Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - IX. Vasutak

107 — úti vaspályái hálózat, melynek számára a szabályozási tervbe természetesen megfelelő útvonalak vannak felvéve, és ha ezen útvonalak épen emlitett rendeltetésüktől elvonatnának, a közúti vaspálya hálózatát szerves egészszé fejleszteni lehetetlenné válnék. Ez a veszély a szóban álló vasútnál, úgy a mint ez tervezve van, annál nagyobb, mert azon közúti vaspályái vonalat tenné lehetetlenné, mely az alapgyűrüt van hivatva képezni, azzal a rendeltetéssel, hogy a sugárirá­nyú vonalak belőle szerte ágazzanak. Jelesen tervben van, hogy a balparti városrész belső kőrútján ha­ladó közúti vaspályái vonal a fővámtéri hidon a budai oldalra vezettetvén át, itt a Gellért-rakparton, Döbrentey-téren, Attila- és Krisztina-köruton haladjon és a Margit-körúton már meglevő vágányokba torkolva teljes körré fejlessze a két parti városrész között a Margit-bidon át fennálló, ma még csonka közúti vasúti összeköttetést. Ebből a körből már ez idő szerint is jelentékeny sugárirányú vo­nalak ágaznak ki. Ilyen az újpesti vonal, kerepesi-uti, üllői-uti, lónyai il­letve soroksári-utczai (közvágóhidi) vonal, a másik oldalon pedig az óbudai és a zugligeti vonal. S nem szenvedhet kétséget, hogy valamikor, a lóvas- utnak villamos üzemre átalakítása után, ebbe a körbe a Podmaniczky- és Baross-utczai vonalak és ezek által a nagykörúti vonal is be fog köttetni; és be fognak köttetni a létesítendő uj vonalak, melyek közül a budapest- budafoki vasút tárgyalásánál főleg azon közúti vaspálya vonalára hivat­koztunk, mely a Kelenfölden tervezett átlósuton kivezetne az ottani pá­lyaudvarhoz. Ez az átlós-ut a kiépítés stádiumában van és a mint a fő­vámtéri hid elkészül, a közúti vaspálya lefektetése nem is lesz továbbra elodázható, mert a forgalmi jelentőségében mindinkább növekedő kelenföldi vasúti állomás azt egyenesen követelni fogja. Tekintve tehát, hogy a budapest—budafoki vasút úgy amint tér vezve van útját állaná a közúti vasút szerves kiegészítésének, a közutakon két vasút lefektetésére nem lévén elegendő hely; tekintve továbbá, hogy a két vasút ezen összeütközésében a közúti vasút a bozzáfűződű hasonlít­hatatlanul nagyobb és fontosabb érdekek miatt el nem ejthető; tekintve végül, hogy a várkert-rakpart mint üdülő- és sótahely, mint a kies Du- napartnak legkellemesebb szakasza, mely különösen az eskütóri bid kiépí­tése után előre láthatólag nagy keresettségnek fog örvendeni, semmiféle vasút czéljára át nem engedhető a nélkül, hogy az jellegétől megfosztva te jesen meg ne rontatnók: mindezeknél fogva külön is kértük egyfelől a kereskedelemügyi miniszter urat, másfelől a belügyminiszter urat, hogy a mennyiben a szóban levő vasút eszméje egyálta’án elejthető nem volna, úgy annak legalább belső szakasza a lánczhidfőtől egész a Fehérvári útig mindenesetre mellőztessék, nevezetesen e vasút akként engedélyeztessék, fiogy csak a Fehérvári-utnál, esetleg a jobbparti közvágóhidnál vegye kez­detét. Nem mulaszthattuk el kiemelni azt is, hogy a székes főváros érdekei szempontjából e vasútnál a vicinális jelleg kizárásával egyedül a közúti jelleg mutatkozik indokoltnak, mert nemcsak közúton, illetve közút men­tén vonúlna el, de egyszersmind oly területetet szelne át, mely várossá lenni van hivatva, 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom