Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - IV. Építésügy és a lakásviszonyok rendezése

— 49 —

Áttérve a dolog érdemére, kétségtelen, hogy a fővárosban a lakás viszonyok terén ez idő szerint vannak bajok, melyeknek orvoslása kivánatos volna. — Abban is egyetértünk a t. főv. közönséggel, hogy az érintett bajok részint a kisebb lakások aránytalan drágaságában, részint pedig azok elégtelenségében s az egézségtelen lakások nagy számában gyökereznek. — Mindezek természetes orvos szeréül magunk is az épitkezés előmozdítását tartjuk, mert elegendő számú és jó lakáshoz— s nézetünk szerint ez a legfőbb czél — csak ez úton juthatni s mert másfelől a tömeges építkezés szükségkép a jelenlegi túlmagas lakbérek kívánatos mérséklését, ez által pedig azt is maga után vonandja, hogy a szerény viszonyok között élők is, az egézség követelményeinek inkább megfelelő lakáshoz juthatnak.

Az előttünk fekvő szabályrendelet fő czélzatát, az építkezés előmozdítását tehát teljes mérvben helyeseljük. A mi azonban az erre kiszemelt eszközöket illeti, e részben a t. főv. közönséggel nem mindenben vagyunk egy véleményen, s első sorban a rendkívüli adómentesség az, mely ellen lényeges észrevételeink vannak.

A rendkívüli adómentesség ugyanis, mely eddig egészen más czélból s egészen kivételesen arra alkalmaztatott, hogy általa a város fejlődése bizonyos irányba tereitessék, ha egyéb feltételek hiányzanak, majdnem teljesen hatástalan marad. Hivatkozhatunk ennek igazolására a múlt tapasztalataira. Tudjuk, hogy 1875-ben a balparti városrésznek a belső körút által határolt területére s csak nem rég az Albrecht útra is rendkívüli adómentesség biztosíttatott s annak eredményét vizsgálva azt látjuk, hogy azóta az Albrecht úton csupán egy építkezés történt és a pesti oldalon is mindössze alig egy-két uj ház keletkezett, melyekre nem valószínűtlen a feltevés, hogy különben is felépíttettek volna. Hasonlót tapasztaltunk a nagy körúton, hol a rendkívüli adó- mentesség az első tiz év alatt alig mutathat fel valamicske eredményt. De legközelebb áll tárgyunkhoz a szegényházi és az uj vásártéri telkek példája, melyeket a t. főváros közönség építési kötelezettséggel s azon kedvezménynyel adottéi, hogy az azokon emelendő házak 10 évre a községi adó felétől mentesek lesznek, de a melyek közül csak igen kevés épült ki, a többire nézve pedig előbb az építési határidőt meghosszabbítani, később pedig az építési kötelezettséget egészen meg kellett szüntetni.

Ha pedig az adómentesség már szűkre szabott alkalmazásában sem vezetett a várt sikerre, úgy bizonyára még kevésbé vezethet arra akkor, ha azt mindjobban kiterjeszteni iparkodunk. Ez esetben egészen elveszti az hatását s legfeljebb az lesz az eredménye, hogy egy-két üzér ki fogja ugyan annak előnyeit aknázni, de a közönségnek abból vajmi kevés haszna leend.

Nem lehet továbbá szem elől téveszteni, hogy a rendkívüli adómentesség mindig bizonyos méltánytalanságot képez azokra nézve, kik korábban kedvezmény nélkül építkeztek, s kik ennek következtében azon eshetőségnek vannak kitéve, hogy nem lesznek képesek a rendkívüli adómentesség mellett építkezőkkel versenyezni.

De van a rendkívüli adómentességnek positiv káros hatása is, a mi főleg a telekspekuláczió előidézésében, — a telekáraknak mesterséges felszöktetésében s közvetve abban is áll, hogy a telekdrágaságnál fogva az építkezés természetes hala