Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-27 / 52. szám

FÜGGTLEEN BUDAPEST.

3

biztosítékot. De még ha örök áron kellene is átengedni a városnak telket, módjával azt is meg kellene tennie az ipar és kereskedelem érdekében.

A telek kérdésével kapcsolatosak némely szabályozási és városrendezési kérdések, a melyek esetleg szintén az ipar és kereskedelem érdekeit szolgálhatják, de egyúttal megóvják a polgárok összességének az érdekeit. Rayonokat kell csinálni, és nem egy, hanem több helyet kell kijelölni az egészségtelenebb, nagyobb füsttel, gőzökkel és gázokkal járó gyári üzemek részére, másfeleiül pedig az ipari és kereskedelmi pontoktól nem messze fekvő, egészséges városrészeket kell kiszemelni a családi lakókázak számára, ahol a kereskedő és iparos a munka után egészségesebb levegőben tölthesseelapihenés idejét.

Gondoskodnia kell a városnak az üzemek részére szükséges olcsó hajtóerőről, fűtési és világítási anyagról, akár a meglevő vállalatok utján, akár saját kezelésében.

És áldoznia kell a városnak valamely budgetjéhez mért arányos összeget iparpárto- lási czélokra, szubvenczió alakjában is. Egyelőre természetesen nem lehet nagy összegekről szó, de elég sok iparág hiányzik még a magyar városokban, és pl. a fővárosban is, a melyek meghonosításában aránylag kis összegekkel is nagy eredményeket lehetne elérni.

Létesíteni kell mühelyházakat, a melyekben a kisiparos olcsó lakást és azzal kapcsolatosan műhelynek való helyiséget is kap, esetleg mindjárt géppel és a szükséges hajtóerővel felszerelve. A főváros iparpártoló feladatán és tevékenységén kívül még a kisiparos-osztály lakásviszonyainak a javítása szempontjából is nagy jelentőségük van ezeknek a mühelyházaknak, amelyeknek az eszméje már a főváros pénzügyi bizottságában és a törvényhatósági közgyűlésen is felmerült.

Aránylag nem nagy eszközökkel is sokat lehet lendíteni a gazdasági élet élénkítésén. Erre pedig szükség van, mert gazdasági önállóságunkat csak maga a gazdasági élet, gazdasági életünk fejlettsége teremtheti meg.

A főváros nagy kölcsöne.

— Irta: a fóv. pénzügyi bizottságának egy tagja. —

Londonból értesült a budapesti közönség arról, hogy a nagy beruházási kölcsön számára nyitva áh az angol pénzpiacz és hogy a kölcsönre vonatkozólag a tárgyalások a székesfőváros polgármestere és több angol pénzcsoport között igen előre haladott és biztató stádiumba jutottak. Hogy ezt az örvendetes hirt itt Budapesten nem a polgár- mestertől tudták meg, annak okát kifürkészni nem tudjuk, bár valószínű, hogy a polgár- mester a tárgyalások folyamatát megakarta óvni az ügynek nyilvános diskutálásától. Lehet, hogy a polgármester nagy diszkrécziója felesleges volt, ám az ügynek magának semmi esetre sem árthatott.

Az első hir kipattanása óta a polgár- mester maga is kijelentette programmbeszé- dében a közgyűlés színe előtt, hogy a főváros j oly kölcsönt vehet fel, a mely kifogástalan hitelképességéhez méltó. Részletekbe, ekkor sem bocsátkozott a polgármester, úgy hogy a kölcsön feltételeire és körülményeire vonatkozó minden közlés legalább is időelőtti. Csak annyi állapítható meg tényként, hogy a polgármester Londonban oly kölcsön művelet keresztül vitelét biztosította, a melyhez hasonlóan kedvező kölcsön sem nálunk, sem Ausztriában meg nem köthető. Ez természetes

is. Angolországban oly nagy tőke van felhalmozva, a pénz a mi viszonyainkhoz hasonlítva oly olcsó, hogy a tőkések szívesen vesznek minden kedvező befektetési alkalmat, a mely kellő szekuritás mellett tőkéjüknek kedvező kamatozást nyújt. Ezzel szemben a mi pénzintézetünk — még ha az osztrák vezetőintézetekkel társulnak is — feltétlenül drágább pénzt tudnánk csak a főváros rendelkezésére bocsájtani és még ha meg is elégednének oly esekély bankári haszonnal, mint a londoni bankok, mindenesetre drágább kölcsönt tudnánakcsaknyujtani.

Bármily természetes legyen is azonban az angol kölcsön előnye egy helybeli avagy osztrák kölcsönnél, mégis el lehetünk rá készülve, hogy a polgármester — már csak azért a szándékért, hogy a helybeli pénzintézetek mellőzésével akarja a nagy beruházási operácziót keresztül vinni — heves támadásoknak lesz kitéve. A támadások előjelei már az első puszta hírre is mutatkoztak és előre is is megjósolhatjuk, mily keretben és mily érveléssel fognak végbemenni. Elsősorban azt vetik majd a polgármester szemére, hogy mellőzte a hazafias szempontot és azáltal, hogy a főváros szükségletét a külföldön fedezte, az ország anyagi gyengeségének tanúbizonyságát adta. Ezt a vádat már akkor is hallottuk, a mikor a húsz milliós folyószámla-kölcsön tekintetében az olcsóbb franczia ajánlatot fogadta el a főváros; Bárczy István bátran túlteheti magát ezen a szemrehányáson, mert közkölcsönöknél az egyetlen lényeges szempont az, hogy hol lehet a legolcsóbban és a legkedvezőbben a kölcsönt megkapni. Amerika bizonyára hatalmas tőkeerőt egyesit magában és mégis értékpapírjait — a hol csak szerét teheti — az európai pénzpiaczokon helyezi el, anélkül, hogy ebből valaki arra következtetne, hogy az északamerikai Unió anyagilag gyenge, vagy a közismert yankee — sovinizmust hazafias érzés hiányával merné megvádolni.

A külföldi kölcsön ellen azt is felhozzák, hogy az elhelyezés megbízhatatlan, mert kiteszi a fővárost annak a veszedelemnek, hogy a külföld a viszonyok változásával a fővárosi kötvényeket vissza fogja küldeni. A fővárosi kölcsönnél ez a veszedelem egyáltalán nem áll fenn. A magyar kibocsájtó intézetek ugyan az árfolyam tartós érdekében megteszik, hogy a külföldi tulajdonosok által visszakinált saját czimleteiket felveszik, de már ez eljárás helyességéhez is sok szó fér és igen tekintélyes fmáncz-politikusok helytelenítik ezt a kurzustartó és visszavásárló politikát. Ámde a magánvállalatoknál a visz- szavásárlás még érthető, mert ezek jövendő kibocsájtmányaik értékelése érdekében hozzák meg a visszavásárlás nagy áldozatát. Teljesen ki van zárva azonban, hogy a főváros már egyszer elhelyezett kötvényét a külföldi tulajdonosoktól adott esetben visszavásárolja. Már pedig értékpapírjaink vissza- özönlése két félen múlik. Nem elegendő, hogy a külföldi tulajdonos visszaküldi hanem az is kell, hogy a kibocsájtó visszavegye. A főváros kötvényére nézve pedig minden kurzustartási politika felesleges és czéltalan. Éppen ezért a külföldön elhelyezett kötvények nagyobbméivü visszaözönlésétől tartani nincs okunk.

De egyenesen igazságtalanság éppen a fővárostól megkövetelni, hogy minden körülmények között — cout que cout — a budapesti pénzintézeteknél vegye fel a kölcsönt

ugyanakkor, a mikor az állam a legnagyobb erőlködésekkel azon van, hogy járadékai számára a külföldön biztosítson piaczot. Ha az államra nézve áll az, hogy adóssági czim- letének külföldi elhelyezése nagy mértékben emeli az államhitel presztigét és az ország nimbusát: úgy ez ugyanolyan mértékben kell hogy álljon a székesfővárosra nézve is. Nem szégyen háramlik tehát Budapestre, hanem dicsőség, ha az angol pénzpiacz oly bizalmat tanúsít iránta, hogy hajlandó nagy tőkéket jövő fejlődésünk érdekében rendelkezésre bocsájtani. És speciáliter az angol pénzpiacznak meghódítása egyenesen hazafias érdem, és nagy dicsőség volna, mert ez a pénzpiacz eddig tudvalevőleg elzárkózott befektetési értékeink elől. Ha tehát Bárczy Istvánnak sikerülne a londoni bankkörök e tartózkodását megtörni, úgy ezzel úttörő munkát végezne hazánk pénzügyei érdekében, a melyért nem gáncs, hanem hála és elismerés illeti meg.

A külföldi kölcsön ellen azzal is érvelnek, hogy a főváros most a kedvező pénzviszonyok közt talál ugyan a külföldön pénzt, de ezzel elidegeníti magától biztos, régi kipróbált belföldi pénzforrásait, a melyek mindenkor készséggel állottak a főváros rendelkezésére. Ha majd egyszei a főváros kedvezőtlenebb pénzviszonyok közepette ismét kölcsönre szorul, akkor megint csak a most mellőzött fővárosi pénzintézetek aj tain fog kopogni. Hát lehet, hogy ez a jóslat valamikor bekövetkezik. Csakhogy naiv dolog feltételezni a fővárostól, hogy mintegy 300 millió kölcsönt csupa hálából drágábban fizessen meg Budapesten, mint ahogyan Londonban megkapja s különben, hogy egészen őszinték legyünk, ilyen hálára a fővárosi pénzintézeteinkkel szemben egyáltalán nem köteles, mert igen könnyű volna kimutatni, hogy ezek a pénzintézetek a fővárost minden lehető alkalommal valósággal megsarczolták. Háláról tehát szó sem lehet. De meg aztán egészen biztos, hogy ha valamikor a pénzviszonyok ismét szükebbre fordulnak és a főváros — egyebütt pénzt nem kapván — a budapesti intézetekhez fordul kölcsönért, ezt a kölcsönt semmivel sem kapná olcsóbban azért, mert a mostani nagy beruházási kölcsönt ez intézeteknél vette fel. Éppen úgy megsarczolják majd a jövőben a fővárost beruházási kölcsönnel, mint e kölcsön nélkül. Mert az üzlet — üzlet és soha hazafias érzés avagy a közérdek méltánylása a kamatlábat még csak egy százalék századrészével sem tette olcsóbbá. Nem Bárczy »hazafiatlansága« fáj a mi bankvezéreinknek, hanem a zsírosnak képzelt kölcsönüzlet elvesztése.

Ha Bárczy a külföldön olcsóbb pénzt kap és kedvezőbb feltételek mellett, mint idebenn, kötelessége ezt a pénzt igénybe venni. A mai világban az állam és a község kölcsönügye megszűnt egyes kiváltságos csoportok és kasztok privilégiuma lenni, mert a kölcsön hazája igazán a nagyvilág. Bárczy Istvánt a közvélemény éljenei és tapsai fogják kisérni, ha sikerül majd neki a londoni kölcsönnel bármily csekély összeget is a főváros pénztárának megmenteni. A támadások ne tartsák vissza attól, hogy az angol pénzt igénybe vegye, ha ez a pénz olcsóbbnak bizonyul mint a budapesti intézetek által felajánlott magyar eredetére nézve szintén nagyon kétséges pénz. Ha a budapesti nagy bankok ezáltal elesnek egy nagy kölcsön busás províziójától, ez az ő bajuk és szerencsétlenségük, de Budapest fővárosnak szerencséje és öröme.