Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-24 / 51-52. szám
9 Budapest, 1930 december 24. Függeclen Budapest K ellemes és szép kapacsonyt kívánunk mindenkinek. Továbbá boldog-, víg- líjesztendőt. Azoknak is, akiknek a Jézuska mandátumot hozott, és azoknak is. akik kifelejtődtek belőle. Akik megkapták, azokról nem beszélünk. Vigasztaló szavainkat azokhoz intézzük, akik hiába drukkoltak, hiába epekedtek: nem ."jutott ki nekik abból a földi boldogságból, amit törvény hatósági bizottsági tagságnak neveznek közönségesen. Ne essenek kétségbe, nem színig tejföl városatyának lenni. Gondoljanak a ki- maradottak arra, mennyi harcot, mennyi bosszúságot, kilincselést, zaklatást spórolnak meg. A városatyaság munkával jár. Sok és önzetlen munkával, amelyért hála nincs. Kritikával, amely nem érzékeny emberek számára való. Azt a városatyát, aki az Egységes Községi Párt listáján bukott meg, vigasztalja az a tudat, hogy másképpen is lehet a kormányt szolgálni és érdemeket szerezni felfelé. Lefelé nézni meg- nem érdemes, okos emíber mindig felfelé néz: minden áldás felülről jön, mint azt az egységespártiak jól tudják. A Wolf f-párti kimaradottakat megvigasztalja az a tudat, hogy hitvány földi méltóságokért nem érdemes tülekedni, hiszen már a szentírás is megmondja, hogy könnyebben megy át a teve a tű fokán, mintsem egy városatya a mennyországba jusson. Az ellenzéki pártok kimaradottjai már meg is találták a vigaszt abban, hogy őket a hatalom önkénye buktatta el. Csak felülről buktak meg, alul, a népnél övék az igazság és dicsőség. De ha ez nem eléggé vigasztalja meg őket, gondoljanak arra a két magyar közmondásra, amely minden sebet behegeszt: „Lesz még szőlő, lágy kenyér“ és „Láttam én már karón var jat“ ... Egyebekben pedig, túl minden választási izgalmon: áldást, békességet ennek a szegény, beteg városnak! Jöjjön le hozzá mennyből az angyal, hozzon új megváltót, aki megszabadítja ezer szenvedésétől, millió bajától. Legyen a karácsony szép, bensőséges, nyugalmas és boldog. Legyen az, újesztendő tele minden jóval, széppel. Több jövedelemmel, kevesebb adóval, új, sőt újabb fővárosi törvénynyel: mert ez, amit most újnak mondanak, máris lomtárba való — mielőtt még életbeléptetik. Ezt kívánjuk a Rádió olvasóinak ezen a havas karácsonyi ünnepen, amely fordulót jelent Budapest életében. V ANNAK PÁRTOK. VANNAK PÁRTVEZÉREK BŐVEN. Sőt: akadnak pártok, amelyekben mindenki vezér, közembernek senki sem érzi magát. De azért igazi vezér, korlátlan hatalmi és feltétlen parancsoló csak egy volt a legutóbbi tíz esztendőben a pesti városházán. Amióta meghalt Vázsonyi Vilmos, — sőt már az ő halála előtt is — Wolff Károly volt a városháza vezérlő parancsnoka, az ő akarata döntött elevenek és holtak felett. Ő volt a nap, amelynek fényében de sokan sütkéreztek, amelynek éltető melegéből de sokan éltek. Most ennek vége. Új vezér jött a városházára. Tehetségesebb, méltóbb, igazibb. Nagy napfogyatkozás lesz a városháza felett, a régi nap homályba borul az új, felkelő bolygó árnyékában. Mert Passay Károlyiam megtalálta a pesti városháza a polgárság igazi vezérét, azt a hadvezetőt, akit eddig nélkülözött. Most bevonul a városházára és rövid időn belül érezhető lesz, hogy ott van: nem lehet, a mécsest ^ véka alá rejteni, nem lehet az igazi tehetséget elnyomni, akárhogy szeretnék is ezt sokan. A Szabadelvű Párt élén Bassay áll, mellette fíaracs Marcell és Sándor Pál. Hiába van a numerikus többség mások oldalán, az erkölcsi erőnek, a tudásnak és tehetségnek ez a triumvirátusa a legelső várttá avatja a Nemzeti Szabadelvű Pártot. Üdvözöljük a felkelő napot, amely meg1 fogja termékenyíteni a főváros életét, egészséget, fényt, világosságot hoz a dohos falak közé, amelyeket eddig annyira óvtak attól, hogy friss, éltet adó napsugár hozzájuk ne férkőzzék. A Z ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNYT Ripka Ferenc, Kozma Jenő és Wolff Károly hozta létre. A sorrend nem fontos talán, körülbelül mindegy, a főpolgármesteré, a pártvezéré, vagy Wolff Károlyé-e a mű létrehozásának „érdeme“ elsősorban. Trés faciunt collegium, ők hárman hozták a törvényt, mert az a kis formalitás, amely az alkotmányos látszatok betartásával a nyilvánosság előtt játszódott le a parlamenti tárgyalásokkal, csak ratifikálása volt a három törvényhozó megegyezésének. Most itt az új közgyűlés. Hát nem egészen olyan, mint amilyennek álmodták. Nem. De azért mégis olyan. Mert hiszen hiába hoztak az urnák meglepetéseket, ezek ' ellen már be volt biztosítva minden és végeredményben nem változik semmi: a nem választottak töltik be ezúttal annak a bizonyos mérlegnyelvnek a szerepét, azok, akiket kormány kommandiro- zott be a közgyűlésbe. ... Elindulának napkeletről három királyok ... A csillag, amely felé haladnak, ott fényeskedik az égen és vezérli őket. Elindulának, hogy üdvözöljék az új csecsemőt, amely megszületett: nem, nem jászolban, hanem kulisszák mögötti tárgyalásokon, zöld asztaloknál, minisztériumi tárgyalásokon. Itt az új csecsemő: az új közgyűlés. A három királyok összemosolyognak: igen. ez ő. Ilyennek akartuk, vagy ha nem is egészen ilyennek, de majdjiem. És meg vannak elégedve — egyelőre. Egyelőre, mert jaj, nem lehet tudni, mi lesz a csecsemőből, mire megnő. Majd elválik... Hajós és Szántó Elektromosgyár Rt. Központi irodák: VI., Andrássy út 59 Villarnosszorolósi anyagok, magasfeszültségű és erősGyártelop: I», Daróczi út 1. sz. áramú készülékek, váltó-, forgó- és egyenáramú árnrnTelefóna *100—19. szám. mérők, főző-és fűtőkészülékek, KANDEM világítótestok. M egalakult a városháza üj szimfonikus ZENEKARA. Nagyjából a régi: de a, karmester személye új és mégiscsak a dirigens dönti el a zenekar sorsát. Rassay Károly vezényli az új bandát: új melódiák, új hangok támadnak pálcája nyomán, merőben különbözőek az eddigiektől. Üj hangra kényszerül a szimfonikus zenekar: új idők új dalaira, melyeket más fog diktálni mint eddig. Vége annak a bizonyos altató dalnak, amelyet Budapest fülébe műsor- és fantázianélküli kocaprímások húznak évek hosszú sora óta. vége az agyonnyűtt verklimelódiának, amely senkinek sem kell, de mégis egyre hangzik. Új ember, új dirigens került az élre. Friss, erős, gazdag színekben és tettrekészségben. Az ócska hangszerektől új ritmusok áradnak, Budapest népe új dalra ébred: a jövő, a világosság, az élet dalaira, melyeket elzártak előle az eddigi lámák — dalai. A Z ELSŐ IZGALOM ELMÚLT, NYOMON KÖVETI A MÁSIK. Az új közgyűlés után itt a tisztújítás. Persze: nem olyan izgalmas, mint csak néhány év előtt is, de azoknak, akikre vonatkozik személy szerint is, azok époly hevülten várják, mintha a legvéresebb választásokról lenne szó. De a nagy közvélemény szemében a tisztújítás lázmentes esemény, amely nem keveri fel a polgárság nyugalmát. Például a főpolgármesterválasztás. Nem vitás, hogy Ripka■ marad. Époly kevéssé, mint az, hogy Sipőcz lesz az új polgármester. Öt év előtt, hej, micsoda tomboló harc volt körülötte, milyen késhegyig menő összecsapás! És most... Senkinek se jut már eszébe, hogy valamikor nem akarták Sipőczöt, legkevésbé Bárczy Istvánnak, az akkori nagy ellenfélnek. Tempora: mutantur... Űj főpolgármestert kell választani? Új polgármestert? ... Meglesz. A régiek kimennek a körforgó ajtón és szépen visszajönnek, és mire újból itt vannak: már újak. Senki se hinné, de így van. Az alpolgármesterválasztások körül talán még lesznek harcok. Küzdelmek, jelölési és választási kalamitások, apprehenciók és tülekedések, de ezenkívül nem jelent már a tisztújítás komoly eseményt: pedig de szép volt, amikor majdnem ökölre ment a közgyűlés minden egyes tanáesjegyzői állásért. Rég- volt, mese volt. Talán igaz se volt. Ma már verekedni se lehet. Korteskedni se. Megszűnt a kilincselés, kapacitálás, nem kell zsakettbe vágódni és végigjárni a városatyákat, nem kell mindenütt ígéreteket kapni szavazatok helyett, sőt már szavazatokra sincs szükség, legalább is nem azokéra, akik eddig élethalál urai voltak. Vége a választási romantikának, megölte a huszadik század. Szinte nem is öröm, amikor előlép az ember. Az volt az öröm, amikor a szavazóurnákból jött ki az eredmény! Amikor az utolsó percig drukkolni kellett és nem lehetett tudni kitől lesz cár, kiből kalaposinas. Vége, vége. Nem lesz nagy választási színjáték, a felséges néptől elvették ezt a szórakozást. Kenyér nincs: most a cirkuszt is elveszik. Hiába, kívánjuk vissza, a régi „pauem el circeuses“ korát, nem jön már vissza. Csak legalább a kenyér lenne több!... Ezzel is beérné a pesti ember 1930 karácsonyán, amikor hó ül a városon és mégis fekete a pesti ember karácsonya., a legfeketébb minden eddigiek közt...
