Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-08-26 / 34. szám
4 Független Budapest Budapest, 1931 augusztus 26. A bcioauminisztcr rendel teremi a temetkezési ipar dzsongeljeben Elismeri a főváros íemethezési monopóliumai — Országosan rendeztél! a lemelhezésí ipart A temetkezési ivart a kereskedelmi minisztérium az egész ország- területére szabályozni akarja. Rövidesen mindenütt községi kezelésbe kerül ez a funkció. A kereskedelmi minisztériumban már több tervezet készült errevonatkozóan és az érdekeltségek kívánságára számos módosítást is végeztek az eredeti javaslatokon. Szeptember elején még egy utolsó unket lesz a temetkezési ipar szabályozásul ól es ennek megtörténte után az említett rendeletet közzé- teszik. A kereskedelmi kormány rendelete kihatással lesz a főváros jogaira is, amenyiben megszünteti azokat a lehetetlen állapotokat, melyek egyes vállalkozók magatartása folytán állottak elő. A kereskedelmi minisztérium hosszas tárgyalások után végre honorálta a főváros álláspontját. Az ríj rendeletben lehetetlenné fogja tenni, hogy magánvállalkozók, a város monopóliumát sértve, halott; állítással és kegyszerek árusításával foglalkozzanak. Hosszas küzdelem után tehát a főváros eléri jogainak érvényesítését és megszűnnek azok a sorozatos botrányok, amelyek számos pereskedésre vezettek. Szeptemberben az említett rendelet megjelenik és ugyanekkor hatósági úton bezárják azokat a magánvállalkozásokat, amelyek eddig is tilalom ellenére avatkoztak a temetkezési monopólium jogkörébe. Ugyanekkor azonban a kormány kötelezi a fővárosi, hogy a maga részéről is kövessen el mindent, hogy a magánipar ismert sérelmei orvoslást nyerjenek. Bár a kereskedelmi miniszter több alkalommal megsürgette a koporsószállításokra a nyilvános versenytárgyalás kiírását és erre nézve a fővárostól is ígéretet kapott, a Községi Temetkezési Intézet még most is egyetlen vállalattól szerzi be a koporsókat, azzal az indokolással, hogy a megszűnt fővárosi Faárugyár anyagkészlete még mindig feldolgozás alatt áll. A valóság pedig az, hogy az érdekelt cég szállítási szerződése már 'p évvel ezelőtt lejárt és azóta szerződésen kívül történik a szállítás. Hasonló a helyzet a koszorúrendeléseknél is, mert a főváros még mindig nem tett eleget annak a miniszteri rendelkezésnek, hogy koszorúszállításoknál engedje érvényesülni a magánkereskedelem versenyét. TeherautőScarosszériák Teherautópőtkocsik Autóbuszok Gyártja: NAY*RÓNA Gép-, szállítóeszköz és szívattyúgyar rtBudapest, X, Kápolna tér 27-29. Tel.: J. 463-88 ________________________________________ Az aranypengő megdrágíthatja a Közszolgáltatásokat M HÉT Kicsit váratlanul jött, szinte azt KCUU hiszi az ember, hogy álmodik: feláll a törvényhatósági tanácsban egy fiatal tag és elmond ?gy olyan ellenzéki beszédet, amilyent rég nem hallottunk. Az álom méa tovább is tart: az ellenzéki szónok egyik vezető tagja a, kormánypártnak és Payr Hugónak hívják. Amit az igazi ellenzék elmondhatott volna, azt ő mind elmondta, sőt még többet is: a baloldal szóhoz se jutott, csak ámult és bámult, egyebei nem tehetett. Mit jelent ez, — dugják össze a fejüket az emberek, — történt valami, vagy történni fogf ■— Felelet nincs és nem is lesz: nem fog történni semmi sem, alkatunk és álmodhatunk tovább. Még nem jött el az idő, még nem, kell felébredni. Q7PPHA Megbukott Bethlen. Megbu- OAíEívUrV kottf Nem, tudjuk. Elment, félreállt és pont abban a pillanatban, amikor legnagyobb szükség lett volna arra, hogy stabilizálás mutatkozzék a kormányzatban. Eddig állandóan azzal érveltek, hogy mekkora értéke az országnak a kormányzat stabil volta és most a legkritikusabb pillanatban rúgták fel ezl az értéket. Hogy miértf Miért éppen most? Titok. Mint ahogy minden titok, ami eleven húsunkba vág. Ha az ellenzéknek kell a titkosság: itt van. Titkos a 33-as bizottság tárgyalása, titkosan vezetik a főváros ügyeit is, titkos minden, ami velünk törf>m**T,TÖl^TrSkr nyugodt Szent V-^OLJ * '-v ív 1 V_y|\. István napja, az ucca tele vidékiekkel, akik ellepnek mindent erre az egy napra. Még a Szépművészeti Múzeumba^ is jut belőlük, odamenekülnek déltájban néhány an, mert ott jó hűvös van és kényelmesen, nlüssdívánon ülve fogyaszthatják el a magukkal hozott, hideg húst és főtt tojást. A képek és' szobrok nem zavarják őket, nem baj, ha képek is vannak a szobában, ahová ők kosztolni mennek. Egyébkéüt szánalmas látvány a jó vidék: furcsák, gondozatlanok, esetlenek és nyomorúságosak itt Pesten, nem valók az aszfaltra. A fényes Budapest nyomorúsága is van akkora, mint az övék, de Budapest nem teszi nyomorát az aszfaltra, Budapest sokkal diszkrétebb, mint ők. Hétről-hétre Külön állapítják meg az aranypengős villanyosjegyeK és egyéb Közszolgáltatások árát — A főváros előkészületei az aranypengőre való áttérésre Egy hét múlva, szeptember 1-én életbelép az aranypengő és mint ismeretes, az állam példájára a főváros is rendeletet adott ki a múlt héten, amelynek értelmében a fővárosi közszolgáltatások díjai, az illetékek, de egyszersmind a főváros tartozásai is magánfelekkel szemben aranypengőben értendők. A fővárosi üzemek e rendelet alapján intézkedést tettek az aranypengőszámítás gyakorlati életbeléptetésére vonatkozóan és bár nem valószínű, hogy az aranypengő és a papírpengő között értékkülönbség álljon be, mégis gondoskodni kell ilyen eshetőségre is. Az üzemi közszolgáltatások díjait, a közlekedési vállalatok viteldíjai, a bélyegilletékek naponta folynak be és ha az aranypengő értéke eltérne a papírpengőétől, úgy a befizetések elszámolásánál ezt a differenciát figyelembe kell venni. Csakhogy sok esetben igen nehéz az esetleges differencia'elszámolása és behajtása. Az adóknál, a közüzemi szolgáltatások számláinak kifizetésénél, amelyek rendszerint nem filléres tételekről, hanem nagyobb összegekről szólanak, ezt a differenciát könnyűszerrel lehet felszámítani, sokkal nehezebb azonban bármilyen értékeltérést naponta figyelembe venni, olyan kis összegnél, mint a villamos- jegy ára, vagy egy bélyegilleték díja. Épp ezért a főváros illetékes tényezőit behatóan foglalkoztatja ennek a kérdésnek miként való megoldása és a villamosjegy árát, bélyegilletékeket stb. a főváros szintén aranyértékként állapítja meg, csakhogy mint említettük, ilyen kis összegeknél, például egy 16 filléres villamosjegynél lehetetlen 10%-os értékkülönbözetet felszámítani és lehetetlen az is, hogy értékdifferencia fennállása esetén a főváros elengedje a felár felszámítását, mert ebből óriási kárai származhatnak. Az is lehetetlen, hogy az aranypengő és a papírpengő esetleges értékváltozásait ilyen filléres tételeknél naponta figyelembe vegyék és az- értékhullámzásnak megfelelően nap-nap titán más-más összegű viteldíjat szedjenek a villamoson, autóbuszon, hogy nap-nap után változtassák a filléres bélyegilletékek és hatósági díjak összegét. A Beszkárt igazgatósága már foglalkozott ezzel a problémával, de végleges megoldást még nem fogadott el. Valószínű, hogy az említett viteldíjak s illetékek értékének átszámításánál azt az eljárást követik, hogy szeptember 1-től kezdve hetenkint állapítják- meg az egy-egy hétre érvényes közlekedési viteldíjakat és illetékeket papírpengő értékben. még az aranypengő életbelépése előtt kell a a gyakorlati eljárás megfelelő alapelveit leszögezni. Értesülésünk szerint az adóknál, az elektromos-, gáz- és vízszámlák fizetésénél az aranypengő napi értékét fogják figyelembe venni és amennyiben a két pénznem között értékeltérés lenne, az aranypengőt az ilyen fizetéseknél mindig azon az árfolyamon számítanák át papirpengőre, mint amennyi a fizetés napján a Nemzeti Bank hivatalos jegyzése, A különböző fővárosi illetékek, hatósági díjak, villamos, autóbusz s egyéb közlekedési viteldíjak, bólyegilletékek és más kisebb összegű filléres, hatósági szolgáltatások értékmegállapításánál más eljárást kell követni. Miután a főváros és összes intézményeinek fizetési kötelezettsége a rendelet alapján aranyértéknek számít, így A jelenkor legjobb tetőt ed őany aga tartós, tűzbiztos, vihar- és fagyálló, könnyű, gazdaságos ETERNBT MŰVEK, Katschek Lajos, Az átszámítást az előzőheti átlagérték, vagy' az utolsó napi hivatalos jegyzés alapján mindig hétfőn állapítanák meg egész hétre szóló érvénnyel. Hunyadi János természetes keseríívíz ivókúrákra az emésztőszervek betegségeinek kiváló gyógyvize Sternit pala Budapest, VI., Andrássy út 33 TDp|Vf"T p [V Van már új miniszterelnökünk: * l Cilv Károlyi Gyula gróf. A tegnapi kérdőjelei mára. egy újabb kérdőjel követi. Miért éppen ő? És kicsoda ő? Honnan jött és merre van hazája? Politikai múltja mindössze annyi, hogy a bolsevizmus alatt Aradon ellenforradalmi kormányt alakított, de sem azelőtt, sem azóta nem szerepelt, kivéve, hogy néhány hónap előtt egyszerre csak külügyminiszterré tették meg minden előzetes politikai szereplés és bejelentés nélkül. A mácsai földesúr ura lett egész Magyarországnak, csak az Egységespárt lázong, de az Egységesről tudjuk, hogy holnap már imádni fogja Károlyit, mert hiszen ő a miniszterelnök, Bethlen pedig elmegy pihenni, miközben megelégedetten dúdolja: „Nem történt semmi, csak elváltunk csendben, agyő, agyő. agyő...“ És tényleg: nem történt semmi, mindegy Bethlennek, vagy Károlyinak hívják-e azt a grófot, aki Magyarország sorsát intézi. C 7 p * DAT Kész a kormánylista. Meg- JAWhIDA 1 van a „nagy kormány“, amelyet a kritikus idők hívtak életre. Erre a kormányra vár, hogy megmentsen bennünket. Ez az a kormány, amelynek a nemzet bizalma adja az alapot. A Bethlen-hormány érezte, hogy megrendült a bizalom és állítólag ez a bizalmi válság kényszerítette lemondásra. A Bcthlen-kormányt nagyon jól ismerte az ország, az újat meg egyáltalán nem ismeri. Talán úgy gondolják, hogy azon az alapon bízzék bennük az ország, hogy ismeretlenek? Bethlenek elmentek, mert nagyon is kiismertük őket, az újak meg azért jönnek, mert nem tudjuk kicsodák. Szerencse, hogy megmaradt vigasztalásul a. nélkülözhetetlen Mayer János és a még nélkülözhetetlenebb Ernszt: róluk ráismerünk az új kormány belső arculatára. „Urasá- giodat mintha már láttuk volna valahol?“... HPTPÖ Afor nyilatkoztak is egyesek, * **-■'* a vJ Ernszt például nyilatkozott és első mondata remek program a talpraálláshoz. „A középiskolákra. is kiterjesztem a numerus clausust“... mondta cs most már megkönnyebbülten sóhajtunk fel: ennyi kormánypárti böl- cseség láttára visszatérhet belénk az elszállt bizalom, Megvan a bölcsek köve, meggyógyul az ország és Ernszt, aki egy csapásra két minisztériumot üt agyon, biztató reménység a jövőre. Akik óhajtva, reménykedtek egy rendszerváltozásban, most már nyugodtak lehetnek: megváltozik a rendszer, ezentúl már a középiskolákban is... erdFlyi UDVARI FÉNYKÉPÉSZ MfÜNTÉZETÉ I». KtlíCl O, SEMMEl W'tlS-mCa 2. SlAn i