Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - IX. Közúti vaspálya

XI. K ö z ú t i v a s p á 1 y a. Fővárosunk gyors fejlődése a helyi közlekedésnek megfelelő arányban fejlő­dését első sorban teszi ugyan kívánatossá, mégis mi sem bizonyosabb annál, bogy e tekintetben, más európai városokkal szemben még igen bátra vagyunk, s bár évről évre mutatkozik e terén baladás, az mindamellett egyáltalán ki nem elégítő. Az országos kiállítás alkalmából az arra hivatott tényezők buzgón fáradoznak a helyi közlekedési viszonyok lehető javításán, de mert a bajon gyökeresen csak az omnibus közlekedés teljes újjá alakításával és széles kiterjesztésével vélünk segíthetni, ez pedig sokkal nagyobb feladat, semhogy egyszerre, mintegy varázsütésre, megvaló­sítható volna, méltón lehet attól tartani, hogy miután a közlekedési eszközök már rendes körülmények között is elégteleneknek bizonyulnak, a kiállítás tartama alatt fővárosunk ebbeli fogyatkozásai még kirívóbbak lesznek. A magunk részéről megvagyunk győződve, hogy egy nagy város pezsgő életének elengedhetien követelménye a jó, kényelmes és olcsó helyi közlekedés megteremtése; ugyanezért azt a befolyást, a mit számunkra e tekintetben az 1870. évi X. t. ez. biztosít, igyekeztünk és igyekezni fogunk mindig kellőleg érvényesíteni; miután azonban e téren a kezdeményezés feladata a fővárost illeti, az orvosló intézkedés főleg innen várható, s hisszük, hogy a főváros mélyen érezve e feladatának fontosságát, késedelmezés nélkül teend meg mindent, miszerint a főváros fejlett közlekedési igényei és az ezek kielégítésére szolgáló eszközök az utóbbiak szabályozásával és kiterjesztésével egyen­súlyba hozassanak. Ezek megérintése után a közúti vaspályáról a következőket jelentjük: A kerepesi úti vágányok egyenes folytatását képezendő külső vonalak szük­ségessé tevén egy uj fő állomás-hely létesítését, erre a társulat tervezetet mutatott be, mely szerint a múzeum körúton, a nemzeti színház bérháza előtt lett volna az állomási vágány lefektetendő. Sokkal czélszerűbbnek találtuk azonban, hogy a kér­déses vágány a múzeum körút másik oldalán, a hatvani és Gr. Karolyi utcza között létesíttessék. Az állomás hely berendezését tehát ez értelemben engedélyeztük, kikötvén

Next

/
Oldalképek
Tartalom