Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-06 / 18. szám
HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 május 6 18. szám Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Néma munka ZSITVMY TIBOR dr. Amióta csak emlékezünk, mindig jelszó volt a közigazgatás egyszerűsítése. Évtizedek óta folyton egyszerűsítenek, racionalizálnak, aminek aztán meg is van a magia eredménye: olyan komplikált és nagyra duzzasztott sohase volt még az adminisztráció, mint most, a racionalizálások sorozata után. Nemcsak a városházán folyt ez az »egyszerűsítő« munka, hanem — természetesen — az üzemeknél is. Sőt elsősorban az üzemeknél. »A termelés racionalizálása olcsóbbá fogja termi a közszolgáltatásokat« — mondták, jöttek ennélfogva különböző bizottságok, meg albizottságok és könyörtelenül dolgoztak. Jelentéseket adtak ki, rémületet keltettek elevenekben és holtakban, bélistákat termeltek és összes munkájuk egész eredménye ebben a »termelésben«, merült ki. Egyéb hasznát soha nem látta a főváros az évtizedek óta folyó lázas racionalizálásnak. Nőttek, nőttek az akták, dagadt, egyre piiffed- tebb lett a bürokrácia, mert az úgynevezett hivatali egyszerűsítés egyre kuszáit rbbá tette a bürokráciát. Mondják, hogy a rákbetegségnél gyakori eset, hogy amikor a boncolókés hozzáér a beteg góchoz, hogy azt kiirtsa, a szervezet minden részébe széjjelfutnak a kórokozó csirák és legváratlanabb helyeken támad fel a betegség-. Ilyenek voltak az eddigi szanálások: minden egyes művelet nyomán új hivatalok és állások keletkeztek. Olyan lavinát jelentett a hivatali és üzemi egyszerűsítés a városnál, hogy babonás félelem fogta el a polgárságot, valahányszor azzal fenyegették meg, hogy most aztán igazán racionalizálnak. Sokba kerültek az eddigi szanáló műveletek. Sok pénzbe és, igen gyakran, sok könnybe is. De viszont meg is érték az aranyat és vért is; kapott érte a főváros kötetekre, szóló jelentéseket, tanulmányokat, amelyekben szép grafikonok és statisztikai táblázatok voltak láthatók, el lehet bennük gyönyörködni, sőt elmélkedni és vitatkozni is lehetett róluk a különböző kiküldött bizottságokban. Mindezt pedig a legnagyobb nyilvánosság mellett, a közérdleklődés görögtüzes fényénél. így volt ez mindig-, amióta csak emlékezünk. És talán örökké így is maradt volna, ha a sors kiszámíthatatlan rendelése nem hozza a budapesti városházára Zsitvay Tibort akinek az elgondolásából megszületett ez a mostani üzempolitikai bizottság. Hónapok óta dolgozik ez a bizottság és bizonyára sok hónapig eltart még, amíg munkáját befejezi. Ez a munka azonban másképpen kezdődött és másképpen folytatódott, mint amihez eddig hozzászoktunk. Dobszó nélkül, csendben, a nyilvánosság kizárásával dlolgozik, szinte elrejtőzve. Minden pretenzió nélkül, minél kevesebbet foglalkoztatva a nyilvánosságot, amely legfeljebb egy-egy szűkszavú kommünikéből értesül arról, hogy a bizottság végzett óriási feladatának egy-ogy fejezetével és megkezdi a másikat. Nincs reklám, nincs harsona, fogadkozás és ígérgetés: nem, mindebből semmi sincs. Csak egy dolog van: munka. Munka és munka, a nagyközönség részére láthatatlan, de annál gazdagabb és nagyobb eredményű. Ami most történik az üzempolitikai bizottságban, arra még nem volt példa a pesti városháza történetében. Éjjel-nappali szakadatlan, lázasheviiletű munka folyik, szakértők tömege dolgozik az üzemek szanálásán, anélkül, hogy egyetlen új állás fakadt volna a munka nyomán, hogy bárki egyetlen fillér díjazást is kapna. Dolgoznak a közért, a köz érdekében, kutatják a bajokat, leszállnak azok gyökeréig, operálnak, gyógyítanak és mindezt olyan fanatikus bittel, a segíteni akarásnak olyan erejével, hogy arról csak a legnagyobb tisztelettel, őszinte meghatottsággal lehet beszélni. Nemcsakhogy anyagi díjazást nem kér senkisem ezért a munkáért, de még az ,a jutalom se jár ki az óriási munkáért, amely az önzetlen közéleti férfiú egyetlen jutalma: a nyilvánosság, a köz elismerése. Befejezte munkájának első részét az üzempolitikai bizottság és most megkezdi a második és harmadik fejezetet. Az új munka küszöbén tisztelettel köszöntjük a bizottságot, biztosítva arról, hogy a főváros közönsége érzi és látja a különbséget, amely az eddigi és a mostani szanálások közt van. Érzi és tudja, hogy most az Élet dolgozik a pesti városházán és nem a bürokrácia, amely a bojtorjánról akart fügét termelni. a legidőszerűbb kérdésekről: M BSzKRt-tarifa emeléséről, a kényszernyugdíjázásról nyilatkozik a Független Budapest tudósítójának Egy visszautasított interjúval nem igen van mit kérkednie . az újságírónak s engem még sem hagy békén, hogy ezzel ne kezdjem, mert olyan jellemző és olyan érdekes ez, hogy szinte hiányozna abból az arcképből, amelyet az író tolla e hasábokon festegetni -szokott Zsitvay Tiborról. Azon a napon történt, amikor a csütörtöki párt- vacsora éppen a Tibor napra esett s amikor a párt vezetősége egyhangú lelkesedéssel, de annál kisebb zajjal készült az elnök ünneplésére. E sorok írója azt kérte Zsitvay Tibortól, hogy e házi ünnep alkalmából mondjon valamit, amit a Független Budapest hasábjain keresztül üzenne a párt híveinek. Öröme volna ez a lapnak csakúgy, mint magának az olvasók nagy táborának. Zsitvay Tibor elutasító mozdulatot tett s azt mondta: — Semmit nem mondok. Ez nem alkalom ahhoz, hogy nyilatkozzam. Nem szeretem, ha a közéleti egyén a maga egjAni vonatkozásait viszi bele a közszereplésbe. Zsitvay Tibor Szeretném, ha ez a kedves, meleg' ünneplés is. amelyben ezúttal részesültem, — s amely igazán engem lepett meg legjobban — itt, e falak között maradna is megmaradhatna a mi házi ügyünknek. Máskor színesen, — de most nem. Egy névnap nem alkalom a nyilatkozatokra. Ezek a szavak még sokkal jobban élnek bennem, semhogy szabadulni tudnék a 'hatásuktól, érezve rajtuk keresztül egy tiszta egyéniség tükröződését. De egyben feljogosító Ígéret is a legközelebbi megnyilatkozáshoz, amit nem lehet hosszú időre prolongálni. Nemcsak azért, mert amúgyis túlfűtött a budapesti légkör s alig van ember, aki ne akarna tudni valamit azokról a tanácskozásokról, amelyek a párthelyiségből elindulva, hol a városházán, hol a főpolgármester dolgozó szobájában kerülnek megvitatásra, hogy a végén Kozma Miklós belügyminiszter íróasztala körül felhőzze ráncokba a megoldást kereső férfiak homlokát. Mit tud minderről maga. a közönség? Semmit, vagy csak igen keveset. S azt a keveset is rosszúl, célzatosan beállítva ama pártállás iszerint. amelyet az illető lap képvisel. Mikor erről Zsitvay Tibornak említést teszek, is azt találom mondani, hogy politikamentes állásfoglalás ma, talán csak az álomvilág ábrándjai közé tartozik, ő — a bizakodó ember telített és jóhatású derűlátásával mondja: Nagy célok tárgyalásánál megszűnik a pártpolitika — Ezt így nem lehet beállítani. Mert láthatunk példát az ellenkezőjére is. Még pedig nem is kell igen messzire menni utána a múltba. Sőt. Nagyon is közeli példánk van hozzá, még pedig a mostani parlamenti ülésszak legutóbbi tárgyalásán, mikor is a közmunkákról tárgyalt a Ház s az ellenzék is elfogadta, megszavazta a javaslatot. És ez biztató, hogy — Tartanom nem! kell attól, hogy bárki is azzal vádolhatna meg, hogy »hazabeszélek« — és kimondom, hogy ilyen niagy és önzetlen, munka az is, ami most folyik a főváros érdekében. Ennek a munkának az eredménye véleményem szerint — el is fogja érni a kitűzött célt: a rendezett gazdasági helyzetbe kerülő üzemeket, amelyek belső élete. a lefolytatott vizsgálatok révén csak olyan ismertekké lettek előttünk, mint a jó orvos előtt az emberi szervezet csodás gépezete. Amelynek azonban minden idegét ismerni kell, hogy baj esetén segíthessen rajta. —■ De ezek általánosságok. Az újságírót persze elsősorban is az -érdekli,, ho-gy mi újat közölhet olvasóival. Ez érdekli isn Független Budapestet is. És ez -éppen olyan természetes, mint az, hogy -amikor nyilatkozato-m a nyomdagépbe me-gy, még nem mondhatok részleteket. Hiszen önmagámmal jönnék ellentmondásba, ha a köteles titoktartáson túltenné-m magam, amelyet magamra nézve én is elfogadtam kötelezőnek. Tarifareform — Tudom jól, mennyire érdekük a nagyközönséget a szőnyegen fekvő kérdések. Különösen ezek közül isi kettő: a tarifareform és a kényszernyugdíjazás kérdése. Azt hiszem -azonban, hogy szolgálatot teszek már azzal is, ha azokat a szempontokat kiemelem, amelyek figyelembevétele nélkül lehetetlen tárgyilagosan hozzászólni akármelyik kérdéshez is, de ezekhez főként, amelyeknél oly -sok szempontot kell figyelembe venni, hog-y megfelelő ítéletet mondhassunk róluk és bennük. — Itt van elsőnek mindjárt BSzKRt, vagyis a villamos tarifa kérdése. Hivatkoznom kell itt elsősorban is még a Független Budapest-ben múlt év őszén, novemberben tett egyik nyilatkozatomra, ahol megindokoltam, hogy mi vezetett engem az üzempolitikai bizottság gondolatának a felvetésére, s miért kívántam, minden tarifaemelés felfüggesztését mindaddig, amíg tiszta képet nem nyertünk az. üzemek valódi helyzetéről? — Amint akkor is mondottam, kettős cél vezetett ebben engem. 1. El akartam érni, ho-gy tisztában legyünk azzal, hogy mit várhatunk üzemeinktől -s mit kell tennünk, hogy a törvény intézkedését betartva, biztosítsuk az üzemek elérhető hasznát. 2. Hogy a közönség feleslegesen ne terheltessék meg s ha ez elkerülhetetlen, csak annyira, ameny- nyire a teherbírásával és a kapott ellenszolgáltatással arányos. Amint tudjuk, a vizsgálatok minden vonatkozásban megindultak, minden párt megbízottai ési minden meghívott szakférfi elmondhatták a véleményüket. Ez a vélemény sok-sok megvitatáson ment keresztül. Sok ' retortán, hogy a több hónapi munka, után végre most szombaton oda kerüljön, ahol az utolsó szót is ki fogják mondani benne; a belügyminisztériumba. — Mert hogy mennyire összetett, bonyolult kérdésekről van itt szó s hogy milyen szerfelett nehéz itt mindenkinek eleget tenni — az mindjárt kiviláglik, ka csak a, környékbeli utazásra utalok. — Pontos megállapítás szerint egy községbeli utas beszállítása a fővárosba a Beszkáirt-nak 36 fillérjébe kerül. Az utas ellenben 24 filléres jeggyel teheti meg ezt az utat, vannak vonalak, ahol a szociális gondoskodás és a közszolgálat demarkációja kezdődik s ahol meg kell szűnnie a kisebb szempontok hatásának a nagyobb célok érdekében. A ráfizetés személyenkint és minden egyes utazásnál 12, azaz tizenkét fillér. I I Hogy ez végeredményében milliókat tesz ki,
