Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-03-14 / 11. szám

1928, március 14. Független Budapest 3 A főjegyzőválasztás tervét az egész törvényhatóság helyesli. Mozgalom a tisztviselők közt a főjegyző-választás ellen. — Nem sikerült egységbe tömöríteni a terv ellen a jegyzői és fogalmazói kart. Mióta a Független Budapest ismertette az elnöki ügyosztály tervezetét, mely a főjegyzők jövőbeli választásúról szól, a fogalmazói kar egy része mozgalmat szervez a tervezet elgáncso- 1 ásáért. Az akcióba sikerült belevonjiiok a FANSz-t is és most a törvényhatósági bizottság tagjait igye­keznek megnyerni ügyüknek. A múlt héten formá­lis gyűlést tartottak fogalmazók és a tanácsjegy- zők s elhatározták, hogy a végsőkig küzdeni fog­nak a főjegyzőválasztás ellen. Nem elég, hogy min­den hat évben remegniük kell a tisztviselőknek a meglevő állásért, most meg az előmenetelt is vá­lasztáshoz akarják kötni, mondják a jegyzők és a fogalmazók. A mozgalom azonban nagyon gyönge s az is alá­ássa az akció erejét, hogy nem sikerült egységbe tömöríteni az összes jegyzőket és az összes fogalmazókat. A főjegyzőválasztás ellen csak azok agitálnak, akik ér­zik gyengeségüket és tudják, hogy sokkal kevesebb kilátásuk lesz az előmenetelre akkor, ha a főjegy­zőket is a tehetség, a rátermettség és az érdemes­ség szempontjából választják ki, mintha automati­kusan lehetne átlépni a jegyzői karból a főjegyzői sorba. A törvényhatósági bizottság tagjai is kivétel nélkül helyeslik az űi rendszer tervét, Érdekelt helyről kapjuk az alábbi soro­kat, melyeknek közérdekű voltuknál fogva szívesen adunk helyet lapunk hasábjain. Az ideiglenes hivatalnokok sorsa a fő­városi tisztviselők nagy tömegét közel­ről érinti. Ez a cikk, mely ennek a tiszt­viselői karnak a sérelmeit és a helyzetét tárja fel, mindenkit meggyőz arról, hogy a legsürgősebben rendezni kell ezt a rég­óta húzódó kérdést. Az egyik tavalyi közgyűlésen interpelláltak az ideiglenes hivatalnokok státusrendezéséről és ekkor Gallina Frigyes főjegyző úr azt válaszolta, hogy az munkában van s rövidesen a közgyűlés elé kerül. Azóta már több, mint egy negyedév is eltelt és a szabályrendelet még a bizottsági tárgyalásokig sem jutott el. Az ideiglenes hivatalnokok is megmozdultak, fő­kép azért, mert a készülő szabályrendelet az eddigi­nél rosszabb helyzetbe hozná őket. Ezért memoran­dumban fordultak még decemberben a tanácshoz és kérték, hogy az új szabályrendeletet az ideiglenes hivatalnokok kívánságainak figyelembe vételével készítsék el. A memorandum elsősorban kifogásolja az „ideig­lenes“ hivatalnoki elnevezést. Az ideiglenes hivatal­noknál mindenki rövid, ideig-óráig alkalmazott hiva­talnokot ért és nem -— amilyen valóban — nyugdíj- jogosultsággal bíró, 15—20 -vet is szolgáló alkalma­zottat. Számos és súlyos következménnyel járó félreértésre adott alkalmat a múltban ez a szeren­csétlen elnevezés. Helyette egyszerűen a hivatal­nok elnevezést ajánlják. A végleges állásokra meg­választottaknak úgyis külön elnevezésük van, mint segédfogalmazó, számtiszt, kézelőtiszt stb. és így a két kategória közti különbség az ideiglenes szó el­hagyása esetén is kellőleg kifejezésre jut.. A polgármester azoknak az ideiglenes hivatalno­koknak, akik megfelelő képesítéssel rendelkeznek, megadhatja a szakmájuknak megfelelő legalsó vég­leges állás címét ideiglenes jelzővel, pl. ideiglenes tanácsi segédfogalmazó stb. Azt kérik, hogy a minisztériumban szokásos „címzetes" elnevezéseket kapják meg e helyett, így az ideiglenes tanácsi segédfogalmazó elnevezés helyett a „címzetes la­GUNDEL éttermei és polgári vendéglője a „Szent Gellért“ szállóban Külön szobák és termek bankettek, es­küvők házi bálok és mulatságok céljára. Délutáni tea Jazz-band mellett. Este az étteremben elsőrendű cigányzene. Diétás konyha betegek részére. GUNDEL NYÁRI VENDÉGLŐJE az ÁLLATKERT MELLETT a főváros legkedveltebb kerthelyisége. mert a közérdek szempontjából sokkal megfelelőbb­nek tartják, ha az alkalmas főtisztviselők kiválasz­tása az utolsóelőtti állomáson még egy retortán megy keresztül. Teljesen indokolatlan a jegyzők tiltakozása s ellenmozgalma, mert akkor ugyanilyen alapon kö­vetelhetnék a műszaki tanácsosok, az adóhivatali és a számvevőségi számtanácsosok, hogy automatiku­san léphessenek a főtanácsosi státuszba. Pedig eze­ken a szakokon is csupán külön választás útján le­hetséges az előmenetel. Eddig is teljesen indokolat­lan volt, hogy a tanácsjegyzők rangsorszerinti elő­menetellel lettek főjegyzőkké. Ennek az elhibázott rendszernek a következménye, hogy az utóbbi idő­ben komoly gondot okoz a pártoknak, hogy a meg­ürülő főtisztviseiői állásokra, vagy éppen egy álta­lános tisztújítás során kiket válasszanak meg. Már arra is gondolnak, hogy alkalmas főjegyzők hiányá­ban tanácsjegyzőket választanak tanácsnokokká, vagy elöljárókká. Szükség van tehát a hasonló helyzetek megismétlődésének elkerülésére s ez csak úgy lehetséges, ha a jövőben olyan erős fő­jegyzői gárdát választanak, melynek minden egyes tagja hivatott a főváros kormányában való részt- vételrc. így hát nem is lehet kétséges, hogy a fo­galmazók és jegyzők akciója sikertelenül végződik s hogy a közgyűlés egyhangúan a főjegyzők vá­lasztása mellett foglal álást. nácsi segédfogalmazói" címet adná meg a polgár- mester. A tervbe vett szabályrendelet egyik legsúlyosabb intézkedése volna az, amely szerint, hogyha bár­melyik ideiglenes hivatalnok fizetése eléri a szak­májának megfelelő legalsó végleges állásnak meg­felelő jövedelmet, az többé nem léphet elő. Hogy ez a javaslat mennyire abszurd, elég, ha arra muta­tunk rá, hogy a fogalmazási szakon átlagban 12 évig kell várni az ideiglenes hivatalnoknak, amíg a tanács segédfogalmazóvá megválasztja. A segéd- fogalmazói fizetést azonban a főiskolai pótlék be­számításával már kb. 6 évi szolgálat után eléri és így újabb hat esztendeig egyáltalában nem léphetne elő. A főváros minden végleges hivatalnoka számára biztosítja azt, hogy a fizetése a szolgálati idejével együtt emelkedjék, indokolatlan tehát, hogy egye­dül az ideiglenes hivatalnokok részesüljenek ilyen mostoha elbánásban. Azt kérik (továbbá az ideiglenes hivatalnokok), hogy ha valaki fővárosi szolgálata alatt magasabb képesítést szerez meg, a polgármesternek legyen joga őt egy fokkal soron kívül előléptetni. U. i. sok ideiglenes hivatalnok van, aki hivatalnoksága alatt szerzi meg az érettségit, a doktorátust stb. A fő­városnak eminens érdeke, hogy a hivatalnokait ön­képzésre buzdítsa, mert kézenfekvő, hogy a kép­zett hivatalnokok munkája értékesebb, mint a kép­zettség nélkülié. Az önképzésre pedig igen nagy hatással van az, ha tudja a hivatalnok, hogy szor­galma a felettesei részéről is méltánylásban ré­szesül. Az ideiglenes hivatalnokok legutolsó kívánságá­hoz hozzá kell tennünk, hogy éppen a főváros volt az, amely szóvátette a tanácsi választásoknál elő­forduló anomáliákat. Hiszen a legutolsó segéd­fogalmazói választásoknál történt meg, hogy egy kilenc hónapja szolgáló ideiglenes hivatalnokot vá­lasztottak meg akkor, amikor tömegeivel voltak olya­nok, akik 10 éve, sőt jóval hosszabb ideig állanak a fő­város szolgálatában. És ehhez hasonló eset min­den egyes tanácsi választásnál előfordul. Azt kérik az ideiglenes hivatalnokok, hogyha va­laki már tíz éve szolgálja a fővárost, amennyiben megfelelő képesítéssel rendelkezik, a beosztási szakjának legalsó állására véglegesíltessék. Ez a kívánság igazán szerény. A közlekedési vál­lalatoknál a törvény értelmében már három évi szol­gálat után minden hivatalnok véglegessé válik. A magánhivatalnokoknál az ideiglenes hivatalnoki ál­lapotnak megfelelő próbaidő maximális időtartama két hónap. Sehol a világon sincs az meg, hogy 15— 20 esztendeig, esetleg még hosszabb ideig ilyen függő helyzetben tartsanak hivatalnokokat, akik becsületesen, derekasan dolgoznak és akiknek munkáját mindenki dicséri, de munkáink honorálása elöl elzárkóznak. Tarthatatlan az a helyzet, hogy ilyen abnormisan hosszú ideig kelijen embereknek a véglegesítésre várni. Egyrészt a főváros kereteihez képest íúl- kevés a végleges állás, másrészt pedig, ha néha- néha mégis megürülnek állások, ezek legtöbbje nem a hosszú szolgálati idővel bíróknak, hanem a nagy protekcióval rendelkező kívülállóknak jut. A tízévi ideiglenes hivatalnoki szolgálat után való véglegesítés a fővárosra semmiféle terhet sem je- lnet. Tízévi szolgálat után eléri úgyis minden ideig­lenes hivatalnok a legalsó végleges állás fizetését, ha tehát ugyanennyi ideiglenes hivatanoki állást megszüntet a főváros, ahány ideiglenes hivatalnokot tízévi szolgálat után véglegesít, nem vesz magára több kiadást. Sőt az ideiglenes hivatalnoki állások­nak ilyetén való csökkentésével a végleges és az ideiglenes hivatalnokok számát normális arányba hozza. Ez a véglegesítés nem jelent az ideiglenes hivatalnok számára fizetéstöbbletet, hanem azt, hogy részesül a végleges hivatalnokok számára biztosított jogokban és hosszú szolgálata méltány­lásaként lehetővé van téve számára a végleges ranglétrán való előmenetel. BUDAPEST, VI., TERÉZ KORÚT 43. SZ. A polgármesternek joga van az ideiglenes hiva­talnokot bármikor indokolás nélkül elbocsátani. Ha valaki az ideiglenes hivatalnokok közül nem felel meg, bocsássa el őt a polgármester, tíz év eleg hosszú idő arra, hogy valakinek a képességeivel tisztába lehessen jönni, de ha tíz évig kifogástalanul dolgozott, megérdemli, hogy véglegesítve legyen. A mai állapot fenntartása méltatlan a fővároshoz. viuAnyi PEZSGŐ SCHAUMBURG-LIPPE HG. udv. pince Csak réffi évjáratok. A modern orvosi tudomány minden eszközével és a külön­böző gyógyeljárásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelíthető. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS a régi Sárosfürdő rádióaktív hévforrásai. A LEGTÖKÉLETESEBBEN BERENDEZETT GYÓGYINTÉZET! Iszapkezelések, vízgyógyintézetek, szénsavas és sósfürdők gyógytorna (Zander), forrólég- és villanykezelések. Inhala-, tórium, pneumatikus kamra, stb G*E> F) F T \/ / udvari fényké- c A LJ L* L^Y I pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM KÖZTISZTVISELŐKNEK CSALÁDI HÁZ építéséhez legelőnyösebben folyósíttat építési kölcsönt „CONCORDIA“ bank- és pénzváltó-üzlet. VI., Jókai-utca 6. Telefon: Lipót 966—63. Mi van az ideiglenes hivatalnokok státusrendezésével?

Next

/
Oldalképek
Tartalom