Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-27 / 52. szám
FÜGGETLEN BUDAPEST. nás útépítésnek fölvétele már kerületközi féltékenységre ad okot; az 5,123.109 koronás ideiglenes közmunkaprogrammal szemben csak 689.672 korona volt új munkákra előirányozható. Hogy hogy állanánk, ha a székes- főváros azt az adóemelést, amelyet legutóbb saját alkalmazottjainak megélhetését biztosítandó, volt kénytelen elhatározni, önszántából, a megoldandó városigazgatási kérdések teljes átértésével 20 év előtt hajtotta volna végre, nem akarom kiszinezni. Annyi bizonyos, hogy nemcsak adósságunk volna jóval kevesebb, hanem költségvetésünk is sok legszükségesebb dolognak adhatna menedéket, amit abból a »takarékosság« kisodort. Lám az állam észrevétlenül hozta be annak idején a maga 5%-os betegápolási pótadóját, anélkül, hogy valaki csak föl is szólalt volna, egy 8%-os a saját javunk, fejlődésünk érdekében történt adóemelés ellenben az indulatokat a végsőig forralta föl, sőt ma sem ültek el még azok a hangok, a melyek a leszállítást követelik. Montecuccoli három arkánuma nélkül nemcsak a hadviselés, hanem a békés fejlődés sem lehet el; pusztán takarékosságból, megengedem, el lehet ídeig- óráig tengődni valahogy, de nagy föladatok megoldása bő eszközöket kiván. De ezúttal csak a takarékosság határait kívántam megvilágítani és azért, hogy idegen területre ne tévedjek, sietve fejezem be vizsgálódásomat. Közüzemek várositása. Irta: Dr. Szebeny Antal orsz. képviselő. A törvényhatóság bizottságának folyó évvel lezáródó három éves cziklusában a legjelentősebb ez az esztendő volt. A megelőző két év a forrongás, az előkészítés korszaka volt s akkor érlelődött meg az elmékben mindaz, a mi a folyó évben akarattá, tetté vált. Értem ez alatt a várositás eszméjének harczát a magánvállalkozás ellen, mely küzdelemre a cziklus elején aránylag kevesen vállalkoztunk, de utóbb az eszme hatalma annyira megerősödött, hogy a várositásnak a székesfővárosra legfontosabb alkotásai a folyó évben már úgyszólván egyhangúlag szavaztattak meg. Mi valamennyien, a kik programmunkba beleírtuk a közüzemek várositását, örülünk annak, hogy a fővárosi polgárság legéletbevágóbb érdekeit a főváros maga fogja kielégíteni, mert azt reméljük, hogy ez a kielégítés a lehető legjobb és a lehető legjutányo- sabb lesz. Ahhoz, hogy várositsunk elégséges е£У egyszerű határozat és pénz, de a várositás lényegesebb részét az a szervezel képezi, melylyel a városi üzemeket igazgatni fogjuk. Ennek az igazgatási szervezetnek a megalkotása képezi a most jövendő törvényhatósági bizottságnak a legfontosabb feladatát. Mert azt szeretnénk, hogy példáját képezzék a tóvárosi üzemek az egész országban a városi üzemek igazgatásának, sőt óhajtásunk, hogy úgy alkottassák meg az, hogy a külföldről is tanulmányozására járjanak, a mint a székesfővárosnak már nem egy alkotása példul és tanulmányul szolgál a müveit nyugatnak is. Melyik legyen ez az adminisztráczió? Az, a mely a bürokratikus elintézés alól felszabadítja ezeket az üzemeket, gyorsan, takarékosan kezeli és olcsóért adhatja a viszonylag legjobb termelvényt. Nem kételkedem azon, hogy a városi üzemeknek eddigi megváltásában megnyilatkozó körültekintés itt is érvényesülni fog és a városi üzemek a hozzájuk fűzött reményeket megvalósítják. Éppen nem lehetetlen. Nemzeti önérzetünk megköveteli, hogy ezek a vállalkozásaink sikerüljenek és életrevalóságunkat igazoljuk egész Európa előtt Becsesei szemben, mely ócsárol bennünket minden téren, holott éppen maga Bécs legszerencsétlenebb kézzel valósította meg házi üzemeit, gázgyára kétszer annyiba került, mint a mennyiért a régit átvéve azt megvalósíthatta volna, sörgyári üzemét csak a legnagyobb erőfeszítéssel és a város belőlvásának erőszakos érvényesítésével tudja csak fenntartani és közüli vasúti üzemében a viteldijakat mindinkább kénytelen emelni. Nálunk a várositás folyamata természetesebb, nem erőszakos, ellentéteket 'nem kelt föl, és azért jó hatása biztosabban is be fog következni. Hogy ez igy legyen, arra dolgozzunk, én bízom a sikerben. Városi kereskedelmi- és iparpolitika. Irta : Dr. Déri Ferencz tanácsjegyző. A városigazgatás köre az élet által követelt szükség szerint változik. A városi köz- igazgatás területe más volt már esztendővel ezelőtt és más lesz száz év múlva, mint manapság. Régebben a városok nemcsak az igazságszolgáltatást látták el, hanem maguk gondoskodtak a külső biztonságukról is. A messze jövendőben pedig a város talán egy tisztára gazdasági szervezet leszen. A városigazgatás körének a változása fel található a kereskedelmi és ipari közigazgatás terén is. Kezdetben a városok maguk gondoskodtak mindenről, a mi az iparnak és a kereskedelemnek a létfeltételét képezte. Ez a gondoskodás annál természetesebb volt, mert kölcsönhatáson alapult; hiszen a várost magát az ipar és a kereskedelem hozta létre, a foglalkozások, a melyeknek szükségük van a nagyobb csoportokban való társas együttélésre, egyrészt a fogyasztás, másrészt a társadalmi munkamegosztás szempontjából. Később, a központi hatalom erősebb kifejlődésével, az országos kormányzat kezébe ment át a na:y része annak a hatósági tevékenységnek, a melynek feladata az ipar és kereskedelem előfeltételeinek a megteremtése, s a továbbfejlődés irányítása. A városoknak eddig ezen a téren nem sok teendőjük volt. Az államkormányzat elismerte és méltányolta az ipar- és kereskedelem jelentőségét, a minek bizonysága egyebek közt az is, hogy mindjárt az ipari és kereskedelmi fejlődés kezdetén külön minisztériumot szervezett a kereskedelem és az ipar érdekeinek a védelmére. Újabb időben azonban egy meglehetősen erős kereskedelemellenes áramlat észlelhető, s nyomásának már-már az államkormányzat sem tud ellentállani. Ezt a mindig erősbödő irányzatot a város polgárainak egyéni gazdaságai érzik meg természetesen első sorban, de félő, hogy nyomom fogja követni ezt a polgárok jólétével elválaszthatatlan kapcsolatban levő városi pénzügyek hanyatlása és a városi kultúra visszafejlődése. Ily körülmények között minden városnak kötelessége, hogy a lehetőséghez képest maga vegye kezébe az ipar és kereskedelem istápo- lását: fejlesztését vagy legább is megtartását. Kötelességet teljesít ezáltal a város nemcsak az ipar- és kereskedelem irányában, a melyekkel szemben csak háláját rója le azoknak a tényezőknek, a melyek a várost megalkották, hanem önmaga iránt is, mert az ipar- és kereskedelem védelmével a maga sorsát menti meg. Intenzivebb kereskedelmi és ipari politikát kell a jövőben folytatniok a városoknak, első sorban természetesen a nagyobb empóriumok- nak. Az ipari és kereskedelmi közigazgatás mindennapi keretein túlmenő irányítást és gondozást kell magának a városnak vennie a kezébe. Mindennek előtt természetesen azzal kellene egy városnak tisztában lenni, milyen ipara és kereskedelme van, melyek ágból van elég, melyekből kevés vagy semmi. Ugyan melyik, csak kissé nagyobb számú ipari és kereskedelmi vállalattal biró város hatósága tudná hamarjában megmondani a területén létező gyárak és vállalatok minemüségét, i számát vagy termelőképességét, s ezzel szera- ' ben a szükséglet mennyiségét? Pedig ez az első, a mit tudni kell, ha a város kezében akarja tartani — a mint erre a jövőben előreláthatólag szükség lesz — iparának és kereskedelmének a fejlődését és virágzását. Tudni kell, s a behozatal utján fedezett fogyasztásból meg is lehet tudni, milyen iparágakat kell még csak ezentúl meghonosítani, hogyan lehet ehhez az előfeltételeket megteremteni, s mely iparágból való vállalatokat lehet még szaporítani Első teendő tehát, hogy a város saját czéljaira, egy ipari és kereskedelmi nyilvántartást csináljon. A másik: olyan módozatoknak a keresése, a melyek ipari és kereskedelmi vállalatok alapítását elősegítik. Egyik legfontosabb kérdés itt a teleknek a kérdése: milyen módon nyújthat a város kedvezményt, a nélkül, hogv telkeit ingyen vagy örök áron át kelljen engednie. Evekkel ezelőtt lábra kapott a fővárosban az a jelszó, hogy a fővárosnak nem szabad telket sem elajándékozni, sem eladni. A német városi politika azon követőitől, a kiket „Bodenreformer“-nek hívnak, ered ez a jelszó a melyet még népszerűbbé tett nálunk az a körülmény, hogy egy-két nem elég szerencsésen szövegezelt szerződés miatt a főváros nehány telek átengedésével nem érte el a kívánt és remélt czélt. A város fejlődését azonban nem képesek előmozdítani az üres telkek, a melyek belátható időn belül parlagon hevernek. A város gyarapodásához nem nagy kiterjedésű, üres telkekre, hanem virágzó vállalatokra van szükség. Ezeknek a létesülését minden módon elő kell mozdítani és meg kell könnyíteni, esetleg telkeknek a rendelkezésre bocsátásával is. S hogy ne kelljen a városnak örökre lemondani a telkeiről, meg kell honosítani a a hosszú bérleti rendszert. Angliában általános az a rendszer (long lease), magánosok között is szokásos és teljesen jól beválik. Azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy az ilyen ingat lanra nem adnak jelzálog-hitelt. Lehet ezen is segíteni. Ha a bérlet pl. száz évre szól, s a hitelezőnek biztosítható nemfizetés esetére a használat joga, bizonyára fog akadni hitelező, mert megtalálja a koczkázattal szemben a