Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-30 / 48. szám
Budapest, 1932 november 30. Miggetlen öudapest 7 Kiteszik Czája Jánost a Néparénából Új pályázat a cirkusz bérletére Megírtuk, hogy Czája János tekintélyes összegű bérhátralé/kban van a városligeti Néparéna bérletéitől kifolyóan és a főváros radikális lépéseket tett a künnlevőségek behajtása érdekében. Czája János a közelmúlt napokban a tartozás törlesztése végett vidéki cirkuszának vadállományát, 7 oroszlánt, 13 majmot és 1 farkast 1600 pengő értékben átengedett az Állatkertnek, de ezzel a törlesztéssel a főváros nem elégedett meg. Czája 1931-ben kapta meg a Néparéna bérletét évi 3500 pengő fix bér és a bruttó jövedelem 17%-ának részesedés címén való átengedése fejében, azzal a kikötéssel, hogy a részesedés évi 25.000 pengőnél kevesebb nem lehet. Már az első évben 15.000 pengő hátraléka yolt Czájának, aki azt kérte a fővárostól, hogy a részesedés arányát 14%-ra, a bérminimumot pedig 20.000 pengőre szállítsa le. Ezt a kérelmet nem teljesítették, csupán részletfizetési kedvezményt engedélyeztek a hátralékok fizetésére. A főváros bírói útra terelte a hátralékok behajtását, de ez sem volt eredményes, sőt Czája János tartozása ezidőszerint több mint 34.000 pengő. A főváros megvizsgáltatta a Néparéna legutóbbi két évi üzletmenetét és azt tapasztalta, hogy Czája János nemcsak beváltani nem tudta az ígéreteket, amelyeknek teljesítésére a szerződésben kötelezte magát, hanem még a tényleges forgalom után járó bér részesedést sem fizette meg. A Néparéna forgalma az előző bérlő forgalmához képest 70%-kai csökkent, amiből a polgármester azt a következtetést vonja le, hogy a súlyos gazdasági viszonyokon kívül a cirkusz rossz vezetése is közrejátszott a közönség elpártolásában. Hivatkozik a polgármester arra, hogy már a bérlet odaítélésekor rámutatott az ajánlat- irrealitására. Javasolja ennélfogva, hogy a törvényhatósági tanács azonnali hatállyal bontsa fel Czája János szerződését a Néparéna bérletére és annak hasznosítására újabb nyilvános versenytárgyalást írjon ki. Ebben az ügyben a városgazdasági bizottság- mai, szerdai ülésén határoz. W£i$5 János Központi gőzfűtés, melegvízfűtés, légfűtés, szellőző és szárítóberendezések, vízművek, vízvezetékberendezések és csatornázások tervezési és szerelési vállalata Budapest, 77, Iskola u. 47. Telefon : 7t. 51-2-55 Fischer Miklós és Fia AUTÖFUVAROZÁS) VÁLLALATA Budapest,YL, Országbíró ucca 38 Tel,: 91-5-45 Krisch Fehde János tetőfedő mester Budapest, I., Karolina út 16 Telefon: 69-5-59 Szárnyszivattyú Wohanka és Társa utóda Budapest, VI., Vilmos császár út 61. Alapíttatott: 1866. Telefón : 21-8-04. Szivattyúk. Motorok Műszaki és üzemszükségleti cikkek Házi villamos vízellátó Magyarország aranykoszorús mestere SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfelszerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Frangepán u. 77. szám Telefon: A. 913-53 Bazilika részére készült 7965 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elis- merölevél! Költségvetéssel díjmentesen szolgál! — Előnyős fizetési feltételek! Üzembe helyezik a községi koporsógyárat, ha a decemberi versenytárgyalás is eredménytelen marad Úgy a kartelbe tömörült nagyvállalatok, mint a kisiparosok elfogadhatatlan árakat kérnek a koporsószállításoknál A Községi Temetkezési Intézet koporsószállítási , bonyodalmairól több cikkben számolt be a Független Budapest. Legutóbb megírtuk, hogy azi .asztalosipa' rosok. versenytárgyalás mellőzésével kérték maguk számára az egész szállítást és még magasabb egységárat kértek, mint a kartelbe tömörült nagyvállalat tok, arra való hivatkozással, hogy a kézierővel dolgozó kisiparos árban nem konkurrálhat a gépi er őre dolgozó nagyvállalatokkal. A Községi Temetkezési Intézet vezetősége akkor i megkezdte a tárgyalásokat az ipartestülettel, de ezek sem végződtek eredménnyel. A kisiparosok teljesíthetetlen feltételeket szabtak és a Temetkezési Intézet a legnagyobb dilemma elé került. A korábbi kötések ugyanis már lejárnak és az újabb rendeléseket nem lebet tovább halogatni. Az intézet vezetősége elhatározta, hogy december első napjaiban újból versenytárgyalást tart a további koporsószükséglet szállítására. Ezen az újabb pályázaton most már az asztalos kisiparosok is részt vesznek és valószínűleg a kartel is meggondolja magát, mielőtt újból egységes és magas árakkal pályázik. Ez lesz az utolsó kísérlet a koporsószükséglet versenytárgyalás útján való fedezésére és ha ez a pályázat is eredménytelen marad, úgy a fővárosnak tényleg nem lesz más választása, mint újból hatósági kézbe venni a koporsógyártást. A költségvetés tárgyalása során Révész Mihály úgyis .azt indítványozta, hogy a polgármester tegyen előterjesztést a Községi Temetkezési Intézet koporsó- szükségletének saját üzemben való előállítására. Ezt az indítványt kiadták tárgyalás végett a polgármesternek és a határozathozatal a most kiírandó versenytárgyalás eredményétől függ. Ha újból kartel- szerű, vagy elfogadhatatlan magas egységárakat produkál a most kiírandó versenytárgyalás, úgy a polgármester az indítványnak megfelelően azt fogja javasolni, hogy állítsák vissza a fővárosi koporsógyárat, amely annakidején olcsón termelte a koporsókat, de épp a kisiparosság követelésére szüntették he műkö- 1 dósét. VÁLLALKOZÁS Kiadták a második csatornaépítési inségmtmkákat A főváros meg van elégedve a beérkezett ajánlatokkal — A még hátralévő egymilliós útépítési inségmunhát csak tavasszal adfáh hl Mikor e sorok megjelennek, már döntött a polgármester a második csatornaépítési inségmunka- pályázat sorsáról. Mint a Független Budapest már jelentette, ez a pályázat sokkal eredményesebb volt, mint az előbbi, mert teljesen reális, elfogadható ajánlatok érkeztek be és látszott a pályázókon, hogy komoly alapon vesznek részt a versenyben. A második pályázat 12 munkacsoportról szól és a polgármester a döntés előtt felküldötte a kiírási feltételeket és a beérkezett ajánlatokat a belügyminiszterhez. A múlt hét végén érkezett le a belügyminiszter válaszirata, melyben közölte, hogy a kiírási feltételeket műszaki szempontból teljesen elfogadhatóknak találta, egyben reálisnak ismerte el a beérkezett ajánlatok kalkulációit is. A főváros ugyanis készpénzfizetéses alapon 2,171.182 pengőre kalkulálta; a kiírt csatornaépítési munkák vállalati összegét és a beérkezett hitelezési árajánlatok, a legelőnyösebb pályázatokat véve figyelembe, 2,105.068 pengő végösszeget tesznek ki, tehát még 66.000 pengővel olcsóbbak, mint a főváros készpénz- fizetéses előirányzata. Király Kálmán műszaki főtanácsos két napon át tárgyalt Borvendég Ferenc alpolgármesterrel a csatornaépítési inségmnnkák vállalatba adása dolgában. A döntés nem könnyű, mert, mint az ajánlatok is- mertetésénél közöltük, majdnem az összes csatornaépítésekre ugyanaz a cég tette a legolcsóbb ajánlatokat és már a második helyezett pályázók is több ezer pengővel drágábbak. A főváros tárgyalt velük, hogy fogadják el a legolcsóbb egységárat és annak alapján vállalják az inségmnnkák végrehajtását. E tárgyalások alapján adta ki a főváros újabb 2.1 millió pengő inségköz- munkáját. A munkálatokat csak az esetben kezdik meg, ha kilátás van jobb időjárásra, különben pedig csak márciusban fognak hozzá a csatorna- építésekhez. Egyébként hat útépítési inségmunka már be is fejeződött. A Szabolcska Mihály ucca, a Cserkesz ucca, a Páva ucca, a Kinizsi ucca, a Koráll ucca és a Kikötői főút burkolási munkái elkészültek, az átvétel és leszámolás a közeli napokban megtörténik, úgyhogy .január 1-én a főváros már meg is kezdi ezeknek a közmunkáknak a törlesztését. A költségekre egyelőre fedezetet nyújt majd a szociálpolitikai ügyosztály költségvetésében inségmunkákra előirányzott 2.3 millió pengő, de az év közepe felé már befolynak az út.- és csatornaépítési járulékok első részletei is, melyek szintén e közmunkák; költségeinek törlesztésére fognak szolgálni. Ami a még hátralevő egymillió pengő értékű útépítési inségmúnkát illeti, annak kiírása ezidőszerint nem aktuális és csupán tavasszal írnak ki újabb versenytárgyalást az elmaradt útépítési inség- munkák végzésére. MEGJELENT A KALLÓS JÁNOS-féle „GÄZBUSÄSI, PENZÜSVi ÉS TŐZSDEI ISOilPftSI” 1932/7933. évi évfolyamának második része két kötetben TARTALMAZZA : az összes budapesti és vid ki ipari, kereskedelmi, biztosító, stb. vállalatok legújabb adatait. A már előzőleg megjelent két kötettel együtt — amely a budapesti és vidéki pénzintézetek adatait közölte — most már négy kötetből áll a nagymérvben kibővített komplett kompasz. Mind a négy Kötet ára együtt — több mint 2000 oldal terjedelemben GO P Megrendelhető: a Pesti Tőzsde kiadóhivatalában, Budapest, IV., Városház ucca 6. szám Telefon: Automata 896-96, 891-86 Sztanő Jőzs * Röntgen, diathermia é* elektrotechnikai üzeme Budapest, Vili., Kisfaludy Telefón: 38-1-25 Munkácsy Gyula cég magyar kir. szab. takarék- tűzhely, kályha, kémény- to Idő és lakatosárugyár BUDAPEST, VII, RÓZSA UCCA 39 Telefon: J. 31-2-SO és 35-9-16