Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1933-11-02 / 44. szám

*2 Független Budapest Budapest, 1933 november 2. tekezletet tartottunk, amelyen feltártam azokat a, lehetőségeket, amelynek e kérdés megoldása tékintetében mutatkoznak, Ez, a tárgyalás azon­ban nem vezetett eredményre. Közölhetem azonban, hogy újabb tárgyalás indul meg éspedig annak az átiratnak a folyományaként, amelyet legújabban intézett a Közmunkatanács a főváros vezetőségéhez. A legnagyobb haj az, hogy a Közmunkatanácsnak sem az Andrássy lit meghosszabbítására, sem az Erzsé­bet sugárút megnyitására pénze nin­csen. GömliSs miniszterelnök döntésétől függ a városházi helyzet végleges tisztázása Újabb tárgyalások indulnak meg — A Sz&ranyavszky-Tabódy-csoport a közgyűlés felosztását követeli? Woifffék ellendemonstrációra készülnek a Tabődy-csoport szervezkedésével szemben A főváros segítségéhez folyamodik. Az Andrássy út meghosszabbításának írtjából sikerült most minden akadályt elhárítanunk. (Erről lapunk más helyén részletesen beszámo­lunk.) Felmerül tehát a kérdés: tud-e a főváros legalább átmenetileg olyan segítséget nyújtani a Közmun\kamnácsnak, amely az említett két probléma megoldását megindíthatja. Az Erzsébet sugárút megnyitásához 3 millió pengő forgótőkére volna szükség, de ez az összeg* eem áll rendelkezésre, se a fő­városnak, sem a Közműnk a tan ácsnak. Sokan azt kifogásolják, hogy nem 'bontottuk még le a Károly körút 15. számú házat, ami az Erzsé­bet sugárút megnyitása felé az első lépés volna. Ezt a lebontást azért halasztottak, mert nem szeretniük, ha ezen a forgalmas útvonalon tör­melékes terület keletkeznék, anélkül, hogy ott az Erzsébet sugárút megnyitását célzó munká­latok valóban megindulnának. M távfűtés ügye Felemlítettük Borvendég alpolgármester előtt a távfűtés tervéit, amelyről nemcsak szakkörökben, ha­nem várospolitikai körökben is sok szó esett az tütóbbi időben. Ezeknek a terveknek a megvalósítása ugyanis -szintén sok új munkaalkalmait jelenthetne- Borvendég alpolgármester így felélt:- A távfűtési tervek megvalósítása tekin­tetében bizonyos ellentéték mutatkoznak. So­kan új fővárosi üzemet szeretnének létesíteni a távfűtési tervek megvalósításával, mások viszont magánvállalkozás kezére szeretnék át­adni e probléma megoldását, A főváros vezetői is feltették maguknak ezt a kérdést és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a főváros nem foglalkozhatik a távfűtés megvalósításával, mert ez nem községi feladat. Ez azt jelenti, hogy a távfűtést magánvállalko­zás körébe utaljuk át. A terv konkrét megvaló­sításánál természetesen a fővárosnak is lesz szerepe. Elsősorban azt a kérdést kell eldön­teni, hogy megengedjük-e a főváros területén egy füstölgő központi gőztermelő telepnek a megépítését, vagy pedig az Elektromosművek kisebb centráléi által termelt gőzt adjuk át fel- használás céljaira. Úgy döntöttünk, hogy úgynevezett központi telepnek a meg­építését nem engedhetjük meg, hanem ehelyett a székesfőváros két — csak csúcsteljesítmény esetére — fenntartott elektromos telep fogja felesleges gőzét átengedni a távfűtés céljaira. Mostanáig még működniük kellett ezeknek a telepeknek, mihelyt azonban az elektromos áramszolgáltatás biztosítása megtörténik, e 'két kisebb telep fölöslegessé válik és így a főváros azoknak a magánvállalkozóknak, akik a táv­fűtés berendezését készítik megfelelő mennyi­ségű gőzt bocsáthat rendelkezésre. Az Elektromosniűvek igazgatósága már az érdekelt vállalkozókkal is tárgyalt és e tárgyalásokról részletes és min­denre kiterjedő jelentés érkezett be. Ezt a jelentést ügyosztályközi értekezlet tette megvitatás tárgyává. Ezeken a tárgyalásokon, amelyek még folyamatban vaunak, fog eldőlni, hogy a vállalkozók mikor, hogyan és milyen feltételek mellett kezdik meg a távfűtés beren­dezését. Én úgy gondolom, hogy egészen rövid idő alatt eredményre vezetnek ezek a tárgyalá- so'k és már a jövő télen a távfűtést üzembe is lehet helyezni. Borvendég Ferenc alpolgármesternek ez a nyilat­kozata, amely a. jövő évi közműnk a tor veiket tárja eltérik, egyben megjelöli azokat a problémákat is, amelyek a legközelebbi időben megoldásra, várnak. Ebből a nyilatkozatból meg lehet állapítani, hogy a főváros vezetősége a költségvetési kereteken kívül is igyekszik fedezel el teremteni olyan beruházásokra, amelyeknél nagyobb tömegekéi lehet foglalkoztatás­hoz és kenyérkereseti lehetőséghez juttatni. MOIRET F. ÖDÖN RT.| ^ÁFMRNJE^MÜ^GYÁj^jbidapest, IX., Közraktár u, 24 jj A városházi helyzet tisztázása érdekében meg­indított tárgyalások — mint a Független Budapest legutóbbi számában jelentettük — nem vezettek még végleges eredményre. Egyelőre csak annyi történt, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök hozzájárulásával bizottságot küldtek ki, amely a fővárosi szervezke­dés módozatait beszéli meg. Ez a bizottság már több ülést tartott, amelyeken sorra vették az összes ke­rületeket és körzetekre menve állapították meg a szerve­zés irányításával kapcsolatos teendőket. Gömbös Gyula miniszterelnök a bizottság tagjai előtt azt a. kívánságát fejezte ki, hogy egyetlenegy kerületben se legyen országgyűlési képviselő az el­nök, hanem mindenütt olyan választópolgár legyen az egyes körzetek és kerületek vezetője, aki a poli­tikai életben szerepet nem játszik. A harc tehát Koamáék és Taibódyék között e tárgyalások során azon a ponton tört ki, hogy melyik frakciónak az emberei kerüljenek ezeknek a kisebb-nagyobb szer­veknek az élére. A tárgyalások még nem fejeződtek be és így a:z a jelentés, amelyet Gömbös Gyula mi­niszterelnök vár a bizottságtól, csak a jövő hét folya­mán készülhet el. De más vonatkozásban is csak a jövő hétre várható a döntés a város­házi helyzet tisztázását illetően. A Sztrcmyavszky—Tabódy csoport ugyanis nem elég­szik meg azzal, hogy a szervezkedés irányítását a kezébe vette, hanem folytatja a harcot az eredetileg kitűzött cél: a városházi uralom megszerzése érdekében. A Tabódy—Sztran y avséiky csoport azzal, hogy a köz­igazgatási bíróság nem utasította el |az igazoló- választmánynak Tabódy Tibor mandátuma ügyében hozott határozatát, új helyzet elé került. A közigaz­gatási bíróság ugyanis helylxmhag-yta az igazoló­választmánynak ajzt a döntését, amely Tabódy Tibor mandátumáról való lemondását érvényesnek mondotta ki. Ezek szerint a Sztranyavszky—Tabódy csoportnak köz­vetlenül nincsen exponense a törvényhatósági bizottság közgyűlésén, ami kétségkívül a Nemzeti Egység Pártja központi vezetőségének a súlyát —• városházi vonatkozásban - erősen csökkenti, Sztranyaívszky és Tabódy kör­nyezete, vagyis a Nemzeti Egység Párt központi vezetőségének a tagjai, éppen ezért azt hangoztatják, hogy igazi megoldást csak a törvényhatósági bi­zottság feloszlatásának és áj választásoknak a kiírása hozhat. Kozmáék természetesen Gömbös Gyula miniszter­einek alkotmányos érzületére utalnak és állást fog­lalnak a törvényhatósági bizottság feloszlatása ellen. Ha mármost a m in'ißzterelnék nem nyúl a feloszla­tás fegyveréhez]: akkor bizonyos, hogy a ciklus végéig, tehát még legalább három esztendeig hiába próbálkoznak meg* Szti-a- nyavszkyék és Tabódyék a városházi uralom tényleges megszervezésére. Ilyen körülmények között nehezen találják meg azt a formát, amelyben az új városházi kormánypárt még ebben a ciklusban bemutatkozhatik a törvény- hatósági bizottság közigyűlésén. Az autonóm szerve­ken kívül demonstratív módon fog megnyilatkozni a Nemzeti Egység Pártjának az ereje — szemben Koz­ma ékkai — azon a zászlóbontó nagygyűlésen is, amelyet november 12-ére terveznek a Fővárosi Viga­dóban. A Gömbös-kormány keresztény irányzatát nem lehet kétségbevonnia még a Wolff-párt- nak sem és így érthető az az idegesség és fél­tékenység, amely a Wolff-párti vezérek kö­rében jelentkezik a fővárosi Gömbös-párt szervezkedésének megindulásával kapcso­latosan. Ez a magyarázata Wolff Károly legutóbbi költség­vetési beszédének is, amelyben a kereszténypárt ve­zére éles hangon támadta a kormányt azok miatt a rendelkezések miatt, amelyek a főváros háztartásá­nak nyugodt menetét veszélyeztetik. A Wolff-párt ellendemonstrációra készül még pedig egy héttel előbb, november 3-án. Ekkor ünneplik a Vigadóban Wolff Károly nevenapját, amelyre nagy tömegeket vonultatnak fel. Mindezekből megállapítható, hogy a városházi helyzet tisztázása még folyamatban van. Annyi bi­zonyos, hogy Gömbös Gyula kezében van a megoldás kulcsa, amennyiben a városházi helyzet végleges tisztázása iovábbi döntésétől függ. A Kuhinyi-ügy likvidálása A bécsi propaganda irodába kerül Kubinyi A Független Budapest írta meg legelőször, hogy a sokat emlegetett Kubinyi-ügyet milyen formában oldják meg. Köztudomású, hogy a Wolff-párt volt titkárának a Hirdetővállalathoz több mint havi 600 pengő fizetéssel történt kinevezését számosán kifogá­solták. A kinevezési ügy többször került szóba a fő­város közgyűlésén is. A multheti közgyűlés végre letárgyalta a polgármesternek e tárgyban tett elő­terjesztését és elfogadta a jelentést. Az előterjesz­tésben a polgármester már utalt arra, hogy ameny- nyiben a Hirdetővállalatot túlságosan terhelné Ku­binyi László fizetése, úgy őt. a főváros egy másik intézményénél alkalmazzák, A közgyűlésen a polgár- mester már be is jelentette, hogy Kubinyi Lászlót elhelyezi a Hirdető vállal attól. Azt is a Független Budapest jelentette először, hogy Kubinyit valószínűleg az Idegenforgalmi Hiva­talnál helyezik eh ahol nyelvtudásával tényleg na­gyobb hasznára lehet a fővárosnak, mint a nagy szaktudást követelő Hirdetővállalatnál. Ezekután valószínűnek látszik, hogy Kubinyi tényleg az Idegenforgalmi Hivatal­hoz kerül, mégpedig a bécsi Idegenforgalmi Irodánál kap beosztást. A bécsi Idegenforgalmi Irodának szüksége van sze­mélyzetszaporításra, mert forgalma állandóan növek­szik és a meglévő csekély személyzeti létszám már alig- tud a rengeteg* érdeklődő idegennel foglalkozni. Kubinyi László a bécsi Idegenforgalmi Irodában egyéniségének megfelelő munkakörre talál, és nyelv­tudásával az iroda további sikeres működéséhez is nagyban hozzá fog* járulni. Egy alkalommal már volt, szó arról, hogy Kubinyi lesz a bécsi iroda.'veze­tője, azonban — mint értesülünk — a fővárosnak nincs szándékában Lux Károlyt, az iroda mai veze­tőjét e megbízatása alól felmenteni. „CLARIDGE“ Éttermek — Söröző — Tánc Bridge szalon — Kávézó Budapest, I., Böszörményi út 28 Telefon! 51-0-64 n „SÓLYOM“-tintáh a legjobbak! M „SÓLYOM“-tinta hazat gyártmány! MÖSZÉNBÁNYÁ ÉS TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V.f KLOTILD UCCA 3 _________Telefon; Automata 265-54, 255-55 és 265-60

Next

/
Oldalképek
Tartalom