Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-19 / 7. szám
HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 február 19 7. szám Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Sipőcz és a szanálás Sipőcz Jenő főpolgármester a múlt héten a sajtó részére adott nyilatkozatában közhite, hogy a szanálási intézkedésekre csak április 15-ike után kerül sor, mivel előbb megvárja a. kiküldött szakértők jelentését. A Nemzeti Egység Pártjának kezdeményezésére küldte ki az ön- kormányzat képviselete az üzempolitikai bizottságot, amelynek működését nem érhette volna szebb elismerés, mint az, hogy a főpolgármester a szanálási intézkedéseket a bizottság munkájának eredményétől teszi függővé. A főpolgármesternek ezzel az elhatározásával a főváros legújabb bizottsága olyan fémjelzést kapott, amely egyszeriben a legnemesebb értékek közé emeli. Ezzel a főpolgármesteri nyilatkozattal egyelőre elmaradnak a tarifarevíziók problémái: a szakértők fogják megállapítani, kell-e drágítani a különböző közszolgáltatásokat és ha igen, 'milyen mértékben. Az esetleges drágításokból tehát nem lehet majd politikai pecsenyét sütni, mert az üzempolitikai bizottság politikán felül álló kiváló szakértői csak az üzemek gazdasági helyzetét tekintik, semmi mást. Sipőcz Jenő Eddig állandóan vissza-visszatért a jelszó, hogy »nem kell szanálni«. Budapest háztartása rendben van, — hallottuk jobbról és balról egyaránt — itt nincs szanálni való. De jött az üzempolitikai bizottság, kiküldte a nagynevű szakértőket és íme: egyszeriben kiderül, — mielőtt még egyetlen szót is szóltak volna ezek a szakférfiak —• hogy bizony van szanálnivaló a főváros háztartásában. Olvassuk a baloldal nagy közgazdasági szakfér- fiának lesújtó bírálatát az üzemek állapotáról. Ennek a kritikának állandó refrénje ez a szó': deficit. Deficit itt, deficit ott, deficit mindenütt. Es olvassuk a Wolff-párt kitűnő városházi vezértagjának végtelenül elszomorító, szinte elparentáló hangnemben tartott nyilatkozatát a BSzKIit végnapjairól, a főváros legnagyobb üzemének anyagi csődjéről. És szomorú, hogy úgy a baloldalinak, mint a jobboldalinak nem is lehet elletmondani, de különös, nagyon különös, hogy e nagy felfedezők, ezek az új Columbusok, most hirtelenében ébrednek ezekre az igazságokra. Mert elképzelhetetlen nagyobb ellentét, mint az, * amely a mostani felfedezések és az eddigi álláspont közt van. Egyben azt hirdetni hangosan, a közönség- felé fordított arccal, hogy nincs szanálni való, tökéletes a főváros anyagi biztonsága, azután pedig Janusként megfordulni és a másik arcot megmutatva siránkozni, hogy minden elpusztult, tönkrement, gyászruhában keseregni azon, hogy csőd és tönk fenyegeti a fővárost, kissé különös formája a meggyőződéses várospolitikának. Ez a nagy változás nem is jött volna létre, ha nincs meg az üzem- politikai bizottság és nem küldi ki a maga szakértőit: így azonban végre a valóságban is láthatjuk azt a csodát, amelyet eddig csak az újságok hirdetési rovataiból ismertünk: a két képet, amely megmutatja, milyen csúf, sovány és beteg használat előtt és mii-yen 'gyönyörű, délceg, pirospozsgás használat után az ember. A mi esetünkben azonban fordított a kép: viruló, rózsás ifjú volt a főváros az üzempolitikai bizottság működése előtt és csak most változtatják át horpadt mellű, ványadt képű, »megöl ez az átkozott köhögés«-szerű emberronccsá. Végeredményben azonban mindegy. A fő, hogy ma már mindenki látja, hogy igenis, van mit szanálni. Bőt: sürgetik a művelet végrehajtását. De amiközben ezt teszik, máris halljuk a vészkiáltást, hogy ;.de bizony nem tűrünk drágítást!« »Nem lehet új terheket rakni a közönségre!« .. . Logika, konzekvencia?... Tagadás, beismerés, újabb tagadás, körömszakadtáig és még újabb beismerés? Kissé nehéz megérteni a lelki folyamatot. Nincs mit szanálni: jól van ez lehet álláspont. Tönkremennek az üzemek gyors operáció nélkül: ez ia álláspont. De együtt a kettő, egyszerre, egy időben • nem lehet az. A Nemzeti Egység fővárosi szervezetét a főváros érdeke vezeti munkájában. A jelszó: mindent a közönségért. Nem hálás a rendcsinálás szerepe, nem öröm a deficit képének feltárása, főképpen pedig nem népszerű. De meg kell lennie, ha meg akarjuk menteni Budapest vagyonát és jövőjét. Hogy kell-e drágítani, vagy sem, még nem tudjuk. Majd az elfogulatlan szakértők mondják meg. Ha esetleg kell, fájdalmas lesz, mint minden műtét. Szerencsére az esetleges operációt olyan profesz- iszor végzi, mint Sipőcz Jenő, akiben a főváros- minden egyes polgára a hit erejével bízik. Kell-e tarifarevízió, nem-e, még senkise tudja, de egyet mindenkinek tudnia és látnia kell: a közüzemi tarifák dolga nem lehet politikai korteskedés eszköze, nem lehet néptribunok hordójelszava, mint ahogyan azt a legutóbbi időkig láthattuk. Sztranya vszfty Sándor a Képviselő ház elnöke: ,,Budapest olyan közel álí érdeklődésemhez, mintha szülővárosom volna** „Minden magyar ember közös álma: a ragyogó, boldog és nagy Budapestünk** M Képviselőház elnöke a főváros jövőjéről nyilatkozik a Független Budapest munkatársának A hivatalos jelentést olvasom: »H kormányzó I a. miniszterelnök előterjesztésére sztranyovai I Sztranyavszky Sándor dr.-nak, a képviselőház el- ! nőkének kiváló odaadással és fáradhatatlan ügybuzgalommal a hazának tett értékes szolgálatai elismeréséül az I. osztályú magyar érdemrendet adományozta.«. A hír olvasása először azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy a Független Budapest hasábjain fogom üdvözölni a kegyelmes urat, mint ahogyan az egész magyar sajtó tette szinte pártállásra való tekintet nélkül. De aztán felébred bennem az újságírói ösztön és azzal az indokolt önzéssel, amellyel ezt a pályát futni kell, már jelentkezem is Schuller Endre dr. miniszteri osztálytanácsosnál kihallgatásra. Hátha sikerül megszólaltatnom a kitüntetettet a Független Budapest hasábjain. A dolog nem könnyű. — A kegyelmes úr nem szokott hírlapi nyilatkozatokat adni — mondja Schuller tanácsos a maga kedves, közvetlen modorában, amely mellett még az elutasító válasz is valami természetesnek tűnik, minden bántó él nélkül. Én azonban nem nyugszom bele a kosárba és nem hagyok fel a reménykedéssel. És csütörtökön - zsebemben a telefonüzenettel Schuller Endre dr.-tól, hogy a kegyelmes úr fogad egy és kettő között — sietek a parlamenti fogadóterem felé. '— Bizony egy kicsit várni kell — mondja Schuller tanácsos, magyarázólag mutatva a várakozók szép számára. Míg Schuller tanácsos egy nógrádi öreg parasztasszony panaszait jegyezgeti nagy odaadással, a másik asztalon a levelek, sürgönyök tengernyi sokaságát válogatják, rendezgetik. Még csak átlapozni is sok időbe kerül ezt a tömeget, hát még megválaszolni. Pedig mindre válasz megy, katonás pontossággal. Erre a katonás rendre, megbízhatóságra van itt berendezve minden. Nagy szó a mi különös országunkban, amelyet a rágalom sem mondhat a mosoly országának, de annál inkább a gyűlölködésének: hogy van egy név, egy férfi, aki a maga súlyával és egyéniségének ellenállhatatlan varázsával j össze tudja fogni a különböző pártit embereket s akinek a kitüntetését, a sikerét mindenki egészen természetesnek veszi. Tíz elnök fogadja a Független Budapest munkatársát Hosszan elgyönyörködöm a Munkácsi Mihály Honfoglalás-á n, amely a fogadóterem örökbecsű dísze. Nézem az ősmagyarok jellegzetes alakját és arcát. Még csak (kontúrjai ptt rejtőzködnek a szemem Íriszén, — hogy eleven másuk előtt már meghajol hassak. Már bent vagyok a dolgozószobában s már előtte állok. A magyar képviselőház elnöke nyújtja felém a jobbját. Ahogyan jön, ahogyan néz, ahogyan mosolyog — s ahogyan beszél, valami ellenállhatatlanul kedves, palócos hanglejtéssel, amelynek dallamossága is tele van erővel és férfiassággal: már megértek mindent. A kitüntetést is, a pályát is, amit megfutott s azt az egyetemes örömet is, amely e sikerhez odaszórja teli marokkal a maga elismerésének babérjait, érezvén, hogy a pálya, a siker és az ember itt a legteljesebb összhangban találkoznak. Amint az angol mondja: Right man on the right- place. Vagy amint Balzac magyarázza: — Az istenek minden embernek a homlokára írják az égben, hogy mit akarnak véle a földön. Hát igen. Itt csakugyan odaírták. S úgy tűnik nekem, amikor délceg, férfias alakját nézem, mintha csak a Munkácsi-kép ujjas főurai közül lépett volna j ki egy kis időre, hogy a kihallgatásra jelentkező j magyarokat fogadja, hogy aztán eltűnjék megint j vadászösvényein, Nógrádban vagy Baranyában, ahol j a múlt télen is a hófúvás elfogta és nem■ engedte I haza . .. Mintha csak a természet is azt mondaná I neki; — Ne menj te vissza, a városba. Maradj itt pus- j kával a váltadon. Ez neked való. Ez a te erődhöz i méltó. A természettel viaskodni, nagy hógörgetegekkel szembeszállni, harcolni, küzdeni s ami ellenáll, arra rátenni a, talpad a győzelem jeléül. Pedig hát nem úgy van éppen. Mert az a nagy méltóság, ami Sztranyavszky 'Sándornak jutott — s aminek az átmérőjét csak igen kevesen tudták olyan összhangban lefedni lelki képességük átmérőjével, mint ahogyan ezt ő cselekszi — bajosan tudná őt nélkülözni. Hiszen mindenki számára csak megnyugtató gondolat lehet, hogy az ország egyik legfontosabb pontján a magyar parlamentárizmus tekintélyét, méltóságát egy olyan erő védi és képviseli, mint ■amelyet ma Sztranyavszky Sándor neve jelent a közéletben. Az angol elnököt az évszázados hagyomány gyapjúzsákra ülteti, mikor elnököl. Sztranyavszky Sándor sokkalta régibb emléket és nagyobb értéket visz az elnöki székbe magával: a magyar törvények és a magyar alkotmány ama tiszteletét, amelyet számára egy olyan név és olyan közéleti múlt tesz kötelezővé, amelyet hu-.zonhároméves korában kezdett meg szőkébb hazájának, Nógrád megyének a kitüntető bizalmából s amelyhez egyet- í len egyszer sem vált hűtlenné hosszú közéleti pá- I lyája alatt. Ennek is tulajdonítható, hogy népszerűbb I elnököt el sem lehet gondolni nála. Az igazságot vitte oda a magasba magával s azt a derűt, amit az igaz. I ságérzete és tudata adhat csupán valakinek. Ezért i szereti minden párt kivétel nélkül. Az ellenzék is. S j bár ott a NEP-jelvény a mellén — de ez csupán a magánember politikai hitvallásának a, tanúsága. Mert mint elnök — mindig és mindenben az egész törvényhozásé, az egész parlamenté tud lenni s az is tud maradni. Ennek tulajdonítható páratlan népszerűsége, ami — ■egészen szokatlanul — akkor terebélyesedett ki a
