A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - K. László József: Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből
35 ződnek. Ott mit tanulnak? Innya. Mit többet? Pompáskodni, egy mentét arannyal megprémeztetni, egy kantárt pillangókkal megcifrázitatni, egy forgóval, egy varrott lódinggal pipeskedni, paripát futtatni, egyszóval esküdni, hazudni és semmi jót nem követni.“ De a gondtalan ifjúság évei hamar elmúlnak s elkövetkezik az az idő, amikor a nemes úrfinak jövendő megélhetésié biztosítására életpályát kell választania. Ha van még elég családi birtok, akkor nincs semmi baj. A fiú —< gyakorlati úton — elsajátítja atyja tudományát és átveszi a gazdaság vezetését. De ha a családi birtok már fogyóban van, és a megmaradt kévésén is több testvérnek kell osztozkodni, akkor már más megoldás után kell nézni. Nagy választékot, sok lehetőséget az egyoldalú képzettséggel bíró nemes úrfi nem talál maga előtt. Latin tudománya jóformán csak a nemesi vármegyénél és a prókátori pályán való elhelyezkedésre képesíti, de ehhez is még tanulmányai kiegészítésére és huzamos gyakorlatra van szükség. Ha ehhez nincs kedve, s nem bírja a kormányszékeknél, különösen a kamarai hivataloknál szükséges német nyelvet sem, akkor csak egy lehetőség marad számálra: a vitézi pályán próbálni szerencsét. Ott van hely mindig, s a jelentkezőnek, ha tiszti állás elnyerésére egyelőre nem tart számot, nem kell jártasnak lennie sem a német nyelvben, sem a haditudományokban. Azok fokozatos elsajátításával azonban megalapozhatja boldogulását és a legmagasabb tiszti rendfokozatok elnyerésére is lehetőséget teremt magának. A kilátások nem rosszak a hadseregnél, de azok megszerzéséért — lelkiekben és erkölcsiekben — a nemes úrfinak nagy árat kell fizetnie. Meg kell válnia mindentől, ami a rendi társadalomban az „úr“, a nemes ember életszínvonalát a nem nemeseké fölé emeli: a szabadságtól, a személyes függetlenségtől, s oly életformához kell hozzáidomulnia, amelyre sem neveltetése, sem életszemlélete elő nem készítették. A rend, tisztaság, engedelmesség, fegyelem, felelősségérzet, pontosság, összetartás, hűség, önfeláldozás, s megannyi más hasonló erények mintaképévé kell átformálódnia akkor, amikor eddigi nemesi életének minden ízét éppen az adta meg, hogy előjogai és vagyona birtokában ezeknek az önfegyelmező erényeknek a gyakorlására ráutalva nem volt. Nagyobb, kiáltóbb ellentéteket képzelni sem lehet azoknál, amelyek egymással találkoztak akkor, amikor a nemes ember — az egykorú köznyelvben használt kifejezés szerint — „katonaságra adta magát“ és a maga egocentrikus életszemléletével a szigorú fegyelméről, lelketlen drilljéről európaszerte ismert császári seregben kezdett új életet. Nincsen életsors, amely a végzetes lelki megpróbáltatásoknak, a tragikus bonyodalmaknak annyi csiráját rejtené magában, mint amennyi a nemes katona életének díszes, fényes külsőségei mögött lappangott. Erre a múltra, a lelki fejlődésnek erre az útjára kell mindig visszatekintenie annak, aki olvasmányaiban a magyar nemes testőr, s általában a XVIII. századi magyar katona pályafutását, magatartását figyeli. Ezt kell szem előtt tartania annak, aki a katonáskodó magyar nemes élete művét értékelő ítéletalkotás céljából teszi tanulmány tárgyává. A magyar nemesi gárda múltjával foglalkozót is, írót és olvasót egyaránt, csak az előzmények és a szellemtörténeti milieu állandó szem előtt tartása óvhatja meg a megnemértés, a túlszigorú állásfoglalás veszélyeitől. 3*
