Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-09 / 45. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. november 9. 45. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször Is. •* Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST** melléklettel együtt: Egész évre lé kor. •• Félévre 8 korona, ■ввкжвавашааиаашвяшаавашашне Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Szerkes7íő?éq és kp a d <*» ь i v я * - ' ■ Budapest VII. Szövetség-u. 22. TELEFONSZÁM: József 45-82. :: Egyenlő mértéket! Szívből sajnáljuk, hogy a magyar kormány nem tudja lerázni a nyakáról azokat a nyűgöket, amiket a magyar társadalom kasztszerü berendezkedése úgynevezett kényes iga gyanánt rakott reá. Mindenki tudja rólunk, hogy a kormánypolitikával a múltban egyáltalán nem voltunk egy véleményen s a háború kitörésekor csak felfüggesztettük politikai meggyőződésünket, mert úgy éreztük s ez a hitünk ma is, hogy egy olyan világtörténelmi erőkifejtés, amilyen most folyik, politikai és társadalmi széthúzásokat nem ismerhet és nem tűrhet el. S mert igy gondolkozunk és érezünk, szinte fáj nekünk, hogy nem tud igy gondolkozni mindenki az országban s főleg a magyar kormány nem talál módot és eszközt arra, hogy mindenkit erre a gondolkodásmódra és természetes konzekvenciáira kényszeresen. Szeretünk nyílt kártyákkal játszani.: vádunk lényege az, hogy a magyar társadalom úgynevezett kiváltságosai nem vesznek részt azzal az erővel a háború iránt való áldozatkészségben, amint kellene s amiképen képességeihez mérten részt vesz benne a polgárság. Ez az egész országra szóló általános vád egyformán vonatkozik a főváros úgynevezett „felső tizezerjé“-nek tagjaira is, akik ugyancsak ridegen elzárkóztak a közadakozás elöl és bámulatos bujósdival játszók a közömbösök kényelmes és főleg praktikus szerepét. Ezeknek a tisztelt uraknak a nevét — kevés kivétellel — nem lehet olvasni seholsem, ahol pénzáldozat folyik, mert ők — úgy látszik — azon az állásponton vannak, hogy az áldozatkészség a legrosszabb üzlet, amit emberi elme valaha is kitalált. De az sincs kizárva, hogy észjárásuk ennek ép a fordítottja s úgy gondolkoznak, hogy egy diadalmas háború konjunktúráit csak az képes kiaknázni, aki kellő időben megfelelő tőkével rendelkezik. Bárhogyan gondolkoznak is, gálád és becstelen a számításuk és az önzésük. S bizonyos büszkeséggel konstatáljuk, hogy a dolgok ilyen megítélésében nem állunk izoláltan, mert a függetlenségi eszme egyik legnagyobb nevű harcosa, Apponyi Albert gróf is szive mélyéből kifakadt nyílt, újságcikkben amiatt, hogy a „felső tízezer“-hez címzett magyar kaszt tagjai a legridegebb önzéssel elzárkóznak a hazafias áldozatkészség elöl. Mindenkinek éreznie kell, hogy ez az állapot nem maradhat továbbra is igy. Elvégre, ha nincs egyenlőség a gazdasági konjunktúrák kihasználásában akkor, amikor békés korszakban a kedvezések mérlege ennek a társadalmi osztálynak javára billen, abszurdum, hogy kímélettel bánjanak éppen azokkal, akik legkevésbé vesznek részt a társadalmi erőfeszítésben. A polgárság — sajnos — sohasem büszkélkedhetett azzal, hogy a vezető köröknek túlságosan a kegyében áll. Ennek dacára minden rendelkezésére álló eszközzel nemcsak részt vesz, de tisztes helyet is követel a maga számára abban a munkában, amely most a nemzeti becsületért folyik. Mi akadálya lehet tehát annak, hogy a kormány ugyanilyen áldozatkészségre kényszerítse azokat is, akiket évtizedeken át a keblén melengetett?! Mi szükség van arra, hogy a mai példátlanul lelkes összeforrottságban épen azok részéről érje kellemetlen csalódás, akik legtöbbet köszönhetnek neki ? ! Tessék erélyes kézzel belényulni abba a darázsfészekbe, amelyet a felső tízezrek excluziv kasztja alkot! Tisza István gróf mutassa meg, hogy tényleg az, aminek eddig mutatkozott s úgynevezett erős keze egyforma mértékkel mér mindenkinek. Kivételes időkben minden kivételes eszköz, még a legerőszakosabb is, akceptábilis. S ha a polgárság megbékült azzal, ami esztendőkön át gátló akadály volt a szemében, idővel a „felső tízezrek“ kasztja is meg fog békülni azokkal a rendszabályokkal, amikkel a társadalmi erőkifejtésben való részvételre lehet kényszeríteni őket is. S ha nem fognak megbékülni vele, az az ö bajuk lesz, de nem szabad, hogy ez továbbra is a polgárság önérzetének és a nemzeti munkának közös keserve és baja i maradjon! Mérlegen. * * Bárczy István polgármester két gyönyörű Írást raktározott el ezen a héten a főváros ereklyéi közé. Az egyiket József főherceg irta, meleg szeretettel a magyar katonákról, akiknek hősiessége példátlan, a másikat Terstyánszky tábornok, a „mi tábornokunk“, aki budapesti katonai illetőségének babérkoszorújába újabb babérlevelet font. Mindkét irás büszkén emeli ki, hogy Budapestnek, mint az ország szivének lelkes szelleme, valósággal megihlető hatással bir a katonákra. Büszkék vagyunk erre a kivételes értékű dicséretre, de már szeretnék hallani illetékes helyről azt is, hogy ennek a büszkeségnek minden irányú kamatozása is biztosítva van a főváros számára. Vagyis — magyarul beszélve — mindenkinek, akire tartozik, gondja lesz reá, hogy a jövőben Budapest fejlődése azokon a természetes mes- gyéken haladjon, amiket polgárainak lelkesedése kijelölt a számára. Ebben persze benne foglaltatik az is, hogy mesterséges akadályokkal ne kelljen megküzdenie. Bízunk benne, hogy, amit a múltban kicsinyes emberek kicsinyes játékai tönkretettek, azt kireparálják majd újonnan szerzett hatalmas pártfogóink: József főherceg és Terstyánszky hadtestparancsnok. Bennük — szentül valljuk — nem csalódhatunk, mert aligha vannak a községi életben politikai ambícióik . . . * * * Kérve kérjük a kedves embereket, akik béke időben, mint csökönyös kilincs-tisztogatók tündökölnek az adminisztrációs láthatáron, hogy ez- t úttal kíméljék meg a fővárost tidontul lázas ki- :• járásaiktól. Most nincs üzleti forgalom, mert a fővárosnak semmiféle beruházásra nincs fedezete. Még arra sem, hngy eltartson olyanokat, akik a maguk lábán nem tudnak megélni. Egyformán vonatkozik ez a kérés tehát mindenkire, aki ezekben a súlyos időkben valami címen hasznot akar a fővárostól. Mindezek a türelmetlenek tanuljanak némi kis önmérsékletet s lássák be, hogy rokonszenves tülekedésükbe belevegyíthetik ezúttal azt a rokonszenvtelen vonást is, hogy nem koptatják a kilincseket. Isten bizony, nagy megerőltetésükbe fog kerülni ez, az bizonyos, de elvégre némi erőfeszítést elvárhatunk tőlük is ?"! * * * A főváros közegészségügyi állapota ma csak igen kevéssel rosszabb, mint más esztendők hasonló időszakában s főleg a koleraveszedelem, amely a hadiállapot folytán fenyegette a fővárost, úgyszólván teljesen elmúlt. Örömmel és büszkeséggel lehet regisztrálni a szokásos hadi jelentésből, amely a köz- igazgatási bizottság elé került, hogy egy hónap leforgása óta a polgári lakosság körében koleramegbetegedés nem fordult elő. Ez közegészségügyi berendezkedésünk tökéletességének érdeme s igazán nincs okunk reá, hogy ebből a gyönyörű tényből titkot csináljunk. Minden elismerésünk és hálánk a derék orvosi tisztikaré, amely olyan példátlan.lelkiismeretességgel oldja meg feladatát. Összehasonlításokat most nem akarunk tenni, de szeretnek, ha minden téren úgy érvényesülne a lelkiismeretesség, mint a közegészségügy terén. Rendet a gyógyszertárszállításokban! — A nyilvános pályázat előnyei. — A főváros gyógyszerszükséglete, — amint már ezt meg is irtuk egyizben a hadiállapot folytán rohamosan felszaporodott kisegítő és barakk-kórházak révén egyszerre olyan kvantumra szökött fel, amilyenről normális időkben álmodni sem lehetett. Természetesen ez a körülmény aratást jelent azokra a gyógyszertárakra nézve, amelyek egy régebbi szerződés révén üzleti összeköttetésben allanak a fővárossal és most abban a szerencsében részesülhetnek, hogy a főváros pénzén gond nélkül retablirozhatják magukat. Semmiesetre sem árthat, ha nehéz és rendkívüli körülmények között rámutatunk
