Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-26 / 4. szám
Kilencedik évfolyam. 1914. január 26. 4. szám. Várospolitikai lap, a Budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek hivatalos lapja Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. »• Előfizetési ára a „NAGY BUDAPEST" melléklettel együtt: Egész évre 16 kor. Félévre 8 korona. Főszerkesztő: DR- SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. V8RÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest V, Visegrádi-u. 40. • • TELEFONSZÁM: 169 — 38. -c Fiók-ellenségek. A purifikáció viharszüe bálványokat döntöget: a közmunkatanácsban fontos személyi változások készülnek, Tolnay Lajos elnök és Garancsy Mihály igazgató lemondtak, mert a margitszigeti botrányból kifolyólag fegyelmi vizsgálatnak vetették alá magukat ! A vád, amely arra к én ysz érit ette őket, hogy állásukat a kormánynak felajánlják, minket csak közvetve érdekel, mert bár szent igaz, hogy várospolitikai programmunknak legfontosabb pontja a tiszta kéz, amelynek mindig baráti jobbot kínálunk, de mindenha számolunk azzal, hogy a közérdek irányitó tényezői csak a morál abszolút magaslatán tudják egészen kiküszöbölni hivatalos ténykedéseikből a magánérdeket. Történt-e valami visszaélés a margitszigeti játékkaszinó engedélyezése körül, — nem tudjuk, nem is kutatjuk, fátyolt vetünk reá. Minket mindebből csak egy körülmény háborit fel: miért, kellett esztendőkön át ezt az uralmat nyögnie a fővárosnak ? Miért volt muszáj tűrni a polgárságnak, hogy avatatlan és hozzá nem értő emberek irányítsák a városfejlődést s döntsenek milliókról, amelynek sorsa az ő döntésük alá kerül ? Heteken át irtunk, köznyelven: „menydörögtünk“ az ellen, hogy a legégetőbb városrendezési kérdésekben a közmunka- tanács, avagy Garancsy Mihály ur — ez mindegy volt eddig — milliókkal károsították meg a fővárost. Egy olyan szerv élén, amelynek az a hivatása, hogy a polgársággal egyetértésben istápolja a polgárérdeket és fejlessze a közvagyont, csodálatosan csupa ellenségek: épen ezeknek az ellenkezőjét igyekeztek elérni. A Közmunka- tanácsban mindenki ellensége volt a fővárosnak. Hatalmi alapon fejlődött ki ez a rosszakaratú érzés, amely arra sarkalta a Közmunkatanácsot, hogy ott, ahol lehetett s akkor, amikor alkalom kínálkozott reá, üssön egyet a fővároson. Milliókat jelentő értékeket egy kézlegyintéssel dobott el magától, hogy ugyanezeket az értékeket egyszer, valamikor tízszeres áron kelljen megvásárolnia a fővárosnak. Gőg, rosszakarat, hatalmi téboly és egyéni önkény jellemezték minden cselekedetét. Ellenség volt: nem meggyőződésből, mert erre indoka nem is lehetett, de eredendő rosszaságból, mert az egyéni érdek szemüvegén át bírálta meg a helyzetet s az embereket. A legnagyobb felkiáltójel volt a sok felkiáltójel között, ami ólomsulylyal nehezedik a fővárosi adminisztativ életére. Mindennek most meg kell szűnnie. A Közmunkatanácsba uj életet kell önteni. S nevezzék bár Bárczynak, vagy akárkinek azt a modern Antheuszt, akinek a morállal és a közérdekkel kell most összeölelkeznie, az az egy bizonyos, hogy uj érát áhitoz a fővárosi közvélemény s ez az uj éra nem maradhat el. S hálát kell adni a gondviselésnek, hogy ez a margitszigeti botrány kipattant. Mertenélkül, még isten tudja mennyi ideig nyöghettük volna annak az átkát, hogy a főváros legnagyobb ellensége, a mindenkori kormány: fiók-ellenségeket ültetett a főváros nvakára . . . Bárczy: — a Közmunkák Tanácsának elnöke. A főváros jövő életére és fejlődésére nézve igen nagyfontosságu események előtt állunk. Azok a leleplezések, melyek a Közmunkák Tanácsáról elhangzottak, döbbenetesen hatottak szerte az országban, de különösen a fővárosban s feltétlenül uj helyzetet fognak teremteni. Nem a mi feladatunk és kötelességünk megállapítani, vájjon igazak-e a leleplezések vádjai, de annyi bizonyos, ! hogy közhivatalnokokról még ilyen gyanúnak sem szabad elhangozni. Már maga az a tény, i hogy e leleplezések megtörténhettek, hogy j az egész országon végig száguldhatott egy ilyen rettenetes vád: feltétlenül uj helyzetet kell, hogy teremtsen. Uj helyzetet, amely véget vet a Közmunkák Tanácsa ellenőrizhetetlen uralkodásának s amely megszünteti azt a lehetetlen állapotot, hogy ez a szerv úgyszólván állam legyen az államban. Budapest ifjú, életerős város, tele alkotásvágygyal és tetterővel, amelyet nem szabad lenyűgözve, megkötözve tartani ilyen idejétmúlt szervezettel, mint amilyen a Közmunkák Tanácsa. A közeli napok döbbenetes eseményei mozgalmat, még pedig komoly és sikerrel biztató mozgalmat szültek, amelynek élén a főváros legkitünőb emberei állanak. E mozgalomnak az a célja, hogy a minapi események hatása alatt alapos reform alá vegye a Közmunkák Tanácsának szervezetét. Es e reformnak első feltétele, legfőbb célja, hogy Budapest mindenkori polgármestere, ezúttal Bárczy István legyen a Közmunkák Tanácsának elnöke. A törvény szerint a minisztérium, tehát a minisztertanács nevezi ki a Közmunkák Tanácsának elnökét. Semmi sem állja útját tehát annak a reformnak, hogy ezentúl Budapest mindenkori polgármestere legyen a Közmunkák Tanácsának elnöke. S ez a terv annál közelebb fekvő, mert a kormány sokat tárgyalt Keltái Ferenccel, hogy mint főpolgármester egyúttal a Közmunkák I anácsának elnöke is legyen. Személyi motívumok akasztották meg e tervet, olyan személyi motívumok, melyek ma már a megváltozott helyzettel megszűntek. Mi magunk a Közmunkák Tanácsának megszün- . tetését tartanók a leghelyesebbnek. E szervnek teljes eltörlése volt a Független Budapest programmja. Tőlünk származott az a — ma már általánosan népszerű — hasonlat, hogy a Közmunkák tanácsa — a főváros vakbele. Olyan szerv, melyre valaha szükség volt, melynek valaha megvolt az életfunkciója, ma már azonban nem alkalmas másra, mint — egészségtelen állapot teremtésére. Ki kell operálni a vakbelet, különben az egész organizmus sínyli meg, s ha folytatni akarnék régi tréfás hasonlatunkat, ma bízvást megállapíthatnék: ime, a vakból gyulladásban van. Itt van a baj, amely már érezteti hatását az egészséges organizmussal is. Jól tudjuk azonban, hogy egy hivatal megszüntetése, de — nem is kell eddig mennünk — egy törvény megváltoztatása micsoda nehézségekbe ütközik Magyarországon. Ott, ahol az állam háromszázezer hivatalnokot tart el, nem könnyű beszüntetni egy hivatalt, ahol jók a fizetések s ahol a kormány mindig elhelyezheti embereit. A törvény megváltoztatása pedig egyenesen lehetetlenségnek látszik a mai viszonyok között. Ilyen körülmenyek^- kel számolva, szimpatikusnak kell tartanunk azt a mozgalmat, mely a lehetőségeken belül akar javítani, bár újra hangsúlyozzuk, hogy a leghelyesebb, az élet mai viszonyaihoz való alkalmazkodás a Közmunkák Tanácsa teljes eltörlését kivánja. A mozgalom legközelebbi célja a Közmunkák Tanácsának a fővárosba való beolvasztása, még pedig a ma is érvényben lévő törvény keretén belül. Ennek első feltétele mint fentebb említettük — hogy Bárczy, illetve Budapest mindenkori polgármestere legyen a Közmunkák Tanácsának elnöke. A tanács alelnöki állása szintén reformra, még pedig alapos reformra szorul, még pedig olyanformán, hogy eddigi hatáskörét alaposan meg kell szűkíteni. Az alelnököt a kormány kinevezheti akárhonnét, tehát nem a főváros
