Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)
IV. Vizvezeték
37 átlagot a jelen esetben 120 literben veszsziik fel és azt mondjuk, hogy miután a sajátképeni ivóvizén kívül még igen sok házi, üzleti és gyári szükséglet van, melyre csak jóminőségű vizet szabad használni, a 120 literből legalább is 60 liter okvetlenül forrásvíz által volna fedezendő. Ebből indulva ki, a napi szükséglet tészen — 430.000 lakost számítva — 25.800 köbmétert és fokozatosan emelkedhetik 80.000 köbméterig. Az tehát a kérdés, számiíhatunk-e arra, hogy a gödi forrásokból ennyi vizet az év minden szakában és minden körülmények között biztosan kaphatunk ? Nem lévén erre vonatkozólag más adatunk, a következő tényeket kell útmutatásul vennünk: Midőn a vízvezetéki, bizottmány és a műszaki osztály két tagja a káposztásmegyeri határt 1884. év őszén megszemlélték, figyelmüket a gödi puszta melletti Dunaparton kiérő forrásokra is kiterjesztették. Ezen időben mintegy 27 vizér nyílt a partra, melyek közül háromnak bő vize volt, úgy hogy ezeken csak némi kényelmetlenséggel lehetett keresztül menni; de 1885. február havában a műszaki osztály ugyanazon két tagja Urguhart angol mérnök kíséretében e forrásokat újból megtekintvén, már azt találták, hogy mindössze négy érben folyt viz, itt is gyéren, mig 23 teljesen vizíelen volt, noha a föld csak igen kevéssé volt megfagyva. Hogy ezen időben az említett négy ér nem adhatott volna 25.800 köbméter vizet, ezt bővebben megokolni — azt hiszszük — felesleges; és nem vélünk csalatkozni, midőn állítjuk, hogy a kérdéses források télen alig adhatják V15—-V20 részét azon vízmennyiségnek, melyet tavaszszal és őszszel a Duna felé szállítanak. Arról pedig, hogy nyári huzamos szárazság idejében adhatnak-e és mennyi vizet, absolute nem bírunk tudomással. Természetes, hogy ily körülmények között e forrásokat még a szorosan vett élvezeti viz fedezésére sem tarthatjuk kielégítőknek. Ez okból a javaslat mellett hiányzó költségszámítást a saját részünkről is mellőztük. II. A tatai források. Ezekre vonatkozólag gr. Eszterházy Miklós és Feszty Adolf tettek javaslatot, mely lényegében a tatai angolkerti tó forrásai egy részének, nevezetesen a nagyforrás és ezt környező 11 kisebb forrás vizének felhasználására irányul. A kivitel úgy történnék, hogy az összesen 11 forrás egy kisebb reservoirban összefoglaltatván, a viz a földben fektetett csatorna által természetes eséssel Tatáról a hegyek alján a Dunáig vezettetnék, hol Duna-Almás és Neszmélyt megkerülve, Süttő, Piszke és Nyerges Újfalu felé venné útját. Nyerges-Újfalutól mindig a hegyek tövében haladva, a dorogi völgybe jutna, egész Leányvárig. Itt szivattyú-telep létesittetnék, mely által a viz az ott alkalmazandó kisebb reservoirból 69-69 méter magasra egy nagyobb reservoirba emeltetnék. E ponttól a viz ismét természetes eséssel folynék egész a budai reservoirig és pedig egyenest Gsévnek, hol egy 4‘5 kilométer hosszú tárna által a vízválasztó hegyeken keresztül hatolna. E vízválasztón túl a vörösvári
