Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-10 / 6. szám
XXI. évfolyam. 1926. február 10 6. szám. Megjelenik minden lieten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre ......... 20 pengő = 250.000 korona. Fé l évre ............... 10 pengő = 125.00 > korona. ____________Egyes szám ára 4.000 korona._____________ Fő szerkesztő: Б. VIRÁGH GÉZA. Felelős szerkesztő: LIPPÄY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. (Telefon: József 45—82.) A státusrendezésről gyedik is, amely tiltakozásra kényszerít mindenkit a rendelet étién. Ezt a szempontot azért hagytuk utolsónak, mért ez az a bizonyos refrén, amely minden egyes esetben ott kell, hogy álljon az intézkedők előtt: a financiális szempont. Vájjon, ha a miniszter takarékoskodik és a főváros tisztviselői karát megritkítja anyagi tikok miatt, akkor hogy tudja ezt a takarékossági szempontot összeegyeztetni azzal, hogy másrészt óriási nyugdíjakat sóz a főváros nyakába, nyugdíjakat olyanok részére, akiknek munkaképessége most áll virágjában, akik még tudnak és akarnak is dolgozni és fizetésüket hasznos és becsületes munkálkodással akarják a főváros javára megszolgálni?! Hol itt a takarékosság?! Hol a sokat emlegetett financiális szempont, amely miatt most családokat akarnak kiforgatni cxisztenciájukból?! A közgyűlésnek figyelembe kell venni a rendelet összes hibáit, de elsősorban a főváros valódi érdekeit. A salus nei publicae elve alapján tiltakoznunk kell a rendelet minden egyes pontja ellen, de főképen a szemvont ellen, amely ezt a rendeletet szülte. A kormány szempontja nem a fővárosé, a főváros pedig mégis csak egyetlen egy szempontot tarthat kötelezőnek magára nézve: a saját érdekét, a saját igazságát. Nagy megütközést keltett a városházán a belügyminiszter státusrendezési rendelete. Méltánytalanságok és igazíalanságok a rendeletben. elbocsátani. A tisztújításig nem szabad senkit sem szóló rendelet, így, ahogy most előttünk fekszik, sokkal rosszabb, mint mindazok az eshetőségek, amelyekről az előzetes rémhírek tudtak. Azt szokták mondani, nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik, ebben az esetben azonban az történt, hogy az ördög sokkal feketébb, semmint azt előre is gondolhatta volna valaki. Az a helyzet állt elő a belügyminiszteri rendelet folytán, hogy a fővárosnak úgyszólván minden vezető embere, útilaput kapna a talpa alá és szélnek volna bocsátható, ha . . . ha a főváros közönsége egyszerűen belenyugodnék abba, amit róla, nélküle határozott el a belügyminiszter. Máról holnapra árva maradna a városháza, és mindazok közül a főbb tisztviselők közül, akik több mint három évtizede minden gondolatukat a fővárosnak szentelik, nem maradna meg senkisem, és mindaz a tapasztalat, szaktudás és szeretet, amely az évtizedek során felhalmozódott a főváros vezetőségében, most semmivé foszlanék. Valószínűleg úgy látja a belügyminiszter, hogy felesleges a tapasztalat, tudás és hozzáértés, hogy Budapest ügyeinek nagyszerű rendezettsége könnyen nélkülözheti azokat, akik eddig annyi szorgalommal és lelkesedéssel dolgoztak és most már megy magától is minden: nincs szükség többé azokra, akikben koncepció és tudás összpontosult a város javára. Nem tudjuk, miként vélekednék a belügyminiszter, ha valaki a vezetése alatt álló minisztérium minden egyes osztályának vezetőit máról holnapra el akarná kergetni, feleslegesnek mondván őket, de azt igenis tudjuk, hogy mit mondunk mi a belügyminiszternek, amikor a fővárosnak ilyen rendkívül fontosságú ügyét akarja egy tollvonással csak úgy egyszerűen elintézni. És azt is tudjuk, mi a főváros lakosságának véleménye arról az antidemokratikus státusrendezésről, amely nemhogy kedvezne a tisztviselői karnak, hanem éppen ellenkezőleg, sújtja és megbénítja ezt a testületet. Antidemokratikus és antiszociális a belügyminiszter rendelete, mert egyrészt a kicsinyeket sújtja s csak a legfőbbeknek juttat egy keveset, de azoktól, 'akik erre leginkább lennének rászorulva, csak elvesz, és antiszociális, mert éppen azokat a tisztviselőket fosztja meg a minimális létszükségletektől, amelyek amúgy is csak keserves vergődéssel tudják vonszolni a megélhetés szörnyű igáját. A főváros közgyűlése nem fogja elmulasztani, hogy alapos szemle alá vegye ezt a rendeletet és nem fog belenyugodni azokba az intézkedésekbe, amelyek így papiroson oly egyszerűek, de a valóságban igazi anarchiát idéznének elő a főváros egész apparátusában. De legfőképen azzal kell foglalkoznia a törvényhatósági bizottságnak, hogy szembeszálljon azzal a szellemmel, amellyel odafent a minisztériumban a főváros ügyeit intézik, azzal a szellemmel, amely nem tud belenyugodni abba, hogy Budapest székesfővárosnak a belügyminiszter csak felügyeleti hatósága, de nem szuverén ura, akinek joga lenne diktálni a főváros élete és halála fölött. Ez a rendelet újabb példája annak, mennyire értékelik a főváros autonómiáját, s hogy a kormány mennyire negligálja a fővárosnak törvényekben biztosított önkormányzati jogát. Nem, rosszul fejeztük ki magunkat: a kormány nem negligálja, hanem egyszerűen elkobozza ezt az autonómiát, s mint az utóbbi időkben nem először, úgy most is kísérletet tesz arra, hogy egyszerűen a maga hatáskörébe vonjon olyan jogokat, amelyek kizárólag a főváros lakosságát illetik. E három szemponton felül van még egy neA belügyminiszter a múlt hét végén leküldte rendeletét a városházára a státusrendezés ügyében! s ezáltal megszűntek mindazok a kombinációk, amelyek a tisztviselők körében a státusrendezéssel kapcsolatban keringtek. Nagyjában már mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen rendelkezéseket fog tartalmazni a belügyminiszter rendelete, de az utolsó nereis senki sem hitte komolyan, hogy, a kósza rémhíreknek megdönthetetlen alánjuk van. A leérkezett rendelet most kétségtelenül Leigazolta az elíCfjM. hírek hitelességét, kétségbeesésbe döntve a tisztviselői kar jelentékeny részét. Legelsősorban a státusrendeletnek a fizetésmegállapításokra vonatkozó része keltett nagy csalódást a tisztviselők között, mert a polgármesteren kívül a tisztviselők alacsonyabb kategóriái alig részesültek említésreméltó fizetésjavításban. Amíg a nolgármester fizetése kerek 50%-kai emelkedett, addig a tanácsnokok, főjegyzők, jegyzők, fogalmazók maximum 15%-os fizetésjavítást kanták, de ha mellékesein B. osztályba kerültek, úgy fizetésük semmivel sem emelkedett. A csekély fizetésjavításnak az az oka, hogy az eddigi 13 fizetési osztályt leredukálták 11 fizetési osztályra, s a főbb tisztviselőket egy fizetési osztállyal hátrább szorították. Az új státus szerint a polgármester fizetése szolgálati évei szerint havi 22—25 millió korona, amihez jelentékeny összegű reprezentációs költség is járul, az alpolgármesterek fizetése 1-6—19 millió, a tanácsnokok, elöljárók és hivatalvezetők havi illetményei 10—12 millió koronát tesznek ki, amelyet 2—4 millió korona külön költség egészít ki. Nemcsak a városházán, de a városházával szoros nexusban levő körökben is izgalommal vegyes érdeklődéssel várták a belügyminiszter státusrendeletének azt a részét, amely az állítólagos nyugdíjazások felől közöl utasításokat. Sajnos, az előzetes hírek e tekintetben is igazaknak bizonyultak, mert a városházára érkezett miniszteri rendelet arra utasítja a főváros vezetőit, hogy mindazokat a városi tisztviselőket, akik szolgálati idejük 35-ik évét betöltötték, vagy a közeli jövőben betöltik, haladéktalanul helyezzék teljes fizetéssel nyugdíjba. Nyugdíjazni kell a belügyminiszter utasítása értelmében azokat a tisztviselőket is, akik bár effektive nem szolgálják 35 éve a fővárost, de akiknek szolgálati idejükben olyan évek szerepelnek, amelyek — mint a millenniumi és háborús évek — duplán számítódnak, s így a 35 évi szolgálat befejezettnek tekinthető. Ezek szerint tehát nyugdíjba kell vonulniok mindazoknak a városi tisztviselőknek, akik 1892-ig léptek a főváros szolgálatába. Természetes, hogy e régi tisztviselők azóta mind vezető állásba kerültek s így csuna főtisztviselőnek kellene a közigazgatás éléről távoznia, Az elnöki ügyosztályon összeállították ezeknek a tisztviselőknek a névsorát, akik között, mint már megírtuk. , első helyen szerepelnek Buzáth János és Folkus- házy * ^'os alpolgármesterek, rajtuk kívül Édes Endre, Barczen Gyula, Bukovszky Viktor tanácsnokok, Szalay Sándor, Ernőd József, Vigh János, Budád Ede, Rajháty Ferenc elöljárók, Némethy Béla, Jankó Béla, Csornai Gáspár főjegyzők, Linhart József, Sólthy Lajos, Heidler Róbert, Mihályik István, Rumbach Dezső műszaki főtanácsnokok, Ács Ferenc főszámvevő, Reitter Ferenc, Rle- novits Nándor, Hilbert Rezső főszámtanácsosok, Demkó Béla tiszti orvos, Thirring Gusztáv statisztikai hivatali igazgató. Breuer Szilárd tűzoltó-főparancsnok, Rállay Imre tűzoltó-parancsnok, Reiter Ferenc és Buzay Béla főigazgatók és Gerlóczy Zsig- mond kórházigazgató. E főtisztviselők nyugdíjazásán kívül a belügyminiszter még a hivatalfönök-helyettesi állások megszüntetését kívánja, amely intézkedés végrehajtása Zuna Péter tiszti főügyészhelyettes, Csordás Elemér tiszti főorvos- helyettes, Wurmb Elemér és Kovács Jenő árvaszéki elnökhelyettesek elbocsátását tenné szükségessé. A főváros tanácsa beavatott forrásból nyert értesülésünk szerint a törvényhatósági bizottság útján lépéseket akar tenni annak érdekében, hogy a nyugdíjazások és a helyettesi állások megszüntetésének végrehajtását legalább az őszi tisztújításig lehessen kitolni. Lehetetlen ugyanis, hogy 50—60 vezető tisztviselőt, a fővárosnak úgyszólván egész vezetőségét most kitegyék állásaikból és a tisztújításig vezetőség nélkül hagyják a fővárost. Azt szintén céltalannak és helytelennek tartják, hogy időközi választással töltsék be a nyugdíjazás és elbocsátás folytán kiüríteni kényszerült állásokat, mert a küszöbön álló általános tisztújításon esetleg újra gazdát cserélnének ezek az állások. A közgyűlés pártjai is egyetértenek egymással és a tanáccsal abban, hogy a tisztújításig nem szabad megbolygatni a mai rendet, és az egész törvényhatóságinak az az álláspontja, hogy sem nyugdíjazásokat, sem állás-megsziintetése- ket őszig nem szabad keresztülvinni. Különben is az a szándéka a törvényhatósági bizottságnak, hogy a szolgálati éveket betöltött tisztviselők nagy- részét visszatartsa állásaikban, mert értékes, pótolhatatlan munkásságukat nem nélLegmodernebb gyógyintézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIUM BUDAPEST, Vili. VAS-UTCA 17. sz. Idegbetegek, üdülők gyógyMagánklinikai osztályon teljes ellátási díj napi 140.000 korona. helye, vízgyógyintézet, nap- és légfürdők. Várospolitikai és közgazdasági lap.
