Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-25 / 8. szám
AZ ERZSÉBETVÁROS. politika, hogy raialalt lakosságát millióra akarta felszaporitani, azalatt intézkedései következtében kizavarja területéről a már letelepülőket is. Most azután próbálná jóvá tenni baklövéseit. Keresi a módot az elszakadtak visszacsatolására. Vissza édesgetni nem tudja őket, hát szeretné egyszerűen bekebelezni őket. Ezen a helytelen politikán változtatni kell. Megkell nyitnia természetes kültelki fejlődés zsilipjeit. Csatorna-útépítés költsége úgyis az érdekelt telektulajdonosok nyakába szakad. Terhet tehát nem vállal a főváros, de kötelességet teljesít, mikor lehetővé teszi, hogv éppen azok az elemek, melyekből a jövő generáczió fog kifejlődni, agilitásukat, munkásságuk gyümölcsét a fővárosban fejtsék ki, és a fővárosban helyezzék el. De ehhez nem elégséges ám egy iv papiros, hogy azt tele nyomtassuk a megfelelő szabályrendelettel. Ide tenni is kell! Ehhez szükséges, hogy a város belenyúljon azoknak a »közhasznú« vállalatoknak az üzemébe és irányítsa azok működését. Az amerikaiak már régen reá jöttek arra, hogy várost nem lehet építeni, ha nem gondoskodunk megfelelő közlekedésről is. Ott a közlekedési eszközök és utak megelőzik a várost, sőt ezek által és ezek utján alakul meg a város. Nálunk ezek a „közhasznú“ vállalatok csak arra valók, hogy a már kész alkotást, a már érett gyümölcsöt élvezzék, hogy hosszú instancziázásuk utján nagy kegyelemből egy- egy újabb vonalat építsenek a zsúfolásig lakott szűk házsorok közepette. Ezen változtatni kell. Ha a város helyes telekpolitikát akar folytatni; ha a város lakosainak érdekét tartja szem előtt, akkor az összes közlekedési vállalatokat bele kell vonni hatáskörébe ; mert csakis ezekkel együtt tudja megoldani a kérdést, mely székesfővárosuuk lakóinak biztos és nyugodt ekszisztencziát biztosit, és a mely megvédi a lakosságot mindennemű lakásuzsora és visszaéléssel szemben. Itt van kerületünk külső része a Zugló. Óriási terület. Beépítésre szinte kiválóan alkalmas. A túlzsúfoltság levezetésére a legtermészetesebb útirány. A Csömöri-ut ki van nyitva a Hajtsár-utig. Tovább nem. A vasúti közlekedés meg van a Hajtsár-utig. A vasúttársasággal kötött szerződés értelmében a vasutat ki kell vezetni egész a körvasúiig, ha a Csömöri-ut addig meghosz- szahbittatik. A Csömöri-ut meghosszabbításának nincsen semmi akadálya. A Festetich-féle hitbizományhoz tartozó telekcsoport készen áll e kérdésre a kisajátítási eljárás nélkül is. Miért nem nyitják meg az utat? Egy nagy, virágzó gyártelep, a Zsolnay- féle gyár van éppen ez útnak a végpontján. Azt is el akarják zavarni a kerületből, meg- közelithetetlenné téve a munkásság részére a gyárat? Vagy talán nincsenek a kerületi bizottsági tagoknak telkeik e vonal mentén? Vagy talán minden bizottsági tag vasúti igazgató akar lenni? A mostani polgármester ur hive — tudomásunk szerint — a kültelki természetes fejlődésnek. Nem zárkózhatik el tehát az elől a feladat elől, hogy a vasúti politikát lekösse a helyes telekpolitika szolgálatába. S ha e kettő összefog, nem lesz lakásmizéria Budapesten 200 esztendeig. Csak ne •a vasutigazgatósági helyre aspiráljon az illetékes tényező, hanem »szeretett fővárosunk« lakosságát is tartsa szolgálatra érdemesnek. S. Gróf Károlyi István. Elnökvállozás előtt áll a VII. kerületi függetlenségi és 48-as pártkor. Barabás Béla, a kinek nevéhez fűződik pártunk emlékezetes győzelme, túlságos elfoglaltsága miatt nem szentelheti magát teljesen pártkörünk ügyeinek és ő, a ki egész tehetségével és erejével szolgálja azt az ügyet, a melyhez szegődik, helyt akar csinálni oly férfiúnak, a ki egyéniségének egész súlyát vetheti latba kerületünk és a függetlenségi párt érdekében. Ez a férfi a kerület és a függetlenségi párt egyhangú óhaja szerint nem más, mint gróí Károlyi István, a kinek jelölése az országos párt vezéreinek is osztatlan tetszésével találkozott. Az ország első gavallérját az ország legnagyobb kerületének polgársága óhajtja vezéreid, tudván, hogy a nemes gróf egyúttal tündöklő mintaképe a polgári erényeknek. Törhetetlen, meg nem alkuvó hazafisága, közismert spártai jelleme, előkelő társadalmi állása és rangja ellenére köztudomás szerinti demokratikus érzülete, erős vezető talentuma egyaránt arra predesztinálják, hogy öt emeljük a pajzsra. Gróf Károlyi István elnökségében megvan a garanczia arra nézve, hogy czéltu- datos, erős gerinczü és e mellett a polgárság érdekeit szolgáló függetlenségi politika szolgálatába szegődik kerületünk függetlenségi pártja, mert ilyen vezér kommandója alatt szívesen fog dolgozni és ha kell, verekedni a kerület minden egyes polgára. Ennek a meggyőződésnek visszhangja az a lelkes fogadtatás, melylyel ez az elnökjelölés mindenfelé találkozik és mely — reméljük — reá fogja bírni Károlyi István grófot, hogy a közóhajnak engedve, az elnökséget elfogadja. Sok még a teendőnk ebben a kerületben. A régi klikkek még benn ülnek bagolyváraikban, és kemény harcz lesz az, a melylyel őket majd végkép kiverjük. A politikai erkölcs, az igaz hazafiság, a közélet tisztasága, a függetlenségi eszmék és törekvések gróf Károlyi István vezérlete alatt fogják feltámadásukat megérni a székesfőváros legnagyobb kerületében. Bizalommal és lelkesedéssel kérjük gróf Károlyi Istvánt, álljon soraink élére és legyen a vezérünk ebben a kemény harezban. Községi szocziálpolitika. ii. Lakásmizéria. (Folytatás.) Es e részben teljesen közömbös, vájjon a város extenziv fejlődésének hiányát tekintjük-e a baj okának,avagy pedig ellenkezőlegazinten- ziv fejlődést tekintjük elégtelennek. Sokan azon a véleményen vannak ugyanis, hogy a beteges lakásviszonyoknak az az oka, hogy fővárosunk kifelé, a perifériákon nem terjeszkedik ki mind jobban; és viszont mások úgy érvelnek, hogy a baj oka abban rejlik, hogy nem használjuk ki kellőkép a város területén lévő helyet, mivel túlsók a földszintes és az egyemeletes ház. Helyes községi szocziálpolitika csak az lehet, mely mindkét jelenséget együttesen méltatja és iparkodik kiküszöbölni. Értjük ezt akképen, hogy igenis az extenziv fejlődés kívánatos, mert hiszen a város határának övezetén épülő házakban a lakások olcsóbbak és egészségesebbek lesznek. Csakhogy erre nézve a hatóságnak nem igen lehet befolyásolnia a magánvállalkozást, nem lévén módjában rákényszeríteni az épittetőket, hogy künn, a város határán építsenek házat. Az intenzív fejlesztésre ellenben számos eszköz áll rendelkezésére a fővárosi hatóságnak, a menv- nyiben az építési szabályrendeletben garan- cziákat állíthat fel arra nézve, hogy bizonyos, lehetőleg tág övezeten belül csak háromemeletes, egy szükehh övezeten belül csak négyemeletes házak épülhetnek és hogv ötemeletes házak építésére is engedélyt ad. Mert az ily intenzív építkezés mellett ugyan természetszerűleg növekedni fog a telekjáradék, de az egyes lakókra nézve a légvonalban szaporított lakások mégis olcsóbbodni fognak. De teljesen a szocziálpolitika czéljaiba kell hajtania a fővárosnak a maga saját építkezéseit, melyeknél a város mint magán vállalkozó szerepel. Tudjuk, hogy a főváros több nagy bérpalota tulajdonosa, a melyeket a birtokát képező telkekre építtetett. Az építkezések alkalmával elsősorban arról kellett volna gondoskodni, hogy a főváros házai lehetőleg mentői több ,,kisemberének nyújtsanak hajlékot, a helyett, hogy protekeziós urak számára építsenek luxussal berendezett, pazar, nagy lakásokat. Legkevesebb, a mit a községtől megkívánhatunk, az, hogy a maga üzemeiben és vállalkozásaiban a szocziáíis szempont legyen irányadó. Persze erről mindeddig szó sem lehetett. Ezen a megkívánt, de be nem tartott minimumon túl pedig, ha a főváros igazán fel akar emelkedni a község köteles szocziál- politikájának magaslatára, nagyszabású építési akcziót kell megindítania, a minőt mindenfelé a külföldön a „munkásházak“ nevezete alatt tárgyalnak. Nem akarunk e helyett konkrét javaslatokat tenni, sem a különböző külföldön ismert rendszerek taglalásába bo- csájtkozni. Csak nyomaiékosan figyelmeztetni óhajtjuk az intéző köröket, hogy komoly szocziálpolitikai programúi élére az olcsó lakások hatósági eszközökkel való tömeges létesítését kell állítani és hogy a magánspekuláció uzsorás tendencziáju tunyaságát nem szabad tovább tétlenül néznünk, hacsak azt nem akarjuk, hogy a rohamosan szaporodó lakosság két-három év múlva egyenesen az utczára ki ne rekedjen és össze ne szakadjon a lehetetlen lakbérteher alatt. Addig is azonban módot kell találni arra, hogy a mérték nélküli lakbérfelcsigázásnak valamikép gát vettessék. És e részben igaz, csak az államhatalommal egyetemben lehet eljárni, de az állam e beavatkozását kezdeményezni a főváros kötelessége. Igaz, hogy jelenlegi állapotaink mellett monslruózusnak látszik az az eszme, hogy a laKbérek bizonyos in ax i ír, urna hatóságilag megá llapittassék, ámde a nagy néprélegek általános érdeke mögött el kell tűnnie a kiváltságos háziurak magánérdekének. Egyébiránt a magántulajdon e nemű „szentség“-ébe a hatóság a közérdek szempontjából már ma is gyakran erős kézzel belenyúl. Gondoljunk csak arra, hogy a rendőrség megszabta a lakbért, melyet a bérlők a perditáktól szedhetnek; ugyanaz a szocziálpolitikai megfontolás, mely beavatkozásra késztette a hatóságot a 2—8000 lelket számláló perditatábor kizsákmányol sáliak megakadályozására, rá kell, hogy vezesse a hatóságot a százezreket felölelő széles néprétegeknek lakbéruzsora ellen való meg- oltalmazására is. Elvégre a szocziáíis érdek utóbbi esetre nézve is van akkora. A lakbérek hatósági szabályozása, illetve bizonyos maximum megállapítása semmivel sem volna kíméletlenebb korlátozása a magántulajdonnak, mint akár a kisajátítás, vagy c.gy telep- engedély megtagadása, avagy a magánházak építésébe közbiztonsági avagy közegészségi szempontokból való hatósági beavatkozás. Csak az kell hozzá, hogy a hatóság — ez esetben a városi hatóságon kivid az állam
