Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1941-1942, 1942-1943 (Budapest, 1942)
I. Általános rész
Magánépítkezések folyamatossága. Rendkívüli házadómentesség. jelenlegi létszám mellett is szűknek bizonyult, annak ellenére, hogy a Szent Margitsziget Gyógyfürdő R.-T. a Madách Imre-út és a Rumbach Sebestyén-utca sarkán épült társasháznak rész- tulajdonként megszerzett első emeletére költözött, s így a székházban volt helyiséget igénybe vehettük. A székház bővitése lehetővé vált azáltal, hogy a székházzal szomszédos telkek rendezése folytán az Éva-utca mentén a székház telkéhez egy 43‘20 négyszögöl nagyságú területet lehetett csatolni, amin a toldalék- épület építését ez év tavaszán meg is kezdettük, s előreláthatólag ez év őszén be is fogjuk fejezni. A toldaléképület külső kialakítása természetesen a székház homlokzatával azonos módon fog történni. Az építkezés költségeit 235.000 pengőben irányoztuk elő. (2191/1942). A nehéz gazdasági viszonyok minden korban építési pangást idéztek elő, aminek káros kihatásai (első sorban a lakáshiány) közismertek. Természetes, hogy most amidőn a háború következtében nemcsak az általános gazdasági helyzet, hanem az anyag és munkáshiány is bénítja az építkezések végrehajtását, ezek a káros hatások még fokozottabb mértékben jelentkeznek. Nemcsak városfejlesztési érdekből tehát, hanem a szociális következmények elhárítása érdekében is nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy a magánépítkezések terén sem álljon be teljes szünet. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ez a törekvésünk mindezideig sikerrel járt s ha a lakástermelés nem is tart lépést a szükséglettel, a helyzet e téren sem katasztrofális. A magánépítkezés és lakástermelés folyamatosságának az utolsó két évtizedben legfontosabb ösztönzője a rendkívüli házadómentesség volt. A m. kir. pénzügyminiszter úr a rendkívüli házadómentességre vonatkozó rendeletét a tanács véleményének és javaslatának meghallgatása után rendszerint három éven- kint szokta kiadni. A most érvényben levő rendelet hatálya ez év november hó 1-én lejár. Bár a jelenlegi rendkívüli viszonyok mellett nagyobb arányú építkezés lehetősége nem áll fenn, részben a már előadott indokoknál fogva, részben pedig a legfontosabb városrendezési feladatok végrehajtása érdekében mégis feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a magánépítkezé^ sek bizonyos területeken továbbra is rendkívüli házadómentességben részesüljenek. Ezért felkértük a székesfőváros és környéki városok polgármesterét javaslataik megtételére, felkértük egyszersmind a m. kir. pénzügyminiszter urat. hogy a székes- fővárosra és környékére kiterjedő javaslatunkat közös értekezu létén szóbeli tárgyalás során adhassuk elő. 8