Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875)

XII. Függelék

•fi® 85 telkeknél mutatkozó terjedékek becsűjének megállapítása, az uj építkezéseknek úgy szé­pészeti, mint az eg'ész út harmóniája tekintetéből való megítélése, a csatornázási, világítási burkolati stb., munkálatainak számszerinti, az egység árakhoz képest leendő megállapi­tása, valamint az e munkákra vonatkozó tervek műszaki birálata, egy egyént, legalább Marcziustól—Novemberig tehát kilencz hónapon által annyival inkább teljesen igénybe vesznek, mert idejének s napjának tetemes részét, magán a helyszínén keilend töltenie. A városban történendő munkáknak a helyszínén való ellenőrzése és a helyben­hagyott tervekkel való összehasonlítása, valamint az egész főváros területén tapasztalható s intézkedést kívánó hiányok bejelentése és ezek iránti javaslattétel, mely munkát eddig két szemlész teljesített, egy fiatalabb mérnöksegéd fogja végezni, ki ezek pontos telje­sítése esetében minden egy ember erejéhez méltán tapasztalható igényeknek bizonyára megfelelt. Az 1870. X. t. ez. o. §-ának d) pontja értelmében nyitandó nagyobb és főbb közlekedési utak nyitása, p. o. nagy körút, Albrecht ut, Illona ut általános és részletter­veinek készítése, az evvel kapcsolatos helyszíni és magasság rajzi felvételek eszközlése, az egyes megváltandó vagy kisajátítandó telkek kimérése, megbecslése és egyébb előmun­kálatok, oly óriási munkaanyagot képeznek, hogy azt egy egyén általában nem teljesít­hetvén, csak úgy lesznek elkészíthetők, ha különösen a kevésbbé elfoglalt téli hónapokon által valamenyi egyén fennmaradó szabad ideje igénybe vétetik. Ezen most felsorolt ügyek, melyek elkerülhetlenek a nyolez műszaki egyénnek teljes odaadással való működését teszik szükségessé s az osztály vezetőjét, ki mindezekre nézve első sorban tartozik felelőséggel, ki köteles minden munkánál legalább a főirány­zatokat megállapítani, ki azonkívül köteles valamenyi tanács és bizottsági ülésekben részt venni, a kimerülésig veszik igénybe. De vannak még olyan munkálatok is, melyek a rendes ügyek sorozatába nem tartoznak, ilyenek a belső körút, Albrecht és Illona utak tényleges építése, mi által három egyén legalább a nyári munka idényén által az osztálytól, úgyszólván teljesen távol tar- tatik; — ilyen az ördögárki munkálatra való felügyelet, mely egy egyénnek szinte nem csekély dolgot ád. Végre vannak még oly munkálatok, melyeket most számba venni nem lehet, melyek azonban minden évben természetszerűleg előfordulnak. Ezek közt ugyan csak szabad felemlíteni az operaház és a várkert szabályozás kérdését, melyek a jövő év folyama alatt kétségtelenül a valósítás stádiumába lépendngk. Mindezen munkálatok miként leendő eszközlésére műszaki osztályunk néze­tünk szerint alig lesz ugyan képes, de abból kiviláglik az, hogy személyzetének számát már is oly korlátok közé szorítottuk, hogy további leszállításnak, az ügyek teljes feladása nélkül egyenesen lehetetlen. Kelt Budapesten 1874. Dezember 14. A fővárosi közmunkák tanácsa Műszaki osztálya. 4?

Next

/
Oldalképek
Tartalom