Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - I. Szabályozás

ll kér. A Ganz fele gyár kibövi tese a Flo- rián-laktanya telkével. II. kér. A Pálffy-tér rendezése. van véve, mely a kadapród-iskola telkén, tehát nem közterületen vonni el. A szabályozási vonal módosítását ellenben az út egyik szakaszára nézve elfogadtuk. Ezek mellett igényeltük, bogy a pesti kőszónbánya és téglagyár társulat telepén, vagy a tervezett nj útvonal nyittassák meg és tétessék a közlekedésre alkalmassá, vagy pedig a régi út, m*ly az agyag kiakná­zása következtében leszakadt, állíttassák helyre, úgy. a mint erre a tár­sulat kötelezve van, mert sem a szomszédság, sem a nagy közönség érde­kei szempontjából nem tűrhető, hogy a társulat egy közutat rendeltetésé­től elvonjon. A székes fővárosnak joga és hivatása a társulatot eme köte­lezettségének teljesítésére szorítani és miután a kérdéses állapot a közérdek rovására már évek óta létezik, az egyik vagy a másik útvonal haladék­talan megnyitására és kiépítésére oly nagy súlyt fektettünk, hogy az ügynek késedelem nélkül a belügyminister úr elé terjesztését kívántuk az esetre, ha a székesfőváros bármi oknál fogva nem erezné magát indit- tntva a társulat ellen megfelelően intézkedni. A mérnöki hivatal által a trombitás-útra nézve javaslatba hozott keresztszelvényt elfogadtuk és hozzájárultunk ahoz, hogy az út meglevő része makadamburl< ólat tál láttassák el. Ezek kapcsán, tekintettel arra, hogy a téglagyár-társulat az agyag- kiaknázásával a trombitás-út egy részét már használhatatlanná tette, ha­sonló eset ismétlődésének megelőzése végett vizsgálatot és szigorú ellen­őrzést kívántunk a tekintetben, hogy a társulat az agyag kiaknázásával szorosan a hatósági engedélyhez alkalmazkodjék és ott, a hol engedélye nincsen, a kiaknázástól feltétlenül tartózkodjék. A Ganz és társa vasöntő- és gépgyár 1 ószvóny-társulat azon kére­lemmel fordult hozzánk, hogy miután a II. kér. fő-utczában levő Flórián- 1 aktanya, mint ilyen, tudvalevőleg a közel jövőben megszűnik, területét a társulatnak adjuk el. A vételhez az a szándék fűződik, hogy a társulat gyártelepét ezen ingatlannal kibővitse. Erre való tekintettel az a további kívánsága van, hogy a Gyorskocsi-utcza tervezett folytatását a kacsa-utcza és a Ganz-utcza között ejtsük el, mert különben a telepet utcza szelné ketté. Kezdetben nem találtuk előmozditandónak azt, hogy a társulat gyár­telepét a Fő-utczára terjessze ki; vételi * ajánlatát tehát elejtettük és ennek következtében a Gyorskocsi-utcza fentebb megjelölt szakaszának felhagyá­sát is mellőztük, A társulat a belügyminiszter úrhoz fordult és kívánságainak okait bővebben is kifejtvén, azt a meggyőződést szereztük, hogy miután a társu­lat a Fő-utczára nem gyárépületet, hanem irodahelyiségeket stb. szándéko­zik építeni, kívánságának teljesítése ellen városrendezési szempontból döntő akadály nem forog fenn. A kérdés tárgyalását tehát újból felvevőn, a székes-fővároshoz for­dultunk, hogy városrendezési szempontból szintén nyilatkozzék és mint kegyúr, döntsön a felett is, vájjon a laktanya mellett levő kis templom megmarad­jon-e, avagy — mint kívánatos volna — eltávolittassók. A tervet e tér rendezésére úgy dolgoztuk ki, hogy a vasúti sínek czélszerü elhelyezése mellett minél nagyobb terület maradjon a nagy kö­zönség zavartalan használatára. De a sin elhelyezése kérdésében a kereske-

Next

/
Oldalképek
Tartalom