Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-25 / 8. szám
II. évfolyam. 1907. február s. szám. A Z Budapest székesfőváros és különösen a VII. kerület érdekeit felölelő város - politikai és társadalmi lap -----Л VII. kerületi függetlenségi- és 48-as párt, valamint a »Zugló és környéke függetlenségi és 48-as pártkor^ hivatalos lapja. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára Egész évre Fél évre ... 10 korona. Főszerkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Almássy-tér 17. Mindennemű, levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdonos B. Virágh Géza, czimére küldendők VII., Almássy-tér 17. Telefon SS—-98. Közlekedési politika és a lakáskérdés. Nincs az a hiú dáma, ki végre is fel ne jaj dúlna, ha szűkre szabóit czipőben kell parádéznia, járnia. Közönségesebb halandó meglehetős őszinteséggel szokja ilyenkor a mester uram gondviselőjét áldani, pedig éppen annyi indokkal magamagát is a deresre huzathatná és teljes alapossággal kivehetné a maga részét. Hiába adta városi hatóságunk a kénveskedót, hiába igyekezett kedveskedéssel, tanácscsal, sőt itt- ott kalácscsal is elvonni a lakosság figyelmét a nyomorult állapotokról, végre is utat tört magának az őszinte érzés, az elkeseredés hangja, s panasz és jajgatás hangzik el a szép dáma aj akarói és szidja a városi magisztrátus a háziurakat, szidják a háziurak a város intéző köreit, a lakosság szidja mind a kettőt, az igazság pedig az, hogy büntetést érdemel mindegyik, legfeljebb csak mennyiségbeli különbséget érdemelnek meg. A legjobban reászolgált azonban a büntetésre és a bünhődésre a főváros törvényhatósági bizottsága. Fájdalom azonban, hogy nincs a ki őket megbüntesse, és a bünhódést a főváros lakossága szenvedi el. Nag}r, hatalmas Budapestet fejleszteni! Világvárossá emelni! Lakosainak számát milliónál többre nevelni! Helyes, szép am- biczió! De ha nő a gyermek, a ruhát is hosszabbítani kell; mert különben ballerina kosztümben jár-kél az utczán is a felserdült hajadon. Ha szaporítani akarjuk a lakosságot, megfelelő számú lakásokról is gondoskodni kell, mert különben nem bolond az az idegen, hogy ide települjön, ha saját pénzéért még fekvő helyet sem tud szerezni magának. Nem várjuk azt, hogy a főváros maga gondoskodjék a lakhelyekről. Elég baj az, hogv harakok és hajléktalanok menhelyére van szükség. Nem is helyes mindent a ható- tóságoktól várni. De a hatóságoknak legelemibb feladatát kell hogy képezze, hogy a magánvállalkozást, a szabadversenyt úgy irányítsa, hogy abból a közre is haszon származzék, hogy ezek ne legyenek nyűgjei a fejlődés természetes törekvéseinek. Nincsen egyetlen egy közhasznú vállalat a fővárosban, mely a köz szempontjából vezettetnék és mely a köznek állana szolgálatában. Nem is úgy alakultak. Egész szervezetük mind arra irányul, hogy a város részéről monopolium, privilégium biztosittas- tassék, hogy ők a befektetett tőkét minél biztosabban kamatoztassák. Hogy a városnak beleszólása is volna az üzemek gyakorlásába, irányításába, egyetlen egy szóval sincsen kikötve. Minek? Mit törődik az a város azzal, hogy ezeket a »közhasznú« vállalatokat a lakosság összeségének szolgálatába kellene befogni. Mit gondol ezzel a főváros polgár- mestere, hogy a városnak ingerencziát biztosítson ez üzemek gyakorlási módjába és ezáltal a köz szolgálatába szegőd lesse e vállalatokat? ! Hiszen ha ilyesmivel foglalkoznék, talán meg sem választanák nyugdíjazása után e vállalatok igazgatóságába! Már pedig a városi hatóságok, kezdve a polgármesteren és végezve a legutolsó kerületi választmányi tagon, arra vannak hivatva és ez a kötelességük, hogy a város lakosságának és nem a »közhasznú« vállalatok érdekeit nézzék és méltányolják. Most jajgatunk, hogy szűk a czipő! Jajgatunk, hogy nincs lakás, drága a lakás stb. Hát úgy kell nekünk. Miért nem beszéltünk előbb? Miért nem követelódzöttünk hamarább? Akkor, mikor még sztrájknak, bojkottnak hire sem volt. Miért adtuk meg a helyeslés visszhangját, mikor a beltel kék kapitalistái sorompóba léptek a kültelki fejlődés ellen? Nem szabad parczellázni, nem szabad utat nyitni, nem szabad csatornázni stb., mert a fővárosra sok teher szakad és — elértéktelenednek a beltelkek. Tapsolt a városi bizottság, mikor a belső részek ócska házainak újakkal való felcserélése érdekében 30 évi adómentességet kívántak. Ez csak nyereség a fővárosra, bizonyították ők, de azzal, hogy a kisebb exisz- tencziák kis házakat, olcsó helyeken építhessenek, ez már terhet jelentett a fővárosra. A szűk látóképesség megboszulta magát. Még a tészta is kifolyik a kosárból, ha nincsen helye a terjeszkedésre. Csak a főváros lakossága lett volna olyan élhetetlen, hogy a városi intézőség által orránál fogva vezettessék ? Jól van! Elzártátok előlünk a természetes terjeszkedést, az egészséges, az olcsó és helyes kültelki fejlődési, hát itt hagylak benneteket. Egy lépéssel túl megyek a főváros határán és megteremtette Palota-Újfalut, Rákos- Szt.-Mihályt, Kispestet, Erzsébetfalvát, Albertfalvát, Római-fürdőt stb. stb. íme azt eredményezte a nagy városi Krónika. Elherdált százezrek. A Népszínház belső és külső átalakításának költségeire újabb 360.000 koronát szavazott meg a — városházi többség. A többség, — mely jajveszékel és sir, hogy a fővárosnak nincsen pénze, a többség — a mely újabb sok milliós kölcsönbe fogja belerántani a fővárost, a többség — a mely végül oda fog kilyukadni, hogy a város pénzügyeinek rendezése czimén újabb adóval fogja megterhelni ezt az agyonsanyargatott budapesti lakosságot, mondom: ez a többség a legkisebb lelkifurdalás nélkül megszavazott újabb 360.000 koronát a város pénzéből azért, hogy a Népszínház olyan diszes külsőt nyerjen, mely a naiv közönséget a színház belsejének a megtekintésére is elcsábítsa. Es a többségi párt minden egyes tagja olyan csökönyösen ragaszkodott a közel félmillió korona kidobásához, mintha városatyává való megválasztása ehhez a feltételhez lett volna hozzákötve. És — hangozzék bár mily hihetetlenül — ez igy is van! A megnyilatkozni akaró önálló véleményt a többségi párthoz tartozókba belefojtják a vezérek és ha nem tudják elhallgattatni szép szóval, torkára forrasztják a szót erőszakkal, fenyegetésekkel. A demokrata erények ilyen eseteiről is tudunk. De ezt bizonyítja az a megtörtént eset is, hogy a mikor Márkus Miksa, a ki a többségi párthoz tartozik, e 360.000 koronás költség tárgyalása során személyi okokból felszólalt, Hellai Ferencz, a ki szintén a többségi párthoz tartozik és a ki a mellett a népszínházi bizottmány tagja, kétségbeesetten rohant Vá- zsonyi Vilmoshoz, a vezérhez, tűrhetetlennek jelezvén, hogy '»saját embereink ellenünk obstruálnak«. Pedig Márkus Miksa, a ki régi színházi ember, és sokkal okosabb ember, semhogy önmagával ellenkezésbe kerülhessen, magái a kérdést иду elkerülte, mint macska a forró kását. De felszólalása piogrammon kívül történt, s a demokrata vezérek programm- jukhoz híven ragaszkodnak. Ám csak ahhoz a programmhoz, a mit titkos konventikulumok állapítanak meg és a melyhez tartozott a főváros pénzének ily bűnös és könnyelmű clprédálása is. A Heltai almufti ur és társainak népszínházi mindenhatósága megéri a többségnek ezt a bagatell összeget. * Szalag Mihály bizottsági lag ur önmaga által konstatált »világos észjárása« és Márkus József nyugalmazott főpolgármesternek szépen elmondott curiculum vitae-je is szükséges volt ahhoz, hogy a 360.000 korona kiadást a Népszínház újabb restaurálására plauzibilissé tudják tenni. Kár, hogy Faludi Gábor, a ki a többségi párt tagja és a Vígszínház igazgató- bérlője, nem volt jelen ezen a nevezetes közgyűlésen, hogy felvilágosította volna a bizottságot, mi mindent lehet 360.000 koronáért csinálni. О elmondhatta volna hitelesen, hogy az egész Vígszínház építési költsége sem riigoll 300.000 koronára, hanem mindössze csak 320.000 koronára. Vagyis kevesebbe kerül egy modern uj színház építése, mint a mennyit a régi Népszínház ismételt restaurálásába beleölnek. De a főváros pénzével igy bánnak időtlen-idők óta, s az uj többségi párt —- mint látjuk — a hagyományokhoz ragaszkodik. * \
