Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-21 / 51-52. szám
Budapest, 1932 december 21. Független Budapest O Harc a revízióért! M fővárosi törvény revízióját követeti egyaránt kormánypárt és ettenzék A Független Budapest egy évvel ezelőtt — az 1931. évi karácsonyi számban — akciót indított a fővárosi törvény revíziója érdekében. A törvényhozók, városatyák, államférfiak és politikumok egész seregét vonultattuk fel, liogy dokumentáljuk: szükség van a fővárosi törvény revíziójára! Azóta, hogy a fővárosi törvény revíziója érdekéhen megindított harcnak a zászlaját kibontottuk, egy óv telt el é'S mi egyetlenegy alkalmat sem mulasztottunk el, hogy bebizonyítsuk a törvény életképtelen- ségét és rámutassunk arra, mint sorvasztja el a főváros életét ez a pártszempontok alapján készült, de — mint ez már rég kiderült — teljesen elhibázott törvény. Ma újult erővel emeljük fel a zászlót, hogy további küzdelemre serkentsük mindazokat, akik a fővárosi törvény revíziójának szükségességéről meggyőződést szereztek, Üj erőt, új lendületet viszünk bele a fővárosi törvény megváltoztatása érdekében megindított küzdelmünkbe. Az fij, erőt azoktól a nagynevű politikusoktól merítjük, akik ismét mellénk álottak és véleményüknek alább kifejezést adnak. Természetesen egyformán megszólaltatjuk az ellenzéki, a kormánypárti és a jobboldali politikusokat. Alig akad közöttük valaki, aki a fővárosi törvény tökéletességéről volna meggyőződve, Egy megállapításban valamennyi nyilatkozat megegyezik egymással: ellenzéki és kormánypárti képviselő és városatya egyaránt követeli a tanácsülések és a bizottsági ülések nyilvánosságának helyreállítását. És mert mindenki a köz nagy sérelmének tekinti a nyilvánossá® kizárását: semmi kétségünk: a revízió immár elkerülhetetlen. Nagy örömünk ez nekünk, kik állandóan és szünet nélkül mutattunk rá a törvény fogyatékosság-áru és követelésünket ma minden tényező visszhangozza mindaddig, amíg az meg nem valósul. A kérdés, melyet feltettünk, ez: Helyesli-e a fővár’ősi törvény eilen indított mozgalmat- és csatlakozik-e hozzá. ? Alább adjuk a válaszokat erre a kérdésre. Min - den kommentár nélkül közöljük őket, beszélnek helyettünk. Kozma Jenő a sajtónyilvánosság visszaállítása mellett nyilatkozik „71 nyilvánosság kizárására vonatkozó törvényes rendelkezések ^ megváltoztatását a íegmeíegebben fogom támogatni“ — mondja Kozma Jenő Dr. Kozma Jenő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, a kormány városházi pártjának vezére a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Általában nem látom szükségét annak, hogy a fővárosi törvényt revízió alá vegyük. A fővárosi törvénynek igen sok rendelkezése jó hatást gyakorolt a főváros ügyeinek az irányítására. így például — szerintem — teljes mértékben bevált a törvényhatósági tanács intézménye, mert ezen keresztül valóban a fővárosi autonómia akarata érvényesül, míg régebben a hivatalnok-tanács a maga felfogásának szerzett legtöbbször érvényt. Ellenben készséggel sietek támogatni azt a mozgalmat, amely a sajtónyilvánosság helyreállítását tűzte ki célul. Hangsúlyozni kívánom, hogy nemcsak a szakbizottságok üléseire kívánom bebocsátani a sajtó képvise- j tőit és rajtuk keresztül a nyilvánosságot, hanem a I tanács üléseire is. A tanácsnak nincs oka arra, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljon. Természetesen szükség van néha a nyilvánosság kizárására, de kizárólag személyi természetű és a főváros hitelével kapcsolatos kérdéseknek a tárgyalásánál, Ezzel az indokolt és egészen kisterjedelmű korlátozással . . . - ..................... - á ...... ........... a tanácsülések is nyilvánosak lehetnének. Én a magam részéről ezt a harcot, amely a nyilvánosság kizáráséit tartalmazó törvényes rendelkezések megváltoztatására irányul, a legmelegebben támogatni fogom, D. Kozma Jenőnek, a városházi kormánypárt vezérének ez a nyilatkozata minden bizonnyal nagy súllyal esik latba azokon a helyeken, ahol a fővárosi törvény esetleges revíziójáról dönteni fognak. Bednárz Róbert, apátplébános, a Keresztény Községi Párt ügyvezető alelnöke, a kővetkezőket mondotta a Független Budapest munkatársának- Az új fővárosi törvény érdekében megindított küzdelmet csak részben tudom helyeselni. Az új törvénynek ugyanis .sok olyan rendelkezése van, amely a gyakorlati életben a városházi adminisztráció irányításában bevált. Egy olyan rendelkezése van az új törRassay Károly a Nemzeti vénynek, amelyet a magam részéről nem tudok helyeselni és ez a nyilvánosság kizárása a törvényhatósági tanács és a szakbizottságok üléséről. Amennyiben a fővárosi törvény revíziójáért (indított küzdelemnek a sajtónyilvánosság a legközelebbi célja, ehhez a harchoz magam is csatlakozom. Szabadelvű Párti vezére. így nyilatkozott a Független Budapest munkatársának: — Az új fővárosi törvény parlamenti tárgyalása során (“1 hangzott felszólalásomban megállapítottam, hogy az új fővárosi törvény tökéletlenségéről a legrövidebb idő alatt minden oldalon meg fognak győződni. Amikor az új törvény még csak tervezet volt, rámutattam a javaslatban . foglalt rendelkezések t a rt h at at 1 an s ágál’ a. .Egészen természetes, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel és minden Rassay Károly erőmmel támogatom azt a küzdelmet, amelyet a Független Budapest most már esztendők óta folytat a fővárosi törvény revíziójáért. A mai fővárosi törvény egész elgondolása elhibázott. A legteljesebb mértékben helytelenítettem a parlamenti tárgyalás során az új tanácsi intézménynek a bevezetését. Azt hangoztattam, hogy a, hivatalnok tanács sokkal célszerűbb intézmény voll a fővárosi napi folyó ügyeinek az intézésére, mini a pártpolitikusokból és legnagyobbrészt nem szakemberekből álló új törvényhatósági tanács, amely a hivaitalnoktanács helyébe lépett. Tagja vagyok a törvényhatósági tanácsnak és így tapasztalatból beszélek, amidőn megállapítom, hogy aggodalmaim — sajnos — beigazolódtak. Hatalmas összegekről, értékes vagyontárgyakról, sok ezerpengős értékek fölötti rendelkezésekről sokszor pillanatok alatt dönt a törvényhatósági tanács, anélkül, hogy a tanácstagok többsége alaposan ismerné a napirenden szereplő tárgyat. A hivatalnoktanácsban referáló tanácsnok, az ügyosztálynak minden részlet- kérdését alaposan ismerte. A tanács tagjai joggal bízhattak megítélő képességében és előterjesztésének helyességében. De egyébként is A tanács többi tagjai maguk is szakemberek lévén, minden egyes esetnél kifejthették ellenvéleményüket és egymás között — egyéni felelősség mellett — sokkal szakszerűbben és részletes ismeretek alapján foglalhattak állást. A nagy elvi kérdések, a régi tanácsi intézmény működése idejében is, a közgyűlésen dőltek el. A hivatalnoktanács a közgyűléstől, a főváros köziö'ns égének plenáris 'képviseletétől kapott mindenkor irányítást, amely hatásosabban érvényesült, mint most, mert a tanács működése fölött a legteljesebb nyilvánosság mellett gyakoroltak kritikát az autonómia fórumai. A tanácsi javaslatok különböző bizottságok elé kerültek, melyek — a szűkebb albizottságok kivételével — nyilvánosan tárgyaltak, A nyilvánosság a legbiztosabb garancia volt úgy az előterjesztések komolysága, mint a hivatalnoki felelősségérzet érvényesülése tekintetében. De más előnyös hatása is volt a nyilvánosságnak: kitermelője volt a termékeny kritikának, amely ma már egészen szűk korlátok közé szorult és itt van az új fővárosi törvény legnagyobb hibája. Mindaddig, amíg a kormány a fővárosi törvényt revízió alá nem veszi és legalább a sajtónyilvánosságot helyre nem állítja, nem lehet szó a várospolitikai élet fellendüléséről. Mert az nem kétséges, hogy a nyilvánosság hiánya csökkenti a közérdeklődést és pedig nemcsak az érdekelt felelős tényezők érdeklődését, hanem a nagyközönséget is. Már pedig közéleti érdeklődés, a közvéleményt irányító érdeklődésnek a hiányában, csak halotti csöndről, temetői némaságról lehel beszélni és nem fellendülésről. Dr. Bánóczi Zászló 71 törvény tarthatatlan... — Pártunk már a parlamenti tárgyalás során kíméletlenül föltárta a készülő fővárosi törvény hibáit. Az azóta eltelt idő az új törvény haszonélvezői számára is nyilvánvalóvá tette számos rendelkezés tarthatatlanságát. A törvény revíziójáért meginduló harc tehát nemcsak időszerű, hanem már el is késett. De jobb elkésve, mint soha. Dr. Bar»ács Marcel Magasztalom a Független Budapestet — Verekedtem a törvény ellen, amely Budapest hatalmát elvonta a! népakarattól s azoknak szolgáltatta át, akik ennek ellenében Budapestet life- rálták a kormánynak. — Ki lehet-e küzdeni annak revízióját? Nem könnyen, mert egyelőre minden ostor és sarkantyú náluk és minden nyereg a mi hátunkon. Ám csüggedni nem szabad és ezért magasztalom a Független Budapestet, hogy állja a harcot é* ébren tartja a fásultságtól álmosodó polgári öntudatot. Pfeifer Ignác Helyeslem, támogatom . . . — A költségvetés általános vitájában felszólalva, kifejtettem, hogy ha a főpolgármester úr tiszta levegőt akar a fővárosiban, rem- deáltassa a, fővárosi törvényt, amely az ajánlási bolettákkal tárt kaput nyit a korrupciónak, megcsúfolja a titkos választás intézményét. Ha pedig az érdekeltség képviselete, valamint a tisztviselőknek a közgyűlésbe való delegálása a szakszerűség szempontjából történt, nem pedig azért, hogy azzal a választópolgárok akaratát úgy korrigálják, bogy ezzel a mindenkori kormánynak biztosítsák a többséget, akkor módosítsák a fővárosi törvényt olyan értelemben, hogy a delegált tagoknak csak tanácskozási joga legyen, szavazati joggal ellenben kizárólag csak a választott tagok rendelkezzenek. A főváros autonómiájának érdeke, hogy a közgyűlésen olyan ellenzék álljon a kormányt támogató pártokkal szemben, amely erőt ad a közgyűlésnek, ha a kormány akaratát a főváros érdekeivel szemben akarja a közgyűlésre erőszakolni. A fővárosi törvény revíziójáért indítandó mozgalmat helyeslem, támogatom. Baracs Marcel Nunhúcsij Gyula cég magyar kir. szab. takarék- ttizhely, kályha, kémény- toldó és lakatosárugyár BUDAPEST,VII, RÓZSA UCCA 39 Telefon: J. 31-2-SO és 35-9-16 . Bánóczy László Kozma Jenő