Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-07-15 / 28-29. szám
28—29. szám HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 július 15 független Budapest s , POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA BESSENYEI ZÉNÓ ár. a Közmunkatanács elnöke: „Boldog megelégedéssel jelenthetem ki, hogy az országos városrendezéshez Budapest munkája az a Budapest, amely ma már az „új lehetőségek“ s az „új remények“ városa Két amerikai polgár Üj szobrot állít fel a nyár folyamán Budapest: a Hála szobrát. Az idei nyárnak egyik kiemelkedő eseménye lesz az új szobor leleplezése, amely egy amerikai tábornoknak kíván örök időkre emléket állítani a magyar fővárosban: Bandholtz tábornoknak, akinek neve úgy világlik felénk az elmúlt idők sötét homályából, mint a ragyogó napsugár, amely sötét fellegek mögül tör elő. Magyarország történelmének legszomorúbb napjaiban ismertük meg Bandholtz tábornok nevét és amikor most szobrának felavatására készül a magyar nemzet, megilletődött hódolattal gondolunk a nemes amerikai katona alakjára. Amikor Budapest uccáit elözönlötték a román hadsereg »diadalittas« martalócai, akkor lépett elő Bandholtz tábornok. Mint a 'győztes hatalmak egyik képviselője tartózkodott Budapesten Amerika meghízottjaként A román hadisereg főparancsnoksága meghódított országként akart kezelni bennünket és kiadta .a parancsot, hogy mindent el kell vinni, ami elvihető. Emlékszünk még a szomorú napokra, amikor a vasúti kocsiktól és mozdonyoktól kezdve a telefonkészülékig mindent meghódítottak« Ferdinand román király katonái, akik egy napon megjelentek a magyar Nemzeti Múzeumnál és egyéb múzeumaink előtt, hogy ott is »hódítsanak«. Ebben a kétségbeejtő helyzetben, mikor úgy látszott, hogy a kulturrablás- nak nincs semmi akadálya, Gábor arkangyalként jelent meg Bandholtz tábornok a múzeum kapuja előtt. Lángpallos helyett csak egy kutyakorbács volt a kezében, mellyel odaállt a múzeum bejárata elé, mint a j nagy amerikai köztársaság egyszerű polgára és ki- ( jelentette, hogy aki pedig rablási célból be meri tenni lábát a magyar kultúra kincsei közé, azt a kutyakorbáccsal fogja megfenyíteni. A hatalmas amerikai köztársaság képviselőjének ez a fellépése egyszeriben jobb belátásra bírta a hős hódítókat, akik meghunyászkodva kotródtek el a tábornok kutyakorbácsa elől. Bandholtz tábornoknak semmi köze nem volt Magyarországhoz és a magyar kultúrához. Amit tett, azt minden érdek nélkül cselekedte. Csupán <az amerikai polgár igazságérzete és a becsülete diktálta néki azt, hogy elkergesse a rablókat, hogy megmentse egy nagy kultúrájú nép kincseit a megsemmisüléstől. Mélységes hálára kötelezte ezzel az egész magyarságot az amerikai tábornok. Kutyakorbácsa szimbólumává lett azoknak a zord időknek, amikor egy besületes kében tartott korbács többet jelentett szuronyok egész légiójánál. Az új szobor szerint a magyar társadalom, részint pedig az; amerikai magyarok áldozatkészségéből készült. S itt meg kell emlékeznünk egy másik amerikai polgárról, egyik tengerentúlra szakadt hazánkfiáról, akinek nagy része van abban, hogy az amerikai tábornok szobra nemsokára itt fog állni közöttünk, az emberi jóság, a becsület és igazság megtestesítőjeként. Boross Jenő ezredes neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt, ha távolra szakadt is tőlünk és a tengeren túl él és működik is, szívének minden szeretete mégis ezé az országé, annak kultúrájáé. Rengeteget áldozott már eddig is a magyar művelődés emlékének Boross ezredes. A Szép- művészeti Múzeum és a Bazilika részére eddig 17 remekművet ajándékozott, rendkívüli értékeket, olyanokat, amelyeket a mai mostoha viszonyok között a magyar állam és társadalom nem tudott volna meg-- szerezni. A magyar főváros egyik legnagyobb büszkesége a Szépművészeti Múzeum. Sajnos, nincs pénzünk arra, hogy képtárát gazdagítsuk, anyagát új beszerzésekkel oly mértékben fejlesszük, amint ez szükséges lenne. Akadnak azonban egyesek, — nagyon kevesen — akiknek szíve ügye a magyar kultúrának ez a temploma és ezek között is legelső helyen Boross Jenő’ az amerikai magyar áll. Amikor most Bandholtz tábornok szobrát felállítjuk, meg kell emlékeznünk Boross ezredesnek erről a nagyszerű tevékenységéről is: folytatása ez annak, a műnek, amelyet. Bandholtz tábornok kezdett meg. amikor megmentette a meglévőt. Boross ezredes azzal a 1 gesztusával, hogy lehetővé tette az amerikai tábornok szobrának felállítását, szinte kiegészítette, teljessé tette azt a nemes működést, amelyet műkincseink szaporításával végzett idáig. Neve ott fog ragyogni a Bandholtz tábornoké mellett,, a magyar művelődés nagy megmentéi közt, akikre örök szeretettel és hálával gondol mindig a múltját és kultúráját féltő gonddal őrző magyar nemzet. »Párizsba beszökött az ősz« — énekli méla neki- búsulással a párizsi Bakony költője; Ady — s nekünk kedvünk volna ugyancsak feijajdülni, hogy: Budapestre betoppant a nyár. S különösen most, hogy Szendy Károly is átadta a gyeplőt Liber Endrének — mintha a nyári csend ránehezednék az egész városra. Az oly lázasan lüktető élet lassúbbá vált. Csak úgy mozog, mint az apadtvizű vízimalom, — amely szinte csak mímeli már a mozgást, jelezve, hogy nem szabad megállania, mert a megállást nem tűri az élet, hiszen az élet világa nem más, mint örök mozgás. De azért megérzik mindenen a kánikula hangulata. Ha féllábbal már-már vidéken is volt Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke, s ha ugyancsak zsúfolt is volt a napja, hogy minden kiteljék belőle, amit mind el kell végezni, hogy a pihenő igazi pihenő lehessen, a mindig előzékeny Marinovics titkár mégis csak módját ejti, hogy néhány perc ezúttal is jusson a Független Budapest-nek is, amely annyiszor részesült abban a kitüntető figyelemben az Elnök részéről, hogy gondolatait, terveit, Budapest fejlődését és szépítését szolgáló elgondolásait először szólaltassa meg e hasábokon. Most sem kapok hát kosarat, mikor már készen áll a gépkocsi, hogy induljon a zempléni szőlők felé. Bessenyey Zénó arca szinte dlerültebb, mint bármikor máskor. Mintha a vakációra hazakészülődő diák ujjongó öröme telítené, duzzasztaná a szárnyait. Meg is mondom ezt neki. Elfogadja a tréfás hasonlatot és azt mondja: — Valóban így is van ez. Sosem tudunk annyira belenőni az életbe, hogy ki tudjunk nőni a diákemlékeinkből. Sőt, minél távolabb megyünk tőle, annál lelkesebben ragaszkodunk boldog emlékeihez. Ez az emlék elevenedik fel a lelkemben most is, amikor, mint a Közmunka- tanács elnöke — először zárom be íróasztalom fiókjait, hogy a szabadság lejártáig hűtlen legyek hozzá. Ez azt jelenti, hogy jól sikerült az év s így örülni lehet a vakációnak. Elméláz a tekintete, mintha a szellem gyors rebbenésével mégegyszer szemlét akarna tartani az év folyamán. És aztán azt mondja: Közelebb hoztuk Budapestet a budapesti ember» szivéhez ! — Hála Istennek, mintha nem végeztünk volna éppen rossz munkát. Az az érzés él bennem, hogy valahogy közelebb tudtuk hozni magát Budapestet is — a budapesti ember szívéhez, leikéhez. Az utolsó nyári közgyűlés is valósággal évzáró vizsgának tűnt fel előttem s az volt az érzésem, hogy mindnyájan, akik a főváros sorsát irányítani vagyunk hivatva — az eddigi eredményektől lelkesülten, csak még nagyobb lélekkel folytatjuk ezt, a munkál. Maga az a tény, hogy a 21 milliós kölcsönből 9 milliót lehetett fordítani olyan közmunkákra, amelyek szükséges befektetésnek bizonyultak — mert hiszen köztudomás szerint sem az 077, sem a MABl fölösleges és kockázatos vállalkozásokra nem adhat egyetlen fillért sem — ez egymaga i is a lendülő élet ütem mellett beszél. Azután folytatja: — Szendy Károly polgár- mester nemrégiben Budapestet az új remények s a nagy lehetőségek városának nevezte. Én is — aki a Közmunkatanács élén állva — talán közelebbről figyelhetem ezeket a lehetőségeket, mint aki nem lát oly mélyen a gépezetbe, mint én — mondom — csak helyeselni és megerősíteni tudom a polgármester bizakodását és derűlátását. S az idegenforgalom emelkedése is amellett szól, hogy felfogásunkban nem vagyunk sem elfogultak, sem felületesek. — Mit gondol Méltóság’os Uram, — kérdezem — vájjon mi lesz a folytatása a Budapesten megindult mozgalomnak a városfejlesztés terén s milyen eredményekre számolhatunk e téren? — Semmi okom, hogy az annyiszor hallott magyar szalmaláng füstjétől előre megijedjek. A mozgalom sokkal egészségesebb gyö- kérzetű, minthogy elsorvadástól, visszafejlődéstől lehetne tartani. A legközelebbi jövendő, talán már ez az ősz a városrendezés országos gondolatát hozza felszínre. Országos városrendezés — Arra a törvényjavaslatra gondol méltóságod, amely most készül az iparügyi minisztériumban? — Maga egy törvényjavaslat nem elég egy kérdés-keret megoldásához. Maga Bethlen István mondotta a Háizban — az erdősítés vitájában, hogy a kérdések nem a törvényeken dőlnek el, hanem a végrehajtáson. Sőt bizakodó tudok lenni, mert éppen a fejlődést látom természetesnek és egészségesnek. Néhány évvel ezelőtt még ez a gondolat korai — hogy úgy mondjam: gyökér nélküli — lett volna. Nem lett volna meg az a szükséges közhangulat, ami minden törvénynek a legáldásosabb humusza, talaja. Itt nem az történt, ami oly gyakran húzza keresztül az elgondolásokat, legyenek azok bár a legüdvösebbek is — hogy felülről elgondolnak valamit s azután igyekeznek azt lefelé megértetni és népszerűsíteni. Itt az általános érdeklődés ébresztette a gondolatot s az általános óhajtásból vált valóra a törvényes beleavatkozás szüksége. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy Budapest rendezése mellett nem szükséges • a városrendezés kérdésének országos ki- szélesítése is. Ezt most legutóbb is igazolták az események. A Budapesten lezajlott Nemzetközi Szellemi Együttműködés Ligájának konferenciáján — amint tudjuk — a világ íróinak és tudósainak igen tekintélyes képviselőit üdvözölhettük falaink között. Voltak, akik már látták Budapestet s ismerték ennek kultúráját és természeti, valamint művészi értékeit. Többen azonban a vidékre is kiváncsiak voltak. Sokan le is rándultak egy-egy vidékre. Most már tessék elgondolni, mivé zsugorodott volna a képviselők lelkesedése, amit Budapest páratlannak tartott szépsége ébresztett bennük, ha a vidék feji ellen elmar adottsága hideg zuhanyként hűtötte volna le elragadtatásukat? SzerenBessenyey Zenó
