Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - IX. Vasutak
— 93 — Kivétetnek ezen határozatok alól azok a teherszállítási szerződések, a melyeket a társaság a jelen szerződés megkötését megelőzőleg kötött. 21. §. Ha bekövetkezik az az eset, hogy a társaságnak a jelen szerződésnek megfelelőleg összeállított és a társaság közgyűlése által megállapított évi mérlege és üzleti számlája szerint a társaság alapszabályai értelmében történt levonások után a kiosztásra rendelkezésre álló évi tiszta nyereség összege egymásután következő 5 évben átlag számítva, a társaság névleges részvénytőkéjének 10%-át meghaladja, akkor beáll a főváros joga a díjtételek revisiójára, melynél fogva a viteldijak a székes főváros és vállalkozó részvénytársaság által 5 évről 5 évre együttesen állapitandók meg az alábbi feltételek szem előtt tartásával. A tarifarevisio joga, az itt megállapított feltételek beálltával 1905. január 1-én kezdődik, oly módon, hogy ha az említett feltételek 1903. év végéig már beállottak, akkor a revisio az 1903-iki mérlegnek megállapítása után már foganatosítható, illetve a szerződés határozmányai szerint megállapítandó új viteldijak az 1905. évi január 1-től életbeléptetbetők és 1905. január 1-től kezdve a tarifarevisio joga öt évi ciklusokban megilleti a fővárost akképen, hogy a revisiót 1905. január 1-től kezdve bármikor gyakorolhatja, ha a lefolyt utolsó öt üzletévben annak fent megállapított feltételei beállottak. A tarifarevisio alkalmával a vonalszakaszok, t. i. ezeknek hossza és beosztása szintén revisio alá vehetők. A főváros tarifarevisio joga a teherárú-díjszabásra is kiterjed. A tarifarevisio szempontjából az a tiszta nyereség fog figyelembe vétetni, a mely a budapesti közúti vaspálya társaság jelen szerződés tárgyát képező vasutainak személy- és teherforgalmából ered s az alábbiak szerint állapittatik meg. A tiszta nyereségnek a tarifarevisio czéljából való kiszámítása tekintetében a következők tartandók szem előtt: A mérleg szerinti tiszta nyereség: a) a szerződő részvénytársaságnak jelen szerződés tárgyát képező vonalain a személy- és teherszállításból elért nyereségéből; b) a beruházási tartaléktőke kamatjövedelmeiből ; c) a társaságnak egyéb jövedelmeiből alakul. A tarifarevideálási jog érvényesítése szempontjából a számítás alapjául a társaságnak kizárólag csak a jelen szerződés tárgyát képező villamos vasutak személy- és teherforgalmából eredő ama tiszta jövedelme szolgá- land, a mely az üzleti számlában mint ilyen ki van tüntetve. Világosan megjegyeztetik: a) hogy a társaságnak egyéb vagyonából eredő bevétele, mely az üzleti zárszámlába felvéve van, b) hasonlóan oly kiadások, a melyek a jelen szerződés tárgyát képező vasúti üzlettel összefüggésben nem állanak, ha az üzleti zárszámlába felvétettek, a tiszta jövedelemnek a tarifarevisio czéljából történendő megállapításánál figyelembe egyáltalában nem vétetnek.