Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875)
XII. Függelék
d) Melléklet. 2065 szám. 1874 A műszaki osztály személyzete munkakörének kimutatása, A műszaki osztálynak, mely egy felügyelő igazgatóból és 8 egyénből álland, körülbelül a következő munkákat kell teljesítenie : Az osztályba utasított tárgyak jegyzőkönyvbe vétele s a több 1000 példányt tartalmazó tervtár rendbentartása, a régiebb tervekből szükségelt vázlatok készítése s Írásbeli, illetőleg másolási munkák egy egyént nemcsak teljesen elfoglalnak, de valószínű, bogy minden igénynek a legjobb akarat mellett is «alig lesz képes megfelelni. Az eddigi tapasztalás szerint évenként beérkező 500—600 építési engedélyi ügynek a hely színén való megtekintése, a megállapított szabályozási tervvel való összehasonlítása és ebhez képest az egyes ügyekre nézve szükséges véleményezés, valamint az ily ügyekkel legszámosabb esetben kapcsolatban «álló terjedékek és kiszökelékek által elfoglalt területek felmérése és megbecslése egy egyén által alig lesznek sikeresen végezhetők, különösen tekintetbe vévén, bogy a szabályozási terv foganatosítása éppen ezen ügyek helyes megítélésétől van feltételezve. Az évenként körülbelül 150 esetben felmerülő telek felosztási és teleksz«abályo- zási ügyek, melyeknek cs«aknem legmugyobb része a helyszínen megtekintendő, de valamennyi a megállapított szabályozási vonalokkal összehasonlítandó, nagy fontossággal bírnak és az azokkal járó munka tetemesen emeltetik ezen becslések és terjedék kiszámítások által, melyek azokk«al igen gy.akran kapcsolatban állanak. — Ha felsoroljuk még az évenként körülbelül 50 felfolyamodási esetet, melyek rendszerint helyszíni bizottsági tárgyalásokat, kimerítő részletes indokolást és igen gyakran vázlatrajzokat igényelnek, azt hisszük, hogy egy egyén munka erejét talán túl is halmoztuk. A főváros budai területének, különösen a nagyrészben már kész beltelki szabályozás végleges megállapítása, e tervekbe való bevezetése, továbbá az egész külvidéknek még meg sem kezdett szabályzatának elkészítése, indokolás«a, úgy a budai mint a pesti terület lejtszinezése és lejtszini magasságok ellenőrzése: egy egyénnek teljes szorgalmát és munka erejét veendi igénybe. Az 1870. X. t. ez. 17. §-ban felsorolt munkákról készülő tervek átvizsgálása; különösen minden egyes csatornázási, vizvezetési, világítási tervezetek átbirálása, ezek tárgyában uj tervek, számos alternatívák készítése; s az idézett §-ban felsorolt többi munkálatok tárgyalása, melyek egy-egy száma gyakran hetekre, sőt hónapra veszi igénybe a munka erőt: annyi phisicai időt és szellemi erőt vesz igénybe, hogy annak alig lesz képes egy egyén teljesen megfelelni. Az 1870. LX. t. ezikk alapján létesítendő s részben már megkezdett sugárút kiépítésére való műszaki felügyelet s evvel kapcsolatosan az egyes uj térfogatú több mint 200 teleknek egyenként v«aló kiszámítása és megállapítása, a kereseti kimutatások átvizsgálása, a használandó anyagok iránti ellenőrzését, egy szóval a vállalkozókkal kötött szerződésben foglalt minden feltételekés kikötések éber figyelemmel való kisérése az egyes