Független Budapest, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-14 / 29. szám
V. évfolyam. 191)9. július 14. 29. szám. Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap. □ A Budapesti függetlenségi és 48-as párt, □ valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... .............................. 10 korona. F él évre........ ... ..................... 5 F őszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő: B. VIRAGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- ORTf/^j^jdonos B. Virágh Géza czimére küldendők íÉZt ' J VII., Rottenbiller-ulcza 5/A. ^Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 119—85. Lánczy Leó haragszik. Az ország első kereskedelmi- és iparkamarája: a budapesti kereskedelmi- és iparkamara. Ennek fényes üléstermében furcsa beszéd hangzott el a napokban. A kamara elnöke, Lánczy Leó, az elnöki székből nagy beszédet mondott, a melyben szörnyű haraggal rontott neki a koalicziós kormánynak és a parlamentnek. Egész bünlajstromot hordott össze az elnök ur a kormány cselekedeteiből, a melyeknek szerinte legtöbb czélja az, hogy az ország iparát és kereskedelmét tönkretegyék. Minden, a mit e kíméletlen kritika felhozott, abban a vádban kulminál, hogy a mai kormányzatnak csakis a mezőgazdaság sorsa fekszik a szivén és hogy ennek érdekében tönkreteszi az ország közgazdaságát. Ha a mélyére tekintünk Lánczy Leó fejtegetéseinek, csodálatos ellentétet fedezünk fel a világgá röpített vádak és a közvádló ur eddigi szereplése és elvei között. O, a 67-es politika kiérdemesült hive, a kit az inkompatibilitási törvény leszorított az aktiv politika teréről, a ki bécsi újságokban nagyképü érvelésekkel szokott síkra szállani a bankközösség és a vámközösség egyedül üdvözítő voltáért és a ki csak legutóbb is bankszakértői véleményében a legridegebben szembeszállt a nemzet hő vágyát képező önálló magyar jegybank követelésével: kamarai elnöki minőségében a kuruezok- nál kuruezabbá válik és szidja Ausztriát, mint a répát, csak azért, mert a boszniai agrárbank magyar érdeknek elkeresztelt privilégiuma elé az osztrákok akadályokat gördítettek. De még csak hagyján volna, ha Lánczy ur megelégednék az osztrákok szidásával, a kikkel pedig szoros üzleti kötelékek fűzik őt egybe (lásd a Rimamurányi ellen legutóbb intézett osztrák merényletet). Ámde ő az osztrákok ellen táplált hirtelen gyűlöletét átviszi a magyar kormányra, a melyre reá fogja, hogy egy terhes és rossz gazdasági kiegyezést kötött meg Ausztriával, hogy kiszolgáltatta a magyar gazdasági érdekeket az osztrák kormánynak. Furcsa szereplés ez a kétkulacsosság, mely egyrészt a legintimebb összeköttetést tartja fenn a bennünket kiszipolyozó osztrák pénzvilággal, másrészt azonban elitéli a magyar kormányt azért, mert nem száll szembe kellő eréllyel az osztrák tőke túlkapásaival. Ugyanez a Lánczy, a ki bankelnöki minőségében prédikálja a bank- és vámközösség nagy áldásait, a kamarai elnök székében hirtelen apostolává szegődik annak a gazdasági függetlenségnek, a melyet a gyakorlatban cselekedeteivel nap-nap után arczul üt. És igazán épületes látvány volt az, hogy a kuruez szólamokat világgá röpítő kamarai elnök ur ugyanezen az ülésen miként csapott fel az osztrák-magyar bank lelkes védőjévé, a mikor Kohn Gábor kamarai tag igen indokolt érveléssel szállt sikra a közös jegybank önző kamatláb-politikája ellen. Oh, a kamarai elnök ur hazafiui szivét egyáltalán nem bántja az, hogy az osztrák-magyar bank indokolatlanul magas kamatlábat szed ugyanakkor, a mikor az összes európai jegybankok sorra leszállították a kamatlábat és magának a jegybanknak az állapota, példátlanul nagy érczkészlete és adómentes jegytartaléka a kamatláb leszállítását nagyon is indokolttá teszik, Lánczy Leó ebben a kérdésben elveszítette kuruez szivét, a mi nagyon is érthető. Mentül magasabb a jegybank kamatlába, antul Krónika. A pesti ember legnagyobb gondja nyáron az, hogy hol nyaraljon vagy legalább is, hogy mit meséljen embertársainak erről. A hőség kiüldözi a szegény budapesti lakókat a szabadba és a zöldbe, úgy hogy az uborka-idény, melyben az aszfalt megolvad, és az emberek izzadnak, néptelen utczákat szokott magával hozni. Most nem igy van. Az idő — úgy látszik — tótágast áll és a kánikula napjaiban hűvös szelek fújnak végig a város utczám, a melyeknél hüsebb, kellemesebb helyet csak a legjavit- hatatlanabb nyaralók kívánhatnak. A kalendárium meg van csúfolva, júliusban őszi hideg van és a fővárosi kávésok és vendéglősök nemcsak a hidegben, hanem örömükben is dörzsölik a kezeiket. És mi jó, pesti, kávéházi alakok, a mikor szidjuk fennhangon a rossz időt, befelé nagy örömöt érzünk, azon, hogy a forróság ez idén nem üldöz ki kedves otthonunkból, a kávéházból, a mely most a látogatottabbnyaraló- és üdülőhely. De a hőmérséklet is, mint minden a világon, nagyon relativ dolog. Lám, a Városliget tele van éjjeli mulatókkal, melyek nagyszámú látogatóinak éjfélután nem is jut az eszükbe, hogy ez a nyár nem olyan nyár mint a többi és hogy a liget hűs fái alatt ugyancsak vaczog a foga az embernek. A pesti szalmaözvegy üdülés és lehűlés ürügye alatt csakúgy felkeresi a liget megszaporodott lumpoló helyeit, mint egyébkor nyaranta, sőt a budai viszonyok alapos ismerői azt állítják, hogy a hires budai sült- liba-fogyasztóhelyek a »Márványmenyasszony«, a »Politikus grájzler« és más hasonló tanyái a pesti oldal inyen czeinek csakúgy meglelnek ezeken a hideg estéken is. A pesti »szalmá«-nak egészen mindegy, hideg van-e vagy meleg, reá nézve a nyár, a kalendáriumi nyár szabadságot jelent és ő kimegy izzadni Ősbudába vagy a »Jardin«-be, akármilyen hideg van is, habár magában néha- néha nagyokat örül azon, hogyan vaczog a foga a Balaton hullámzó teteje mellett felesége őnagyságának. Mert őnagysága is a »hivatalos« kalendáriumi nyár szerint nyaral, úgy a mint férje a kalendáriumi nyár szerint lumpol. Rossz nyelvek szerint Siófokon ekként vigasztalódnak a rossz időn: »Ilyen enyhe telünk rég nem volt, mint az idei nyár!« A lumpolás aranykora megnöveszt Budapesten a konfliskocsisok amugyis nagy szarvait. Elvégre mit tegyen hajnali három órakor, az a komoly kopaszodó és hasat eresztő szalmaözvegy, akinek kapunyitás előtt mégis csak haza illik érkeznie és aki nem hogy járni sem tud, de még állni sem tud a lábán. Ezek a mostanában oly gyakori alakok legkitűnőbb médiumai a pesti zsaroló konflisoknak, aki jól tudja, hogy a legduhajabb »szalma« is magába száll reggel felé és félti komoly családapai hírét. Az ilyen magába szálló éjszakai utastól annyit vasal ki a pesti konfortáblis, a mennyit csak lehet, és a szemérmetlenségnek nincs határa. Pedig a pesti konfliskocsis egyébként sem mintaképe a szerénységnek. Mindenki tudja, hogy a konfortáblikocsis soha, de soha sincs megelégedve a neki fizetett összeggel, bármennyit is adjon neki az ember, mentül vakabb és sántább a lova, mentül rázóbb és piszkosabb a kocsija, antúl jobban morog a fizetségnél. Ezért érzékenyebb lelkületű embernek egyáltalán nem
