Független Budapest, 1910 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-01 / 31. szám

Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap.

□ A Budapesti függetlenségi és 48-as párt, □ valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek

HIVATALOS LAPJA.

Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is.

Előfizetési ára :

Egész évre ...................................... >0 korona.

Fé

l évre..............._............................. 5

Főszerk

esztő : Dr. SOMOGYI LAJOS

Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA

Szerkesztőség és kiadóhi vatal:

Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A.

Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a hi>- tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Rottenbiller-utcza 5/A.

Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—Só.

Budapesti mizériák.

Ha elolvassuk napilapjainkat, úgy a székesfővárosban dühöngő nyomor és nyavalyák azt a benyomást keltik, mintha a magyar főváros elérte volna már a nagyvárosi fejlődés során a világ leg- nagyobb metropolisait. Szegénység, nyomorúság: akárcsak a londoni „White- chapel“-ben; ragály: akárcsak Szent- Pétervárott; lakásnyomoruság: mint Berlinben; gyenge közbiztonság: mint Párisban; drágaság: mint sehol másutt a világon. Kórházhiány, éhtifusz, tömeglakás, rossz élelmezés; teljes nagyvárosi intenzitásban dühöngenek Budapesten, és ha csak a nyomor és a bajok volnának a nagyvárosi minőség fokmérői, úgy nem London, hanem Budapest volna a világ legelső városa.

Minden évszak a nagyváros árnyoldalainak egy-egy újabb ágát juttatja kitörésre, a legtöbb baj pedig permanens. A lakásnyomor tudvalevőleg évek óta tart és a hatóságok intézkedései eddig csak úgy hatottak, mint egy kanál viz a tengerben. A tömegek már kivonulnak az utczára és forradalmi hangon kiáltanak segítség után. De a lakásnyomornak állandó kísérője: a drágaság is egyre fokozódik és a budapesti lakosság élete folyton és rohamosan leromlik. Mit használ a nyomorgó tömegnek a földmivelésügyi miniszternek az az egyáltalán nem uj megállapitása, hogy a pénz vásárló ereje csökken ? Hiszen ez nem magyarázat, hanem magának a ténynek más szavakkal való konstatá- lása, mert ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy ugyanannyi pénzért most kevesebbet kapni, mint azelőtt, vagyis hogy ugyanazért amit azelőtt kevesebbért kaptunk meg, most többet kell fizetni. Ez a konyhabölcsesség azonban nem segíthet rajtunk, de még általánosságban sem igaz. A pénz értékének általános csökkenése azzal a jelenséggel kellene hogy járjon, hogy a kereseti viszonyok is javuljanak. Mert ha igaz volna, hogy a pénz relativ értéke, vagyis vásárló ereje csökkent, akkor nagyobb

fizetést kellene kapnia a tisztviselőnek, a tanárnak; jobban meg kellene fizetni az ügyvédét, orvost, patikust; sokkal nagyobb munkabér illetné meg a munkást: szóval az egész vonalon annyival kellene nőni a keresménynek, mint a mennyivel az élet megdrágult. Ez azonban távolról sincs igy. Az élet megdrágulásával nem áll arányban a kereset megnövekedése. És épen ez az oka a rengeteg drágaságnak, a drágaság lehetetlen és elbirhatatlan súlyának. Egyebütt kulturállamokban szintén meg van a városoknak a maguk drágitó, vagyis a pénz vásárló erejét csökkentő hatása, csak- hogy ott ez a hatás mindenütt érvényesül és a mennyivel drágább az élet, ugyanannyival nagyobb a kereset. A nagyobb keresményből a küliöldi nagy városokban fizetheti a nép a drágább árakat. Nálunk azonban a pénz vásárló erejének a csökkenése csakis a fogyasztókra szorítkozik; a mire a nagy néprétegeknek szüksége van, azt mind drágábban kell megfizetniök. A fogyasztás egész proczesszusa drágult meg itt nálunk Budapesten mérhetetlenül, de a hol az egyén mint kereső fél. áll a közgazdaság terén, ott a pénz vásárló ereje csökkenésének nyoma sincs. A budapesti nyomor eszerint abban a matematikai képletben fejezhető ki a leg- pregnánsabban, hogy „ugyanannyiból — többet kell kiadni“. Minthogy pedig a számokkal okoskodni nem lehet, és az a-\rb mindég több, mint az a: a lakosságnak nem marad más hátra, mint az, hogy lemondjon ennek vagy annak az igényének a kielégítéséről, vagyis hogy egyik vagy másik irányban nélkülözést parancsoljon magának. A hol a nélkülözés az éhezés fokát éri el, ott jön a Molnár Józsefek borotvájának a szerepe.

Mindenki, aki ismeri egy kissé fővárosunknak életét, a legegyszerűbb munkás- asszony, úgy, mint a középosztály divatot hajhászó hölgyei, jól tudják, hogy az élet tiz esztendő alatt 50—60, sőt még több százalékkal drágult meg. Legalább ennyivel lett drágább a lakás, még többel a hús és kenyér, míg a

főzelékfélék és egyéb termények több mint 100 százalékkal drágultak meg. Hol van az a foglalkozási ág, a melynek keresete ugyanez idő alatt ugyanily mértékben megjavult volna? Kétségtelen tehát hogy a főváros népessége rohamosan proletarizálódik, hogy az életviszonyok hihetetlenül leromlanak, hogy tehát a nyomor ijesztően növekedik. Ennek a rohamos lezüllésnek kóros jelenségei s közegészségi állapotok romlása, a köz- biztonság csökkenése vagyis a büntettek számának növekedése. Rossz táplálkozás, rossz lakás: melegágya minden betegségnek és a nyomor miliőjében dúsan burjánzik a bűntett. Nincs ugyan adatunk a főváros hús- és tejfogyasztásának növekedéséről, de egészen biztosan állíthatjuk, mert megdönthetetlen axiómára alapítjuk, hogy sem a tej-, sem a húsfogyasztás nem tartott lépést a lakosság szaporodásával és hogy az emelkedő élelmiszerárakkal kapcsolatban a bűntetteknek a lakosság számához viszonyított arányszáma, nagy mértékben megnövekedett. Viszont biztosra vehető, hogy a korcsmák arányszáma ma lényegesen nagyobb, mint volt tiz év előtt és hogy a lakosság fejenkinti alkoholfogyasztása jóval nagyobb, mint volt a 90-es évek végén.

A társadalmi bajok és csapások: a kriminalitás, az alkoholizmus, a nyomor Budapesten, elérték az igazi nagyvárosi mértéket. A kultúra, a czivilizáczió az elvárosiasodás árnyoldalai tehát hamarosan ellepték a fővárost. Hol vannak ezekkel szemben a városi kultúra és czivilizáczió áldásai? A hygiénia, a köz- biztonság javulása, az életmódnak kényelmessé és kellemesebbé válása a kultúra és intelligenczia terjedése? Bízvást elmondhatjuk, hogy Budapestet sikerült megtenni a nyomorgó nagyvárosnak, de távol állunk attól, hogy megtettük légyen a kultúra nagyvárosának.

E szomorú, de való diagnózisban csak az a vigasztaló, hogy a fejlődésnek ez az iránya minden rohamosan felépült nagyvárosban észlelhető. Több-kisebb mértékben megvolt New-Y orkban, Lón-