Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)
Életrajzok
JÁMBOR ALAJOS a Vízmüvek vezérigazgatója Budapesten 1904 augusztus 4-én született; polgári családból származik. Iskolai szünidőben titokban munkát vállalt egy textilgyárban, majd dohánygyári munkás, később az Óbudai Hajógyárban géplakatos tanonc lett. A tanoncokkal való bánásmód, a hosszú tanoncidő és az alacsony fizetés miatt már 16 éves korában sztrájkot szervezett. 1918-ban bevonult katonának ; a piavei offenzívában megbetegedett, visszakerült Budapestre, itt érte az őszirózsás forradalom. Résztvett a lánchídi csatában. Az általa szervezett katonai alakulattal megtisztította a ferencvárosi pályaudvart és rengeteg értéket mentett meg a Magyar Köztársaság részére. A Kommunista Párt megalakulásakor belépett a pártba, majd harmadmagával megalakította a III. kér. Kommunista Pártszervezetet. A Tanácsköztársaság idején a III. kér. Munkástanács tagja lett. Később a Közellátási Népbiztossághoz delegálták. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült. Többhónapos ott tartózkodás után visszaszökött az országba, s a nemzeti hadseregbe való besorozás elől vidéken bujkált. 1921-ben újra bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Ekkor már szabadpályán működött. Szervezett, agitált, »élő propaganda« volt. 1930-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba, melynek rövidesen pártszervezeti vezetőségi tagja lett. Irodalmi tevékenységet fejtett ki a »Társadalmi Szemlében«, résztvett az »Üj Harcos« szerkesztésében. Az 1935. évi választásokon a Szociáldemokrata Munkásegység Blokk-listáján képviselőnek jelölték. A déli kerületben, a megpeticionált választáson listavezető lett. A munkásmozgalom érdekében jelentős anyagi áldozatokat hozott. 1940-ben, az erdélyi bevonuláskor, néhány hónapig katona volt. A katonaságnál politikai és gazdasági szemináriumokat tartott. Felhívta beosztottjai figyelmét arra, hogyha a Szovjetunióval háborúba keveredünk, passzív magatartást tanúsítsanak. Érintkezést tartott fenn az illegális mozgalom számos kimagasló egyéniségével. Mint önálló műszaki kereskedő, igen jelentős anyagi támogatásban részesítette a kommunista mozgalmat, az elnyomottak helyzetén messzemenő módon segített, közel 400 menlevelet szerzett az üldözötteknek. 1944 november 12-én a nyilasok halálraítélték, de sikerült megszöknie. A felszabadulás 1944 december 24-én Budán érte, onnan Kecskemétre ment. Itt értesült arról, hogy a Kommunista Párt Budapest székesfőváros alpolgármesterévé delegálta. 1945 június 1-én nevezték ki a Székesfőváros Vízmüvei vezérigazgatójává. SZABÓ JÁNOS a Székesfővárosi Csatornázási Müvek vezérigazgatója Született Szombathelyen, 1893-ban. Középiskoláit a szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte, gépészmérnöki oklevelét a József Műegyetemen szerezte meg. Különleges szak- tevékenységet fejtett ki a városcsatornázási munkakörben. Több ízben járt külföldön. Legutóbb 1938-ban az angliai nemzetközi szennyvízügyi kongresszuson a magyar városokat képviselte. Tanácsnokká 1944. júniusában választotta meg a közgyűlés. Majd 1946-ban az újonnan megalakított Csatornázási Művek vezérigazgatójává nevezték ki. MILLOK SÁNDOR a BSzKRt elnöke 1887. január 26.-án született Budapesten. Apja Magyar Államvasúti tisztviselő volt, aki korán, 32 éves korában meghalt s így 7 éves korában félárva lett. Négy középiskola elvégzése után az Iparművészeti Iskola szobrászati szakára iratkozott be, azt azonban elvégezni nem tudta, mert beteges édesanyja képtelen volt egyedül a megélhetést előteremteni. Egész fiatal korában kénytelen volt a legkülönfélébb utakon és módokon, címírással stb. kenyeret keresni. 18 éves korában a Déli-vasúthoz került Írnoknak. Végigjárta az összes vasúti szolgálati ágazatokat. Később átkerült az igazgatósághoz, amikor is megszerezte az érettségi bizonyítványt. 1918. november 1 .-én a Déli-vasúttól fizetésnélküli szabadságra ment, hogy teljesen a vasutasok szervezésének szentelhesse minden idejét. A vasutas szövetség egyik vezető titkára és a Magyar Vasutas című szaklapnak szerkesztője volt. 1919-ben a magyarországi proletárdiktatúra bukása után az újjáalakult szociáldemokrata párt ellenőrző bizottságának tagja lett, 1919. novemberében a Déli-vasút igazoló bizottsága, szociáldemokrata magatartása miatt törölte a vasúti tisztviselők létszámából. Elfogató parancsot adtak ki ellene már 1919. augusztus havában. Ennek ellenére idehaza bujdosva tovább vezette a vasúti munkások földalatti szervezkedését és szerkesztette szaklapjukat. 1920. májusában már annyira tarthatatlanná vált a helyzete idehaza, hogy kénytelen volt kimenekülni az országból. Bécsbe került, ahol a Garami—Lovászi—Hatvani szerkesztésében megjelenő Jövő című lap szerkesztőségébe került. Mikor a Jövő megszűnt, akkor a Bécsi Magyar -Újság alkalmazta expedíciós munkásnak. Mikor a Bécsi Magyar Újság is megszűnt, akkor egy darabig alkalmi munkákból élt. 1924 júniusában tért haza Magyarországra az emigrációból. Budapesti Hivatali Útmutató —4 49
