Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1946)
A polgármesteri ügyosztályok 1945. évi tevékenysége
megvalósításának szükségessége. A népgondozásban a szociálpolitikának a preventív gondozásra irányuló törekvése kell hogy utat mutasson. Az újrendszerű szociális gondozásnak fel kell ölelnie a társadalomnak azon rétegeit, melyek szociális, vagy erkölcsi veszélyeztetettségük miatt igényelhetik a gondozást és támogatást. Az újrendszerű gondozás összefogja mindazon erőket, melyek a hatóságok és a társadalom részéről a szociális kérdések megoldására irányulnak. Munkaközösségeket létesít, melyek a hatóságok mellett önállóan, de azzal szoros kapcsolatban működnek. Az év folyamán minden elöljáróságon megszervezték a munkaközösséget. A bevezetett népgondozás kapcsán eddig 30.150 szociális, illetve erkölcsvédelmi téren veszélyeztetett családról kaptak értesítést. A jelenlegi gazdasági helyzet, a közellátási viszonyok szükségessé teszik, hogy a sok- gyermekes anyák különleges védelemben részesüljenek. Ezért elsősorban soronkívüliséget biztosító igazolvánnyal látják el őket és utasították a kerületi elöljárók népjóléti osztályait, hogy azokat a sokgyermekes anyákat, kiknél szociális rászorultság áll fenn, vegyék nyilvántartásba, gondozzák őket és helyes módon biztosítsák részükre a székesfőváros által rendelkezésre bocsátott támogatásokat. Az újrendszerű szociális munka szükségessé tette a szociális munkakörben alkalmazott tisztviselők, ki-, illetve átképzését. Ebből a célból tanfolyamokat szerveztek s azokon 420 tisztviselő nyert ki-, illetve továbbképzést. A szociális védelem hatékonnyá tétele céljából számbavehették az e téren működő társadalmi egyesületeket is. Tevékenységüket ellenőrzik s ha azt tapasztalják, hogy kitűzött Céljuknak megfelelni nem képesek, vagy működésük szociális szempontból eredménytelen, intézkednek feloszlatásuk iránt. A jövőben csak eredményes szociális munkát végző társadalmi egyesületeket kíván a főváros támogatni. Az újrendszerű szociális gondozás szükségessé tette a tökéletes nyilvántartás megszervezését is. Ebből a célból az V. kerület Vág-utca 14. szám alatt működő Budapest Székesfőváros Gondozottjainak Központi Nyilvántartó Hivatalát a követelményeknek megfelelően újjászervezték és a VIII. kerület Gyulay Pál-utca 7. szám alatt a székesfővárosban folyó szociális és egészségügyi tevékenységet tervszerűen ellenőrző és irányító nyilvántartó ehivatalt szerveztek meg, mely alapját képezi egy komoly népnyilvántartó hivatalnak. A szociális gondoskodás egyik főfeladata a szociális népélelmezés helyes megoldása. A pesti városrész felszabadulása után legfontosabb feladat a népkonyhák és főzőhelyek üzembehelyezése volt. A hosszú ostrom alatt kiéhezett lakosságnak, különösen a gyermekeknek egytál étellel való ellátására az év folyamán 134 hatósági főzőhelyet állítottak fel. A hatósági főzőhelyek mellett az újjáépítést és jóvátételt szolgáló üzemek munkásai részére,üzemi főzőhelyeket létesítettek, ezek száma ma 139. Pestkörnyékén is felállítottak 6 főzőhelyet. Decemberben a hatósági főzőhelyeken 25.611, az üzemi főzőhelyeken 51.006, a pest- környéki főzőhelyeken 2052 egytál ételes ebéd került naponta kiosztásra. A hatósági főzőhelyeken étkező felnőttek közül 2348, a gyermekek közül pedig 4579 kapott ingyenes élelmezést. Az iskolás gyermekek közül az ebéden kívül 5517 reggeli és 3290 uzsonnaszolgáltatásban is részesült. A főzőhelyeken foglalkoztatott felügyelőnők száma decemberben 289, a főzőnőké pedig 639 volt. A felnőttek zárt gondozásával kapcsolatban a következő a helyzet : A székesfőváros alsó erdősori szeretetotthon-kórházát az év folyamán átadták a polgármesteri X. ügyosztálynak. Az átadás után szükség volt a központi igazgatás szétválasztására is. A'szeretetotthonok 9 fiókintézete közül a széna-téri és a menház-utcai fiókok az ostrom folyamán teljesen megsemmisültek, a többi kisebb-nagyobb épületkárokat szenvedett, melyeket nagyrészt máris sikerült rendbehozni, legalább is az épületeket használhatóvá tenni. A szeretetotthoni férőhelyek száma ezidőszerint 1050 s ezek nagyrészt be is vannak töltve. A székesfővárosi hajléktalanok pillangó-utcai menhelyén a férőhelyek száma ezidőszerint 472, melyből 246 hely van elfoglalva. A Kerepesi-út 29. szám alatti hajléktalanok menhelyét jelenleg katonaság használja. Az épület kiürítése után a férőhelyek száma körülbelül 1000-re emelhető. Az egyházak és karitatív egyletek a székesfővárossal karöltve 43 kis szeretetotthont tartanak fenn, hol 260 munkaképtelen van elhelyezve. A munkaképtelen öregek kérdésének megoldása céljából az év folyamán 454 öreget helyeztek el vidéken családi gondozásba. 4 A népszálló elnevezését Dózsa György-otthonra változtatták. Ez az egyedülálló munkások befogadása céljából létesült intézmény 437 férőhellyel rendelkezett az 'ostrom előtt. A beá'lott épületkárokat fokozatosan hozzák rendbe, úgyhogy jelenleg 317 férőhely van az otthonban és ezek be is vannak töltve. A felszabadulás után három sürgős feladat várt megoldásra : a hadisegélyezettek és hadigondozottak nyilvántartásának elkészítése, a hadisegélyezettek és hadigondozottak jogviszonyának rendezése és a pénzellátások visszamenőleges folyósítása. A jelentkezések és ennek alapján a nyilvántartás felfektetése megtörtént. Több felterjesztés és szóbeli tárgyalás után a népjóléti miniszter rendezte a hadisegélyezettek és hadigondozottak jogviszonyát, majd intéz92