgyűlés az I., IV. és V. indítványokat szószerint elfogadta, a II. és III. indítványhoz pedig szintén hozzájárult, és előkészítés végett a polgármester úrnak kiadta. — Remélem, hogy ez alapon a hadigondozottak sorsiának intézésében a legsürgősebben komoly fordulat fog hekövetkezni mindmyájtintknak örömére és megelégedésére. IV EF-HÍREK IV. kerület. A NÉP fővárosi szervezetének IV. kér. pártválasztmánya újjáalakult, A NÉP IV. kér. választmánya Pete Csongor kér. elnök elnöklete mellett 1937. évi október hó 29-én újjáalakult. Hivatalból tagjai a pártválasztmáiiiiynak • Zsitvay Tibor dr., Usetty Béla dr., Pőzel István dr., vitéz Tóth András dr. országgyűlési képviselők, Nagy Ferenc törvényhatósági bizottsági tag, Girardi Tibor első póttag. Az ülésen megválasztották a körzeti elnököket és á választmányi tagokat. Az ülés végén dr. Pőzel István lelkes beszédben ismertette a politikai helyzetet és a legszorosabb összetartásra hívta fel a megjelenteket és az újonnan alakult választmányt. V. kerület. A Nemzeti Egység Pártja V. kér. szervezete múlt lió 29-én igen látogatott kerületi ülést tartott, melyen Krompaszky Miksa tankerületi főigazgató, kerületi pártelnök ismertette a kerületi körzeti közlekedés és az új Lipótvárosban felállítandó középiskola érdekében megindított akció állását, mely idáig több mint 400 új aláíró jelentkezését produkálta. Az -ezidei munkaévad programjának összeállításánál többrendbeli probléma merül fel és ezeknek a problémáknak feltárására dr. Kossányi Dezsőt kérte fel, akinek előadásáról külön számolunk be. A kerületi ülés 'elhatározta, hogy a jövő év januárjában nagyszabású kerületi beszámológyűlést rendez, melyre a kerület országgyűlési képviselőit hívja meg. Hogyan szervezkedjék a Nép? Kossányi Dezső dr. a NÉP V. kerületi értekezletén a pártszervezés módozatairól tartott érdekes és megszívlelendő előadást. Előadó szerint a fővárosi pártot kerületen- kint kell megszervezni. A kerületi pártélet megszervezésével kapcsolatosan szükséges: a kerületi párt- választmány megválasztása; a kerületi pártszervezet ügyrendjének elkészítése; a tisztikar megválasztása; a párt tagjainak szakbizottságokba való kijelölése; a, foglalkozóisi ágak szerinti szakcsoportok (kereskedelmi, ipari, köz- és magántisztviselői, jogügyi, orvosi, munküsiigyi) kerületi és központi szervei megalakítása; kerületi gazdasági bizottság létesítése; vigalmi kulturális és sajtóbizottság alakítása; szociálpolitikai, gazdasági és kulturális előadások és vitaestélyek rendezése. A nagysikerű előadást zajos tetszéssel fogadták. VI. kerület. A terézvárosi hadirokkantak gyászünnepsége. A HONSz székesfővárosi VI. kerületi főcsoportja folyó hó 1-én megdicsőült hőseink emlékér© gyászünnepet ült. Az ünnepi megnyitó beszédet Sárkány Ferenc székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, elnök tartotta, az emlékbeszédet dr. Cseh-Szombathy László országgyűlési képviselő, társelnök mondotta. Az ünnepségen a budapesti vegyesdandárparanosnokság tisztiküldöttsége Stojanow Wladimir alezredes vezetésével jelent meg. Ugyancsak jelen voltak a székes- főváros polgármesterének képviseletében dr. Horony-Pcüfi Aurél tanácsnok, özv. dr. Sipőcz Jenőné díszelnökasszony, dr. Vázsonyi János országgyűlési képviselő, a főkapitány képviseletében dr. Takács Lajos rendőrkapitány és mások. A mintegy 500 főből álló hadirokkant és hadiözvegy tömeg a hadirokkant-zászló alatt vonult fel az Andrássy úton a Hősök Emlékkövéhez, ahol Sárkány Ferenc elnök helyezte el a hajtársnők és bajtársak babérkoszorúját. A NÉP terézvárosi szervezete jólsikerült évadnyitó vacsorát rendezett a MOVE nagytermében. A vacsorán résztvettek Bessenyei; Zénó dr. íSzúr day Róbert és Németh Imre országgyűlési képviselők, Veress Gábor dr., Sárkány Ferenc, vitéz Bartha tábornok, a budapesti Vitézi Szék kapitánya és Hegedűs Bertalan törvényhatósági bizottsági tagok, valamint számos más közéleti és társadalmi tényező. A szónokok sorát Sclioepflin' Lajos dr. kerületi elnök nyitotta meg-. Utána közkívánatra a kerület népszerű és közszeretetben álló képviselője, Besse- nyey Zénó dr. szólalt fel. Tolmácsolta a székesfővárosi szervezet elnökének, Zsitvay Tibor dr.-nak üdvözletét, továbbá elismerését a párt VI. kér. vezetőségének azért az eredményes munkáért, amelyet a kerület megszervezése körül kifejtett. Hangsúlyozza, hogy egyedül a NÉP erőssége és egysege tart vissza minden olyan törekvést, mely ép a vele szemben állók létét fenyegeti. Nagy tetszés mellett vázolta a Darányi-kormány munkásságát. Megnyugtatólag hatottak a kormány szociális, gazdasági, kulturális, bel- és külügyi intézkedései, valamint a köztisztviselő társadalom közeli segítését célzó tervei. Szur- day Róbert a kormány kereskedelmi és iparpolitikai tevékenységét fejtegette. Veress Gábor a székesfőváros közlekedési és idegenforgalmi terveit ismertette. Sárkány Ferenc törvényhatósági bizottsági tag felszólalása után Németh Imre országgyűlési képviselő, majd Hegedűs Bertalan törvényhatósági bizottsági tag és Demjány ezredesné, a NÉP női táborának propaganda elnöke szólaltak fel. Végül vitéz Papp Gyula, ügyvezető-elnök beszélt. Indítványára táviratilag üdvözölték Darányi Kálmán miniszterelnököt és Zsitvay Tibort, a párt székesfővárosi elnökét. A Nemzeti Egység Pártja Vili. kerületi szervezetének női csoportja Katona Jánosáé vezetésével folyó hó 13-án, ,szombaton este 7 Arai kezdettel Vili., Baross' ueca 79. szám X. kerület. A Nemzeti Egység fővárosi pártja X. kér. központjának november havi munkaprogramja szerint a kerület vezetősége fogad: Dr. Usetty Béla november 12-én és 26-án pénteken este fél 7 órakor; dr. Pőzel István november 9-én és 23-án, kedden este 7 órakor; vitéz dr. Tóth András november 5-én és 19-én, pénteken este fél 7 órakor; Dongó Orbán kér. elnök minden kedden 5—6 óráig kerületi központunkban'; Halter Károly minden d. ©. 11—1 óráig fogad irodájában (X., Füzér ucca 13), a kér. központból adott levél alapján. Intézeti és há2 iruha mosására csak a „K1BÄLY oöznosó If., nagyor ucca 3, fii. her. Király ucca 15, f., Dálfány ucca 25, fii., Dohány ucca 20 Telelőn - Házhoz KUideneKi