Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)
A polgármesteri ügyosztályok 1945. évi tevékenysége
az elmúlt évben. Úgy a Gellért-fürdőben, mint a Széchenyi-fürdőben énekkart szerveztek, valamint kultúrirodát létesítettek. Étkezőt és beszerzési csoportot tartanak fenn, mely fokozatosan fejlődik és mind eredményesebb működést fejt ki. Ezenkívül napközi otthon áll fönn, mely internátussal fog bővülni. Az igazgatóság az üzem megindulásával egyidejűleg a szükséges propagandát megfelelően megszervezte. Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala működését az ostrom után megkezdte. Az idegenforgalmi naptárhoz francia, angol és orosz nyelvű s az ostrom pusztításaira utaló betétlapokat fűztek. A hivatal állandóan arra törekedett, hogy a budapesti szállodák üzembehelyezését előmozdítsa. Intézkedés történt a bécsi és velencei irodák megnyitására és terveket dolgoztak ki Bukarestben, Belgrádban, Prágában, Moszkvában vagy Kievben megfelelő időben új idegenforgalmi irodák felállítására. Résztvett a spanyolországi nemzetközi brigádok tagjainak tiszteletére rendezett vendégüllátás megszervezésében. Foglalkozott a Szent István-nap előkészületeivel és felvette a kapcsolatot a bécsi irodával. Megjelentette a »Budapesti havi eseménynaplót«, ezúttal négynyelvű betétlappal. Tekintettel arra, hogy a Szent István-napi ünnepségek világi része elmaradt, a hivatal a székesfővárosnak az egyházi ünnepségeken való képviseltetése körül fejtett ki tevékenységet. Foglalkozott a hivatal a tervezett tömegszállások létesítésének kérdésével, tárgyalásokat folytatott a külföldi magyaroknak a Budapest újjáépítésére irányuló idegenforgalmi propagandába való bekapcsolása tárgyában, nyomdába adta a rombadőlt Budapestről készülő prospektus anyagát. Megindította az Idegenforgalmi Hivatal az elhurcolt szállodai berendezési tárgyak visszaszerzésére vonatkozó akcióját. Tárgyalásokat folytatott a Gyógyhelyi Bizottsággal »Budapest fürdőváros« jövő terveiről. A hivatal megkezdette a vidéki városok háború utáni idegenforgalmi felkészültségére vonatkozó adatok összegyűjtését. Rendszeresen foglalkozott a hivatal a külföldi idegenforgalmi propaganda irodák felállításának kérdésével, a szállodák helyreállításának problémájával, a Magyarok III. Világkongresszusának előkészítésével. Az Állatkert az ostrom során erősen megrongálódott, épületeinek nagy része megsérült, állatállománya úgyszólván teljesen kipusztult. Áz állat-és növénykert állatállománya az 1945. év végen 1 elefánttehén, 5 víziló, 1 láma, 1 kétpúpú teve, 1 zebra, 5 sheflady póniló, 3 majom, 1 sárgafejű amazon papagály, 1 hullámos papagáj, 1 fácánkakas, 1 magvágó, 1 stiglic, 2 házi gerle, 1 pávakakas, 3 macskabagoly, 1 rétihéja, 1 görög teknős és 2 őz. Művészet. Képzőművészeink támogatására jelentős összeg jutott és pedig kiállításokon vagy közvetlenül a művészektől történt vásárlások útján és segélyek címén. A főváros területein levő mintegy 300 szobor és emlékmű közül megsemmisült 32, erősen megrongálódott 24, javítható sérüléseket szenvedett 84 alkotás. A többi is apróbb sérüléseket szenvedett, teljesen épen alig maradt emlékmű. A romeltakarítások és helyreállítások a közterületi emlékművekkel és szobrokkal kapcsolatban is megindultak. Elszállításra, illetőleg biztonságosabb helyre kerültek az ostrom idején tönkrement szobrok, helyesebben azoknak megmaradt részei. A romeltakarítással egyidejűén megkezdődött a szoborművek helyreállítása is. A Kossuth-híd építésével összefüggésben kellett lebontani gróf Andrássy szobrát. A bronzszobor, valamint a talapzat kövei megfelelő biztonságba helyeztettek el. A főváros elismerő érmeket adományozott az orosz hídépítő alakulatok tagjainak, valamint azoknak az orosz autósoknak, akik Budapest közellátásában önfeláldozóan közreműködtek. „Budapest“ Irodalmi, Művészeti és Tudományos Intézet címen 1945. szeptember 28.-án kiadott rendelettel önálló vagyonkezelésű intézmény szerveztetett egyelőre ideiglenes státussal. Az intézmény rendeltetése : a fővárosi kiadványok egységes vezetése, szerkesztése, kiadása, értékesítése és terjesztése a gazdaságosság szem előtt tartásával. Színházak. A kiadott koncessziók és a színházhasználhatósági engedélyek alapján a főváros területén a három állami színházon kívül 17 magánszínház működik. Ezek közül 1 színházhelyiségben kabaréelőadások, 3 helyiségben pedig varieté-előadások folynak. Fentieken kívül a főváros területén még négy nagyobb színházteremben tartatnak időközönkint rendkívüli alkalmi előadások. 1945. szeptember 19.-én megvásárolta a székesfőváros a Belvárosi Színházat. Budapest Székesfőváros Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága 1945. július havában átalakult a Fővárosi Népművelési Központtá. Á Székesfővárosi Zenekar 1945. július hónaptól kezdve folytatta a Károlyi-kerti, nyári évadbeli hangversenyeket, a téli hónapokban pedig a bérletrendszerrel meghirdetett és a Városi Színházban, illetőleg a Zeneművészeti Főiskolán tartott előadásokat. A szélesebb néprétegek számára a Zenekar a főváros egyes terein sétahangversenyeket rendezett, valamint a különböző pártok és kulturális intézmények felkérésére rendkívüli hangversenyeket tartott; többek között Csepelen munkáshangversenyt. Á Városi Színház 1945. július 7.-én nyitotta meg kapuit és mint Budapest legnagyobb elsőhetes moziszínháza kezdte el működését. A színház működése kielégítőnek és eredményesnek mutatkozott és az éV' végén számottevő bevételi felesleggel rendelkezett, holott hathónapi működése alatt a színház belső tatarozásra és helyreállításra, a leltári hiányok pótlására, továbbá anyagbeszerzésre jelentős összegeket fordított és ezenfelül a Fővárosi Népművelési Központnak 98