Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-07-18 / 29. szám
4 Független Budapest 1928. július 18. I Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul it!!;:gohinvVIo. A Széchenyi-fürdő új népfürdőjét be kellett zárni, mert életveszélyesen omlik a vakolat a falakról. Az építési vállalkozó hibájából támadt az új károsodás, amelyért felelnie kell a vállalkozónak, — mondja Lavotta Gyula főtanácsos. Lavotta Gyula. A Széchenyi-íürdő bonyodalmai, úgy látszik, örökéletűek maradnak. A botrányok, kellemetlenségek s a legkülönfélébb bajok valóságos hullámfürdője lett ez a fürdő azóta, amióta kibővítését elkezdték. Egyszer a vállalkozókkal van baj, máskor a közgyűléssel támad kellemetlenség s még el sem felejtették a hiteltúllépési botrányokat, máris milliárdos kártérítési igénnyel lépett fel a fő- vállalkozó. Tavaly tíz egész fürdőüzem mindössze 83 pengőt jövedelmezett, ami szintén nem tartozott a kellemes eredmények közé. Néhány nap előtt a strandfürdőjegyárak puccsszerűen tervezett jegyáremelése idézett elő nagy konsternációt s valószínű, hogy még további folytatása is lesz ennek a kísérletnek. De ezzel még nem merült ki a Széchenyi-fürdő bajainak krónikája. A napokban az új népfürdő vakolata hullani kezdett s olyan darabokban estek le a törmelékek, hogy attól féiíek, még emberáldozata lesz az omladozó falaknak. Azonnal helyszíni szemlét rendeltek el a fürdőben és Lavotta Gyula műszaki tanácsos vezetésével meg is jelent egy szakbizottság a Széchenyi-fürdőben, hogy az épületet megvizsgálja. Az eredmény az lett, hogy a iiirdö új traktusait azonnal bezárták és megindították az eljárást az építő vállalkozó ellen. Lavotta Gyula tanácsos, a középítési ügyosztály vezetője erről a következőket mondotta munkatársunknak: — A múlt héten kaptunk értesítést arról, hogy a Széchenyi-fürdő most épült népfürdőszárnyaiban óriási darabokban omladozik a vakolat s félő, hogy a forró gőzzel telített hely iségekben még szerencsétlenséget idéz elő a lehulló fal. A helyszínen járt bizottság meg is állapította, hogy erélyes óvintézkedésekre van szükség a további veszély elhárítására. Megállapítottuk azt is, hogy a fürdő építője rosszul végezte munkáját s a fal omiadozásáért egyedül öt terhe!: a felelősség. Épp ezért a bizottság azonnal elrendelte a fürdő bezárását, egyrészt, hogy az esetleges szerencsétlenséget elhárítsa, másrészt, hogy a bajokat pontosan megvizsgálja s a helyreállítási mun kákáit lehetővé tegye. Az építő vállalkozó felelősséggel tartozik és viselni is fogia mulasztásának következményeit. A fővárost már nagy veszteségek érték a népfürdő késői elkészülése miatt s ez a károsodása most fokozódik az által, hogy az omladozó falak folytán a fürdőt ismét kénytelen több napra, esetleg hetekre bezárni. Kié a Tisza Kálmán-téri gázgyár: a fővárosé-e, vagy a gázmüveké. A gázgyár magának vindikálja, de a főváros nem adja, mert ott akarja felépíteni az új kórházat. Megírta a Független Budapest, hogy a közegészségügyi ügyosztályon lázasan folyik az új közkórház építésének előkészítése. Nemcsak a költségek kérdését kell rendezni, hanem mindenekelőtt azt, hogy hol létesüljön az új központi kórház. Azt is jelentettük, hogy a városházán két telket vettek kombinációba, még pedig a Tisza Kálmán-téri gázgyár telkét és a Kerepesi-út mentén fekvő egyik hatalmas telekkomplexumot A főváros legjobban szeretné a Tisza Kálmán-téren, ezen a központi fekvésű helyen megépíteni a kórházát, de a gázgyár igazgatósága jelentékeny összeget kér a telek átengedése fejében, miután, állításai szerint, a közel 20/J0YJ négyszögöles telek nem a fővárosé, hanem magáé a gázgyáré. Ez az állítás mindenesetre furcsa, hiszen a gázgyár kizárólagos tulajdonosa a főváros s így, ami a gázmüveké, az magától érthetően a fővárosé is. A gázművek vezetősége azonban nem így gondolkodik s a Tisza Kálmán-téri telket olyan vagyonként kezeli, amelyhez a városnak semmi köze sincs. Álláspontjuk szerint ezt a telekkomplexumot még a magánkézben működő gázgyár szerezte meg s az üzem megváltásával a telek nem ment át a főváros tulajdonába. A közegészségügyi ügyosztály azonban nem fogadta el a gázgyár vezetőinek álláspontját. Miután a szakértők véleménye szerint kétségtelenül a Tisza Kálmán-téri telek volna a legalkalmasabb az új kórház helyéül, az ügyosztály most ragaszkodik ennek a teleknek az átengedéséhez. Szendy Károly főjegyző, a közegészségügyi ügyosztály helyettes vezetője felkutatta a gázgyári telekre vonatkozó évtizedes aktákat s megállapította, hogy a Tisza Kálmán-téri telek- konipíexum nem a gázgyáré, hanem Budapest székesfőváros közönségéé és telekkönyvileg is a főváros nevére van írva. Kétségtelen tehát, hogy a gázgyár semmiféle különleges tulajdonjogot nem vindikálhat magának a telekre s azzal a főváros tanácsa, illetve a törvény- hatósági bizottság belátása szerint rendelkezhet. Áz ügyosztály hatalmas előterjesztést dolgozott ki ebben az ügyben, bemutatta mindazokat az okiratokat, melyek a Tisza Kálmán-téri telekre vonatkoznak s a város tulajdonjogát kétségtelenné teszik. Ez alapon az ügyosztály azt javasolja, határozza cl a főváros, hogy az új központi kórházat a gázgyár telkén építteti fel s egyúttal intézkedést kér a telek kiürítése s átengedése iránt is. Tömegesen érkeznek magánajánlatok a megszűnő üzemek megszerzésére. A Zöldségiizemért hatan jelentkeztek. — Csak nyilvános versenytárgyalás dönthet a megszűnő üzemek további sorsa felett. A halálraítélt városi közüzemek hónapok óta úgyszólván a siralomházban várják az ítélet végrehajtásai: a megszüntetés keresztülvitelét. A városházán azonban még mindig tanakodnak arról, hogyan, milyen formában történjék a likvidálás. Miközben az illetékes urak ezen törik a fejüket, újra felbukkantak a láthatáron ezekre a megszűnő üzemekre leskelődő vállalatok és pénzcsoportok s egyéb egyesillések, amelyek a jól megalapozott közüzemeket most valamilyen formában magukhoz akarják ragadni. Csak néhány hónap előtt volt szó egy ilyen iigy- gyel kapcsolatban az ,,Őrszem'' című alakulatról, arr]ely kizárólag azért jött létre, hogy a megszűnő városi üzemeket átvegye s azokat a maga. hasznára tovább fenntartsa. Az Őrszem kísérlete nem sikerült, de ezen nem okultak a többi vállalkozók, akik ugyan il.ven szándékkal közelednek a halálraítélt üzemekhez. Néhány hét óta a tanácshoz seregesíöl érkeznek he a legkülönfélébb ajánlatok a megszűnői iize- _____ mek átvételére. Wa hl Lajos és Wild Kosárgyár NAGYTÉTÉNY. VIRÁGKOSÁR,. FONOTT,BÚTOR, SPANVOLNÁDBÓL KÉSZÜLT FA- ES SZÉNKOSARAK. Az ajánlatokat titokban tartják és a tanácsnak az a szándéka, hogy a nyári szünet után valamennyi beérkezett ajánlatot a bizottság és a közgyűlés elé terjeszti, hogy azok döntsenek az üzemek és az átvételükre vonatkozó propoziciók sorsa felett. Egyedül a Zöldségárusító üzem átvételére 6 ajánlat fekszik a városházán. Az ajánlatokban egyrészt ftxösszegü vételi, másrészt bérleti javaslatot tesznek a városnak. A Zöldségiizeinct meg akarja szerezni a Dunabank r.-t., Fürst Ödön földbirtokos, a Budapesti M. kir. Tudományegyetem közgazdasági fakultása, a nyugdíjas közalkalmazottak, farmbérleti, telepítési és fatenyésztő szövetkezete, a Kispesti Gazdakör és Budapest Székesfőváros mezőgazdasági bizottsága. A Zöldségüzem 2 hatalmas földbirtokkal rendelkezik, még pedig az Istvámnajor nevű 130 holdas és a Pestszentlőrinc határában a Szemerc-birtokból kihasított 220 holdas területtel. Ezt a 350 holdnyi, konyhakerti gazdálkodásra berendezett értékes birtokot akarják az ajánlattevők megvásárolni, illetve bérbe venni. Pályáznak a többi megszűnő üzemre is, így a javítóműhelyre, de nem valószínű, hogy a törvény- hatósági bizottság így egyes ajánlatok alapján határozna a felesleges üzemek értékesítéséről. Sokkal valószínűbb, hogy az eredeti tervekhez képest ősszel nyilvános versenytárgyalást hirdetnek a feloszló üzemek bérletére s az ipari üzemek berendezésének eladására. BEKE PÉTER PÁL HEGEDŰK — LANTOK — GITÁROK GORDONKÁK — N AG VBŐGŐK Budapest, Vili., Dobozi-utca 31. szám. (Saját házában.) Speciális műterem művészi kidolgozású és luxus-hangszerekben. Eladás nagyban é» kicsinyben. Kertépítő és Növénykölcsönzö Intézet Cégtulajdonos TAX JULIA BUDAPEST, VII., ISTVÁN-ÚT 50. SZ. . Telefon: József 391—51. j SPÁNITZ ANTAL utóda LOVÁSZY GÉZA. főzelék-, gyümölcs- és halkonzervgyára BUDAPEST, VII., HÁRSFA-UTCA 8. SZ. (Telefon) ALAPÍTTATOTT 1863. Árui úgy ár mint minőségben vezetnek. Cégiuiajdonos: LOVÁSZY GÉZA. legyen minden menfőszekrényben. Fertőzéstől megvéd és gyorsan gyógyít. M. kir. népjóléti és munkaügyi M. kir kereskedelemügyi miniszter 72,455/1924. sz. miniszter 92,062/XX 1925. sz. körrendelet. rendelet SZALKAY SPAPP JÓZSEF kötél- és gé" tömítőanyag-gyár BUDAPEST, III., (ÚJLAK), BOKOR-UTCA 27 a Laios-utca és Becsi-út között 1 örvsz. bejegyzett cég. Telefon: T. 124—97. Elvállal minden e szakmába vágó munkákat, valamint géphajtókötelek szerelései! ieszíté= it’. . - Vízmentes ponyvák, szalmazsákok, uatóvedrek stb. llsas*«!fi«» ingatlan- és jelzálogkölcsön iroda, városi bérházak, villák és telkek adás-vétele Budapest, I., Logody-utca 73. (Bejárat: Mátrai-u. 9.) Telefon: Automata 507—24. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt ! Telefon : Teréz 286—76. FfíPi F f V// uduavi fénykéL^i\LJ L.Y I pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMELWE/S-UTCA 2. SZÁM MATHE FERENC SZOBAFESTŐ, mázoló és fényező BUDAPEST, I., ATILLA-U. 12. Telefon: K. 508-70. (Bejárat Roham-utcai oldalon.) BESZÉDES” OTTÓ festő és mázoló Budapest, Vili., Garay-utca 44. Telefon : ]. 465-83. Fischer Ernő Budapest. VII., Rottenbiller-u. 29/a. Telefon: I. 371-98. festő és mázoló ©“ft Fi «T "ST fcff’ it: M külföldi márkás anyagok- Sr*a kai egyenértékűek, legjobb minőség — legolcsóbb ír HESSEL LAGOS ÉS TÁRSA UTÓDA KURZWEBL SÁNDOR festékgyára BUDAPEST, VIII., NÉMET-UTCA 10—12. Szuboía István és fia műaranyozók és díszítők Budapest, VIII., Nap-utca 36. Telefon: J. 460-31. Templom-díszítő és berendező vállalat. GRÜNWALD BÉLA szobafestő- és mázoló-mester Budapest, VII., Lövölde-tér 2. Telefon: József 398-78.