Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-01 / 39. szám

Budapest, 1930 október 1. Független Budapest Egy fillérrel olcsóbb lett az iskolai tejporció 80,000 pengőt fordít idén is az iskolai tejakcióra a város A különböző iskolai akciók közül a tej­akció a legnépszerűbb. Pur'ébl Győző tanácsnok intézkedett, hogy az új tejakció a jövő héten megkezdődjék és egyelőre a régi keretekben folyjék. Beérkeztek a tavalyi tejakcióról szóló beszámolók is, amelyek érdekes adatokat tar­talmaznak. Eszerint az elmúlt tanévben 4,447.344 palack tejet fogyasztottak el az iskolásgyer­mekek Budapesten. Ebből 2,989.804 palackért fizettek, 1,457.540-et pedig ingyen kaptak a gyerekek. A tejakció során 489.280 pengőt fizet­tek ki tejért. A szegény gyermekek ingyen kapták a tejet, egyrészt a főváros erre a célra szolgáló fedezetéből, másrészt a tejvállalatok­tól, miután a vállalatok és a főváros közt kötött megállapodás szerint a pénzért vásárolt tejmennyiség húsz százalékát a vállalatok in­gyen kötelesek a szegény gyermekek közt vedó kiosztás céljából az akció rendelkezésére bo­csátani. Naponta átlag 10.000 gyermek kapott ingyen tejet az iskolában. Az idén is 80.000 pengőt fordít a főváros iskolai ing yent ej-kiosztásra és a vállalatok to­vábbra is leadják a szegények részére a húsz százalékot. Az adag tej árát egy fillérrel leszál- lították, a tej általános olcsóbbodása következ­tében. A kétdeciliteres tejadag, egy szívó szalmaszállal tavaly 12 fillérbe került, az idén azonban csak 11 fillért kell érte fizetni. CUSTODIS ALPHONS mérnöki iroda és speciális építési vállalat Budapest, V., Nádor-utca 19. Telefon : Automata 120—07. Gyárkéményépítés, gőzkazánbefalazás, ipari kemencék építésé és tervezése gépész­mérnök KOVÁCS A. ÖDÖN központi fűtés, vízvezeték, csatornázás Budapest, Vili., Hezerédi-utca 8. szám. Telefon: József 382—93, József 408—78. S clieifter Mihlós gépészmérnök központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty-u. 19. Telefon : J 852-92. Cross Charles E. Lewis Utódai Központi fűtések, vízvezetékek, egészségügyi berendezések Budapest. VIII., Kisfaludy-utca 7. Telefon : József 323—25. 99 WATT ELEKTROMOTOR, DYNAMO ÉS VILLAMOS­KÉSZÜLÉKEK GYÁRA Dr. T0RDA TIVADAR és Dr. T0RDA LAJOS oki. gépészmérnökök, Budapest, VI., üteg-utca 28. Telefon: L. 914—08. Sürgönyeim: Wattorda. Gyurita Kálmán lakatosmester ____W.______________________________________.____ Flt.Allol • Ru dapest, IV., Molnár ucca 15. Tel. Aut. 840-79. (Erzsébet-hídnál) Elvállal: épület-, mű- géplakatos és speciális tűzhelymunkát :: :: :: :: I I Építési anyagok I I Padló- és falburkolatok \ BMRCZM DEZSŐ mérnö'6, építési any a g ke r> e s fi e dö BUDAPEST. VII., ERZSÉBET KinAEVJVÉ ÜT 123 DUfiMIV ÁSVÁNYOLAJ ÉS ASPHALT- rnUMA IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DlinADCCT Központi iroda; VI., ANDRÁSSY-ÚT 19. SZÁM DUUMrUO I Telep : VI, BABER-U. 96. ::: Tel.: Aut. 236-84 ÁSVÁNY0LAI OSZTÁLY: ▼ ÚTÉPÍTÉSI OSZTÁLY: Adózott és adómentes petró­leum, benzin, gázolaj, gépkenő s hengerolajok,zsiradékok. Ame­rikai legjobb minőségű Phönix autó- és tractor-márka olajok Modern út-és járdaburkolatok, hengerelt, asphalt, beton ma­cadam, kockakőburkolat. Bitu- phönix felületi kezelés hideg ::: és meleg eljárás szerint ::: Nyilvános benzintöltöáliomások az ország legtöbb városában A HÉV megváltása előtt Lobmayer tanácsnok ötven nyomtatott oldalnyi előterjesztésben ismerteti a HÉV megváltásának előnyeit és hátrányait — Újabb kedvezőbb ajánlat A múlt héten tartotta a főváros közlekedés- ügyi szakbizottsága Kozma Jenő elnöklésével nagy érdeklődéssel várt ülését, amelyen a HÉV megváltásának ügye szerepelt a napirenden. A bizottsági tagoknak már jóval előbb ki kézbesítették ügy a BSzKRt szakvéleményét, mint az azzal szembenálló különvéleményt, amelyet a BSzKRt igazgató­ságában helyet foglaló tagok egy része szer­kesztett, úgyszintén e kiét szakvéleményre az eladó-érdekeltség által adott válasziratot. Ezek az adatok már jórészt ismeretesek, nem került azonban még nyilvánosságra a főváros hivatalos vezetőségének állásfoglalása, amelyet a közlekedési ügyosztály részéről Lobmayer Jenő tanácsnok foglalt írásba és terjesztett az illetékes fórum elé. Lobmayer Jenő tanácsnok ötven nyomtatott oldalra terjedő jelen­tését a legbizalmasabban kezelték. Ezt az előterjesztést tárgyalta jréntek esti ülésén a közlekedési bizottság. A főváros — esetleges komplikációk elke­rülése végett — a HÉV átvétele esetén szüksé­gesnek tartja, hogy olyan megállapodást hoz­zon létre a kormánnyal, amelynek alapján a kormány a hciramlási időpont bekövetke­zéséig lemond a megváltás jogáról. Különböző részről megvizsgálták a helyi­érdekű vasutak tulajdonában levő vagyon­tömeg mai értékét, valamint azt a körülményt, hogy a vasútüzem forgalmi és üzembiztonsági szempontból milyen állajDotban van és a hiányok pótlása milyen összegek befektetését igényli. Ezekre a kérdésekre most már négy- í'elől állanak adatok rendelkezésre. Jilennyi kell pótlásokra és beruházásokra A szükséges befektetéseket két csoportra osztják és pedig a HÉV, vonalain és vasúti be­rendezésein feltétlenül pótolandó hiányokra, valamint a halaszthatatlanul szükséges beru­házásokra. Ilyenformán a hiányok pótlására és a halaszthatat­lan beruházások elvégzésére a BSzKRt szerint 16,225.993, a különvélemény sze­rint 8,326.200, míg az eladók szerint csak 5,315.336 pengő szükséges. Ezeknek az adatoknak a birtokában, a közle­kedési ügyosztály is elvégezte a maga számí­tásait és arra az eredményre jutott, hogy az előbbi összegekkel szemben a tényleges szükséglet 10,381.450 pengő. Megállapították azt is, hogy^ a helyiérdekű vasútoknak fizetési kötelezettségeik is vannak, amelyeket, a vállalat átvétele esetén, a. főváros lenne köteles magára vállalni. Ezek a fizetési kötelezettségek, úgy látszik, vitathatók, mert úgy az érdekeltség, mint a BSzKRt és a főváros, más-más összegekre érté­kelik. A BSzKRt szerint a HÉV fizetési köte­lezettségei 7,124.427 pengőt tesznek ki, a HÉV szerint csak 5,474.427 pengőt, viszont a BSzKRt igazgatóságának kisebbségi véleménye a főváros közlekedésügyi ügyosztályával egyetértőén, 11,900.044 pengőben állapította meg a fizetési kö­telezettségeket. Tőkeszükséglet és jövedelemtöbblet Ezek után összeállították azokat az adato­kat, amelyekből kiderül, hogy a HÉV átvéte­lére a fővárosnak milyen tőkére van szüksége. A közlekedési ügyosztály szerint a tőkeszükséglet 22,281.494 pengőt tesz ki. Külön, hatalmas számításokat eszközöltek a, tárgyalásokba bevont községek arra vonat­kozóan, hogy a HÉV átvétele esetére u főváros milyen megtakarításokat eszközölhet a vasút üzemvitelében a mai állapottal szemben és a megtakarításokkal szemben milyen kiadási többletek merülnének fel a fővárosi kezelésbenf Férfi-, női, autó-, motor-, sport-, gyermek- filflllSI bőrkabátok és szőrme skabátok Fővárosi tisztvise­lőknek engedmény. Külön mérWcosztály. bőrruházat! üzlete BUDAPEST, IV., Kamermayer Károly ucca 1 Telefón: Automata 895—82. szám1 Ezek az adatok is egészen eltérőek egymástól, csupán abban a kiinduló pontban egyeznek meg, hogy a HÉV évi nyereségét 1,050.000 pen­gőben állapítják meg. A fővárosi vélemények szerint a főváros kezelésében a vasút bevétele évi 280.000 pengővel emelkednék, amely összeg a dunajobbparti körvasút forgal­mának lebonyolításáért járna a MÁV-tól. A megtakarítások és az előálló többletek következnek ezután. Végeredményben a bevé­teli többletek, illetve megtakarítások, továbbá a kiadási többletek és bevételi kevesbletek ös­szegezéséből megállapítják a jelentések a mér­leget. Eszerint a BSzKRt számítása oda konk- ludálnak, hogy a HÉV átvétele a fenti szám­adatok figyel mb evételé vei a fővárosra nézve évi 1,907.000 pengő deficitet jelentene, míg a közlekedési ügyosztály mérsékelt szá­mításai mellett csak 442.000 pengő lenne a deficit. A BSzKRt igazgatósági tagjainak különvéle­ménye sokkal optimisztikusabban látja a hely­zetet és deficit helyett 1,144.707 pengő tiszta fe­lesleget híd kimutatni, amire rádupláz az el­adó-érdekeltség számítaása, amelynek alapján az üzleti felesleg évente 2,457.000 pengőt tenne ki. A jelentés végén Lobmayer Jenő tanácsnok hangsúlyozza, hogy az elbírálás tekintetében kétféle szemjTontot kell vizsgálat tárgyává tenni. Az egyik a közlekedés egységesítése, a másik a vétel üzleti szempontja. JHéPsékSife és feltéteteket Lobmayer tanácsnok előterjesztése oda konkludált, hogy üzleti szempontból a HÉV átvétele az ajánlat mai formájában és árfeltétele mellett nem mutatkozik rentabilisnek. Azóta azonban az ajánlattevő érdekcsoport megbízottja utján értesítette a fővárost, hogy hajlandó a feltételeket mérsékelni és lehetőséget biztosít a főváros részére, hogy a tőkepiaci viszonyok kedvezőbbé válása esetén bármikor, minden stornódíj fizetése nélkül, az egész tartozást egy alacsonyabb tartozáséi köl­csönre konvertálhassa. Az ifjabb ajánlat átvizsgálása végett a közlekedésügyi bizottság albizottságot küldött ki, amely néhány napon bellii megteszi jelen­tését, ’úgyhogy a HÉV átvételének ügye néhány napon belül tető alá kerülhet. Danuvía 44 tt IPARI ÉS KERESKEDELMI RT. Gyártelep : VII,Kövér Lajos- utca 11 szám. Tel. Józs. 343-49 Precíziós M ä C € I- €SI Igazgatóság : lóriméi!- f VJÍossuth Lajos­munháló IT ,tér. álfára :: | Te' Aui 159'3° Üvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús iivegfestőmestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapíttatott 1894 Munkmcsyer nő épület- és mtílakatos- mester», takavéktilz- hely- és kdlyhakészftő Budapest, VII., Rózsa-utca 39 Telefon : József 312—80 LANGER ÉS RÚNA CIMTABLApY AR Címtáblák, betűk, községek és városok ír rneMITÖUTÁnt' házszámozása, útjelző és határtáb- Ho tKLrlUUíl 1 UUt iák, mindennemű felirati táblák, épü­letek, gépek, kocsik stb. jelzésére. Budapest, VII., Jósika ucca 14. Telefon: József 345—19. —Alapíttatott 1889-ben Volt Wellisch Náthán Utóda Fischer Zsigmond munkáló gyáros Iroda: Budapest, X., Asztalos Sándor u. 5. Tel.: J. 310-89 Nagy aktár épületfában, zsaluzó-anyagban, állványpallóban, gomb­ában és asztalosáruban. Famegmunkáló-gyáram bérmunkát is vállal

Next

/
Oldalképek
Tartalom