Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1916-11-15 / 46. szám

Tizenegyedik évfolyam. 1916. november 15. 46. szám. Független Budapest Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ^ előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 20 kor. ^ Félévre 10 kor. Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM : József 45—82. Az élelmezési vita alatt, amely két közgyűlési napon át forrt, szikrázott, perzselt vagy locsogott, aszerint, amilyen szónok volt épp soron, sokkal több szót vesztegettek a múltra, mint megérdemelte és sokkal kevésbbé domborodott ki a jövő tennivalója, mint kellett volna. Általán: a városházi köz­gyűlések szónokai még valamennyien, az egyetlen Vázsonyit kivéve, a hatvanas évek derék patétikus szónokaihoz jártak iskolába; elpuffogtatnak egy-két kacska- ringós frázist, meglegyintenek egy pár rozsdás gondolat-fringiát s boldogok, hogy most már megjavították a közélelmezést. Mennyi naivitás egy rakáson! S milyen veszedelmes ötlet-szegénység egy-egy ilyen városatyai szó-kolónia, amikor nem köz­jogi szőrszálhasogatásokról, hanem ko­moly, életbevágó és praktikus valamiről, az emberek gyomrának közellátásáról van szó! Mi csak szegény Folkusházyt sajnáltuk, aki két napon át görnyedve figyelt, hogy milyen tanácsokat adnak a közélelmezés­nek s végezetül, amikor összemarkolta a sok szónoki frázisokat, nem talált a kezé­ben még egy ostorvesszőt se, amivel huszonötöt verethetne azokra, akik min­dennapi munkájának útjába mázsás gö­röngyöket hengeritenek. Semmit sem ér az ilyen szószátyárko­dás. A közélelmezést csak úgy lehet meg­javítani, ha praktikus lépések történnek abban az irányban, hogy az élelmiszer­beszerzés és elosztás igazságos legyen. Ehhez pedig nem szavak, hanem tettek kellenek, nem bírálatok, hanem okos ötletek, mikép kellene az államhatalom korlátlan erejű osztályosait meggyőzni arról, hogy a főváros polgárságának épp úgy joga van nem nélkülöznie, mint azoknak, akik a legszükségesebb élelmi­szerek forrásainál állanak. • ' Avagy miért nem akadt egyetlen-egy szónok sem, akinek eszébe jutott volna, hogy az egész közgyűlés, úgy ahogy van, menjen el deputációban az illetékesekhez s igy erőszakolja ki tőlük azokat az élelmiszereket, amikre a polgárságnak a további kitartáshoz okvetlenül szüksége lesz? Miért tekinti szónoki frázisokkal elintézettnek a városatyai kórus azt a lehetetlen kínlódást, amelylyel a városi tanács ezt a kérdést a közmegnyugvás vágányába terelni törekszik? A polgárság már megelégelte a fráziso­kat. Igaza volt annak a városatyának, aki egy szónoki lángtenger közepébe bele- lövellte a szomorú valóság jéghideg sugarát: »Zsir kell a népnek!« Való­ban : olyan szónoklatok kellenek a pol­gárságnak, amelyek megjelölik a praktikus útját s módját annak, hogy a hiányzó élelmiszerekhez mikép juthat hozzá a legbiztosabban és legsimábban a plebs, a tömeg. De amig nem hall ilyeneket, örökre elmegy a kedve attól, hogy kétnapos élelmezési vitákból rakosgasson egyet- mást tátongó ürességéi éléskamrájába . . . szakembert, Kögler Gusztá.vot, akik mindenesetre szak­szerű felvilágosításokkal és tanácscsal szolgálhatnának a tisztelt albizottságnál. Még csak azt sem tudjuk, hogy Ripka Ferenc drl, avagy Stark Li pótot, a fővárosi üzemek vezérigazgatóit meghallgatták-e illetékesen ? Holott nyilvánvaló, hogy szakszerű kérdésekhez csak szakemberek szólhatnak hozzá azzal az alapossággal, amit a kérdés megkövetel. S vájjon mikép fogja ez az albizottság elbírálhatni azokat a szakértői hozzá­szólásokat, amelyeket megfelelő testületek és szak­körök intéztek a tanácshoz, ha hozzá se konyitanak ezekhez a kérdésekhez ? J MÉRLEGEN. Ж A kávéházi tejfogyasztás korlátozása Kürthy báró számára azzal a váratlan következménnyel járt, hogy a kávéházak­ban tényleg beszüntették a felesleges tej pazarlást, ameny- nyiben délután háromtól este nyolcig nincs semmiféle tejes uzsonna, ellenben fényes restaurantok és előkelő szállók éttermei a kávéházi tejfogyasztás korlátozása óta vigan hirdetik délutáni kávé-uzsonnájukat, előkelő quartett vagy cigányzene kíséretében. Csak a Köz- élelmezési Hivatal elnökének becsületes vidéki naivi­tása лет láthatta meg előre, hogy ez be fog követ­kezni, ha a rendelet kifelejti a számításból ezeket a luxus-helyeket. Mi tudtuk előre, hogy • a budapesti élelmesség egyszerűen bele fog kapaszkodni a rende­let szigorú sleppjébe s nem tekintvén a tendenciát, amely azt célozza, hogy a budapesti délután tejfo­gyasztása megtakarittassék a csecsemők, gyermekek és betegek számára, egyszerűen a rendelet szövege alap­ján lázasan berendezkedett délutáni uzsonna-kávéra s ezt vigan hirdeti is. A kávésoknak ez a tragikomi- kuma persze nem tobzódhat a gyönyörűségben sokáig. De jellemző a pesti viszonyokra, hogy egy okos és célszerű rendeletet mikép használnak ki a maguk cél­jaira olyanok, akikre nem is lehetett ráhúzni, mert eleddig a kávéházi üzemet nem állították be üzleti céljaik szolgálatába . .. Ж Л vigalmi adóval kapcsolatosan akadnak, akik a megadóztatás alá vo­nandó szórakozási helyek védelmére sietnek s azt kí­vánják, hogy a főváros inkább lépjen a takarékosság útjára, mintsem hogy ismét a közönség nyakába sóz­zon egy újabb adónemet. Miután könnyű Cato mód­jára megsuhogtatni a levegőben a takarékosság va­rázsvesszejét, szíveskedjenek ezek a tisztelt Caiók meg­mondani talán azt is, hogy hol, mikép és milyen eszközökkel kell megkezdeni a takarékoskodást ? Mert hiszen a tanács takarékoskodik, amennyire lehet és amennyire —- szabad . . De vannak területek, ahol a túlzott takarékoskodás egyenesen a közérdek- bőrére megy, aminthogy Bárczy elég világosan kimutatta, hogy a visszasohajtott konzervatív időkben sem taka­rékoskodtak, csak éppen nem fejlesztették a fővárost s ezért volt kisebb, jelentékenyen kisebb a budget is. De ha már féltik a vigalmi adótól a szórakozó pub­likumod, mért nem tiltakoznak előre az ellen, hogy a szórakozási helyek, amelyek legalább 50 — 100 száza­léknyi haszonra dolgoznak, a tervezet dacára, ne há­rítsák át ezt a szükséges, okos és jövedelmező adót a közönségre?! Mért mindjárt a tanácsot állítják a kalapács alá s méri nem a szórakozó helyeket, ame­lyekről előre tudják, hogy a vigalmi adó behozatala esetén semmit sem áldoznak jövedelmeikből ? ! Ж A gáz és villamos megadóztatásáról is fognak tárgyalni abban a huszas albizottságban, amit a pénzügyi bizottság a deficit csökkentésének megvitatására kiküldött. S milyen sajátságos: bármikép kutatunk is e derék és tisz­teletreméltó albizottsági tagok között, nem látjuk kö­zöttük például Stromszky Sándort, avagy tudós Zi- pernowszky Károlyt, vagy épen a leggyakorlatibb A főváros uj adói. A múlt héten tartotta meg első ülését az a huszas albizottság, melyet a pénzügyi bizottság küldött ki az adókérdések tárgyalására. Ezen a hűen második ülését fogja tartani, melyen már érdemlegesen is foglalkozik a főváros jövedel­mének szaporítására vonatkozó javaslatokkal. Az első ilyen javaslat: a vigalmi adóról szóló, meg is jelent. Még Bérezel Jenő dr. tanácsnok dolgozta ki, a javaslaton május 20-iki dátum szerepel s hogy csak most került nyilvános­ságra, annak az az oka, hogy' a közgyűlés a nyári szünet előtti utolsó tanácskozásán azt kí­vánta, hogy a jövedelemfokozásra vonatkozó javaslatokat együttesen tárgyalják. A vigalmi adóról szóló javaslat szolgál né­hány meglepetéssel. Nem egyforma elbánást állapit meg a szórakozókkal szemben, mert kü­lönbséget tesz többé és kevésbé megadóztatott szórakozások között, azonkívül sehol sem magát a vállalatot terheli, hanem mindig a szórakozni szándékozót. A vigalmi adó tehát sehol sincsen belekalkulálva a jegy árába, hanem azt azon fölül fizeti az, aki a jegyet megváltja. A szín­házakat, hangversenyeket, sportmutatványokat tiz százalékos vigalmi adó terheli, mig az or­feumokat, varieté-előadásokat húsz százalékossal Mint uj dologról lehet megemlékezni a kártya­adóról. Nemcsak a kártyapénzt adóztatja meg a főváros húsz százalékos adóval, hanem kikéri részét húsz százalék erejéig a pinkából is. Min­den egyesület, amelynek helyiségeiben kártyáz­nak, erről a jövedelméről pontos számadást kö­teles vezetni és jövedelme húsz százalékát min­den hónap 10-ik napjáig köteles a főváros köz­ponti pénztárába beszolgáltatni. Valószínű, hogy ez a rendelkezés nem fogja a legkellemesebbül érinteni a társasköröket, már csak azért sem, mert ezzel pontos kimutatást kapunk kártya­jövedelmükről, de a fővárosnak, ha a vigalmat akarja megadóztatni, rá kellett térnie a kártyára is. A főváros előterjesztése 500.000 koronában szabja meg ezt az adóalapot, amely a kártya révén lesz jövedelmező a fővárosra nézve, azt hisszük azonban, ez a számítás nagyon pesszi- misztikus, mert a kártyapénz és a pinka jöve­delme jóval többet tesz ki Budapesten. A főváros több, mint másfél millió ■ koronát remél a vigalmi adótól, olyan összeget tehát

Next

/
Oldalképek
Tartalom