Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-06 / 1. szám

4 Független Budapest Bud.apest, 1932 január 6. Vendéglő, kifőzés, házikoszt Szabályozzák a kiíőzéseket és házikoszt­adókai, melyek tönkre teszik a vendéglösipar t A nehéz gazdasági viszonyok minden iparágban érez­tetik hatásukat és a vendéglős szakma is erősen sínyli a nehéz időket. A nagy közterhek, az egyre növekvő konkurrencia, a közön­ség fogyasztóképességének csökkenése és egyéb okok inind hozzájárulnak en­nek a hajdan virágzó iparágnak a le­romlásához. A szakma elkövet mindent, hogy a végpusztulástól megmeneküljön és ecélból harcot indított az illegális konkurrencia ellen, mert innen fenye­geti a legnagyobb veszély. Ebbe a harcba a hatóságok is beavatkoztak, úgy a főváros, mint a kereskedelmi mi­nisztérium és a közeli jövőben már meg is jelennek azok a rendeletek, melyek a vendéglős szakma megsegítését cé­lozzák. , „ Beszéltünk erről a közérdekű pro- Márnáról báró Babarczy István főjegyzővel a főváros közgazdasági ügyosztályának vezetőjével, aki munkatársunknak a következőket mondotta: — A vendéglősszakma válsága nem üres állí­tás, hanem, sajnos, való tény. Az utóbibi időkben egymásután mentek tönkre nagy vendéglőscégek és a megmaradtak egyik napról a másikra vegetálnak. A középosztálybeli közönség, mely a vendéglők törzsközönsége volt, kénytelen egy­re lejjebb szállítani igényeit és ma már nem telik az olcsó menüre sem. — A vendéglőslök szerint 58-féle ' tételből állanak a közterhek, melyek egy-egy vendéglőüzemre nehe­zednek. Ennyi terhet képtelenek elviselni. De nem­csak ez fáj a szakmának, hanem főleg az egyre na­gyobb számmal elszaporodó konkurrencia. Nap-nap után nyílnak az úgynevezett kifő­zések, melyek teljesen elvonják a vendéglőből a vékonypénzű fogyasztóközönséget és ezzel illegális konkurrenoiát okoznak a nagy re zsivel dolgozó éttermeknek. — A törvény szerint a kifőzések csak ebéd- és va­csoraidő alatt tarthatnak nyitva és csupán kétféle ételt és háromféle összeállítású menüt szolgáltathat­nak ki. A törvény arról is intézkedik, hogy a kifő­zések „rendszerint“ csak előflzető fogyasztókat szol­gálhatnak ki, ebbe a „rendszerint“ szóba belekapasz­kodva azonban a kifőzések mindenkit, aki jön, ki­szolgálnak. ■— A rendelkezéseket tehát nem tartják he, egész nap nyitva vannak, sokféle ételt készítenek, xígyhogy minden kifözés valóságos vendéglőüzemként működik. — A vendéglősök emiatt el vannak keseredve és kérik a hatóságokat, hogy védjék meg őket. Ügy a főváros, mint az illetékes minisztérium foglalkozik ezekkel a problémákkal és a kereskedelmi minisztérium már készített is egy rendelettervezetet a kifőzések működésé­nek szabályozásáról és azt hozzászólás végett beküldötte hozzánk. Ebben a tervezetben nagyon szigorú kikötések vannak és azt hiszem, hogy ezek révén a vendéglősszakma hely­zete meg is javul. — Azonban a kifőzések is panaszkodnak a kon­kurrencia ellen, amennyiben nekik a házikoszt adók támasztanak hatal­mas versenyt. Sok háztartás újabban berendezkedett kossStadásra és a hatóságnak is tudomása van arról, hogy egyes kosztadók naponta 80—100 személynek adnak ebédet és vacsorát és a házakhoz autón szállítják az étele­ket. A minden közteherviselés és egyéb rezsi nélkül működő házikosztadók természetesen szintén elvonják egy jelentős részét a szakmáktól. Ezt a. kérdést a ke­reskedelmi minisztérium a közeljövőben szintén sza bályozni fogja. Előbb arról volt .szó, hogy a család­tagok számának megfelelően maximálják a koszto- sok számát, de felmerült az az aggodalom, hogy egyik-másik háznál majd 15—20 családtagot jelente­nek be, hogy minél több kosztost tarthassanak. Ez- időszerint az a terv, hogy egy-egy magánháztartás legfeljebb csak öt kosztost tarthat a közeljövőben, erre vonatkozólag is rendelet jelenik meg. Saly Árpád ny. min. osztálytanácsos tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST. Belső iroda: Horthy Miklós út 29. Telefón : 690-01 és 680-99. Külső iroda és csúzda: I., Kelenföld, Buda­örsi út 56-58. szám — Telefón: 686—15 Dr. báró Baharr.zii látván UDVARI FÉNYKÉPÉSZ MllINTÉZETÉ ív Ktiúii ti. srrcnn wtis-mta i. siAn AP10N ANTAL ÉS FIAI kövozőmesterok, út-, csatorna- éa beton- építési vállalkozók, földmunka, vágány­fektetés, mészkőbánya Vili., FufO-Illeti 10. Telefon : I 303-85 Az útépítkezés reménytelen helyzete Állam és főváros mostohagyermekként Kezelik az útépítést — Jó utakat kíván a mezőgazdaság is i 1931. szeptember 14-én „Az útépítés veszélyben“ jelige alatt hatalmas felvonulás és tüntetés volt Wieúben az összes, útépítésben érdekelt tényezők részéről, amelyek Ausztriában a Verband der Oester- reichischen Strassengeselilschafte-ben vannak organi- reichisehen Strassengesellschafterhen vannak organi­zálva. Rámutattak arra, hogy úgy a mezőgazdasági termények gyors szállítása szempontjából a fővá­ros felé és az ezzel kapcsolatos jobb árak biztosítása, valamint az idegenforgalom, a munkanélküliség le­küzdése, a hazai ipar erősebb foglalkoztatása, az ál­lam adóbevételének megnövekedése szempontjából, mennyire fontos, hogy a lehetőséghez képest ne tör­ténjék megtakarítás az. útépítés jövő évi költség- vetésben, sőt szükség-munkákról is gondoskodnak. Nálunk is elérték azt, hogy legalább biztosítva van az 1932. évre kiadott munkálatoknak akadály­talan lebonyolítása, de már áj munkák tervéről — más ugyanolyan pénzügyi nehézségekkel küzdő or­szágok példájával szemben — semmit sem tudunk. Még mostohább elbánásban részesül már évek óta az útépítés a főváros részéről, ahol ma, az útépítés konjunktúrája idejében, évről- évre visszamegy az útépítés céljaira a költségvetés­ben kihasított összeg és legutóbb teljes egymillió­val csökkentették az új utak építésére szánt költség- vetési tételeket. De különösen szomorú elbánásban részesült az aszfaltipar az utóbbi idők folyamán. Megtörtént az az érthetetlen eset, hogy tíz aszfalt­vállalatnak, akik évek és évtizedek óta sokezer m.unkáscsaládnak adtak kenyeret, és ezekhez még a Székesfővárosi Bitumenezőtelep számára összesen 314 ezer P-nyi összeget állítottak be új munkáik címén, vi­szont a bitumenes tégla 318.000 P-t kapott. A bitume­nes tégla műszaki értékéről nem akarunk bírálatot mondani, de csodáljuk, hogy ma, a világszerte bevált hatalmas aszfaltutak korában, — amelyek Európa nyugati államaiban, úgy a nagyvárosokban, mint az országutakon vezetnek, — egy olyan burkolási nem kap a tíz aszfaltvállalatnál több munkát, amely külföldi városokban alig alkalmaztatni, és nálunk is egy vidéki cég monopolisztikus tu­lajdonában van. De ha már biztosították a bitumenes tégla szá­mára a költségvetésileg beállított összeget, vitték volna keresztül is a munkát, de nem ez történt — az aszfaltipar óriási kárt szenvedett —, de a konkur- rens útépítés sem kapott tényleg semmit sem. Párhuzamosan ezzel főijük az aszfaltútok egység­árainak évröl-évre történő letörése, mikor éppen ez az iparág nem tud olcsóbban termelni az egyes kül- és belföldi kartelek miatt, amelyek az aszfaltútak építkezéséhez szükséges nyersanyagokat szállítják. Hiszen úgyis sokkal olcsóbb, mint a kő vagy keramit. Mennyire más a helyzet a külföld nagyvárosaiban, ahol már a munkanélküliség szempontjából is és még a mai viszonyok között is virágzik az útépítés. Ez még Becsre is áll. Az 1932. évi költségvetésben az új utak építésére szánt 4,258.000 P összegből egy teljes milliót töröltek és ez is az aszfaltipar terhére megy majd, mely ily- lcéppen teljesen meg’ fog semmisülni, ma, amikor a bankok sem az állami utak építési honjait, sem a vidéki városok kötvényeit nem akceptálják, és az egész ipar direkt budapesti munkaalkalmakból élhet. Ausztriáiban van egy Útépítési Társaság, amely az említett szabálytalanságokat szóváteszi és az út­építés ügyeit hatékonyan képviseli. Az Osztrák Út­ügyi Társaságban képviselve vannak az állam, a városok, a vas- és gépgyárosok, műegyetem stb. re­prezentánsai is és dacára ennek, mégsem bizonyult ez az intézmény elégségesnek, és most úgy az oszt­rák, mint a német útügyi körökben kifejezésre ju­tott az óhajtás, hogy olasz példára, az Azienela autonoma Statale della Strode mintájára,egy az egész ország útügyeit központi hatáskörrel rendező szerve­zet szuverénül intézze, minden protekció és snskns kizárásával, tisztán csak műszaki, mezőgazdasági és a munkanélküliség szempontjainak figyelembevé­telével. • Nálunk — sajnos — mindezekről nincs szó, léte­sítettek ugyan nálunk is néhány héttel ezelőtt egy „Útügyi Társaságotamelyben azonban sem az ál­lami, sem a városi hatóságok, sem a műegyetem, Országos idegenforgalmi Tanács stb. nincsenek sem az autóklubok és mezőgazdasági érdekeltségek kép­viselve. A bankok sincsenek benne, sőt a nagy aszfalt-, beton-, kéramit-vállatotok sem, ennélfogva mai összetételében semmiesetre sem életképes. Van ugyan benne több kövezőcég, de ez még nem a ma­gyar útépítés. niIHOn PC íírparlan a legtökéletesebb mügrafitos kenő- UllUay ca Ui cciuay anyagok minden gép és motor szá­mára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Áron Tnn Arrn.Qoalit amerikai formálható azbeszt Ml Oll“ I ll[J, MILL) Ocdill, fedő és szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammal, Appr> QQfl hőálló festék, 3S0 fok mindenfajta tető számára. OOU, Celsiusnak ellenáll. Vezérképviselet: V^lflVI fiállíl Ar Budapest, IV., Ferenc Ml IIII 3 O II ti O 1 József rakpart 18 sz. PYROFIX fa nélkül begyújt szenei, kokszol, brikettel Könnyű kényelmes kezelés. Nagy megtakarítás Nagy égési hatás gyenge minőségű szénre is' Gyártja: Magyar Vegyipari Rt,, VI,, Röppentyü-u. 62 Telefon : 90-4-60. Magyar szab. M. 9507. szám 2—6 befűtéshez detailár 20 fillér Alapítási év 1892. Sürgönyeim: Kunship. — Telefón: J. 361—23 NAGY GYULA lakatosárugyára BUDAPEST, Vili., Köris-utca 10. sz. Telefon: ]. 348 15. Ittáíkd N0V0PIN szénsavas fenyőfürdőben idegesség, fáradtság ellen Fekete Conhl f* a legújabb fénymásolat, teljesen üpllnnp f nn és sienna Ilii szagtalan, 2—3 perc alatt elkészül ■ CIIIICI LlvU műszaki papírgyárában Budapest,V., Váci út 4. sz. Tel.: fi ut. 228-48, 229-15 I Pacsks Sándor = az „ABBAZIA“ kávóház volt főpincére értesíti régi Ü jó kedves barátait, ismerőseit és vendégeit, hogy | VII., Erzsébet körút ö.sz. j§ alatt levő volt VARGA-ÉTTERMET átvette. = Kitűnő konyha, elsőrendű italok, olcsó árak, választékos menürendszer, szombatonként disznótoros vacsora. Jó hangulatról iffj. Radics Béla cigányprímás és Csernics Elemér zongorahumo­rista gondoskodik. A keresztény intelligencia és művészvilág közkedvelt találkozóholye. ■ Tisztviselőknek 10% engedmény. Sllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllílllllllllll|||||||||llilllllll!llll))llll|||||||||||||lllllllllllllllll|||||||||||||||l!HlMHBBHMnHHBBII^HHHi^^HH Gyártmányok kitűnő anyagból a leggondosabban készülnek! Idetartoznak a különféle hengerelt kereskedelmi árukon kívül az ipari statoilmótorok, lokomobilok, traktorok, cséplőgépek és más mezőgazdasági gépek. Útépítő' (úthengerlő- és útgyalu-) gépek, lakókocsik. Vas- és acélöntvények, öntöttvas csövek, karikás kályhák és kereskedelmi öntvények. — Teudloff-Ditirich féle armatúrák, szivattyúk stb. — Teherautcmobilok, autóbuszok a „Mercedes-Benz“ gyártási szab. szerint a hazai különleges úti viszonyoknak a legjob­ban megfelelő kivitelben készülnek. Kombinált tűzoltó- és locsoló-autók. Lajtos öntözokocsik. — Jobbágy-féle szab. folytonégö kályháink a háztartásokban és középületekben, tx ' • , . , . , iskolákban, hivatalokban stb. a legjobban használhatók. Kérjen TölVI lágOSltclSt GS árajánlatot I M. KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai út 21 Telefón i József 460 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom