Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-07 / 23. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. junius 7. Várospolitikai lapja Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja. Megjelenik minden szerdán, a szükséghez képest többször is. ♦ előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST“ melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. ♦ Félévre 8 kor. Városok sorsa. Nem nehéz azt kitalálni, hogy e furcsán nehéz időkben mi alkotja a városok sorsának a gerincét: a minap összegyűltek a magyar városok polgármesterei s élükön Bárczyval, a székesfőváros podesztájával, meghányták-vetet- ték, hogy milyennek kellene lennie az ideális városi közélelmezésnek — háborúban. Csak mosolyogni szabad azon, hogy ez a kérdés még mindig probléma lehet. Idestova vége lesz a világháborúnak s a tisztelt polgár- mester urak még mindig nem tudtak megállapodni abban, hogy mikép szolgálhatnák legjobban azokat a fontos érdekeket, amiknek védelmét ezen a téren a közbizalom ab ovo reájuk ruházta. Mi, ha akarnók, megsughatnók nekik azt az édes titkot, hogy — bizony — ezeket az érdekeket sehogyan se tudnák jól, még kevésbé ideálisan szolgálni. Azt is elárulhatnék nekik, hogy ezért az ódium legkevésbé hárul reájuk, ám sokkal nagyobb mértékben a magyar kormányra, de legteljesebben arra a polgárságra, amely rugkapálódzik, ha élelmiszeruzsorát kell elszenvednie, de az sohasem jut az eszébe, hogy önmaga a legnagyobb uzsorása önmagának. Ez nem paradoxon, hanem szintiszta igazság. A magyar közönség az oka annak, hogy az élelmiszerek árai olyan magasra csaphattak fel s a magyar publikum önmagára vessen, ha egyeseknek sikerült annyira kihasználniok a konjunktúrákat. A városok polgárságai sokkal szervezetlenebbek, mintsem hogy szembe tudnának szál- lani eredményesen azokkal az árdrágító törekvésekkel, amelyek eret vágnak a zsebeiken. Az uzsora-ösztön magában rejti a szervezettség hajlamát is. Az élelmiszerárusok attól a pillanattól kezdve, hogy felismerték a konjunktúrák kihasználásának lehetőségét, mintegy parancsszóra jobban összetartanak, mint összetartott Castor és Pollux a barátságban. Ezek a kedves kereskedő urak a legfinomabb lemezei annak a ‘fonográfnak, amely az árhullámzás akkordjait felveszi. Őket nem kellett megszerezni az uzsorára, mert első pillanattól kezdve tisztában voltak vele, hogy közös érdekeiket csak a legmesszebbmenő egyöntetűséggel szolgálhatják igazán. Cgyanez az ösztön már nem tudott megközelítőleg sem igy érvényesülni a nagyobb tömegeknél, amikor ezek ki lettek szolgáltatva az önkényes árhullámzásnak. A polgárság soha nem is gondolt arra, hogy az élmiszer-túlkapá- sok ellen talán szervezkedni is lehetne. A bojkott és egyéb retorziós eszközök az ő szemükben még ma is ismeretlen fogalmak. De a jajgatásban még a hivatásos teraszkoldusokat is lefőzték. Ilyen körülmények között mindhiába való Főszerkesztő: DR SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: Б. VíRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII., Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45-82. bármiféle jámbor kísérlet, hogy a városok közélelmezését tűrhetővé tegyék. Az első hibát maga a polgárság követte el, amikor szervezkedéssel nem szállt szembe az árdrágító törekvésekkel s ezt az első hibát semmiféle helyes intenció többé jóvá nem teheti. Hogy vérzünk és nélkülözünk is talán, ezt köszönjük meg az ener- giátlanságuknak. Hogy élünk, ezért adjunk hálát a gondviselésnek, amely velünk szemben elment a lojalitás legvégső határáig, amikor az uzsoraárakhoz többé-kevésbé általánosan megfelelő kereseti viszonyokat is adott. MÉRLEGEN. * Zászlódíszben ünnepli a főváros a német flotta győzelmét az északi tengeren. Senkinek semmi kifogása sincs ellene, hogy a tanács keresi az alkalmat, hogy kifejezze hadi helyzetünk felett való örömét. De ez már kissé meglepő, hogy a közúti társaság is sietett kivenni a maga részét az általános örömből s aprő^gászlócskákkal egy napra feldíszítette a maga k..éWjnit. Milyen bizarr ötlete ez ennek a par excellence üzleti vállalatnak ? Szinte meg se tudja érteni, hogy miképen kerülhetett ez a két dokumentum : közúti kocsi és győzelmi zászlócska egymáshoz. Vájjon a közúti villamos nem ünnepelné-e legméltóbban azzal ilyenkor a harctéri sikereket, hogy rendkívüli áldozatokat hozzon a közlekedés megjavításáért?! Mi nem tudjuk, hogy az erre vezető eszközök mik és mennyiben vehetők igénybe. De el tudjuk képzelni azt az esetet, hogy ez a józan és reális üzleti vállalat kissé jobban utána nézzen annak, ami kocsijain folyik s minden eszközzel — mondhatnák — vasszigorral keresztülvinni azt az akaratát, hogy az utasokat kiszolgáló intenciói meg- finomodjanak. * Legyen nyugodt kedves barátom, mihelyt lecsap reánk az a hír, hogy nemsokára vége lesz a világháborúnak, meg fog mozdulni az egész app irátus, amely . ma csendesen meghúzódik a semmittevés árnyékában s újra megindul a rablóhadjárat a hatalom megtartási eszközeinek megszerzésére. Azok az tirak, akik most nyeregben ülnek, egykönnyen nem hagy ják onnan kilódit- tatni magukat. Ma meg óvatosan hallgatnak s nem bújnak elő a sötétből. De mihelyt megkezdődik újra a normális élet, a tiszta klikkvezér urak érteni fogják minden csínyját-binját annak, hogy miképen édesgessék magukhoz újra a jámbor híveket. S meg fog indulni a lázas toborzás párthivek után. Régiek és újak egyforma metódusnak lesznek alávetve s ha száz közül csak harmincai sikerülni fog levenni a lábukról, a diadal az övék lesz, mert a többi hetven azzal sem törődik majd, ha a bőrét lenyúzzák róla. Sajnos, a fővárosban ez az egyetlen tünet, ami ellen apellálni csak — a sóhivatalhoz lehet. * Olvassuk egy kommünikében, hogy a zsirelárusitási napokon ezentúl nem az élelmiszerbódék alkalmazottai, hanem egy fővárosi tisztviselő fogja kiosztani a zsirutal- ványokat. Nem tudjuk, hogy kinek köszönhetjük ezt a ritka berekkedést, de megdöbbenünk azon, hogy milyen csökönyösséggel tudnak a városházán ragaszkodni valamihez, aminek a létjogosultsága attól függ, hogy mennyiben alkalmazkodik a közigényekhez. Már annyiszor megírtuk, hogy a zsir és a szalonna árusításának épen az a legfőbb hibája, hogy túlontúl nehézkes és megalázó még azokra a társadalmi rétegekre is, amelyek közönséges napszámmal keresik meg a kenyerüket. Ha oda kell állani és tolongani azért, hogy az ember valamilyen zsircédulához jusson, már elhegedülte Szent Dániel ezt az egész kiszolgálási metódust. Hiszen akkor egyre megy, hogy a községi bódé alkalmazottjának, avagy egy külön kiküldött köztisztviselőnek kell korra reggeltől délutánig sorfalat állani az élelmiszerbódék portáljai előtt. Ha már lehetőleg mindenkit hozzá akarnak juttatni valamicske zsírhoz, miért nem határozták el egyúttal azt is, hogy a zsirutalvány kiszolgáltatása a tolongások elkerülése végett bármikor, a hivatalos órák alatt történjék? A sörgyár viszi a telket. — Vita a províziókról. — A Kőbányai Polgári Serfőző tehát mégis eléri a célját: megkapja a főváros tulajdonában lévő telket, amely a gyára mellett fekszik. Nem kifogásoljuk. Kapja meg, ha kellő értéküt ad érte cserébe, ha a főváros nem vészit vele, sőt előnyökhöz jut; kapja meg, használja föl s drágítsa továbbra is a sört. Az ellen azonban már van kifogásunk, hogy egyes bizottsági tagok, mint iparpártolást tüntessék föl a kőbányai sörgyárnak teendő szívességet. Ez ellen tiltakoznunk kell, ezt vissza kell utasítanunk, mint vagy naiv vagy rosszhiszemű állítást. A Kőbányai Polgári Serfőzőnek tett szívesség lehet üzlet — jó vagy rossz —- de nem iparpártolás, mert olyan iparvállalatot, amely mesterséges árdrágítással foglalkozik, nem szokás pártolni. Olyan vállalatot, amely tagja egy kartellnek, még pedig olyan kartellnek, amely nem tesz mást, mint aránytalanul drágít, nem illik a fi városnak pártolnia. A szívességnek, melyet milliós haszonnal dolgozó vállalatnak teszünk, nem iparpártolás szokott lenni a neve, hanem valami más. A főváros pénzügyi bizottsága többségének bölcsessége mégis úgy határozott, hogy egy ilyen vállalattal szemben gyakoroljon méltányosságot a főváros. Fölszólították a gyárat, hogy adja be költségjegyzékét. S a költségjegyzékhez mellékelt eredeti nyugtákról kiderül, hogy a gyár másfélszázalékos ügynöki províziót, majd négyezer korona közjegyzői költséget, háromezerötszáz korona ügyvédi költséget fizetett ki ez ügyből kifolyólag. A pénzügyi bizottságban nyomban föltűnt, hogy másfélszázalékos ügynöki provízió túlmegy a pesti szokáson. S bár látszólag ezzel az ügygyei nincsen semmi összefüggésben, Szekula Gyulából kitört a keserűség: —- Ebben a teremben hallottunk egy kijelentést: valaki megígérte, hogy másfélszázezer korona provízióját visszaadja, de máig sem adta vissza ! A pénzügyi bizottság tagjai nagyon feledékenyek. Senki sem emlékezett arra vissza, hogy ez a kijelentés valójában elhangzott a tanács üléstermében. De senki sem követelte, hogy Szekula bizonyítsa be állítását, mert ez esetben Szekula — csakugyan bizonyított volna. Az ügyvéd díját is kifogásulták. Leitner Adolf megjegyezte: — Egy ilyen nagy vállalatnak, mint a Kőbányai Polgári Serfőző, állandó, rendes fizetésű jogtanácsosa van. Hogy lehet akkor az ügyvédi költség ilyen sok ? A közjegyző költsége közel négyezer korona. Csinos összeg. Leitner Adolf azt mondotta: — Erről a közjegyzői költségről akár egy félóráig is tudnék beszélni. Vájjon mért nem beszélt ? Hiszen érdekes lehet, amiről félóráig is lehetne beszélni. Mi lehet az ilyen
