Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - IV. Építésügy és a lakásviszonyok rendezése

— 50 —

dását esetleg megakasztja, s így tulajdonkép egész ellenkezőjét is szülheti annak, a mi általa czéloztatik.

Mindezeknél fogva a rendkívüli adómentességet nézetünk szerint nem lehet minden aggodalom nélkül azon mértékben kiterjeszteni, a mint azt a t. fővárosi közönség óhajtja.

A mi különösen a családi házakat illeti, ezekre nézve úgy vagyunk meggyőződve, hogy azokra csakis a jobbmódúak s azok tehetnek szert, kik ma is abban a helyzetben vannak, hogy maguknak jobb bérelt lakást tarthatnak. A családi házak által tehát a kitűzött czél, segíteni azokon, a kik bérlés útján ma nem képesek megfelelő lakást tartani, el nem érhető. — Hozzá véve ehez a fennebb mondottakat, önként következik, hogy a családi házak rendkívüli adómentességét a magunk részéről nem pártolhatjuk, azon oknál fogva sem, mert — feltéve, hogy a szándékhoz képest ily családi házak nagyobb csoportokban valóban építtetni fognak — at. főv. közönség annak szükségessége elé jutna, hogy a csatornázás, vízvezeték és világítás műveleteit azokra kiterjessze, ott esetleg iskolát és egyéb szükséges közintézeteket létesítsen, természetesen saját házi pénztárából, melyhez az illetők hosszú ideig nem köteleztetnek járulni, vagyis helyettük az említett terheket a többi polgárok volnának kénytelenek viselni, a mi pedig annál nagyobb igazságtalanság volna, mert a közterheket egyaránt viselő sok polgára a fővárosnak ma is csatornázatlan utczában kénytelen lakni.

Hasonlókép nem véljük a rendkívüli adómentességet a kisebb lakásokból álló bérházak számára sem megadhatónak, azon okokon felül, melyeket ez adózási kedvezmény kiterjesztése ellen fentebb általában felhoztunk, azért sem, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy a rendkívüli adómentesség a lakók, a bérlők helyzetének könnyeb- bítését alig eredményezi, annak hasznát már a telektulajdonos ki szokta meríteni s a mi esetleg még fenn marad, az építetőnek bizonyára gondja lesz azt a maga javára fordítani.

A mi azonban a munkásházakat illeti, miután bizonyos, hogy a legégetőbb lakásszükségben a munkásosztály sínlődik, ezek érdekében a rendkívüli adómentességet mi is indokoltnak látjuk s tekintve, hogy a szóban forgó adózási kedvezmény hatását annak a munkásházakra kiterjesztése még nem fogja koczkáztatni, tekintve továbbá az abban álló nagy előnyt, hogy munkás lakok tömeges építése folytán természetesen igen sok kisebb lakás fog felszabadulni, s az azokat keresők számára rendelkezésre állani: a szabályrendelet ide vonatkozó intézkedését elvben készek vagyunk támogatni, azonban csak a legszorosabb értelemben vett munkásházakra nézve, ilyenekül pedig csak azokat tekintjük, melyeket valamely gyári vagy ipari vállalat a saját telepén a saját munkásai számára épít. — Mert kétség kivül lényeges különbség van a most említett munkásházak és azok között, melyeket egyesek tisztán nyerészkedés végett létesítenek, s míg az előbbiek mellett a munkások egészséges lakásban elhelyezésének érdeke mellett sok más érdek is szól, addig csupán a haszon szempontjából épített ily lakoknak rendkívüli adókedvezményben részesítése nézetünk szerint nevezetes méltánytalanság volna azon kisebb lakásokból álló házak tulajdo-