Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-08 / 23. szám

2 Független Budapest 1927. június 8. Megvonták a városi tisztviselőktől a karácsonyi és a negyedévi segélyeket, a külön munkadíiakon és az üzemi részesedéseken kívül. Ezzel szemben előlép­tetés helyett a hivatalnokok egyrészét visszasoroz­ták és 15 éves szolgálat után ma havi 190 pengő fizetést élvez“ egy nagyhatáskörü és felelősségtel­jes munkát végző tisztviselő. Ennek az áldatlan helyzetnek a megszimtetese a legsürgősebb közérdekű feladat, mert becsületes és tiszta közigazgatást csak gondta­lan, független hivatalnokokkal lehet végeztetni. Hisszük, hogy illetékes helyen is megértik s belátják ennek igazságát s Ripka Ferenc főpolgármester,^ aki­hez a tisztviselői kar helyzetének megjavítása érde­kében memorandumot készül eljuttatni, kieszközli a kormánynál, hogy a fővárosi tisztviselők mostoha sorsát megváltoztassák. 4—5,000 pályázó az 1,045 tanügyi állásra. Rengeteg Protektor dolgozik a városházán. — Tömörültek a B-listások. Szombaton, június 4-én járt le a tanügyi állásokra hirdetett pályázat határideje. Soha akkora érdeklődés nem volt még állások betöltése iránt, mint^ ez alka­lommal. A oályázati feltételeket sok ezer példányban nyomatták ki, de; már a megjelenés napján mind az utolsó szálig elfogyott, úgy, hogy négyszer is kel­lett utánnyomást eszközölni a terjedelmes szövegű feltételekről. Ez a nagy érdeklődés nem volt varat- lan, hiszen évek óta nem töltötték be az^ üres állá- sokat, úgy. hogy most 1,045 tanügyi állásra kellett egyszerre pályázatot hirdetni. A feltételek szerint részt vehettek a pályázaton a B-listás tanerők és a fegyelmileig elbocsátottak is, akiknek száma ezernél jóval1 több. A két hetes terminus al/att valóban példátlanul nagy számban jelentkeztek a pályázók. Mindenki jól felszerelte magát ajánló levelekkel, be­folyásos protektorokkal. akik között taláni a város­atyák a legkisebb személyiségeik. Az 1. emeleti ik­tató hivatalba négy tisztviselőt állítottak be, kizá­rólag a tanügyi pályázati kérvények átvételére és iktatására, de még így is nehezen tudott az admi­nisztrációs anparátus megbirkózni a kérvényezők ro­hamával. Az iktatóhivatalban állandóéin nagyszámú tömegek várakoztak, iámig kérvényüket átadhatták a lajstromozó tisztviselőnek, különösen szombaton délelőtt az utolsó napon volt óriási a tolakodás. A tanügyi ügyosztályon pontosan még nem tudják meg­állapítani a pályázók számát, de odavetölegesep 4—5,000-re becsülik a kérvé­nyezők tömegét. Most legalább egy-két hétig fog tartani a kérvények feldolgozása és a kellékek, okmányok átvizsgálása. A pályázaton ugyanis, csak azok vehetnek részt, akik hiteles okmányokkal igazolják, hogy megfelel­nek a pályázati feltételeknek. A választás előreláthatóan június végén, vagy július első napjaiban kezdődik. Sorozatos, rendkívüli tanácsüléseken fogja 'folytatni a tanács a választásokat, amelyek körülbelül 10 napig fognak tartani. A tanácsnokokat már most annyira megrohanják a protektorok, hogy kényte­lenek voltak minden tanácsnoki szoba ajtajára kar­tonlapot kiszögezni azzal a figyelmeztető és egyben elutasító mondtatta!, hogy tanügyi választás ügyében senkit sem fogadnak. A figyelmeztetésnek azonban nem lesz nagy foga­natja, mert az ügyes protektorok és a furfangos pályázók ezer ürügyet találnak, hogy a tanácsno­kokhoz bejussanak és támogatásukat kérjék. A B-listás tanerők a választás alkalmára újra egy­ségbe; tömörültek jogaik megvédése érdekében és remélhető, hogy a tanács a választás során figye­lemmel lesz úgy a törvény szellemére, mint a pá­lyázati hirdetményben biztosított jogokra és az üres állásokat elsősorban az érdemes B-listás tanerőkkel és a fegyelmi útoni ártatlanul elbocsátott tanítókkal tölti be. | Magyar Felvonó ᧠Gépgyár R.-T. Wertheim F, és Tsa Utóda VI., LEHEL-UTCA 12. TELEFON : 900-99, 908-54. ÍWMraBiBMMMIM Június 15-ig kell jelentkezniük a lakásigénylőknek. Mindenki jelentkezzen, akinek lakásra van szüksége, A múlt heti viharos közgyűlés elfogadta Kertész Miklós és Bród.v Ernő indítványait a kötött lakás­gazdaság további fenntartására vonatkozóan és uta­sította a tanácsot, hogy állapítsa meg pontos sta­tisztikai adatok alapján, hány lakásigénylő van Buda­pesten, hány lakás lesz 1928. május 1-én, pontosan részletezve, hogy az állam, a főváros és magánosok hány házat, lakást és szobát építenek. Ezeket a sta­tisztikai adatokat oly időre tartozik a tanács elkészí­teni, hogy még ez év november elseje előtt felter­jesztéssel fordulhasson a főváros a kormányhoz a lakás-szabadforgalom tervezett életbeléptetésének el­halasztása érdekében. A tanács már is megtette a szükséges intézkedé­seket az adatok összegyűjtésére. Az épülő házak és lakások statisztikáját könnyen meg lehet állapítani a kiadott építési engedélyek és az építtetők bemon­dása alapján. Egyidejűleg azonban szükség van azokra az adatokra is, hogy az épülő lakásokkal szemben hány lakásigényül van jelenleg a fővárosban. Ennek megállapítása érdekében Liber Endre tanács­nok. a szociálpolitikai ügyosztály vezetője, felhívást tett közzé és abban, '‘-elszólította az összes lakás­igénylöket. hogy lakástkérŐ. kérvényeiket haladékta­lanul nyújtsák be a város tanácsához. Június 15-ig lehet benyújtani , a kérvényeket az iktatóhívataí útján s mindenkinek saját érdeke e terminus pontos be­tartása. mert később beérkező kérvényeket nem vesznek figyelembe. A kérvények nemcsak statisz­tikai adatok alapjául fognak szolgálni, hanem a leg­rászorultabb kérvényezők között fogják kiosztani a most épülő városi héj-házak 3,300 lakását. Éppen ezért mindenki, aki érzi a lakásínség nyomorúságát, június 15-ig nyújtsa be kérvényét a városházára, mert kilátása lehet arra, hogy az új városi lakások­ból számára is kiutalnak egyet. A kérvényeket kor­látlan számban elfogadják, mert ebből fogják ponto­san megállapítani, hogy hány család vár beköltöz­hető otthonra. A kérvények bélyegmentesek. Minden kérvényező tartozik legfontosabb adatait felsorolni, nevének, fog­lalkozásának, jelenlegi* lakásának pontos címével együtt. Be kell jelenteni a kérvényben azt is. hogy a lakásigénylő jelenleg, hányadmagával lakik, s mi­lyen viszonyban van a vele együtt lakókkal. Meg­kell még említeni, hogy a jelenleg bérelt lakásáért milyen bért fizet. A tanács a beérkező kérvények alapján bírálja majd el, hogy kik között osztja szét a 3,500 épülő városi lakást. Mint ismeretes, a bankok rezsijében készülő bér- I házak nagyrésze novemberben, kisebb része január- j ban beköltözhetővé válik. Ezek nagyrészt 1 és 2 szobás, minden mellékhelyiséggel felszerelt lakások | lesznek. A Lenke-út 89—95. sz. alatt 300, a Kárpát- \ utca 13—15. sz. alatt 200. a Hunor- és Veder-utcák I sarkán 330. a Bécsi-út 80—92. sz. alatt 480. a Váci-út 159—161. sz. alatt 200, a Qyarmat-u. 47—49. sz. alatt ; 200, a Rozgonyi-út 2- 6. sz. alatt 100, a gróf Haller- | utca 8—18. sz. alatt 350. a Ceglédi-út 2. sz. alatt 150, a Kolozsvári-út 29 ...49. szám alatt 200. a Szent Lá szló-tér 2. sz. alatt i00, és a Kerepési-út 118. sz. j alatt 80 egy- és kétszobás és részben háromszobás lakás épül. A tanács még ezen a héten kiírja a nyilvános terv- ; pályázatot a főváros saját rezsijében épülő bér- 1 házakra is. Az eredeti tervtől eltérőleg azonban nem négy, hanem csak három bérházcsoport épül. mert a rendelkezésre álló hitelösszegből kellett fe­dezni a többi építkezésnél előfordult túlkiadásokat. j E miatt csak a Némctvölgyi-út 18—20. sz. alatt épül 300. a Róma-utca 51. sz. alatt 100, és a Kisfaludy-u. | 4L sz. alatt 80 középlakás. A Szegényház-utca 1 33. sz. alatt tervezett 100 lakásos bérház építéséről I a főváros kénytelen volt lemondani. Ezekre a bér- I házakra augusztusban jár le a tervpályázat s kora ENAULT autóbuszok, mentő-, tűzoltó- és locsolóautók EIM AN BUDAPEST, V., VÖRÖSMARTV-TÉR 3. ősszel már hozzá fognak az építkezéshez. Ha semmi tozbe nem jön, májusra a város által építendő bér­hazakba is be lehet költözni. Ez a három bérházcso­port 53 milliárdba kerül s remélhetőleg túlkiadás itt már nem fordul elő. A fővárosnak az a terve, hogy a bankok altul épített bérházakat, azok elkészülése után nemcsak átveszi, hanem a teljes építési költsé­get azonnal ki is fizeti, miután így megszabadul a teihes szei ződési feltételektől. Az építési szerződés­ben a tanács ki is kötötte magának, hogy egy éven belül megválthatja az építési költség kifizetése elle­nében a bérházakat. Ennek lehetősége most megvan adva, mert a 20 millió dolláros beruházási kölcsön egy jelentős részét erre a célra használják fel. T a legmegbízhatóbb ! SOPRON-, GYŐR- és VASMEGYEI TEJGAZDASÁGI R.-T. Központi üzem és irodák : !., Fehérvári út 33-35. — Telefon : J. 305-31 és J. 428-01. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNVVIZ-ÜZEME harmatvíz a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon: Teréz 286-76. A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű, alkotása a Spolarich-éfferem söröző BUDAPEST. IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha ! A legszebb kávéház pedig a Spolarich-kávéház BUDAPEST, Vili. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37—39. Esténként cigányzene. Ekpresso kávé. Saját sütő- és cukrászipari üzem. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Béliért Szállója a gyógyfürdővel közvetlen kapcsolatban. ELSÓitANQÓ CSALÁDI SZÁLLÓ! A szálló vendégei a gyógytényezők használatánál 25>/o engedményben részesülnek. — Díjtalan autóközlekedés a szálló és az Apponyi-tér között. radioaktív hőforrás, amely a Széchenyi Gyógyfürdőt táplálja. Csúz, izületi gyulladás, ischias ellen páratlan hatású. 1LOSVAI LAJOS KÁROLY ÁLLATKERESKEDÉSE Budapest, IV., Kaplony-utca 1. sz. alatt. Éneklő- és díszmadarak, papagályok, majmok, egyéb apró emlősök. Kalitkák és mindennemű eleségfélék. Szoba-aquariumok. berendezve vagy berendezés nélkül. — Díszhalak, vízinövények. „Corvin" ebkalács a legjobb kuíyaeleség. Kérje próbára az 99 CC gyorsinérleafet. Magyar gyártmány! Nem drágítja sem vám, sem fuvarköltség. Árban a legolcsóbb, minőségben a legjobb! „IDEAL“ gyorsmérleg vezérképviselete IV., Kossuth Lajos-utca 7. (az udvarban). Telefon: J. 439 24. Míin^nt^nulnb részére összevont tankönyve iViaganianUlOK kivonatok, segédkönyvek magánfanfolyamnál Budapest, VI Dohány-utca 84. Telefon : József 424-4

Next

/
Oldalképek
Tartalom