Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1941-1942, 1942-1943 (Budapest, 1942)
I. Általános rész
A lakástermelésnek a városrendezési követelményekkel összhangzatos és állandó biztosítása egyike a legnehezebb feladatoknak. A lakásigényeket eddig, — mondhatnók: teljes kizárólagossággal, az egyéni építkezés és magánvállalkozás elér gítette ki. A lakástermelés ilyképen a gazdasági hullámok függvénye lett, ami hol túltermelést, hol hiányt idézett elő. Másik hátránya ennek a rendszernek, hogy csupán oly lakásfajták létesültek, amelyekben a tőke teljes biztonságot és nagy jövedelmezőséget talált. Ennek következménye az volt, hogy a szegényebb néprétegek számára megfelelő lakások igen kis számban létesültek már az első világháborút megelőző időkben is, ezt követőleg pedig ezeknek magánvállalkozás útján történő kielégítése gyakorlati értelemben teljesen megszűnt s a folyton növekvő s beláthatatlan horderejű szociális bajokat magábanrejtő hiányt hatósági építkezésekkel kellett pótolni. Végül városrendezési és szépészeti szempontból volt rendkívül hátrányos ez a rendszernélküli építkezés. A szétszórt építkezés pénzügyileg megoldhatatlan feladat elé állította a hatóságokat a legszükségesebb közművek létesítése tekintetében s az egyéni ízléstelenség tobzódott az épületekben, melyek a főváros külső részét és környékét elárasztották. A tanács kebelében működő ú. n. Munkaterv-bizottság igen nagy részletességgel és alapossággal foglalkozott e kérdéssel. A megoldás módjára nézve tervezetet dolgozott ki, melyet a tanács magáévá tett s a tanács e határozata alapján felterjesztést intéztünk a m. kir. kormányhoz, melyben kifejtettük, hogy a kisajátítási jog kiterjesztése városi lakótelepek létesítése céljából, a szükséges tőke rendelkezésre bocsátása, rendkívüli házadómentesség biztosítása azok a főbb rendelkezések, melyek az elérendő cél érdekében nélkülözhetetlenek. Előző évi jelentéseinkben részletesen beszámoltunk az ú. n. budapesti északi kikötő tervéről. E kikötő hivatása elsősorban az, hogy építőipari anyagok, főképen homok, kavics, Dunán érkező faszállítmányok kirakodóhelye legyen, de természetesen helyet találnak ott egyéb teherszállító hajók is. Budapest területén ma már rendkívül szűk területre korlátozódott a teher- hajók kirakodására kijelölt rakpart, ami állandó túlzsúfoltságot idézett elő. Az északi kikötő lényeges enyhülést fog előidézni, sőt remélhető, hogy szabaddá válnak mindazok a parti területek is, ahol a gyorsforgalmi útvonal fokozatos kiépítését terveztük, ami azonban mindaddig, amíg a hajózás részére új rakodópartokat nem sikerül átengedni, meg nem valósítható. 5 Telpítési politika. Munkaterv bizottság. Északi kikötő. 1 x __