Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-20 / 42. szám
4 Független Budapest 1926. október 20. Utolsó szüret a maglódi-úti szőlőtelepen Megszűnik a szölőtelep és kertváros épül a helyén. Még tavasszal elhatározta a közélelmezési bizottság. hogy a főváros maglódi-üti szőtőtelepét feloszlatja és a területet más gazdaságosabb célokra fordítja. Több terv merült fel annak idején, hogy mi létesüljön a szőlőtelep helyén s a kiküldött szak- bizottság végül a mellett foglalt állást, hogy a legmegfelelőbb lesz, ha a 105 holdas területet apró, kertes, családi házakkal építteti be a főváros. A szőlő- telep ugyanis az évek során át állandóan ráfizetéssel dolgozott, vagy legjobb esetben, jó termés idején, behozta azt. amit egy-egy évben a főváros az üzem fenntartására fordított. De ilyen jó termő esztendő alig egy-kettő fordult elő a szőlőtelep egész fennállása idején, ellenben annál több volt a ráfizetéses esztendő. A legutóbbi évben kerek egy milliárdot ölt bele a főváros ebbe a halott gazdaságba és 60 vágón trágyát hordatott szét a 105 hold földön, hogy valahogy termékenyebbé tegye a talajt. Az volt a főváros célja, hogy Budapesten is meghonosítsa a Meránban divatos szőlő-gyógymódot és ezzel a hatósági szőlőteleppel látja el a budapesti szőlő-kúra szükségleteit. Ezek a vérmes remények azonban hiábavalók voltak, mert nyilvánvaló lett, hogy a szőlőtelep további fenntartása évről-évre csak űja'ob súlyos anyagi áldozatokkal terhelné a fővárost. Ezért azután mindenki helyeselte a közélelmezési bizottság határozatát, amellyel kimondotta, hogy ez év végén, a szüret után. a szőlőtelepet likvidálni keik Most kezdték meg az utolsó szüretet a maglódi-úti szőlőtelepen és az utolsó szüret is igazolta a gazdaság feloszlatásának jogosságát. Az idtl.i befektetett egy milliárdnak csak kis hányada térül meg és a 60 vágón trágya siem javított lényegesen a talajon. Ez az utolsó esztendő is tehát alapos ráfizetést eredményezett és 'a főváros most már csak örülhet, hogy megszabadul ettől az üzemtől. Az eredeti tervekhez képest a szölőtelep területén családi lakótelep létesül, körülbelül 300—350 kertes házzal. Az építésre nézve nem régen egy építészekből álló konzorcium tett ajánlatot a fővárosnak igen előnyös feltételekkel, de eddig még nem történt döntés arra vonatkozóan, vájjon a főváros saját maga épiti-e fel a családi házakat, vagy pedig magánvállalkozókkal köt-e erre vonatkozóan szerződést. Van ugyanis egv terv, amely szerint maga a városi építtetné fel az egész telepet s a házakat amortizációs lefizetésre fővárosi tisztviselőknek adná el Az építkezéshez körülbelül 35—40 milliárd volna szükséges, de ezen felül sok milliárdot igényel a területre a közművek bevezetése. A szüret befejezése után a szőlőteiep teljesen felszámol és az építkezési ügyosztály gondoskodni fog a részletes építési tervek elkészítéséről. Az a szándék, hogy kora tavasszal serény tempóban megkezdik a családi házak építését és a közmüvek bevezetését s lövő ősszel a szölőtelep helyén már egy új városrész viruló képe fog mosolyogni az arra haladókra. Alaptalan rémhírek a külföldi hitelezőknek a főváros ellen történt demarsáról. Az osztendei egyezmény hatályba lépett. — A hitelezők megkapják kötvényeiket. Az utóbbi napokban különböző hírek terjedtek el a főváros külföldi köicsönévél kapcsolatban. így többek között egyes lapok azt írták, hogy a francia hitelezők meg akarják támadni az osztendei szerződést és pert indítanak a főváros ellen az iránt, hogy a frankkötvényeket valorizáltan fizesse vissza a tulajdonosoknak. Mások viszont azt a hírt keltették, hogy a hitelezők szindikátusa demarsot intézett a fővároshoz, mert a főváros állítólag még most sem fizette ki a hónapok óta esedékes kamattartozásait. Illetékes helyen érdeklődtünk e hírek valódisága felől s a következő információt kaptuk: — A főváros az 1914. évi német és az 1910. évi angol kölcsönétnek — az osztendei egyezmény feltételeinek megfelelően — elkészített új szelvényeit ez év július 20-án Berlinben a Dresdner Banknak. illetve augusztus 9-én a londoni Lloyds Banknak átadta. Az 1926. július 1-én esedékessé vált folyószelvények kifizetése úgy Londonban, mint a kontinensen már megkezdődött. Az osztendei egyezményhez való hozzájárulás céljából Budapesten, a főváros központi pénztárában letétbe helyezett német és angol kötvényeket a főváros központi pénztára a jövő hét folyamán fogja a kötvénytulajdonosoknak visszaadni a megfelelő új szelvényívekkel együtt. Az 1911. évi francia kölcsön új szelvényei a francia klíringeljárás késedelme miatt eddig nem voltak az érdekelt bankoknak átadhatók. Mind a három kölcsön 1925. év végéig esedékes hátralékos szelvényeinek beváltására szolgáló mintegy 450,000 angol fontnak szétosztására vonatkozólag í a tárgyalások a főváros is a h'telezők bizalmi szerve között már régóta folyamatban vannak, 1 és ha a francia klíringeljárásnak késedelme különö- ] sebb nehézséget nem fog okozni, ezeknek a szelvé- ' nyéknek beváltása előreláthatólag még a folyó év folyamán megtörténhetik. Az osztendei egyezmény immár teljes hatályba lépett, minthogy ahhoz az angol hitelezőknek több mint 90%-a, a német kölcsönkötvény-tulajdonosoknak több mint 75%-a és a francia hitelezőknek mintegy 60%-a hozzájárult. De a hozzájárult francia kötvénytulajdonosok számára való tekintet nélkül is hatályos az egyezmény, mert a hatálybalépést a francia hitelezők érdekeit képviselő, a francia kormány részéről kijelölt szerv még június folyamán, a kötvénybejelen- tési határidő meghosszabbítása alkalmával elismerte. ■wimiiiiii>hiiiiwiwiiiihhi'iiii>(1»iiiiiiii мшшищ m штттттняттттттттштт&тттштттлттк A közgyűlés egyhangúlag követeli a régi ügyosztályok visszaállítását. Az országos vas- és gépipari kiállításon aranyéremmel kitüntetve. — Kézműipari tárlaton aranyéremmel kitüntetve GEBET FERENC égető bélyegző-üzeme és különleges tűzhelyek készítési vállalata BUDAPEST, VII. KÉR., NAGYDIÓFA UTCA 6. BAGÓ KÁROLY mester BUDAPEST, IX. KERÜLET, RÁDAY-UTCA 41. SZ. Elvállalok mindenféle cserépkályha, kandalló, fakaréktűzhely felállítását, javítását és új kályhák legolcsóbb szállítását. Kályhákat legújabb fafűtési rendszerre átalakítok. IKULCSÁR SÁNDOR aranykoszorús mester, bronzáru- és csillárgyár I Budapest, VI., Dessewffy-utca 9-11. Telefon: 25-44. I Díszes és egyszerű világító testek, fémtömegáruk, fémöntés, fémnyomás, fémesztergályozás, fémcsiszolás. OZM1 PÁL ácsmester BUDAPEST, VII. KÉR., ÖV-UTCA 183. Telefonhívó: "József 96—21. LICHTMANN ADOLF egészségügyi berendezések vállalata Budapest, V., Sólyom-ulca 20. — Telefon : 97—56. Konkrét indítvány kerül a közgyűlés elé. November 3-án lesz az első reindes közgyűlés a három hónapos nyári szünet után s ezen az ülésen választják: meg az új tanácsnokokat is. A tanácsnok- főjegyzői álláson kívül, amelynek betöltése egy héttel előbb történik meg. csak tizenegy tanácsnoki állás vár új gazdára, mert a másfél év előtt történt ügyo-sztályösszevomiások folytán megszűnt négy ügyosztályt még most sem állították vissza. A törvényhatósági bizottság tagjai körében azonban, mint a Független Budapest már több alkalommal megírta, erőteljes mozgalom indult meg a régi adminisztrációs rend visszaállítása érdekében és egyhangú az óhaj, hogy a városházán ismét állítsák vissza a jól bevált 16 ügyosztály rendszerét s ezzel kapcsolatosan szervezzék meg a harmadik alpolgármesteri állást. Petrovúcz Gyula képviselő, a keresztény községi párt egyik vezető tagja fogja a november 3-iki közgyűlésen indítvány alakjában szóvátenni ezt a nagyjelentőségű kérdést és javasolni fogja, hogy a törvényhatósági bizottság egyhangú határozattal írjon fel a kormányhoz az ügyosztály-összevonást elrendelő szanálási rendelet visszavonása ügyében. Javasolni fogja, hogy a közgyűlés és a tanács a rendelet visszavonásával kapcsolatban kérje fel a kormányt a 16 régi ügyosztály és a harmadik alpolgármesteri állás visszaállításának engedélyezésére. Előrelátható, hogy az egyhangú közgyűlési határozatot a kormány nem fogja figyelmen kívül hagyni, hanem annak indító okait méltányolva, teljes egészében honorálja a törvényhatósági bizottság kívánságát. A tisztviselők inagy örömmel fogadják Petrovúcz Gyula akcióját, melyet a közgyűlés minden tagja pártkülönbség nélkül támogat s annak sikerében rendületlenül bíznak. Nemcsak a főváros egyetemes érdeke követeli a négy megszüntetett ügyosztály önállóságának visszaadását, hanem a tisztviselők egyéni érdeke is, miután öt vezetőállást szüntetett meg a mostani helyzet, s ezzel rendkívüli módon megnehezítette az érdemes tisztviselők előbbrejutását. A tanácsnokválasztás után bizonyára számos olyan kiváló főjegyző marad még, akik a kevés számú tanácsnoki állás miatt nem jutottak az őket megillető magasabb pozícióba. Ezeknek egyetlen reményük már csak az lehet, ha rövid időn belül ismét 16 ügyosztálya és 3 alpolgármesteri állása lesz a fővárosnak s az öt új állás folytán fokozatos elhelyezkedési lehetőség kínálkozik számukra. Ezzel kapcsolatosan említjük meg. hogy a közgyűlés sürgetni fogja a kerületi beosztások revízióját. mert a kerületek mai aránytalan beosztása közigazgatási szempontból és a lakosság érdekei szempontjából is tarthatatlanná vált. Tervez és készít: vízvezetéket, csatornázást, épület-, és mindennemű bádogosmunkát. ECH KÁROLY ÚTÉPÍTŐ- ÉS KÖVEZŐMESTER ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, VII., Thököly-űt 69. Telep: VIí., Ilka-utca 4. szám; Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SPIEGLER SAMU Budapest, VII., Damjanich-u. 47. TELEFON : J 49-37. I CSAK EREDETI VIZET IGYUNK. i Szent LukáesMő Rt. „Kristály“ Kíitvállalaía III., Zsigmond-utc 25—27. Telefon 43-90. KONDOR REZSŐ lakatosáru és redőnygyár Stiriai lemezből készült görredőriyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. V i <i é к г e cl í i in ente« eső m я в о 1 st н Budapest, VII., Peterdy utca 14. sz. Telefon : József 26—18. Alapíttatoit 1896-ban. Bostwigh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek.