Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-20 / 38. szám
Budapest, szeptember 20. Független Budapest 7 Emelkedett a főváros Járműforgalma A Kálvin tér forgalma még mindig a legnagyobb Az utóbbi években a budapesti rendőrség jármű- számlálást rendszeresített, hogy megállapítsa az egyes főbb útvonalak, közlekedési gócpontok forgalmát és ehhez képest léptessen életbe megfelelő intézkedéseket. Most dolgozták fel a tavalyi év végi összeírás adatai!, amelyekben már újabb útvonalak is szerepelnek. Sok helyen azt tapasztalták, hogy a járműforgalom növekedett. Különösen a hidakon emelkedett a forgalom Budapesten, a közlekedési járművek közt az autók és kerékpárok vannak legnagyobb számban. A számlálást -az. év öt különböző hónapjában, februárban, májusban, júliusban, szeptemberben és decemberben végezték és így állapították meg az évi forgalmi átlagot. A járművek által a legerősebbén igénybevett Kálvin téren a legsűrűbb közlekedés a déli órákra esik, amikor az összes járművek 16.4%-a érintette ezt a teret. Az összeírás szerint évi átlagban a Kálvin téren 21.404 jármű halad át egy napon, reggel 7-től este 9-ig. A. Berlini téren 19.981, a Kossuth Lajos uccu. és a Múzeum körút sarkain 15.325, a Margithíd pesti hídfőjénél 17.468, az Ápponyi téren 18.612, az Andrássy út és a Vilmos császár út találkozásánál 13.246, a Ferenc József híd pesti hídfőjénél 13.303, a Baross tér és a Bethlen ucca sarkán 12.352, a Beliért téren 12.306, a Nagykörút és az Andrássy út sarkán 10.720, a Nagykörút és a Rákóczi ért sarkán 10.635, a Nagykörút és az Üllői út sarkán 8842, a Clark Ádám téren 7562 jármű fordul meg a nappali órákban'.egy napon. Egyes útvonalakon a forgalom csökkent. Pl. a Berlini téren, a Baross téren, az Andrássy úton, a. Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésénél és a Béliért téren.: A budapesti hidak forgalmában nagy emelkedést tapasztaltak, kivéve a Lánchíd forgalmát, amely csökkent. A Mar- githídon egy nap alatt 12.134, a Ferenc József hídon 10.563, a Lánchídon 7598, az Erzsébethídon 7521 jármű haladt át. A legnagyobb autóforgalom a Clark Ádám téren van, ahol az összes járművek 60.9%-a személyautó. Az Oktogonon is majdnem ilyen nagy, 58.6% az autó- forgalom. A legkisebb az autóforgalom a Ferenc József híd pesti hídfőjénél és a Nagykörút és az Üllői út sarkán, ahol az összes járművek 21.7%-át teszik az autók. Az autobuszforg'alom szintén a Clark Ádám téren a legnagyobb, *16.4% arányban. A legtöbb motorkerékpár a Oktogonon halad át, ahol a járművek 8.9%-át teszik. A Kálvin téren a járművek legnagyobb része kerékpár, az összes forgalom 31.1%-át teszik a biciklik. Viszont .az Oktogonon a forgalomnak csak 1.1%-a esik a kerékpárra. Budapest Székesfőváros Gázművel értesítése a főváros közönségéhez. Értesítjük a nb. fogyasztóközönséget, hogy a gáz- fogyasztás hozzáférhetőbbé tétele érdekében folyó évi szeptember hó 1-től az alább felsorolt szerelési és átírási díjakat lényegesen mérsékeltük és pedig : az 5, 10, 20, 30 és 50 lángú nedves gázmérőknek, továbbá a 2, 4 és 8 köbméteres száraz gázmérőknek cca 7*—, 10'50 és 17’50 pengős szerelési díját egységesen öt pengőre szállítottuk le- A 80, 100 és 200 lángú nedves gázmérőknél, továbbá a 15 és 30 köbméteres száraz gázmérőknél csak a tényleges munkabéreket számítjuk fel. A gázmérők üzembehelyezési és átíratás! díjat az eddigi 2'10 pengőről egy pengőre mérsékeltük. — A gáztűzhelyek 4'20 pengős, sütők, főzök és vasalók 2 90 pengős szerelési díját egységesen egy pengőben állapítottuk meg. A bérleti gázkészülékek üzembehelyezési és átírási díja az eddigi 2'10 pengő helyett egy pengő. Amennyiben a bérleti készülékek átírása vagy üzernbehelyezése a gázmérővel egyidejűleg történik, úgy a bérleti készülékek átírása vagy üzernbehelyezése díjtalan. Budapest Székesfőváros Gázmüvei, és téglagyár TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V-, KLOTILD UCCA 3 Telefon: Automata 265-64, 266-66 és 265-66 Kóstolja meg: Borpince: Jmm Vili., József ucca 19 Telefon: 320 63 EKSZÁR 5 litert házhoz « D világ szállítunk. —■ hírű borait Poharazás a pincében Három millió sürgős segélyt kér az ínségakcíókhoz a főváros az államtól A jövő évre 10 millió pengő kell ínségcélokra Most készül a főváros új in ség akcióinak Programm ja. Mint a Független Budapest nemrégen, közölte, a szociálpolitikai ügyosztályon nagyszabású javaslat vau munkában az insógenyhítés új utakon való keresztülvitelére. 80 pontból álló Programm készül. melyek mindegyike egy-egy újszerű és hatásos inségenybítő módozatot tartalmaz. A javaslat október elején kerül tárgyalásra. Ettől függetlenül dolgoznak a szokásos nyomor- enyhítő akciók téli pro gramm járnak előkészítésén is. Október 2-án már felemelt létszámmal fognak működni az inségkonyhák és még ez évben újból 60.000 körül lesz az ebédelek napi száma. A főváros idei költségvetésében 8.7 millió pengő állott rendelkezésre a nyomorenyhítés céljaira, de ebben az összegben már 2.3 ■millióval szerepelt az áru- hitelezésed ínség munkák törlesztésére szolgáló költség is. A rendelkezésre álló összeg csak november 1-ig lesz elegendő és az év utolsó két hónapján folytatandó akciókra már nincs fedezet. Tekintve, hogy ezek a legerősebb hónapok, amikor a különböző felruliázási, tüzelési, karácsonyi és más alkalmi akciók kerülnek kivitelre, amikor a mele- gecíőszobákat megnyitják, a népszállókat berendezik: e két hónap anyagi szükséglete 1,300.000 pengőt tesz ki. A főváros sem póthitel útján, sem más módon nem tudja ezt a szükségletet előteremteni, már pedig az inségakciókat beszüntetni nem lehet. Ezért a polgármester a múlt héten felirattal fordult a kormányhoz és a helyzetet ismertetve, kérte, hogy a kormány a novemberi és decemberi inségAz év végére teljesen eltűnik a Tabán Ú abb 41 ház lerombolását kezdik meg Tíz nap múlva beérkeznek a Tabán újjáépítési tervei. Remélhető, hogy a pályázat végre meghozza a várt eredményt és a Tabán újjáépítése ©lől elhárul az utolsó akadály. Ha a. pályázat megfelelő eredménnyel jár, úgy minden bizonnyal tavasszal megindul a, nagyszabású építkezés. A főváros vezetősége hízik 'ebben a lehetőségben és ezért a Tabán területét igyekszik sürgősén szabaddá tenni. November 1-én lesznek az utolsó kilakoltatások a tabáni házakból és amint valamely épület megüresedik, azonnal intézkednek annak lebontása iránt. E héten egyszerre 41 tabáni háznak lebontását kezdték meg. Ezekre a bontásokra szűkkörű pályázatokat tartottak, mért az előző nyilvános versenytárgyalások nem voltak elég kielégítőek. Az előző épületbontásokhoz hasonlóan a főváros itt is költség nélkül akarta lebonyolítani a házak eltávolítását, sőt a kikerülő 'bontási anyagokért még megtérítést is kért a vállalkozóktól. A. szűkkörű versenytárgyalások er e dm én y ek ép p en a 41 ház bontását két cég kapta, melyek ösz- szesen 32011 pengőt fizetnek, egy-egy ház épiiletanyagáért tellát a főváros 78 pengőt kap. Ez az átlagár is csuk úgy adódik, hogy két épületért da,vakonként 300 pengőt kap a főváros, az egy csoportban kiadott 20 tabáni ház bontási anyagáért mindössze 650 pengőt fizet a vállalkozó, tehát 32.50 pengőt egy-egy ház anyagáért. Molnár József és László Ál’pád, valamiint Feldmann S. József végzik a bontást. Lebontásra kerül ez alkalommal az Aranykacsa ucca 10., 14., 13., 16., 19., 31. és 37.. a Domb ucca 7., a Felhegy 71. és 98., a Cörög ucca 15., a Byula ucca 1., a Hadnagy ucca 30. és 57., a Holdvilág ucca 2., 6. és 7., a Kereszt ucca 15., a Kereszt tér 11., 12. és 21., a Kőműves ucca 13. ési 15., a Kör ucca 10., a Virág Benedek ucca 1. és 9., az Attila körút 1., 3., 5. és 7., az Árok, ucca, 47., a Bocsakciók 3 milliós szükségletét államsegély formájában bocsássa mielőbb a főváros rendelkezésére, mert a pénzre már most szükség van. Miután a kormány tavaly is folyósított segélyt a fővárosi ínség- akciók javára, bizonyos, hogy a felterjesztés most is eredményes lesz és a téli inségakcióh nem forognak veszélyben. Ugyanebben a felterjesztésben a főváros megsürgette. a kormánynál a jövő évi akciók fedezetéül szolgáló mségadó kulcsának megállapítását. A. kormány évenként szokta megállapítani az i n ség járulék mértékét. A főváros azt kéri, hogy a jövő évi adókulcs olyan arányú legyen, hogy annak alapján legalább lü millió pengő álljon az inségakeiók rendelkezésére, miután a jövő évi költségvetésben a, fokozódó nyomor folytán növekvő., szükséglét és . az áruhitelezése» sziikségmmunkák emelkedő törlesztése folytán 10 millió pengő lesz a jövő évi akciók költségszükséglete. A vér és bőr betegségeinél úgyszintén ha arcbőre pattanásos, kiütéses, ajánlatos a vérkeringés élénkítésére naponta fél órával a reggeli előtt félpohár Hunyadi János természetes keserüvízet inni. Az orvosi tudomány legelőkelőbbjei meg- jarti állapították, hogy a FSUnydl«l természetes keserűvfz a legtökéletesebb gyógyvíz. Szabályozza a székletet, levezeti a test felesleges káros nedveit, tisztítja és felfrissíti a vért, előmozdítja az anyagcserét kay tér 2., az tv ucca 3., 6. és 8., a Szarvas Bábor ucca 2. és 4., a Szebeny Antal tér 5., 6. és 7., a Szent János ucca 9., 10. és 12. számú házak. Az év végére az összes tabáni házak eltűnnek. Ismeretes, hogy a közművelődési bizottság fenn akarta tartani a Tabán egy jellegzetes uccáját, a városrész újjáépítése után, hogy e romantikus városrész emléke élő múzeumként maradjon az utókor számára. A helyszíni vizsgálat alkalmával azonban a terv végrehajtásától elállottak, úgyhogy az utódok már csak fényképekről és elbeszélésekből alkothatnak majd maguknak fogalmat az eltűnt Tabánról. — A kereskedelmi miniszter fokozottabb tevékenységre hívja fel az ipartestületeket. Érdekes leiratot küldött a kereskedelmi miniszter az összes ipartest illetek vezetőségeihez. A leiratban az ipartestiiletek működésének fellendítése céljából hatékonyabb tevékenységre szólítja fel a miniszter a testületek elöljáróságát. A közérdekű rendelet megjelöli a tevékenység módjait is a testületi közszellem javítására. — A polgármester nagy feltűnést keltett jelentése az élelmiszerek árának alakulásáról a fővárosban. A budapesti élelmiszerpiac árainak alakulása erősen foglalkoztatja a közvéleményt. Amikor, vidéken nincs ára a terményeknek, Budapesten nagyon sok élelmiszer ára változatlan maradt. A közvéleményt érdekli, hogy milyen tényezők működnek közre ebben a hatalmas árkülönbözetben. Az autonómia fórumai részéről felmerült kívánságoknak megfelelően Sipőcz Jenő polgármester megbízta a közélelmezési ügyosztályt, vizsgálja meg a kérdést é.s tegyen részletes jelentést az élelmiszerek árának alakulásáról. Vájná Ede tanácsnok, a közélelmezési ügyosztály vezetője a megbízásnak eleget tett és vizsgálatának eredményét a polgármester tudomására hozta. E vizsgálat alapján adta most ki a polgár- mester nagy szenzációt keltő jelentését e kérdésről, amelyet a törvényhatósági tanács legközelebbi ülésén tárgyalásra, tűznek ki. — Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja, Fél pohár »Igmándi« gyorsan helyrehozza! — Felirattal kéri a főváros az uccai gyűjtések korlátozását. A főváros már a múlt évben felirattal fordult a kormányhoz, és kérte a. belügyminisztert, vegye revízió alá az uccai gyűjtési engedélyeket, mert a sűrű gyűjtések egyrészt zdklatóan hatnak a közönségre, másrészt teljesen kimerítik a társadalom áldozatkészségét. A miniszter akkor ígéretet is tett, hogy a jövőben kevesebb gyűjtési engedélyt ad ki. Ennek ellenére idén is egyre-másra tartották a különböző gyüjtőnajpokat. A főváros ezért most ismét feliratot intézett a kormányhoz és a polgárság anyagi kimerültségére való hivatkozással kérte, hogy most már csakugyan csökkentsék az uccai g y üj I ö n a p ok sz api át.