Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-07-18 / 29. szám
1928. július 18. Független Budapest 5 K ÁBÍTÓ a HŐSÉG, itt a legteljesebb kánikula. A nyári vendéglősök ki akarják pótolni a júniusi veszteséget és nyakra-főre emelik a rántott csirke és uborkasaláta árát, miközben a körített liptairól sem feledkeznek meg. És mivel a fővárosnak is vannak nyári vállalatai, a főváros is emel, mert az már igazán szégyen lenne, ha Budapest nem tudná megcsinálni azt, amit minden legkisebb budai vendéglős megtesz legalább kétszer napjában. A Széchenyi-fürdő nagy építkezési botrányát megelőzte, mint „vorpatrouille“ a kisebb botrány, a jegyárak emelése. A lapok megírták azi az operettszerű „bizottsági“ áremelést, amelynek egyetlen hőse Kovács Ernő lett, akaratlanul is. Kovács Ernő egyedül áll a jegyáremelés hullámai közepette és mint halljuk, új címet is vett fel ebből az alkalomból. Eddig .ez volt a címe: Kovács Ernő, fővárosi bizottsági tag. Az új cím rövidebb, csupán ennyi áll az új névjegyen: „Kovács Ernő, fővárosi bizottság." F RIEDRICHNEK NEM KELLETT a Vásárpénztári igazgatóság és a Községi Takarók igazgatóságába sem választották be. Mondják, hogy nem is akart bejutni. Nem tudjuk, miket ígértek neki, — a Wolff-pártban nem szoktak takarékoskodni az ígéretekkel, — de az bizonyos, hogy ezúttal a két szék közt a pad alá került és ez a hely nem az „ígéretek földje“. Nem féltjük Friedrichet, meglátja ő még ezt a földet. Sokkal tehetségesebb ember, semhogy megmaradna a pad alatt, ahol a jelen pillanatban tartózkodik. (Lehet, hogy ebben a nagy kánikulában ott hűvös van.) Hogy Wolífal-e, vagy Wolff nélkül, azt senki sem tudhatja: Friedrich István pályájának változatos kaleidoszkópja teli van meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, — nemcsak váratlan politikai fordulatokat értünk ez alatt, — senki sem tudhatja, mit hoz a holnap az ő számára. Friedrich az az ember. akinek jövője van és amikor ezt kétségtelenül megállapítjuk, hozzátesszük azt is, hogy nemcsak jövője, hanem — múltja is. És ha ez a jövő épp olyan változatos lesz, mint a múlt, akkor Friedrichet nem kell sajnálni ott a pad alatt, fel fog kelni onnan és el fog helyezkedni olyan helyen, ahol... ahol... érdemes ... * * * I^ÉT BIZOTTSÁGI TAG jutott be Wolffék jóvol- * » tából a Községi Takarék igazgatóságába. Wolffék, akik,, mint ezt hirdetik, a keresztény erkölcs alapján állanak, nem tartják magukra nézve kötelezőnek a külön fővárosi erkölcsöket, amelyek azt mondják, hogy nem szabad üzletet csinálni a közbizalomból. Egyedíii Wolffék küldtek bizottsági tagokat a Községi Takarék igazgatóságába. Az új igazgatók azonban még egyelőre nem mondtak le fővárosi bizottsági tagságukról, mert, jaj, még mindig nem lehet tudni, érdemes-e lemondani, jelent-e akkora jövedelmet az igazgatói stall um, amiért érdemes eldobni a közbizalmat. Egyelőre nem lehet még tudni, mekkorák lesznek a tantiéinek s minthogy az új igazgatók még nem bíznak eléggé a várható jövedelemben. egyelőre -- éljen a közbizalom! Ha majd megfelelő lesz az új állás, akkor megjön a magánbizalmuk is. Addig mélabúsan ismételgetik a költővel: „Lemondani, lemondani, könnyű nektek ezt mondani ..." ' I' ELE VANNAK A VONATOK, aki teheti, menek- 1 szik Pestről, ebből a lángoló pokolból. Div.atba jött a harmadik osztályon való utazás, különösen azok közt, akiknek nincs szabadjegyük. A harmadik osztályon utazó ember fizet a jegyért. Aki másodikon utazik, annak már van valami kedvezménye. vagy köztisztviselői, vagy más hasonló s ezért engedi meg magának a második osztály kényelmét. Az első osztályon a képviselők, főrendek és egyéb szabadjegyesek utaznak. A második osztály fizet még valami keveset a jegyért, az első már semmit sem. I Akinek azonban nem telik arra, hogy elutazzék, | az a fürdőpénztárak előtt tolong. És itt ugyanazt a ! jelenséget észlelheti a szociológus, mint a vasutak- i nai, legfeljebb a külső forma változik. A kalauz ; helyét a jegyellenőr veszi át, aki boldog mosollyal szalutál, amikor az előkelő szabadjegyes vonul be a fürdőbe és dühösen kommandíroz, amikor a jegy»STEAUA« KÖG3.AÍKES5ESSCE0ELMS R.-T. BUDAPEST, V. KERÜLET, NADOR-UTCA 8. SZ. )>m:x« - BKT3E W. ÜST CsászároSaj &íjS©-, motor* és kenőolajok Aszfalt RABA Oyorsteherautók Autóbuszok Pótkocsik üzembiztos Négykerékfék Tartós szerkezet Gazdaságos üzem Könnyű kezelés Legmodernebb kivitel Minden speciális célra is alkalmasak ,1. AUTOMOBILGYÁRA, GYŐR. Központi igazgatóság • Budapest, IV, Deák Eerenc-utca 18. Javítóműhely és alkatrész-raktár : Budapest, Kerepesi-út 26. szám. Telefon: Teréz 243-00, Lipót 979—49 és JózsPf 389—47. ííez-, láb-, hónaljizzadást éSsB M azonnal megszüntet a Kipróbálta On is talán ? Vgy-e legjobb szer a SAI.AX váltó, pénzzel fizető csürhe akar megenyhülni a rek- kenő hőség elől a lágy hullámokban. A misera plebs fizet a jegyért, — urak nem fizetnek! „Akinek nincs protekciója, az éhenhalhat...“ Városi tisztviselők panaszos levele a „Független Budapest"-hez. Elkeseredett panaszos hangú levelet hozott a napokban a posta a Független Budapestnek. A levél alatt nem volt aláírás, de nem is fontos, hogy személy szerint ki írta a sorokat, mert abból nem egy ember panasza, hanem sok száz közös sorsú tisztviselő szava hangzik ki. Égy fiatal városi tisztviselő adta elő a maga és a fiatal tisztviselőgárda sérelmét hozzánk intézett levelében. Nem akarunk kommentárt fűzni az ügyhöz, csak kiragadunk néhány mondatot ebből a szegényes papíron írt panasziratból. így szól a levél: — A nagy fővárosi problémák mellett úgy látszik teljesen megfeledkeznek rólunk, fiatalokról. A leg- sivárabb jövőnek nézünk elébe, munkakedvünket elveszítjük, mert sok éves szolgálat után is csak száraz kenyér a fizetségünk, az előlépésre peáig nincs semmi reményünk. Ha ritkán akad egy-egy magasabb állás, akkor sem a soron levő érdemes köztisztviselőket léptetik elő, hanem azokat, akik kellő protekcióval, befolyásos pártfogókkal rendelkeznek. Csak végig kell nézni a névsoron, látjuk, hogy 1—2 éves szolgálat után ezek a szerencsés tisztviselők már tisztek, míg azok, akik nem tudnak befolyásos protektorokra szert tenni, íü—12 évi szolgálati idő után is hetijegyzéken tengődnek, vagy legalábbis csak ideiglenes hivatalnokok. Mikor szűnik meg a választás útján történő tiszti kinevezést rendszer, mikor respektálják már a szerzett jogokat a megüresedő állások betöltésénél?! Vessenek véget a mai protekciós választási rendszernek s ne kényszerítsék a tisztviselőket arra, hogy választások alkalmával kortesbeszédeket tart- sanak a maguk előléptetése ügyében,_____ Ezeket mondja többek közt a levél elkeseredett írója, kinek panaszából sok száz hasonló sorsú tisztviselőtársa szava érzik ki. Mi a magunk részéről teljesen átérezziik azt a tarthatatlan állapotot, amelyet a mai választási rendszer teremtett és mindent elkövetünk, hogy ez a helyzet megszűnjek. _ T Iinre karosszéria" és kocsigyára Budapest, VII., Gizella-üt 22. Telefon: József 392-32. T eherauíopóf kocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: w NAY és RÓNA gép- és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27 29 Telefon : József 395 - 80. ZUPKA LAJOS ES FiA autókarosszeria- és kocsigyár (Alapítva 1880.) Budapest, IX., Tüzolíó-u. 25. Tel.: ]. 306 44. Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VBI., Szövetség-utca 22. sz.