Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-30 / 48. szám
6 Független Budapest Budapest, 1932 november 30. Összeomlottak az anyagszertár elleni vádak Bienenstock Miksa bélyegzői Ilovszky János törvényhatósági bizottsági tag a gazdasági válság megvitatása ügyében tartott városházi értekezleten indítványozta, liogy a közgyűlést küldjön ki a fővárosi anyagszertár mellé bizottságot, melynek feladata legyen az anyagszertár árubeszerzését ellenőrizni és lehetővé tenni, liogy az áruszállításokban minél több cég vegyen részt. Ez. ügyben a polgármester most megállapítja, hogy a központi anyagszertár külön ellenőrzésére semmi szükség, mert ez az ellenőrzés már megvan és az intézmény az árubeszerzések terén eddig' is a legmesszebbmenő módon volt figyelemmel a kereskedők érdekeire. A polgármesteri jelentés szerint az anyagszertár 1932- ben több mint másfélmillió pengő értékben szerzett be különböző árucikkeket és a beszerzésekkel kapcsolatban 22 nyilvános és több mint 150 szííkkörű árlejtést tartott. Még 20—30 pengő értékű áruszállításnál is 3—4 cég kap ajánlattételre felhívást és sohasem fordul elő, hogy az anyagszertár bármit is több ajánlat meg- ejtése nélkül vásárolna. Az árlejtéseket a legszigorúbb ellenőrzés mellett tartják. A városgazdasági ügyosztályhoz érkeznek be az ajánlatok, ugyanott történik azok felbontása és a polgármester dönt a vásárlások tekintetében. „ A megrendelésekről a városgazdasági ügyosztály pontos kimutatást vezet, nehogy egyes kereskedők aránytalanul sok, mások pedig" kevés megrendelést kapjanak. 1932-ben 550 cég szállított az anyagszertárnak. Az anyagszertár gondosságát és1 . lelkiismeretességét különben jellemzi az a legutóbbi ténykedés is, mellyel egy cég áruszál-.'Husi szerződését azonnali hatállyal felbontotta. A Biemenstock Miksa cégről van szó, mely nemrégen nyilvános versenytárgyalás alapján kapott megbízást a városi hivatalok részére gumibélyegzők szállítására. A cég azonban rosszminőségű bélyegzőket szállított és egyéb módon sem feleli meg a beléje helyezett bizalomnak. Az anyagszertár javaslatára a polgármester a szállítási szerződést felbontotta , és most új verseny tárgyalást írnak ki a bélyegzőszállításra. A főváros nem épít barakot a kubikosoknak Nem a főváros dolga hajlékot adni a vidéki földmunkásoknak — Tárgyalások a földmívelésügyi minisztériummal A közigazgatási bizottságban és a főváros más testületéiben is többször tették szóvá a Teleki téri kubikosok ügyét. Az ószeres csarnok mögött meghúzódó vidéki kubikosok sorsával behatóan foglalkoztak a főváros hatóságai és egyhangúlag elhatározták, hogy ezeket a szegény embereket, akik évszámra, éjjel-nappal itt tanyáznak a szabad ég alatt, ki kell telepíteni a város belsejéből és legalább fedelet kell biztosítani részükre. A több oldalról megnyilvánult óhajnak megfelelően napirendre is került a kubikosok kitelepítése és a városrendezési bizottság legutóbb a Belső Jászberényi út és a fehérúti vasúti átjáró mellett elterülő fővárosi telekkomplexumból jelölt ki 900 • négyszögölnyi területet, melyen az új kubikosotthont felépíthetik. A főváros ugyanis előzetesen tárgyalt a kubikosok érdekeit képviselő Földmunkás Szövetkezettel és ez a testület szintén szorgalmazta a kitelepítés ügyét. Eleinte arról volt szó, hogy a kitelepítés elősegítése végett a főváros magára vállalja az új kubikosotthon létesítésének költségét és e célra előirányoztak 10.000 pengőt a szociálpolitikai ügyosztály költségvetésében. Ebből a pénzből egy na- gyobbterjcdelmű fabarak épült volna. Ügy volt, hogy a barak építését még november végén megkezdik és karácsonyra a kubikosokat már új otthonukba telepítik, azonban az utolsó percben ez az elgondolás nehézségekbe ütközött. A Földmunkás Szövetkezet ugyanis átirattal fordult a fővároshoz és bejelentette, hogy a jászberényiúti telek nem felel meg a kubikosok számára, mivel távol fekszik a forgalomtól és ott a kubikosokat nem fogják felkeresni a munkaadók. Azt kérte a szövetkezet, hogy a főváros beljebb fekvő területen, lehetőleg a Keleti és a Nyugati' pályaudvarok közötti részen építse1 fel a kubikosok otthonát. A terv megvalósítása tehát részben a szövetkezet ellenállásán, részben anyagi okokból most megfeneklett. Ugyanis időközben a főváros arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kubikosok kitelepítése a vúiros- nak nem okozhat anyagi megterhelést, tekintve, hogy vidéki emberekről van szó és a fővárosnak ma elég gondot okoz saját polgárainak ellátása. A főváros készséggel hajlandó területet adni a kubikosok elhelyezésére, de azt kívánja, hogy az esetleg szükséges barak építésének költségét vagy a földmívelésügyi minisztérium, vagy a Földmunkás Szövetkezet vállalja magára. Most e körül folynak a. tárgyalások, melyek elhúzódása miatt a kubikosok nemcsak a karácsonyt, de az egész telet is újra a Teleki téri ószeres csarnok tövében fogják tölteni. A Hangli mégegyszer- utoljára E Héten végkép eldől a hangli sorsa Kezd unalmassá válni a Hangli és u Vigadó tér körül folyó végnélküli csatározás. Egyik héten a Hangli lebontását, másik héten az építmény fenntartását mondják ki. A polgármester most végleges döntést akar provokálni ebben a kérdésben és ezért a városgazdasági bizottság szerdai ülésén előterjesztést tesz a Hangli és a Vigadó tér ügyében. A polgár- mester egyik irányban sem foglal állást, hanem a városgazdasági bizottság véleményét akarja előbb kikérni és annak alapján, a vélemény értelmében teszi meg majd végleges javaslatát a törvényhatósági tanácsnak. A polgármester ezúttal csupán arra szorítkozik, hogy a kérdés előzményeit ismerteti a bizottsággal, egyben közli az illetékes ügyosztályoknak a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalását. Mint ismeretes, a törvényhatósági tanács egy alkalommal már elvben elhatározta a Hangli lebontását és eszmei tervpályázat kiírását tartotta szükségesnek a Vigadó tér rendezése dolgában. Ennek ellenére seni jutott ez az elhatározás a. megvalositasboz, mert közben megakadályozták ezt a Hangli fenntartásúDr. Helvey Tivadar vegyészeti gyára Budapest, VI, Eötvös u. 21. Telefon:27-2-75* nak hívei. Az ügyosztályok, a városrendezési ügyosztályon kívül, a Hangli lebontását javasolták. A közművelődési ügyosztály rámutat arra, hogy a pesti I igadó homlokzat ónak egyik főtényezője a földszinti árkádsor és ezt most a fák eltakarják. A Vigadóépület előtt levő térséget a főváros legreprezentatívabb terévé kell kiképezni és ennek legnióltóbb megoldása csak akkor tekinthető biztosítottnak, ha a fő- yúros azt nyilvános pályázat útján a leghivatottabb építőművészek versenyére bízza. A kioszk lebontásával együtt az ottlevő Irafikbódó eltávolítását is sürgette az ügyosztály. A városrendezési ügyosztály ezzel szemben a \ igadó téren levő kertterület és a kioszk fenntartása mellett foglalt állást es a kioszk jókarba helyezését javasolta. Ezt a vóJc nienyt az ügyosztály azzal indokolta meg, hogy a Vigadó teret, nem lehet rendezni mindaddig, míg a dunapart i villám,őst el nem távolítják. A Vigadó- epiilet, homlokzatát a kioszk eltávolításával amúgy sem lehet felszabadítani, ha a tér közepén levő növényzet megmarad. Már most a 'árosgazdasági bizottság szakvéleményétől tiigg a Hangli és a Vigadó tér sorsa. lla a lebontási mellett foglalnak állást, úgy az építményeket már decemberben eltávolítják, a Vigadó \nvehnz helyiségeit pedig az Idegenforgalmi Hivatal rendelkezésére bocsátják. Schaffer György útépítési vállalkozó II., Felvinci u. 17. Tel.: 52-3-64 Helfenstein Károly kövezőmester, útépítési vállalkozó VI., Hungária körút 71. Telefon : 91-3-64 Reinisch és Wohl oki; mérnökök építési vállalkozók Ajtósi Dürer sor 7, sz, Telefon: 38-0-62 Neumann Ferenc oki. mérnök, kövezőmester, útépítési vállalkozó VII., Egressy út 34. Tel.: 96-6-40 Obendorfer József kövezőmester VIIL,Ludovíceum u. 18. Tel.: 38-4-65 KRAUSZ FERENC kövezőmester VI., Hungária körút 71. Tel.:91-3-64 Obendorier Károly és Rudoli oki. mérnök, kövezőmesterek I, Horthy Miklós út 29. Tel.: 69-2-99 Hálnál Imre oki. mérnök, kövezőmester Budapest, IX., Üllői út 55 Telefon: 386—93 Telefon: 386—93 Schaffer Antal út- és csatornaépítési vállalkozó II., Biai-út 21. Tel.: 52-2-91 Hand! István kövezőmester III, Pacsirtamező-u, 7, Telefon; 62-0-28 Egyesüli Tesla- és Cementgyár Rt. Budapest, V. kerület, Sas-utca 25. sz. Telefon: 230-71, 108-58, 141-52 Évi teljesítőképesség : 12.000 vágón cement, 5.000 vágón mész, 80,000.000 drb. ftégEa, 8,000.000 drb. cserép Por!Hniicementgyór : S-ábsftSssn. — Mészégető: LábiJfilati Téglagyárak:'Buda, Kőbánya, Síyercsestsjff35—Boby és Daisy a közönség kedvencei a Székesfővárosi Állatkertben Pálmaház. Akvárium — Nyitva egész nap. SZÍN HÁZ-VAR 1 ÉTÉ I TISZA KÁLMÁN TÉR A kéthetes premierek színháza! Minden hónap 1-én és 16-án új műsor! Jegyek 60 fillértől 4 pengőig!