Független Budapest, 1916 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-19 / 3. szám
Tizenegyedik évfolyam. 1916. január 19. 3. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden képest többször is. a„NAGY BUDAPEST Egész évre 16 kor. szerdán, a szükséghez Ф Előfizetési ára “ melléklettel együtt: О Félévre 8 korona. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VII. Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM József 45—82. Budget-vita. Кót napon át folyt a tanácskozás a főváros háztartásáról. A vitát fíárczy István polgármester vezette be, s a többi szónok, aki a deficites költségvetéshez hozzászólott, tulajdonképen csak szélesebbre taposta azt a mesgyét, amelyet a polgármesteri expozé vágott előttük. Valamennyien megegyeztek abban, hogy a szigorú takarékosság jelenleg az egyetlen irányelv, amelyet a főváros k’övet- het. Meg kell szorítani a garast minden téren, hogy ne emelkedjen legalább az a húsz milliós hiány, amely a háború alatt előállott. Kemélhetőleg az egyes reszortok megszívlelik azt az intelmet, amely e budget-vitából szállt feléjük: minden elodázható probléma megoldását halasszák el arra az időre, amikor majd ismét lesz és módja lesz a .törvényhatóságnak, bogy «visszaélje» magát az alkotások korába. A nyilvános kritikának tulajdonképen nem sok hozzátenni valója lehet ahoz a költség- vetési vitához, amely két napon át ennek az égetően fontos kérdésnek minden nüanszát kimerítette. Jól esik konstatálni, hogy semmi felesleges, semmi oktalan, vagy hajánál fogva előráncigált érv nem szerepelt e nívós, komoly vita alatt. Igaz, hogy a helyzet is egészen különleges volt: ma úgyszólván adva van a lehetőség, amelynek határain belül ezt a problémát kezelni lehet. Mindenki érzi a rettenetes felelősséget, amely a főváros háztartása tekintetében a vállaira nehezedik. S ez a felelősségérzet diktálja a módok és lehetőségek megjelölését is, ahogyan enyhíteni kellene Budapest pénzügyeinek baján. A kátyúba rekedt szekeret most, a háború alatt rendelkezésre álló autonom eszközökkel valóban nem lehet kiemelni onnan. Csak arról lehet szó, hogy к i к üsző böltessen ek a főváros háztartásából mindama tételei a költségvetésnek, amelyek a deficit oktalan szaporítására vezethetnek. A hiány eltüntetésének módjairól kár lett volna akadémikus vitát folytatni. Ez a feladat, — amint azt Bárczy polgármester igen tapintatosan jelölte meg — túlnőtt azokon a kereteken, amelyek az autonómiában a főváros törvényhatóságának adva vannak. Elsőrendű állami kötelesség lesz ez, épp úgy, mint rendbehozni az állam háztartását, amely hasonló arányokban halad a deficit felé. Csak arra nézve nem kaptunk azután megnyugtató nyilatkozatokat, hogy azok, akiknek ez módjukban állhat, már most megte szik a kellő lépéseket, hogy a kormány ismerje is el azt a kötelezettségét, hogy a. békekötés után gondja lesz a főváros deficitjének eltüntetésére is. Azok a városatyák, akik a törvényhatóságban a kormány politikáját képviselik s a kormánypolitika szekerének rudját tologatják, vájjon miért Item siettek kinyilatkoztatni, hogy minden befolyásukat latbavetik a kormánynál, hogy már most kötelező nyilatkozatot csikarjanak ki ebben a tekintetben tőle. Az ilyen fogadalom becsületes kinyilatkoztatás lett volna s bizonyos tekintetben záloya a jövőnek, amely ma bizonytalanabbul lóg az idők ködében, mint valaha. De ami késik, nem múlik. Még van idejük, hogy tagsági jogukból folyó eme elemi kötelezettségeiket teljesítsék. Az egészen bizonyos, hogy a tanácsot és a közgyűlést ebben a munkájukban szivvel-lélekkel maguk mellett fogják találni. Nincs ma senkinek sem hőbb célja, mint azt, hogy a főváros háztartása valamiképen rendbe jöjjön s visszazökkenjen azokba a kerékvágásokba, amikben, a háború előtt olyan öntudatosan haladt a világvárosias fejlődés gyönyörű panorámája felé! MÉRLEGEN. * * De mortuis nil, nisi bene... Most már ennek a latin közmondásnak valóban érvényt kell szerezni és elparentálni végleg azt a sok rekriminációt és felzúdulást, ami a Népopera ügyei körül folyik. Talán úgy lehetne a legjobban megfogalmazni az osztó igazságot, hogy mindazoknak, akik bűnöket vetnék a közgyűlés szemére, lényegében igazuk van, de azért mégsem lehet mindezért kizárólag a tanácsot hibáztatni, mert a tanács csak jót akart, kultúrát akart s úgy gondolkozott, hogy mért ne segítsen elő olyan kulturális terveket, amik látszat szerint pénzébe sem kerülnek? Ám a látszat csalt s ez okozta azután azt a bajt, hogy a főváros- nek erkölcsi kötelességből tolnia kellett a kultúrának kátyúba rekedt szekerét. Most már könnyű erkölesbiráskodni és minden megtörtént dolognak kicsavarni a nyakát. Lett volna akkoriban, amikor ezek a bűnök elkö vettettek, a kominunitásban annyi előrelátás és annyi erély, hogy ne hagyta volna idáig fejlődni a dolgokat, akkor most nem volna szükség arra, hogy keserű szemrehányásokat tegyen önmagának. . . . * * * A kenyérjegy bevezetésének sinui leboni/olitémíért a szó igazi ért elmében elismerés illeti a közélelmezési iiy у osztályt. Ez a probléma — beavatottak tisztában voltak vele — ш\у 'pillanatra sent tetszett, könnyűnek, mert eddiy méy soha sem fordult elő, hoyy rendszerhez kellett szoktatni a, rendszeri elenii! leinevelkedett pesti polgárságot. I)e szerencsére az adm inisztráció, a külföldi példák nyomán elé у у у orsa n és kellő útbaigazítással ellátva Jadta megvalósítani azokat az intenciókká, amik ennek a rendszernek bevezetéséhez fűződtek. Csak az nem tetszik nekünk, hogy már az első héten igénybe vettek egy csekélyke kitérőt a generális elv (dói. Miért volt szükség arra, hogy az első heti jegyek érvényességét még egy héttel meghosszabitsákl Mert sokan nem használták fel az összes szelvényeketl Ez igazán nem szempont' arra, hogy megbillentsenek egy egyensúlyt, amely már elég szilárdan megállapodott. A mi, közönségünk nem olyan, hogy vele ilyen kitéréseket szabadna, csinálni, mert akkor beképzeli magának, hogy ez mindig így lesz s ezen az alapon egykettőre tuUeszi magát azokon a szabályokon, amiket a kenyér jegy bevezetésénél a lúd óság statuált. S akkor azután ember legyen a talpán, aki ismét béklyókba tudja, szorítani a könnyelműségét. * * * A tizes bizottság mintha már nem is létezne, olyan mélyen hallgat a siti homályban, ahová elrejtette az a körülmény, hogy a szegény, elárvult, megbomlott közélelmezésnek nincs szüksége semmiféle tanácsadóra. Valamennyi kérdés-, amivel ez a népélelmező bizottság megbirkózni akart, egyszerre elvesztette az aktuálitását, mert hiszen a fájdalmak maradtak s gyógyító irt ezekre hiába kutatnánk. Azzal pedig, hogy a kormány az egész ország területére kenyérjegy-rendszert-. vezetett be, a népélelmező bizottságot legfontosabb témájától, a Haditermény részvénytársasággal való veszekedéstől fosztotta meg. Bár már szinte a komikumba fulladt ez a perpatvar, a tizes bizottságnak mégis egyetlen jogcímét alkotta a létezéshez és a működéshez. Most már, hogy ez a jogcím is elveszett, valóban elérkezett az ideje annak is, hogy a közgyűlés szüntesse be ezt a népélelmező funkciót. Szónokoljanak ezentúl azok az urak, akik e bizottságnak tagjai, a közgyűlési padokban, mert addig igazán sok viz fog lefolyni a Dunán, árnig így bizottságilag alkothatnának is valamit. Adó-ötletek. Budapest, január 19, A kétnapos közgyűlés, melyen a költség- vetési' tárgyalták, sok uj ideát termelt. A deficit gondolkozásra késztette a törvényhatósági bizottság tagjait s mig azelőtt nem igen mertek uj adókról beszélni, addig most szinte vetekedtek abban, hogy ki találja ki a jobb adót? Kétségen kívül áll, hogy — ha nem is éppen alkalmas a deficit eltüntetésére — a legjobb Vázsonyi ötlete, mely a mulatós megadóztatására vonatkozik. A vidék néhány városában már megvalósították ezt az eszmét s igen jó jövedelmet hajt a városnak, semmi akadálya sincs tehát annak, hogy nálunk is meg ne csinálják. A mozi, a színház, az orfeum, a kabaré mind igen alkalmas arra, hogy uj városi adó alá vessék, annál is inkább, mert talán sohasem jövedelmeztek annyit, mint most, a háború alatt. Akinek pedig most mulatozásra van kedve, az fizessen. S tévedés azt hinni, hogy a mulatók a közönségre fogják áthárítani az uj adót, legalább is nem a. teljes egészében, mert a mai helyárak fölemelése már nem igen fog sikerülni. Akkor pedig, amikor a közönséget védve tudjuk attól, hogy az uj adó címén kétszeresen megsarcolják, belenyugodhatunk abba, hogy ez az uj adó jó, igazságos és hasznos.
