Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-30 / 48. szám

8 Független Budapest Budapest, 1932 november 30, — Schuler Dezső tanácsnok meggyógyult. A Független Budapest legutóbbi számában sajnálatos tévedés folytán azt a hírt közöltük, hogy Schuler tanácsnokot súlyos betegsége miatt tartósan szabadságolják. Örömmel vesz- sziik tudomásul, hogy a kitűnő tanácsnok már teljesen meggyógyult és hogy a betegségéiről elterjedt hírek a legnagyobb mértékben túl­zottak voltak. Schuler tanácsnok hétfőn már át is vette hivatala vezetését, amely most, ^a tél beállta előtt nehezen nélkülözte volna őt, aki a szociális és inségakciók intézésének ki­próbált, nagyszerű feje. Őszintén sajnáljuk, hogy ez a hiba lapunkba becsúszott és ezáltal — hacsak pillanatokra is — kellemetlen félre­magyarázásokra szolgáltattunk okot.- Bérmérséklést kapnak a városligeti és a nép­ligeti mutatványosok. Úgy a városligeti, mint a népligeti mutatványosok beadvánnyal fordultak a polgármesterhez és a folyóévi bérek további leszál­lítását kérték. A polgármester most további 20%-os bérleszállítást javasol. A városligeti mutatványosok azonban még e mérséklés esetén is mintegy 36.000 pengő hátralékban vannak. A mérséklést csupán azok a mutatványosok kapják meg, akik a fennálló hátra­lékokat kifizetik. A polgármester méltányosságból hajlandó részletfizetési engedményt adni, okképpen, hogy 1933-ban és 1934-ben a mutatványos idény alatt 6—6 hónapon át törleszthessék bérhátralékukat. A népligeti mutatványosok szintén újabb 20%-os bér­mérséklésben részesülnek és ezek is tartoznak hátra­lékukat ilyen feltételekkel rendezni. E héten nyugdíjazzák a legutóbbi tiszt- újításon meg nem választott tisztviselőket. A törvényhatósági tanács most csütörtökön nyug­díjazza a legutóbbi tisztújításon meg nem vá­lasztott főtisztviselőket, Bérezel Jenő alpolgár­mester, Édes Endre, Lobmayer Jenő, Purébl Győző tanácsnokok, Havas István, Sebő Gusz­táv, Nagy Béla, Tompó József, Arany István főjegyzők, Mossdósy Gyula árvaszéki főjegyző és Wurmb Elemér árvaszéki elnökhelyettes sze­repelnek a nyugdíjazandók névsorában. — Lebontották a Petői! téri MFTR-pavillont. A Petőfi téren, az Erasébe-híd melletti Danaparton. volt a MFTR- nek egy ízléses állomási épülete, amelyet a helyi hajózás idején használt a közönség, utóbb pedig a vízitaxik ál­lomáshelyéül szolgált. Ezt az emeletes pavillont most le kellett bontani, mert a Petőfi téren elhelyezett Erzsébet királyné-szobor érvényesülését a budai oldalról akadá­lyozta és a Petőfi tér felől is akadálya volt a szabad ki­látásnak. ~ Piac a Németvölgyi úton. A fővárosi piacok száma rövidesen megszaporodik. Az utóbbi időben erősen ki­épült Németvölgyi út és környékének lakossága bead­ványban kérte a fővárost, hogy a környéken piacot léte­sítsen. Az illetékes ügyosztály javaslatára most elhatá­rozták, _ hogy a piacot a Németvölg-yi úton építik fel és az & célra szükséges területet már ki is jelölték. Mérsékelték a Gellért-szállóban levő üzletek béreit. A fővárosi épületek üzletbérlői egymás után terjesztik elő bérleszállítás iránti kérelmeiket. A fő­város eddig a lehetőséghez képest teljesítette is az indokolt kéréseket. Most a Gellért-szálló épületében levő üzletbérlők kértek házbérmérséklést, A főváros elismerte, hogy a Géllért-szállóbeli üzletbérek tény­leg magasak a környékbeli üzletbérekhez képest., ami főleg annak tulajdonítható, hogy ezeket a béreket még a romló papírkorona idején állapították meg. A polgármester a körülmények figyelembe vételével az egyes üzletek béreit mérsékelte is, egyes üzleteknél csupán 5 százalékkal, van azonban olyan üzlet is, amelynek házbérét 30 százalékkal szállították le. — Pályázat az állatkerti sziklavendéglő bérletére. Az allaUíerti sziklavendéglő bérletére a főváros ú.i pálya- | zatot hirdetett. A bérlet tartama öt év és fix bérösszeggel kell megajánlani, melyeknek felét bánatpénzképpen tar­tozik az ajánlattevő letenni. Az ajánlatokat december j/j1®. 11 -1 ínatják be a főváros városgazdasági ügyosz­— Megvalósul a Székely-múzeum. Toroczkai j Wiegand Ede felajánlotta múzeumi célokra a fővá­rosnak a tulajdonában levő székely műgyüjteményt, amely több száz darab székely stílusú építési terv­ből, székely lakberendezési tárgyakból, képekből, porcéi Iónokból, ezüstökből és egyéb tárgyakból áll. Toroczkai Wiegand Ede Gül-Baba uccai házát is a fővárosnak akarja hagyományozni és csak az a ki­kötése. hogy a főváros a székely gyűjteményt nyil­vános múzeum formájában és kezelésben a Szenthá­romság uccu 3. sz. házban tartsa fenn. Ebben az ügy­ben már közvetlen tárgyalásokat folytatott a fővá- j ros az ajándékozóval és meg is becsültette a nagy- értekű tárgyakat. Egy szűkebb bizottság javaslatára a főváros most előterjesztést tesz a törvényhatósági tanácsnak, hogy a gyűjteményt fogadja el és annak felhasználásával valósítsák meg a Székely-múzeumot. — 3700 métermázsa moslék gyűl össze évente a fővá­ros kórhazaiban. A főváros kórházaiban évente nagy­mennyiségű élelmiszerhulladék gyűl össze, amit moslék­ként értékesítenek. A polgármester most pályázatot írt ki a kórházi moslék értékesítésére. Egyszerre írták ki a pályázatot az 1933. és az 1934. évi moslék eladására Az ajánlattevők az egész mennyiség igénylése esetén 800, ogy-egy kórház moslékénak megvétele esetén 100 pengő bánatpénzt tartoznak letétbe helyezni és a pályázat el­nyerése esetén kéthavi mennyiségnek megfelelő ellen­értékét kell biztosíttókként lefizetniük. Az ajánlato­kat december 5-én délelőtt 10 óráig lehet benyújtani a köz­egészségügyi ügyosztályhoz. — Nyugdíjazások a fővárosnál: A polgármester nyugdíjazta Turchányi Endre adóhivatali főszám­tanácsost cs Eichbaum Béláné ideiglenes hivatalno­kot. — A Budapesti Sport-Egyesiilet balatonkenesei fényképkiállítása. A BSE fotószakosztálya és a Fő­városi Alkalmazottak Segítő Alapjának igazgatósága a balatonkenesei fényképpályázatra beérkezett ké­pekből kiállítást rendezett. A kiállítás november 27-ike és december hó 5-ike között délutánonként 4 és 7 órák között a EANSz helyiségeiben tekinthető meg: VIII., Mária ucca 10., I. emelet. A belépés díj­talan. A kiállítást múlt szombaton Liber Endre al­polgármester nyitotta meg. A FANSz kaszinóhelyiségében Ágoston Géza dr. árvaszéki elnök, a fényképészeti szakosztály el­nöke üdvözölte Liber h. polgármestert, a bíráló bi­zottság elnökét. Liber h. polgármester megnyitó beszédében el­ismerését és köszönetét fejezte ki a szakosztálynak, mely egyéves fennállása alatt ily szép és eredményes munkát teljesített. További munkálkodásra buzdítva, kijelentette, hogy hasonló szép törekvéseknek a jövő­ben is mindig segítő kezet fog nyújtani. A bíráló bizottság és a rendezőség tagjainak köszönetét mondva, a kiállítást megnyitotta. Kis táblácskák jelzik a pályadíjnyertes képeket. Az első díjat Schuszter Ferenc főmérnök nyerte egy remekbe való interieur és egy éjszakai felvételével. A második díjat dr. Haviin Károly tanácsjegyző kapta a kiállításon egyedülálló téli sportfelvételei­vel. A harmadik díj nyertese Dulovits Jenő polg. isk. tanár, a közismert fotóművész, kinek művészi beállítású képei lekötik a szemlélők figyelmét. A bíráló bizottság határozata alapján a Segítő- Alap, mintegy 25 kiváló képet vett meg- propaganda és az üdülőtelep díszítése céljából. Ezek között a ki­magasló képek között látjuk Kovácsházy Vilmos ta­nácsnok, Kurfürst István házinyomdai igazgató, Slmonffy János tanár, Goszleth Ernő főjegyző, dr. Csanády Gusztáv és dr. Rosta János tanácsjegyzők, dr. Pénzes József árvaszéki jegyző, Reminiczky La­jos fogalmazó, vitéz Sándor István igazgató, Varga György, Boor Dezső, Vigyázó Lajos főtisztek, Andó József számtanácsos, Kiéli Kálmán, dr. Glatz Károly, Baróthy Lilli és Wohl György munkáit. Nincs jobb házibarát az „IGMÁNDI“ víznél, Azért legyen minden háztartásban kéznél! — Jön a Mikulás, jön a karácsony és még talán soha nem volt olyan kevés a pénz, mint most. Gondoskodjék előre, hogy szeretettéinek Mikulás- és karácsonyi aján­dékát biztosítsa. Fillérenként megtakaríthat 3 pengőt és ha egy kis szerencséje van, az 59. Államsorsjátékon, mely­nek húzása már december 6-án feltétlenül meglesz, 40.000 pengőt is nyerhet. A sorsjáték bevételeit jótékony célra fordítják, ha nem nyer, jótékonyságot gyakorol. — Megjelent a Kallós-Kompasz 1932—33. év­folyamának második része és így most már teljes a négykötetes kompasz. A Pesti Tőzsde kiadásában és Kallós1 János szerkesztésében most jelent meg nyolcadik évfolyamában a Kallós-féle „Gazdasági, Pénzügyi és Tőzsdei Kompasz“ második része, amely az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi*• mezőgazdasági, közlekedési részvénytársaságok és biztosító intézetek stb. legújabb és legpontosabb sze­mélyi és mérleg adatait tartalmazza. Mostmár kom­plett a négykötetes' kompasz, mely pontos beszámo­lója a Magyarország gazdasági életében szerepet játszó vállalatoknak. A kompasz mind a. négy köte­tének ára csak 60 pengő, és így a legolcsóbb ma­gyar kompasz. Megrendelhető a Pesti Tőzsde kiadó­hivatalában, Budapest, IV., Városház ucca 6. Az új kompasz praktikus összeállítása és áttekinthetősége biztosítja a Kallós-féle kompasz döntő sikerét és megmagyarázza, hogy évről-évre miért népszerűbb ez a kom p asz. FREIMANN ÉS TÁRSA vésnöki műintézete, pecsétbéjyeg címke és domborműnyomdája BÉLYEGZŐK Budapest, VI., Király ucca lO TELEFON: 245-69 s ID 01 FÉMTISZTiTÚ Gyártja: * fiftTII IIDOT „SID0L“ VegyíterméiieK Pvára I?# föl BudaPest' VII., Cserei u. 14 tiydrd Hl* Telefonszám: Aut. 966—86. 968-27 SUGÁR ZSIGMOND Ä.“i6 Budapest, 1, Királyhágó-u. 18. Tel.: 57-1-94 Kiváló munkáért többszörösen kitüntetve Tervez és készít: Épület és díszmű bádo­gos munkákat, vízvezeték és csatornázást. Telefon : 52-6-34 Dr. Lendl Adolf utóda / ÁLLATPREF BUDAPEST, II. KERÜL Telefon: jgyr 52-6-34 ||V Fába Rezső ’ARATÓRIUMA $T, DONÁTI UCCA 7. SZÁM A polgármester a következő közmunkák kiadása dolgában döntött: 1300 drb. csatornázási vasszerelvény szállítására Ulrich B. J. cég- kapott megbízást 28.812 pen­gőért. Az útépítésekhez szükséges kőanyag szállítására megbízást kaptak: Badacsonyi Bazaltbanya,. Dunántúli Mész-, tégla- és kőipari í’l., Sághegyi bazalt- bánya, dr. Frank István, óoiym >si és Farkasaid bú Kő­bán ya, Szobi Kőbánya, Zalahalápi Kőbánya, Zinner Manó. A polgár mester által kiírt versenytárgyalásokra a következő ajánlatok érkeztek be: A vásárcsarnok vágányeltávolítási munkáira pályáztak: Kiss Jenő 9877, Ámon Antal 9991, Szendrő Zsigmond 11.162, Lukács Sándor 11.959, Szegedy Béla 12.107, Halmos István 12.689, Seif Gyula 13.479, Beinisch és Wohl 14.543, Schäfer Károly 14.755 pengővel. A Rókus-kórház kőművesmunkáira pályáztak: Szentpály és Társa 3122, Lőrinozi Mihály 8597, Pinkay Károly 3732, Szabó Mihály 3870, Eisler és Simon 3967, Lieb- hárdt Béla 4191, Robelly Aladár 4267, Stern Imre 4291, Hajós József 4416, Hlatky József 5040, Rozsnyai és Enökl 5676, Egri Bálint 5676 pengővel. A németvölgyiúti elemi iskola zuhanyfürdőszerelési munkáira pályáztak: Tholt István 4414, Buchta Károly 4537, Kolbányi és Pákozdy 4601, Riemer Miksa 4932, Csépay Jenő 4998, Thier­gärtner és Stohr 5269, Vozáry Pál 7074 pengővel. A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. D ona Döme és Társa Papír és irőszereh gyári rahlára a ..Papírmalomnoz" DUDA PEST. IV.. ARANYKÉZ UCCA 6 Telefon: Auf. 877-1 5 Alapítva: 1790-ben Családi házat olcsón épít tehermentes telekre, vagy saját telkein kényelmes törlesztésre. Minden ópítő- iparosmunkát jutányosán vállal az Építőiparosok Szövetkezete Andrássy út 56 SULKÓ ÉS WINTERNITZ Első magyar fújtató-, szerszám- és gazdasági gépgyár Budapest, VI. kerület, Jász ucca 3. szám Alapítva 1894 Telefon : 91-5-49 FujtatóK- Kovácsmühely berende­zések. Építési felvonók. Csigák. Emelőgépek. Szállítóeszközök. Javítások ssAB BÉRKOMPRESSORT I IClé A I r \| Ő okleveles gépészmérnök LIOi\n U LIT U kompressor-bérbeadó Budapest, Vili., Orczy út 22. Telefon : 335-42 WIHART FERENC építész építőmester Budapest, VII., Columbus ucca 5/b. sz. Telefon: József 350-97 Az Athenaeum irodalmi éa nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom