Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-06 / 36. szám
Független Budapest Budapest, 1933 szeptember közérdek szempontjait érvényesítettük. Ebből az elgondolásból indultunk ki. amikor a fővárosi üzemek melleit működő műhelyek legnagyobb részének a megszüntetését határoztuk el. A Független Budapest munkatársa a fővárosi üzemek sorsáról hozott döntés sok részletéről kapott teljesen megbízható információkat a belügyminisztériumban és a kereskedelemügyi minisztériumban. Információink, amelyeket teljesen beavatott hormánukörökbtil szereztünk, így szobinak: Az üzemi problémák megoldásával miniszterközi értekezlet foglalkozott, amelyen maga K eresz tes-Fi scher Ferenc belügyminiszter, Fabinyi Tihamár kereskedelemügyi miniszter és Lukács Ödön miniszteri tanácsos, mint a pénzügyminisztérium képviselője vettek reszt, míg a fővárost Borvendég Ferenc alpolgármester és dr. Mór vág Endre főjegyző, a. főváros üzemi osztályának vezetője képviselték. Ezen az értekezleten — mint a Független Budapest munkatársa értesült — Fabinyi Tihamér kereskedelmi mb niszter erélyesen védelmezte a kisipari érdekeket, a szembenálló felek azonban arra hivatkoztak, hogy konzerválni kell az üzemekben fekvő hatalmas értékeket. Ilyen körülmények között jött létre a belügyminiszter döntése, amely terjedelemes leirat alakjában útban van a városházára. A Független Budapest munkatársa beavatott helyen információkat kapott a. belügyminiszteri döntés lényegéről. Á belügyminiszter általánosságban jóváhagyja a közgyűlés üzemi határozatát. amely tudvalévőén semmiféle lényeges 'változási nem jelent. Elrendeli azonban a belügyminiszter, hogy az egyes üzemek keretében működő háziműhelyek legnagyobb részét záros határidőn belül meg kell szüntetni és csak azokat a házi műhelyeket szabad fenntartani, amelyeknek a megszüntetése a nagyüzem zavartalan működését veszélyeztetné. Kimondja toyábbá a belügyminiszteri döntés, hogy a kórházak élelmezésére versenytárgyalást kell kiírni, ami a Községi Élel- miszerüzem monopóliumának a megszűnését vonja maga után. A belügyminiszter szerint a kórházak élelmiszerei látásánál különbséget kell tenni romló és nem romló áru között és a jövőben a kórházak élelmiszerellátását úgy kell lebonyolítani, hogy a romló árukat a Községi Élelmiszerüzem szállítja, a nem romló árukra nézve pedig mindenkor versenytárgyalást kell kiírni. Ezek a lényegesebb rendelkezései a belügyminiszteri leiratnak, amely a fővárosi közgyűlés üzemi határozatának a jóváhagyását tartalmazza. A tisztviselők igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsága CsaK minisztertanácsi engedéllyel vállalhat köztisztviselő Közérdekű testületnél megbízatást A belügyminiszter e héten leiratot intézett a fővároshoz és hivatkozással a részvénytársaságok, szövetkezetek, korlátolt felelősségű társaságok, közüzemek, közérdekű testületek és egyesületek gazdaságosabb működésének elősegítéséről szóló korábbi rendeletére, felhívta a polgármestert, hogy Írassa össze és sürgősen terjessze fel ,jóváhagyás véget/ azoknak a fővárosi tisztviselőknek és alkalmazottaknak névsorát, akik ilyen intézmények, illetve társaságok igazgatóságában, felügyelőbizottságában részt vesznek. Már egy régebbi rendelet kimondotta ugyanis, liogy ilyen mellékfoglalkozást köztisztviselőknek csak a felsőbb hatóságok engedélyével szabad vállalniok. Ez a felsőbb hatóság eddig a>z illető tisztviselő felettes hatósága, a fővárosnál ezidőszerint a törvényiül- fósági tanács volt, most azonban a fentebb említett rendelet minisztertanácsi engedélyhez köti a köztisztviselők részvénytársasági . és szövetkezeti igazgató- sági és felügyelőibizottsági tagságának elvállalását. A polgármester a belügyminiszter utasítására most rendeletbein hívta fel a főváros összes hivatali és üzemvezetőit, hogy névszerint jelentsék be, kik azok a városi tisztviselők és alkalmazottak, akik valamely részvénytársaság és szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagjai, vagy korlátolt felelősségű társaságok vezetői és egyúttal jelentsék be azt isv hogy a kérdéses mellékfoglalkozásoknak a/ illető tisztviselők által való folytatása a közérdek szempontjából szükséges-e. A válaszokat 15 napon belül kell a polgármesterhez benynjtaini, aki a névsort azonnal a belügyminiszterhez továbbítja. Értesülésünk szerint a fővárosnál kevés az olyan tisztviselő és alkalmazott, aki ilyen pozíciót tölt be. inkább a nyugdíjasok közölt akad több volt főtiszt- viselő, akik magánvállalatoknál és közüzemi részvény társaság oknál vállalt tisztséget. A nyugdíjasokra azonban az összeírás és a minisztertanácsi engedély kötelezettsége nem áll fenn. Október 1-én osztják szét az álláshalmozási kérdőívet Minden tisztviselőnek október 1-én kell az ívet kitöltenie — Az elnöki ügyosztály még október hó folyamán feldolgozza az anyagot — Farkas Ákos főjegyző nyilatkozata Az álláshalmozások megszüntetése érdekében hozol! tanácsi határozat végrehajtása iránt megtörténlek mar a szükséges előkészítő intézkedések. Liber Endre alpolgármester a határozathaza tál után rögtön intézkedett aziránt, hogy a főváros elnöki 'ügyosztálya Itassay Károly intencióinak figyelembe- ved élével megszövegezze a kérdőívet, amelyet minden egyes városházi közigazgatási és üzemi 1 isztviselöi- nek megküldenek — azzal, hogy a legrövidebb időn belül fegyelmi felelősség terhe mellett válaszoljon a kérdőívben foglalt kérdésekre. Az elnöki ügyosztály pár nap alatt elkészítette a. kérdőívet, majd Liber Endre alpolgármester érintkezésbe le inát Itassay Károllyal, öleivel külön meg - beszélésl folytatott. A törvényhatósági tanács ugyanis az álláshahnozúsok megszüntetése ügyében teljes egészében és egyhungnlag lelle mayáévá Itassay Károly indítványul, amely a kérdőívek kibocsátására vonatkozóit. • A lővárosi tisztviselőiknek és üzemi alkalmazottaknak a Független Budapest ben. már leközölt kérdőív szerint válaszain iák kell a következő kérdésekre: milyen állást tölt be, mi a beosztása és munkaköre, mennyi az évi törzsfizetése a székesfőváros, illetve annak üzeménél, intézetnél, vagy intézménynél betöltött főfoglalkozása után V 5 alaszolni keli arra a kérdésre is, hogy kap-e különleges személyi pótlékot, kap-e külön munkád íjat és ha igen, mennyit tett ki ez az összeg az elmúlt fél év alatt? Szerepel a kérdőíven az a kérdés is, hogy van-e g fővárosi tisztviselőnek, vagy üzemi alkalmazol Inak más illetmény szer fi ellátmánya, nyugdíja, kegydíja, nyugbere, akár a székesfővárostól, akár más közpénzt ártól, milyen, címen és milyen összegben, évenként résziéiI zve. A kérdőív leglényegesebb kérdése u következő: van-e a fővárosnál, vagy annak valamelyik tizeménél vagy intézményénél elfoglalt állásán kívül olyan megbízatása, amiért közpénz- tártól akár készpénzben, akár természetbeni szolgálatban javadalmazást kap? Iln igen, honnan, mióla, milyen megbízás alapján, mcnnyill Egy következő kérdés arra vonatkozik, hogy mennyit lesz ki a közpénztúrból húzóit összes évi jövedelem■? Érdeklődik a kérdőív aziránt is. hogy a fővárosi alkalmazódnak vagy üzemi liszt viselőnek van-e családja,' hány gyermeke van és gyermekei hány evesek. Azt a kérdést-is felteszik, hogy mennyi a levonás összege és milyen címen. Ezeket az utóbbi kérdésekéi azért adják fel a fővárosi tisztviselőknek, hogy a családi és egyéb életkörülményekből pontosan megállapíthassák az illető tisztviselő speciális helyzetét. Az álláshalmozások megszüntetése érdekében indított .akció ugyanis nem irányul a családos, sok gyermeket nevelő kistisztviselők ellen. Ezeket a kérdőíveket szeptember végén kézbesítik az egyes hivatalfőnököknek, akiknek láttamozniok kell az alájuk rendeli tisztviselők és alkalmazottak dllal kitöltött kérdőíveket. Ezen az alapon teljes és kimerítő képet lehet majd kapni az összes fővárosi tisztviselőkről és üzemi alkalmazottakról. Mi ve] az álláshalmozások megszüntetésére vonatkozó tanácsi határozatot az elnöki ügyosztály hajtja végre, Farkas Ákos főjegyzőhöz, az elnöki ügyosztály vezetőjéhez fordultunk felvilágosításért. Megkérdeztük, hogy mennyi idő alatt látja lebonyolíthatónak az álláshalmozások megszüntetése iránt indított akciót. Farkas Ákos főjegyző a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának:- xAz elmúlt héten Liber Endre alpolgármester úr megadta a szükséges utasításokat a lebonyolítás módozataira nézve. E szerint a kérdőíveket szeptember végén osztjuk szét és a tisztviselőknek október 1-én kell a kérdőívet kitölteniük. Azért jelöljük■ meg október 1-ét a kérdőív kitöltésére nézve terminusnak', mert azt akarjuk, hogy mindenütt egyformán és egyidőben történjék a kérdőívek kitöltése. Előbb is kioszthattuk volna a kérdőíveket, mivel azonban az iskolai tanítás csak szeptember közepén kezdődik, a szétosztást el kellett halasz- tanunk. Késedelemről tehát szó sincsen, mert a tanerők távo'létében amúgysem kezdhettük volna me a a kérdőívek szétosztását és az anyag feldolgozását. Az október 1-i terminusnak a kijelölése azt jelenti, beg-y október első hetében már minden hivatalfőnök láttamozni fogja az alája rendelt tisztviselők által kitöltött kérdőíveket és így október közepén már az egész anyag együtt lesz az elnökéi ügyosztályban. Október hó végéig, vagy legkésőbb november hó elején tehát elkészülhet a részletes kimutatás, amelynek alapján azután a törvényhatósági tanács meghozhat ja a maga végleges döntését. ÍRÓNŐK mm KIRÁNDULÓ 11 HAJÓK a Kisdunában Szentendre, Leányfalu, Vise- grád, Nagymaros, Dömös, Esztergom felé. Naponta többször. lUMSTMIAJÓK minden VöSár-és ÜMiepiiapoii Eszfergomöa. Indulás Budapest-Eötvös térről reggel 6 óraKor. Egységes menetdíj oda- vissza 180 P CLARIDGE“ Éttermek — Söröző — Tánc Bridge szalon — Kávézó Budapest, l.f Böszörményi út 28 Telefon! 51-0-64